Huxit-tesztüzem

Azt böffentette elő magából a lázaárjánosi értelemben vett egykori kancelláriaminiszter, hogy jó lenne kiszorítani a külföldi kiskereskedelmi láncokat az országból. Ilyeneket, mint a Lidl, az Aldi, a Spar, meg gondolom a Tesco, bár azt lehet hogy nem említette, ha már elfelejtett utánanézni annak, valaki sógora unokanővérének nincs-e érdekeltsége a magyar leágazásában.

Ez első blikkre is akkora ostobaság, hogy a fal adja a másikat. Mert ugye:

- Ehhez minimum ki kellene lépni az EU-ból, ott ugyanis egyelőre még él a négy szabadság elve, azaz a tőke, az áruk, a szolgáltatások és a munkaerő szabad áramlása. És bár lázár jánost ez nem kell hogy érdekelje, azért ne csodálkozzon nagyon, ha furcsán átnedvesedik majd a nadrágszára miközben büszke hazafiassággal szembehugyozza a szelet. Miként azon sem csodálkozhat majd, ha ezért hangosan, és gúnyos hangsúlyokkal terhelten körberöhögik, bár mint minden fideszkádéenpés komisszár, ő sem mindig veszi észre, ha nem vele, hanem rajta röhögnek.

Persze lehet, hogy ezek a szétesett személyiségű, ám legalább szociopata új földesurak tényleg azt tervezik, hogy ki kellene lépni a francba, elvégre nekik már biztonságos Kajmán-szigeteki számlákon  a közbeszerzéseken (és azok "alkotmányos költségein") összekuporgatott vagyonkájuk, itthon is van az a hat-nyolc ingatlan, a gyerek már jó kis magániskolába jár Svejcba (Svájcbe?), nekik már nem hiányzik a mindenbe belepofázó Unió. 

- Bár pont lázár eme megnyilvánulásából nem nézek ki ilyen messzire tekintést, szerintem csak felszólalt valami közepesen érdektelen rendezvényen, és mint rendes szavazatmaximalizáló droid, azt mondta, amit szerinte  közönsége ott és akkor hallani akart. Ha a német kereskedelmi kamarába hívják legközelebb, akkor majd kiemeli, hangsúlyozza, aláhúzza és méltatja, hogy a külföldi kereskedelmi láncok milyen fontosak is a magyar lakosság ("zemberek") ellátásában, egyúttal milyen szép példái az uniós együtt működésnek. Valamint éljen a német-magyar megbonthatatlan barátság.

Neki ugyanis nem elvei vannak vagy legalább véleménye, hanem érdekei. Kizárólag érdekei, így amit mond, az csak a parasztvakítás - szarkeverés kommunikációs tengelyén helyezhető el.

- De jó, mondjuk, hogy akkor most bezárják az összes ilyen boltot. Maguk a tulajdonosok, hisz itt nincs diktatúra, a Párt csak annyit kér tőlük, hogy legyenek szívesek ezentúl hússzoros adót fizetni, múlt évtől visszamenőleg (hát istenem, a Párt és  Kormány nem tehet mást, így döntött a parlament múlt éjjel, ők meg alázatosan meghajolnak a törvényhozás akarata előtt), és akkor ezek a multik úgy gondolják hogy ezt ők inkább nem, és hazakullognak. Szigorúan üzleti alapon.

De tessék mondani, akkor ki a frász fog ennyi helyen ennyi boltot üzemeltetni ezentúl? Illetve pontosabb a kérdés ebben a formában: Tessék mondani, ki nézte ki magának a kiskereskedelem eme legnagyobb szeletét, ki szeretné jövő karácsonyra hazavinni az egész szektort? 

Olyat is szólt Félreállítottak Deeljönmégazénidőm János az ő szájával, hogy nagyjából önellátónak kellene lennünk élelmiszerből, ami szerinte reálisan annyit jelentene, hogy 80 százalékra kell emelni magyar termelésű, magyar feldolgozók által iparivá kalapált élelmiszer arányát, a boltokban is. Aha, nyilván senkinek nem fog hiányozni a gyümölcspultról a narancs vagy a banán, majd lesz jó magyar alma nyáron, kicsit ősszel, utána meg üveges befőttek tavaszig, pont mint gyerekkoromban. (Bár karácsony környékén még akkor is volt déligyümölcs.) Vagy mondjuk lesz banán, meg lesz paradicsom egész éven át, de ezzel ki is töltik majd a húsz százalékos kvótát, úgyhogy nem lesz olasz tészta, dán keksz, utóbbi persze nem is akkora baj, hisz nem lesz hozzá olcsó szlovák tej sem.

Ez az önellátás-mánia egy baromság, az EU-nak gazdaságilag pont az lenne a lényege, hogy ne kelljen a szűk és ingatag belső termelésre és keresletre alapozni mindent, hanem legyen egy nagy piac, ami sokkal kevésbé sérülékeny, és ahol működhet egy normális munkamegosztás.És aztán a minden országban meglévő egészséges protekcionizmus meg arra kell, hogy ennek a megkerülhetetlen hátrányit próbálja korrigálni.

Persze ha lázár szájával mostanában újra a felcsúti beszél, akkor lehet, hogy mégis valami Huxit-nak próbálnak megágyazni jó előre, de legalább is tesztelik a közvéleményt. Pedig simán elhúzhatnának a büdös francba is.

Zászlóalj, parancsra fordíts!

Alapvetően bírom az olyan filmeket, amikben a könyvek vannak a középpontban, de egy valaha volt könyvmolytól ez nagyjából el is várható. Az meg különösen izgalmasan hangzott, hogy adott egy thrillernek definiált film, amely középpontjában a könyvek, pontosabban egy konkrét könyv áll. Egy könvv mind felett... de ezt hagyom is, ki nem állhatom a Gyűrűkúrát. A mai ügydarabot a témája mellett meg azért néztem meg, mert az egyik főszereplője, sőt, mint a végére kiderül, a főszereplője az az Alex Lawther, aki A kibaszott világ vége című (általam már többször méltatva emlegetett) Netflixes sorozatban akkorát ment.

A Teljes titoktartás című tavalyi francia-belga film nagyjából egy ilyen könyves thrillert ígér. Az alaphelyzet az, hogy van egy sikeres könyvtrilógia, melynek épp elkészült a harmadik része, és szimultán fordítják kilenc nyelvre. De nem ám olyan hebehurgya módon, hogy a fordítók megkapják a kéziratot, és határidőre küldik a folytatást, hanem kifejezetten katonásan, valahol a titkosszolgálati és a maffiamódszerek határterületén. Vagyis a kilenc fordítót beterelik valami vidéki kastély alatti atombunkerszerű világvége-protokollba, ahol fegyveres őrök felügyelete alatt kell fordítaniuk a bunker könyvtárszobájában, elvágva a külvilágtól, sőt a kéziratot nemhogy a bunkerből nem vihetik ki (amúgy sem léphetnek ki onnan), de a szobából se. Nincs hálózat, nincs telefon, nincs semmi, mégis megjelenik a neten az új regény első tíz oldala, és akkor indul a krimi-szál: ki a fene lehet a hacker? Ki szivárogtatja ki a szöveget, és zsarolja meg a kiadót? Ki aludt a villany?

Az egész egy high-tech környezetbe helyezett Agatha Christie történet, egy maréknyi összezárt ember egymás közt próbálja lejátszani, hogy melyikük lehet a hunyó. Jönnek a múlt titkai is, felsorakozva a jelen titkai mellé, például senki nem ismeri a világ legsikeresebb regénysorozatának szerzőjét, ő csak egy név, de azt sem tudjuk, van-e mögötte valódi személy, vagy személyek. Az mindenesetre biztos, hogy a bunker egy rendes föld alatti luxus koncentrációs táborrá kezd válni, maga a film pedig egy egyre nagyobb viccé. Mert az nyilvánvaló, hogy nincs a világon olyan sikerkönyv, ami megérne ekkora felhajtást, a kilenc fordítót egyre inkább terroristagyanús fegyencekként kezelik, éheztetik őket, lekapcsolják a fűtést meg a villanyt, elzárják a vizet, csak hogy kiderítsék, ki lehet közülük a szivárogtató. Mintha valami népszerű ponyvaregény következő kötetét lenyúlni az legalább is egyenértékű lenne az atomháború kirobbantásával.

puliwood.hu

És ezért itt most fordítva működik az ismert bon mot, reméljük hogy ez vicc, mert komolynak rém gyenge lenne. Maga az író, akit a kiadóján és a nézőn kívül senki sem ismer, az egyetlen valódi ember a történetben, ő az egyetlen, aki tényleg átlátja, hogy fél- vagy egészen katonai módszerekkel kultúrát teremteni nem, legfeljebb termelni lehet, arccal mindig a pénztár felé. Ha tetszik, ebben az értelemben egyfajta tömegkultúra-kritika is lehet, sőt talán az is. Végül is rákérdez, hogy mégis mekkora felhajtást, mennyi nyomort ér meg egy mégoly bestseller is, tényleg annyira fontos egy félponyva kósikerkönyv, hogy atombunkert kell építeni köré? (Mellékszál: J. K. Rowling ha jól emlékszem két Harry Potter-kötetnél is meghúzta azt, hogy a regén első fejezetét maga tette közzé még a megjelenés előtt, méghozzá a hajléktalanok által terjesztett, és bevételeivel a hajléktalanokat segítő Big Issue magazinban, hogy ezzel is segítsen feltornászni a alap eladásait karácsony előtt. Szóval a való életbe lehet ezt így is. És a való életben a menő könyvkiadók egyúttal nem pszichopata maffiózók is, legalább is nagy általánosságban.)

A Teljes titoktartás amúgy jó kis film, a történet sokszorosan meg van tekerve, és leszámítva a röhejes kiindulópontot, tényleg tala van feszültséggel. A megfejtés (ami úgy kétharmadnál azért már kiderül) pedig megint csak Agatha Christie-t idézi, bizonyos szempontból az egész egy Gyilkosság az Orient Expressen -utánérzés. Poirot az nincs benne, de arra kérdésre, hogy végül is ki a tettes, az a válasz, hogy hát majdnem mindenki, pontosabban szólva igazából senki. Pont mint az életben: mind bűnösök vagyunk egy haragvó isten kezében.

A nyugatló hanyatt

Oswald Spengler már több mint száz éve, konkrétan 1918-ban megírta A nyugat alkonya című könyvét, ami nekem úgy van meg a polcon, hogy I-II., de szerintem a II. az nem folytatás, csak olyan terjengősen gondolta megírni a végromlást, hogy nem fért bele egy kötetbe. Pedig jó lett volna ha megírja A nyugat éjszakáját is, mint afféle euro-atlanti Mad Max-et, ahol az az összeomlás után posztapokaliptikus vascsövekkel verik a németek a franciákat, az utolsó guriga sajtokért. Vagy a trilógia harmadik részét, A semmiben már nincsenek égtájak címmel, mintegy a nihilista antitársadalom kultúranélküliségének látomásaként.

De Oswald az első világháború után még csak az akkori nyugattal kapcsolatban volt dinamikusan pesszimista, amiben viszont nem volt túl sok újdonság. Európában a kora középkor óta minden évszázadra legalább négy-öt világvégét vártak különféle szekták, de a kor szintjén legfelvilágosultabb értelmiség is folyamatosan abban a tudatban élt, hogy az egykori aranykornak végleg vége, és soha olyan romlott korszaka még nem volt a civilizációnak, mint amiben pont ők élnek.

És hát ma is ezt látjuk. Ártunk és Ormányunk szerint a kereszténység nevű, egykori júdeai startup mindjárt véget ér, mert a nyugati világ már annyira romlott, hogy gyakorlatilag menthetetlen, ilyen ostobaságokkal próbálkozik, hogy demokrácia, tolerancia, posztmodern, azt' mire megy vele? Késelő arabok robbantgatnak szerteszét, de olyan mértékben, hogy unokáink már a kalifátusban fognak élni, ami szar lesz, igaz legalább nem hagyják majd buzulni őket. (Hisz szegény Józsi is kiment a Brüsszel nevű ellenségbe, azt' tisztára bebuzult, pedig itthon még becsszó, hogy rendes keresztény-konzervatív családapa volt, és sosem ivott pálinkát extasyra. Pucéran.)

Az egész probléma kezdete lényegének kezdete ez a demokrácia nevű izé. Ezt állítólag az ókori görögök találták ki, hát mit mondjak, sokra is mentek vele. Mert kérdem én, hol vannak ma azok a városállamok? Ismer bárki is egyetlen ógörögöt? Na ugye!

A középkor az szép volt, szép hosszú, Szentisván, Szentimre, Szentlászló, Szentbéla, és akkor ezek csak a magyar királyok, képzelhetjük, mondjuk a francia trónon hány szent ült, míg nem jött az a kurva forradalom. No meg a pápák ugyebár, mennyi remek Medici meg Borgia szentült bele a magas hivatalba, mert akkor még nem Brüsszelből uniózták Európát, hanem Rómából, anyaszentegyházilag. Mert ez a világ természetes rendje. Nálunk is megmondta egy érdemei elismerései mellett megbolondult főbírósági jogtudós, hogy az ideális (mert természetes) államforma minékünk az az Apostoli Királyság, meg is kellene csinálni legott. És jobb lenne minél hamarabb nekiállni, mert a kalifátus már a sarki teszkónál jár, és amúgy is legalább húsz év, mire az érdekelt felek lejátsszák egymás között, ki legyen az uralgó királyi fő.

És tényleg nem nyugat felé kell nézni, ha mintákat keresünk, hanem egyfelől a múltba (ezt hívják szakszerűen révedésnek), meg kelet-délkelet felé. Namíbiában egy helyi választásokon épp most nyert nagy fölénnyel egy Adolf Hitler Uuona nevű fazon, de hát ők egy rendes német gyarmat voltak régen, amik most épp mi szeretnénk lenni. Adolf Hitler amúgy néger, de mint nevéből is látszik fejlődőképes. Nekünk még nagyon sokat kell tanulnunk ehhez...

patriotaeuropa.hu

Mr. Cukorfalat

Ellen Page kanadai illetőségű alternatív világsztár bejelentette, hogy ő igazából transznemű, és hogy mostantól a neve hivatalosan is Elliot Page. (Azért írtam, hogy alternatív, mer nem biztos, hogy a szuperhősős szarságok kedvelő tudnák is hogy ki ő - bár állítólag benne volt az Ikszmen Valahányban - de attól meg nem lett sztár .) Mondjuk hat éve azt jelentette be, hogy leszbikus, és aztán nemrég el is vette a párját, de azóta rájött, hogy ő mégsem egy leszbikus nő, hanem egy női testbe zárt heteroszexuális férfi. Ja, hát lehet így is, jobban belegondolva, ha valaki ilyen furcsa helyzetbe születik bele, akkor az tényleg nem könnyű, hogy gyakorlatilag a sötétben tapogatózva kell szép lassan rájönnie ki i is ő. Mert megtalálni a saját identitását úgy, hogy azt a fajta identitást a környezete, de a tágabb társadalom sem igen ismeri (és épp ezért nem is ismeri el), az tényleg hosszú út lehet. Biztos megpróbált ő is átlagos lány lenni (bár azt nem nézem ki belőle, hogy valaha is túltengett volna benne a megfelelési kényszer, teszem hozzá: szerencsére), nem sikerült, ő a lányokat szerette, gondolta hát megvan, akkor ő leszbikus. Ez volt az a szerep, amit a társadalom evidens mód felkínált a számára. És akkor még évekbe telt, mire rájött hogy valójában transznemű, mert ezt a megfejtést már nem tette elé tálcán a saját kultúrája sem.

Amúgy a gender-identitása az ő dolga, végül is simán elfogadható, hogy tényleg a harmincas évei elejére jutott el arra a felismerésre, ki is ő valójában, hisz tényleg egyedül, a sötétben kellet kitapogatnia az egészet, ehhez még mindig nem ad igazi támpontokat a legfelvilágosultabb társadalom sem. Ellenben Elliotban (aki Ellenben van - ócska egy szóvicc, pont ezért nem bírom kihagyni) nekünk az fontos, hogy egészen elképesztően jó színész. Én a Juno-ban láttam először, aztán volt még a Tallulah, A gyógyultak, a Szócsövek és néhány, ami most nem jut eszembe, de a 2005-ös  Cukorfalat, az pár hónappal ezelőttig kimarad.

Pedig remek kis kamarathriller, bosszúdráma, pszicho-szerepjáték, lényegében két szereplőre komponálva. Van egy okoskodó, nagydumás 14 éves csaj (már a jelmeze szerint is egy nettó Piroska), meg egy 32 éves, magát nagyon menőnek gondoló fotós. Három hétig csetelnek egymással a neten, aztán találkoznak egy kávézóban. Nemsokára pedig úton vannak a pasi háza felé, mi egy decens, és kellően félreeső villa, ahol elkezdődik a macska-egér játék. Pontosabban az egér-macska, mert Hayley (ő Ellen Page) gyorsan átveszi az irányítást, és elkezdi Jeff a pasi fejére olvasni, hogy ő bizony egy pedofil szörnyeteg, akit ő a három hét alatt jól csapdába csalt, és most kezdődik a büntetés.

sg.hu

És kezdődik is. Lelki és fizikai kínzásokkal egyaránt, egy ponton például a kiscsaj az asztalhoz rögzíti áldozatát, majd előpakolja az orvosi szerszámait és közli az éledező pasival, hogy most akkor ki fogja herélni. És neki is áll...

Persze nem végig ő uralja kettőjük játékát, néha a férfi látszik felülkerekedni, mi meg nem tudjuk, hogy a következő pillanatban ki lesz majd a domináns fél. Sőt, azt sem tudjuk, kinek drukkoljunk, már ha valakinek tudnánk egyáltalán. Nem tudjuk, hogy férfi tényleg pedofil-e (bár inkább tűnik annak), de az meg tuti, hogy a lány nem normális. Egy tizennégy évesből alapesetben nem nézzük ki ezt a nyomozós-csapdábacsalós, pláne a büntetős-kínzós történetet, mondjuk egy olyanból már talán, aki némileg pszichopatának tűnik, orvosi szakkönyvekből tanulja a herélést és húzóra issza a vodkát.

De a megfejtés itt talán az, hogy Hayley igazából nem egy reális, hús-vér tizennégy éves, hanem ő Jeff lelkiismerete, aki ezek szerint tényleg bűnös, és gyerekkorában biztos sokat olvasta a Piroska és a farkast. Úgyhogy a lelkiismeret egy kicsi, cuki Piroska képében jön el hozzá, a csúnya rossz farkashoz,és leuralja a létét. Viszont ez esetben Pioskának sem tudunk őszintén szurkolni, hisz egyszerre ártatlanul angyali és egy hideg szadista módjára ördögi (erre utalna a film eredeti címe is: Hard Candy), szóval nem tudhatjuk, hogy vele vagyunk-e, vagy inkább mégse. De a poént nem lövöm le, a film fent van a neten szinkronosan (itt a Videa.hu-n biztos), meg lehet nézni. Nincs benne vér, igazi erőszak sem, ez pszichodráma, de annak erős, köszönhetően az (akkor még) Ellen Page-nek.

Bár utólag már ebben a filmben is látni vélek benne némi Elliot-ot.

Ereszcsatorna-dinamika

A nap híre, hogy Szájer J. fideszorientált EP-képviselő is ott volt azon a zártkörű rendezvényen, melyre maga szerényen csak házibuliként hivatkozik, ám a belga hatóságok orgiáról beszélnek. 25 férfi által elkövetett orgiáról. Khmm... ez remek, de még jobb hogy drogot is találtak a helyszínen. Véletlenül pont Szájer J. táskájában, bár ő erre azt mondja, nem tudja hogy került oda. Na ja, van az a szintű szerhasználat, mikor ez ember utólag tényleg nem emlékszik arra, mit tett a hova. De nyilván tök ártatlannak érezte magát, az ereszcsatornán sem azért mászott le, hogy elmeneküljön (hisz ugye ártatlan volt), csak a fárasztó buli után vágyott egy kis friss levegőre, az erkélyen meg éppen dugtak.

Ez a történet annyira szánalmas und elborzasztó, hisz nagyjából ez a faszi írta a jelenlegi alkotmányukat, Brüsszel és Strasbourg között vonatozva az ájpedjén (egy ízbe ő dicsekedett el vele), és a "normális fideszes" nevű erősen veszélyeztetett, kihalófélben lévő állatfajhoz tartozott. Eddig. De most akkorát borkaizott, hogy valószínűleg a volt győri polgármester is gratulált neki a baszniakarok.eu csetszobájában.

Valahogy ezekről a keresztény-konzervatív, népben-nemzetben gondolkodó, homofób és sorosozó fideszdroidokról sorra derül ki, hogy kurvázó, drogos, korrupt, yachton partizó wannabe-playboyok, a melegséget mondjuk nem hozom ide, azt nem tartom jellemhibának.

Nade Szájer J. nertárs "megkövette családját és választóit" - legalább is az origo szerint, amely jeles kormányközeli lap mindössze ennyi hírt bírt lehozni a tényleg orbitális botránnyról. És ezek kapcsolatban akkor azért egy megjegyzésem még lenne: Miféle választóid, ember? Nincsenek neked választóid, baszod (bocs, nem bírtam kihagyni), az Európai Parlament esetében tisztán listás választás van, szóval a pártodra szavaztak (már akik), nem a te szépen nyírt szakálladra, meg az öltönyben rollerezésedre. 

De  van abban valami, hogy legszebb öröm a káröröm, főleg ha egy ilyen romlott ám képmutató rendszer egyik emblematikus figurájáról van szó.

papaigabor.wordpress.com

Update: A Magyar Narancs témával foglalkozó cikének komentjei közt megtaláltam a megfejtés Szájer J. különös viselkedésére, nem is tudom hogy nem jutott eszembe valami, ami ennyire nilvánvaló.

Ténagy

6 órája

Forgatókönyv Darnai (5) szerint:
Soros György provokatív céllal a gyülekezési tilalom alatt orgiát szervezett. A keresztény erkölcsiségű, nemzeti elkötelezettségű Szájer képviselő úr tudomására jutott a helytelen viselkedés, ezért a helyszínre sietett, hogy véget vessen az elítélendő cselekedetnek. Soros cinkosai azonban drogot csempésztek a hátizsákjába, majd kirakták az ablakon.

Magánycsony

Most, hogy nyakunkon a karácsony nevű stílenaht közeledése, Erős Pistás szaloncukorral támadnak a reklámok (már azok, ahol nem épp a nagyi hatódik meg), a krumplis-vaníliás bejgli receptjével sokkol valami önjelölt gasztroblogger és talán végre átgázolt rajtunk a blekfrájdéj, akkor jönnek a bármilyen portál pszichorovatai. Hogy mi van akkor, ha például már kirepültek a gyerekek (remélhetőleg nem az ablakon némi metamfetamin hatására), hogy mi lesz akkor a karácsonnyal.

Hát ez nálam pont nem probléma, de mi van akkor ha kirepült a párom, gyerekem sosem volt, és egy teknős a lakótársam? Az mondjuk biztos, hogy karácsonyfát nem fogok díszíteni. Utoljára két éve díszítettem karácsonyfát, és mivel műfenyő, azóta le se szedtem, legfeljebb néha lefújtan róla a port. A tévesen szentnek nevezett estét (egy napszak nem lehet szent, mint ahogy egy korona sem, a szent az egy ember lehet csak) meg vagy anyáméknál töltöm feszengve, vagy itthon depresszíven, úgyhogy az elsőt választottam. Még szerencse, hogy karácsony két napja nálam sosem tartozott az ünnephez, az mindig 24-e volt, úgyhogy azok csak átlagos napok lesznek, mondjuk előző esti maradékkal, és másnap már újra a spagetti - sárgaborsó-főzelék tengelyen mozgó ebédekkel, olvasással, írással, filmekkel.

magányosoknak ideálisan kifejező (24.hu)

Amúgy is mindig rám jön a sikongató lábrázás az úgynevezett életmód rovatoktól, ahol olyan alapvető létkérdéseket feszegetnek, mint hogy mi az öt legalapvetőbb hiba a hasizomedzésben, bűn-e majonézt tenni a hamburgerbe, vagy mit tegyünk ha óvodás gyermekünk olyanokat mond, hogy punci. Ezek olyan szinten érdektele témák, hogy ezerszám lehet belőlük érdektelen cikkeket generálni, és a nagy számok törvénye alapján azért összejön a kellő látogatottság az oldalon. Pedig rém egyszerű lenne egymondatos válaszokat adni, az olyan kérdésekre, mint hogy "elkezdtem kopaszodni, mit tegyek?" Nyugodj bele bazmeg, ez genetikai. Ennyi lenne, de nem, lesz belőle egy középhosszú cikk, ahol felsorolnak huszonhat verziót a koffeines sampontól a nullásgépig.

És akkor jönnek a karácsonyozó pszichomókusok, mintha legalább is karácsonykor kötelező lenne boldognak lenni. Mindenkinek, ünnepélyesen, valamint harangszóra, pedig nem. Jó lenne boldognak lenni, nagyjából bármikor, de muszájból szinte lehetetlen.

Klubtagsági csaták

 A felcsúti rendületlenül harcol az Európai Unió, vagy ahogy ő hívja, Brüsszel ellen. Persze logikus, neki nem huszonöt (ez esetben a lengyelek, kereténségben testvéreink okán huszonnégy) ország ellen kell hadat viselnie, csatákat vívnia, mert az röhejesen szánalmas lenne, egy város viszont még legyűrhető ellenség. Ráadásul ha azt mondja 'Brüsszel', akkor nem kell azt mondania, hogy EU, hisz az EU-nak magunk is részei vagyunk (na persze, az uniós GDP kábé egy százalékával), mondhatni az EU mi vagyunk. Mi is. És hát az igazán hülyén néz ki, amikor egy szociopata miniszterelnök épp tökön szúrja magát.

Pedig a miénk ezt teszi, az egója, meg az érzés hogy ő "Európa erős embere" (ami sosem volt amúgy, a szarkeverés még nem jelent erőt) többet ér, mint a válságkezelésre kapható tonnányi pénz. Legalább is amíg van remény, hogy a többiek rántják félre előbb a kormányt. Azt' ha kiderül, hogy nem, márpedig most ez tűnik a valószínűbb forgatókönyvnek, akkor még mindig engedhet, már várom hogy itthon hogy fogja hatalmas győzelemként kommunikálni, hogy addig játszotta a dacos óvodást, míg a Nyuszi csoport el nem unta, és nem kezdte eltemetni a homokozóba. Ő meg sikoltozott, hogy "de csak vicceltem, tényleg", és akkor a többiek legyintettek rá, és csak a homokozólapátját vették el, de meghagyták az uzsonnáját. Ez lesz ám a győzelem!

Én tényleg nem értem, hogy ha valaki évekig házal azért, hogy tag lehessen egy klubban, akkor mikor végre felveszik, egy idő után miért gondolja azt, hogy most már bent van, most már nyugodtan odaszarhat az asztal közepére. És miért sértődik meg, amikor ezt számon kérik rajta? Nem kötelező tagnak lenni, de ha az vagy, akkor azért alkalmazkodj a többiekhez, meg a közösen kialakított szabályokhoz.

De a felcsúti elkezd genderezni, melegezni meg migránsozni, miközben az Unió pont nem ezeket kéri rajta számon a jogállamisági kritériumok mentén. Hanem a sajtószabadságot, a bírói függetlenséget, az egyetemi autonómiát, meg a személyre szabott jogalkotást, a választási törvény folytonos átszabását és hasonlókat. De ezekbe a témákba a pártvezér és kancellár már nem mer beleállni, pedig a szektája elvárná tőle. Ha már akkora kurva nagy harcos. Pedig még a kalóriákkal szemben is látványosan alulmaradt.

leleplezo.lapunk.hu

Dinoszauruszok színpadon

Olvasom, hogy még el sem temették a néhai Omega popegyüttes két nemrég meghalt tagját, de a menedzserük bejelentette, hogy mindjárt itt az új lemez, jövőre meg turné is lesz. A lemezt még érteném, felvették az anyagot régebben, kész a keverés, ki lehet adni, de hogy turné? Tessék mondani bácsik, így heven fölött nem kéne már abbahagyni ezt az egészet? A múltkor elmélkedtem itt is egyet, hogy a pop meg rock az valahol mindig a korszellemről szól, arra reflektál, de ezek a nagypapák ettől már nagyon mesze esnek.(Az Omega az popzenekar volt, csak hogy ne tévedjünk nagyot, a rock-pózokkal együtt is az utóbbi harminc évben, főleg az ilyen nyálas-érzelmeskedő, szintiprüntyögéssel megtámasztott nagyjából giccset gyártottak. Attól még semmi nem lesz rockzene, hogy van benne elektromos gitár meg Yamaha dobfelszerelés, mint ahogy Queen is minőségi popzenét játszott, időnként nagyon durva, tényleg rockos döngölésekkel. De az alapbeállítás - a korai korszakot leszámítva - legtöbbször az volt, hogy Freddie ül zongoránál,és a fülén folynak ki a nagy érzelmek.)

Egyébként ha már Queen, azt sem értem,mi a francért kell még mindig ezen a néven koncertezniük, biztos szeretik sárba taposni a saját korábbi életművüket, ami szintén hetven felett , legalább is méltatlan. John Deacon a basszgitáros csinálta jól, ő teljesen visszavonult az egésztől, a maradék két tag meg egyre reszketegebben próbál úgy csinálni, mintha még mindig a nyolcvanas-kilencvenes években lennének.Pedig csinálhattak volna szólókarriert az elmúlt harminc évben (amúgy próbálkoztak is vele), vagy valami kísérletezőbb, hangversenytermekbe való cuccot, de az sem jött be igazán.Ha már az a bizonyos korszellem átlépett rajtad, akkor tudni kell méltósággal abbahagyni. És elmenni producernek, írni inkább egy szimfóniát, remek instrumentális zenéket gyártani egy stúdióban, szóval vannak alternatívák azon túl is, hogy a rózsabokrokat metszegetni a kertben.

Rossz nézni a  Rolling Stones nevű múmia-kiállítást is, az Iron Maiden még jól tartja magát, igaz ők csak hatvan felett vannak, és bár nagy korszakuk nekik is a nyolcvanas évekre esett, a koncerteken még nem keltik topogó nagypapák benyomását.

Oké, ez sem egy mai darab, de legalább látszik, hogy már1982-ben is volt élet a Földön

Burn Your Maps

Nem tudom mi a magyar címe ennek a 2016-os filmnek, úgy tűnik nincs neki, biztos nem játszották felénk a mozis filmszínházak. Pedig nagyon jó, lassú, de nem unalmas, hősei esendő, de szimpatikus figurák,  nincsenek benne akciójelenetek, vannak viszont gyönyörű tájak, és van benne igazi emberi dráma, de felesleges könnyzacskó-facsarás nélkül.

Az alaphelyzet egész egyszerű: van egy középkorú házaspár, akik nemrég vesztették el legkisebb gyereküket, de van egy kisiskolás fiuk, aki viszont fura egy figura, az osztály kívülállója, ami így ebben a formában persze már egy dramaturgiai közhely, de itt hamarosan mögöttese is lesz. Apu és anyu házassága amúgy válságban van, mert szeretik egymást, csak anyu nem akar dugni (ajánlata szerint egy szopásra bármikor kész, csak mást ne kelljen), apu meg mégis csak vaginálisan szekszelne, de anyu még tarumatizált, úgyhogy ő meg nem. Vagyis jól elvannak a saját problémáikkal, a veszteséggel, a kapcsolati válsággal, meg a kapuzárási pánikokkal, párterápiával és egymásnak pofákat vágásokkal, mikor a fiuk váratlan bejelentéssel áll elő.

Wes, a kissrác ugyanis ló- és általános állatmániás (nyilván lógusnak készül), lovakat és mindenféle jószágokat rajzolgat a füzetébe, otthon meg a vécépapír-gurigákból kecskéket makettez, akiknek nevet is ad, ahogy azt kell. Merthogy ő igazából  - öndefiníciója szerint -  egy mongol kecskepásztor, bizonyos Ganzorig, és igyekszik is úgy viselkedni az amerikai mindennapokban. Mivel a kertvárosi házuk környékén nincs sztyeppe, ezért a lépcsőn (itt step) akar aludni, lenyúlja a nővére tabletjét, hogy a mongol nyelvleckét futtassa rajta, és az iskolai egyenruha helyett ragaszkodik a nagyjából fürdőköntösből rögtönzött pásztori viseletéhez. Anyu hagyná ezt neki, apu gyerekpszichiátriai könyvekbe temetkezik, hátha rájön, hol cseszték el, Wes meg simán csak haza akar menni. Mongóliába.

És akkor jön a képbe Ismail, a muszlim nevű hindu, egy indiai bevándorló aki a nagybátyja autómosójában autómos, de lélekben dokumentumfilm-rendező. A neten, közösségi finanszírozás keretében gyorsan összeszedi a pénzt a projektre, melynek keretében Wes és a család elutazhatnak Mongóliába, ő meg közben dokut forgat az egészről.A hír hallatán aput kis híján elviszi az agyvérzés, és utólag próbálja eljátszani a a család kijelölt náciját, de persze sikertelenül. Úgyhogy aput otthon hagyják a nagylánnyal,és anyu meg Wes kettesben mennek Mongóliába. A táj egyébként olyan fantasztikusan van fényképezve - már ahhoz képest, hogy síkság, fű, ég, síkság fű, ég, kecskék, lovak - hogy még nekem is kedvem lenne elmenni oda, pedig alkatilag városnéző turista vagyok, igaz lassan bárhová elmennék, ami messzebb van a sarki boltnál.

És akkor innentől egy érzelmes road movie következik, barátságos mongol pásztorokkal, patakparton ellő kecskével, egy kiugrott apácával, meg az elmaradhatatlan képpel, ahogy hőseink beleterepjáróznak a naplementébe. A többi már csak a szokásos kaland, összeveszés-kibékülés, gyerek eltűnik aztán meglesz, anyu addig örökbe fogad egy kecskegidát, ilyenek. Hepiend garantálva, Ismailnak különösen, de neki már tényleg jár.

Tanulságot talán nem érdemes keresni benne, az túlontúl közhelyes lenne (ne add fel az álmaid, légy önmagad, találj haza mindenáron, blablabla), az meg tanulságnak kevés, hogy indokolatlan sztyeppei sámánok tűrhető angolsággal tudnak falvédőre való Coelho-idézeteket előkomolykodni magukból. Szerencsére a heti horoszkópot meg a recept-rovatot már nem várjuk meg. De ez tényleg csak gonoszkodás részemről, a film igen is szerethető, bár nem fogok a hatására térképeket égetni, meg gondolom a google maps mint olyan, amúgy sem gyúlékony.

Mindig ugyanaz a lemez

A felcsúti döbrögi szerint azért kell megvétóznia az EU következő hétéves költségvetését, mert az úgynevezett 'jogállami kritériumoknak' semmi értelme, Brüsszelből nézve ugyanis csak azok a jogállamok, amelyek beengedik a migránsokat. Márpedig amíg le nem teperi a koleszterinszintje, addig ő kiáll a migráció ellen, mondjuk ehhez le kellene zárni a határokat nyugat felé is, tekintettel arra, hogy a migráció eme lángoktól ölelt geopolitikai realitás szempontjából annyit jelent, hogy nem a külföldiek jönnek ide, hanem a magyarok mennek külföldre, így lehet London a negyedik-ötödik legnagyobb magyar város.

A jogállami kritériumoknak meg persze hogy nincs értelme az ő nézőpontjából, a jogról annyit tud, hogy azt tanulta az egyetemen, de az még a Kádár-rendszerben volt, és most meg  saját hatalmi érdekei szerint hajtogatják a törvényeket szorgos kis segédei. Pont, mint a Kádár-rendszerben, csak egy ideje ő  a Kádár, aki szerint a krumplileves az legyen krumplileves, csak ő már hozzáteszi (főleg a lázárjános alakú szájával), hogy a lazacfilé meg legyen lazacfilé, kinek melyikből jut, annyit is ér. A jelenlegi, immár minden ízében posztszovjet rezsim számára a joguralom nem azt jelenti, hogy a jog uralja a hatalom működését, hanem hogy a hatalom uralja a jogot, valószínűleg épp itt húzódik a határ a jogállam meg az orbánisztáni modell között.

Szóval az sem teljesen igaz, hogy nem lehet nagyjából egzakt kritériumokat találni a jogállamra, a fideszkádéenpé simán csak nem akar, mert addig is teli szájjal lehet kettős mércéről sipákolni, hogy de hát ők mekkora kurva nagy demokraták már, csak ezek az eusok báncsák őket folyton, az orchidea-szerű lelkükbe taposva nekik.

És hát teljesen várható volt, hogy, hogy a pártvezér és kancellár zaklatott lelkéből előbb-utóbb feltör egy kis migránsozás, bár őszintén szólva én a sorosozást vártam korábbra. Persze lehet, hogy az a kör megvolt már, csak én nem követem a legkolbásztöltőbb törzsfőnk minden rezdülését, de hát így is elég szar az életem, a fene sem akar még folyton egy (második dackorszakát élő) szociopatát is hallgatni.

Hogy amúgy Ártunk és Ormányunk (aki ténylegesen egy személy, a többiek csak az  ő részleges avatárjai) mennyire nem kormányoz, azt a kommunikációja is jól mutatja. Mert ha a saját hatalmi-üzleti érdekeiken túl is lenne reális képük a világról (helyettes államtitkárok kedvéért: a valóság jobbára az, amit a szolgálati Audi ablakából láthatna, ha felnézne az ájpedjéből), akkor esetleg lehetne racionális alapja  döntéseiknek, nem csak cél-, de értékracionális is. És ekkor lennének érveik, azon túl is, hogy Soros, migráns, Gyurcsány (tetszőleges sorrendben), mert amíg csak ezt a hármat mantrázzák, nem hisszük el, hogy egyáltalán érdekelné őket a saját buborékjukon kívüli világ. 

Úgy meg persze kormányozni nem lehet, csak pofázni róla. Főleg azt, hogy Soros, migráns Gyurcsány. Meg hogy megvéggyük, na jó, nem pont ezt a hármat.

Kutyaszőr harapva

Mi mindig is a tízmillió valamihez értők országa voltunk.  A fodbalhoz, a politikához és a gasztronómiához (pörkölt emberek, pörkölt és bográcsban főtt pálinka!) eleve mindenki ért, de ezen felül időszakosan voltunk már a milliónyi biztonságpolitikai szakértő, választási matematikus, űrkutató és újkortörténész országa is, ma pedig a sarki postára nem lehet úgy bemenni, hogy ne tucatnyi járványügyi szakértővel kerüljünk egy légtérbe. (A sarki posta egy kisebb üzletközpontban van, így bár csak kihalásos alapon lehet bejutni, de a bejárat előtt is zárt térben várakozunk.) Vannak akik verbálisan szakértenek, hangosan hirdetve az igét, miszerint a nagy dózisú cévitamin még nagyobb dózisú törköllyel nem csak a korona- de a rákvírust is távol tartja, illetve nótázással egybekötve az esetleg már összeszedett fertőzést is kiűzi belőlünk, vagy hogy a farmernadrág ad tuti védelmet, de csak ha gombos, mert a cipzárt még le tudják húzni a bevállalósabb vírusok. Mások simán csak ráutaló magatartással terjesztik saját nézetüket, miszerint a maszk önmagában hatásos védelmet nyújt, mindegy hogy az ember az arcán, a nyakán vagy a zsebében hordja. k azok, akik otthon valószínűleg egy maszkot akasztanak a bejárati ajtó fölé, ez eleve elijeszti a fertőzést, de még a gonosz szellemeket is. Már ha a kettő nem ugyanaz...

Mivel azonban ténylegesen az emberek legnagyobb része kicsit sem ért az egészhez, mert nem csak hogy nem szakorvos, hanem még hidegburkolónak is a közepesnél szarabb, maradnak a babonák, a népi varázslás urbánus formái, illetve az indokolatlan bizalom abban, hogy őt aztán semmiféle baj nem érheti. Vagy a kizárásos elvet alkalmazva igyekszik elkapni mondjuk a bárányhimlőt (ha már gyerekkorában kimaradt neki), mert annak tényleg kicsi az esélye, hogy valaki egyszerre legyen covidos és bárányhimlős. (Ez olyan mint a kalsszikus módszer arra, hogyan csökkentsük az esélyét annak, hogy a repülőgépünk bombamerénylet áldozatává váljon. A dolog egyszerű, vigyünk mi egy bombát a gépre, amit persze nem robbantunk fel. Mert annak mondjuk egy a millióhoz az esélye, hogy egy bomba van a gépen, de annak, hogy két bomba, nos annak már egy a milliárdhoz.)

De a legjobbak azok, akik szerint minden fejben dől el, ha nem akar megfertőződni, akkor nem fog, csak elég erősen kell nem akarnia. De ha nem eléggé nem akarja, akkor még mindig lehet szkájpolni a pszichiáterével, és vele jól kibeszélheti magából a vírust. Mert a vírus az olyan, hogy a régóta elfojtott traumákon tenyészik, legutóbb is rájöttek a dokival, hogy azért fájt hetekig a háta, mer annak idején túl korán szoktatták bilire. A nátha pedig nem a novemberi időjárásnak köszönhető, hanem annak hogy nyolcévesen szerelmes volt  a tanítónénibe, de magának sem merte bevallani. A lélegeztetőgép bármikor kiváltható néhány terápiás üléssel, ha pedig utána gyújtunk néhány füstölőr Síva tiszteletére, akkor hosszabb távon is védettek lehetünk.

Hasznosak továbbá a terápiás állatok, ha nincs kéznél pszichiáter, a kutyának is feltárhatjuk lelkünket, legfeljebb őt kevésbé fogja érdekelni, viszont vele a kijárási tilalom idején is mehetünk egészségügyi sétára. Pár hónapjaki gondolta volna, micsoda előnyt jelenthet egy kutya, akinek kakálnia kell.

Nos, az ilyen marhaságokhoz képest az UV-fénnyel fertőtlenített telefon, vagy a rektálisan alkalmazott (igen, alulról feldugott) multivitamin-tabletta csak gyenge kísérlet, a hülyeség-világbajnokságon selejtezőt is alig ér. A hardcore persze az, hogy nincs is vírus, azt szervezetünk állítja elő, de innen már csak egy lépés, hogy mi sem vagyunk igaziak, amit magunknak meg a világnak hiszünk, az egy szimuláció, egy számítógépes játék, amit egy kozmikus kamasz játszik, szigorúan godmode alapon.

pinterest.com

Komoly emberek, Mumbai hátsóról

Na, a Serious Men egy idei indiai film, és még csak nem is a bollywoodi értelemben, vagyis a szereplők nem kezdenek el indokolatlan pillanatokban formációs táncokat járni valami szitáralapú gajdolásra. Inkább afféle keserédes komédia, nem kicsi társadalom- és kultúrkritikával, kicsit érteni kell Indiát hozzá, de a nélkül is remekül fogyasztható. (Elvégre a Netflix produkciója, szóval eleve nemzetközi közönségnek szánták.) Valahogy úgy, mint a tavalyi datálású, és az idei Oscaron mindennel megszórt Élősködők, ami koreai filmként lett nettó világszám (mondjuk a dél-koreai filmek már egy jó ideje világverők), ráadásul témájában is hasonló.

Mert az Élősködőkben egy szegény család épül be egy gazdag életébe, össze-vissza, keresztbe és átlósan hazudozva, hogy valahogy kikeveredjenek a város csóró végén lévő alagsori lakóingatlanból, ahová befolyik az esőcsatorna vize, időnként befújják valami füsttel a rovarirtók, de a wifit legalább a szomszéd kávézóból lehet lopni.

Itt pedig adott egy alapvetően szimpatikus (bár az európai ízléshez képest indokolatlanul bajszos) tamil fazon, Mani, aki saját definíciója szerint is 2G-s, azaz második generációs. Ami azt jelenti, hogy a fater szegény volt és iskolázatlan, ő már iskolázott, de még szegény, és elmélete szerint majd a 4G-sek, vagyis az unokái lesznek azok, akik tanultak is lesznek, gazdagok is, és már a semmittevést is megengedhetik maguknak. (Az átmenet majd a fia lehet, a harmadik generáció, akinek az iskolázottsággal jöhet a jólét is, de ez még kemény munkával jár.) A probléma csak annyi, hogy Mani, aki alacsony kasztból származik (bár a kasztok hivatalosan ugye már egyáltalán nem számítanak) minden törekvése ellenére képtelen elérni, hogy komolyan vegyék. Lehet művelt, lehet jó a modora, az arrogáns főnöke, a híres űrkutató, gyakorlatilag levegőnek nézi, időnként leüvölti  fejét, hogy ne beszéljen tamilul, a legtermészetesebb kérdésekre válaszul is elküldi a francba, és egyáltalán, alázza, ahol éri.

Mani viszont, kulturálisan kódolva van arra, hogy ne lázadozzon, hanem csöndben tűrje a sértéseket, a "komoly emberektől" (innen a film címe), csak hátuk mögött mondja el őket mindennek, viszont cserébe hazugságok és csalások sűrű hálóját szőve  igyekszik azon, hogy a fia viszont már maga is komoly ember lehessen, kitörve a nyomornegyedből, hogy jó öltönyöket hordva majd ő alázhasson másokat a faburkolatos irodájában. Neki, bár a rendszerrel is alapvető baja van, a legnagyobb gondja mégis az, hogy nem tartozik, és sosem tartozhat a kivételezettek közé.

justwatch.com

Amúgy jellemző, hogy a fia is egy menő szálloda medencéjének partján születik, ahová a feleségével persze úgy lógtak be, ami minimum szimbolikus jelentőségű, de végül is onnan indul a 3G-projekt. Aztán látjuk, ahogy megpróbálja benyomni egy elit (amúgy katolikus) iskolába, egyfelől a hőn utált főnöke nem igazán reális ajánlásra hivatkozva, másfelől meg kijátszva  a kaszt-kártyát, miszerint ha nem veszik fel a fiát, akkor az iskola vezetői egytől-egyig kirekesztő, elitista barmok. Egyébként lehet, hogy azok, de nem derül ki, mert nem igazán tudnak mit reagálni Manira, aki eleve támadásból lendül védekezésbe. (Mint Kevisn Smith Dogma című filmjében Chris Rock, azaz Rúfusz a tizenharmadik apostol, akit kihagytak a Bibliából, mert fekete, és innentől mindent erre vezet vissza. Ha valaki beszól neki, az nem azért van mert egy arrogáns seggfej, hanem mert fekete. Mani minden kudarcot megmagyaráz azzal - legalább is a környezete felé - hogy ő sudra, a legalsó kasztba tartozó.)

Azért a fiút, Adit sikerül bebűvölni  a katolikus suliba, az apjának csak egy kicsit kell kereszténynek hazudnia magát hozzá, ha már az anyja lelkesen mondja a főapácának, hogy ő még Ganésa templomába is elzarándokolt mezítláb a születése előtt. Attól lett olyan okos. És nem, a gyerek nem neveletlen, csak túl okos, de annyira, hogy más iskolák is érdeklődnek iránta... És lőn, lesz ösztöndíj, ingyen tankönyv, mifene.

A Komoly emberek alapvetően egy vígjáték, arra van az egész sztori felfűzve, hogy a fater mi mindent meg nem tesz a kölökért, hogyan csalnak együtt a tanulmányi versenyeken s hasonlók, de közben Adiból kezd afféle lokális híresség lenni, az apja pedig nagyobb játékokban találja magát. Eleve kultúrák határán egyensúlyozik, nyakkendős tudományos segédmunkás, de közben Ganésa oltára előtt lelkesíti a híveket, egy modern kutatóintézetben dolgozik, de egy százéves nyomornegyedben lakik, és maga sem tudja, melyik identitása az igazi. Valószínűleg neki nincs olyan, illetve nem egy, ahol épp van, annak megfelelően viselkedik, magához képest őszintén, mint minden vérbeli szélhámos. Csak a családja sorsát akarja jobbra fordítani, de belefut a vállalkozó családjába, aki viszont még a rozzant házukat is eldózeroltatná, mert kell a hely egy szép új felhőkarcolónak. És így tovább,  a hazugság baja, hogy egyik probléma általa való megoldása szüli a következő, nagyobb problémát, és elég hamar jön a 'nincs kiszállás' helyzete.

De mivel vígjáték, a végén még csak le sem buknak, a gyerek, akinek folyamatosan az apja súgott a hallókészülékén át, minden helyzetben, a végén magára marad egy díjátadón, és a színpadon bevallja, hogy igazából nem tud semmit. Erre kap egy tapsvihart, hogy hú, milyen alázatos, ez aztán igen...

Tanulság? Szerintem nincs, nem európai film ez, hogy a szánkba próbáljon rágni bármit is, ha már tanít egyáltalán, azt is kérdésekkel teszi.

p.s. Eszméletlen jó a film nyelve, a felét értettem felirat nélkül is, mert egyrészt Indiában a számtalan népcsoport között tényleg az angol a közvetítő nyelv, másrészt meg a hindi és tamil szövegeket is teleszövik angol kifejezésekkel, sőt komplett mondatokkal. Nem kötelességből, megszokásból csupán.

A technológia indiszkrét bája

 Azért vettünk két mosógépet, hogy ne billegjen a teknő.

A hetedik is te magad légy...

Lewis Hamilton a mai török nagydíjon egy győzelemmel húzta be a hetedik világbajnoki címét. Ezzel ő lett minden idők legsikeresebb forma-1-es pilótája, hisz Michael Schumacher is hétszeres bajnok, de Hamiltonnak már több futamgyőzelme van és rajtelsősége van. (Amíg nem tartanak pisztolyt a fejemhez, én nem írom le azt, hogy "pole pozíció", vagy írjuk angolul position-nek, vagy írjuk magyarul.) A csávó kissé önimádó amúgy, meg szeret a pénzével villogni, néha azonban kiderül, hogy titokban (nem  a TikTok-on) azért elég sokat jótékonykodik is. Szóval ellentmondásos figura, de ettől emberi, pedig egy ekkora bajnoktól az ember azt várná, hogy minimum egy NASA-laborban fejlesztett biorobot, és ha befejezi az autóversenyzést, másnap már lövik is fel a Mars felé.

Ennek a sikernek amúgy nagyjából örülök, mert tizenéve neki drukkolok, bár nekem aztán egy centivel sem lesz jobb tőle az életem, mondjuk szarabb sem. De hát Kant óta tudjuk, hogy szép az, ami érdek nélkül tetszik. Úgyhogy ez szép volt, Lewis.

Nem ez a verseny... (telegraph.co.uk)

 

Az öncsalás-paradigma

Trampli elnök még mindig nem hajlandó elismerni a választási vereségét, sokak szerint azért, mert amint már nem lesz elnök, vádat emelhet ellene Ney York állam ügyészsége. Ilyen pitiáner dolgok miatt miatt mint adócsalás, zsarolás, megvesztegetés biztosítási csalás és egyéb gazdasági nyalánkságok. Egyelőre ilyesmiről nem lehet szó, mert elnökként mentelmi jog van, de ha január huszadikán hazaduzzog a Fehér Házból, ez megszűnik. Joe Biden azt mondja, ő nem akar feltétlen egy Trampli elleni eljárást, de nem is áll az útjába, amúgy meg az egyes államok ügyészségeire és bíróságaira Washingtonnak amúgy sincs ráhatása. A sokat emlegetett bírói (és ez esetben ügyészi) függetlenség ugyebár, amit a magyar - sokak által még mindig demokráciának nevezett - hatalmi gépezet már tényleg csak nyomokban tartalmaz.

Persze nagy a dilemma, hogy megéri-e e volt elnököt vád alá helyezni, hogy ez többet árt-e a demokráciának, mint amennyit használ, pedig szerintem egyszerű. Megéri, mert hosszú távon biztos, hogy inkább jót tesz bármilyen demokráciának, ha az ilyen gátlástalan szociopaták nem tudnak közhivatalok mögé bújni, hogy megússzák a disznóságaikat. És nem, nem arról van szó, hogy a hülye hajú gazembert azért akarnák felelősségre vonni, amit elnökként elcseszett (pedig volt abból is bőven), hanem amit "üzletemberként" tett. És nem csak adócsalásról van szó, hanem olyanokról is, hogy az ügyvédein keresztül lefizette azokat a nőket, akikkel erőszakoskodott, vagy hogy a befektetései során csak akkor viselkedett tisztességesen az üzletfeleivel, ha be volt baszva vagy szívott valamit, mert józanul a színtiszta geciséget képviselte, bármilyen üzletben.

saatchiart.com

Úgyhogy ezért sipítozik most veszettül, hogy elcsalták a választásokat, mert igazából ő nyert, egyszerűen fél, és kell neki az elnöki pozíció biztosította védettség. És megy a vita, hogy akkor volt-e csalás  az elnökválasztáson vagy sem. Pedig egyszerű a válasz: volt, természetesen. Az ókori Athén népgyűléseinek cserépszavazásai óta valószínűleg a világtörténelemben nem volt olyan választás/szavazás, amit 100%-ban tiszta lett volna. Elég ha sok millió választópolgárból egyetlenegy elfogad egy zsák krumplit a szavazatáért, vagy egyetlen szavazókörben meghamisítanak egy jegyzőkönyvet, és máris ki lehet mondani, hogy volt választási csalás. Aminek tehát nem a léte a kérdéses, hanem a mértéke, azaz volt-e olyan léptékű csalás, ami érdemben befolyásolta a végeredményt?

Ha igen, akkor meg kell nyomni a delete gombot, és kezdeni elölről az egészet, de Amerikában semmi ilyennek nincs nyoma. A legerősebb "bizonyíték" a demokraták csalása mellett a fehérházi szociopata twitteres őrjöngése, ami azért még ahhoz is gyenge, hogy őszintén meg lehessen sajnálni szerencsétlent a megrokkant elmeállapota miatt. De Trampli papa ahhoz szokott hozzá az üzleti életben, hogy neki nem alkalmazottai vannak, hanem alattvaló és hűbéresei, innentől kezdve pedig amit mond az úgy van, az ő szavánál erősebb bizonyíték nem kell senkinek. Hisz az ő akarata határoz meg mindent, a saját kis világán belül. (Mint a középkorban, mikor a parasztok a földesúrnak hálálkodtak a jó termésért.)

Szóval csalás volt, nyilván, de a legnagyobb ilyen aktus még a hiúságában vérig sértett elnök öncsalása. Mert szerintem ő tényleg elhiszi, hogy nyert, hisz bárhová ment, minden választási gyűlésén azt tapasztalta, hogy őt szereti a nép. Ment volna el egy demokrata gyűlésre...

Balatoni nyál

Épp valami Ötvös Csöpi-film (Csak semmi pánik) megy valamelyik csatornán, pontosabban részletek belőle időkitöltőként két reklámblokk között, én meg rácsodálkozom, ez mennyire minősíthetetlenül szar. Pedig gyerekkoromban szerettem ezeket a Bujtor-mozikat, de hát fiatal voltam és kellett a pénz, meg a létező szocializmusban ez jutott, azóta viszont durván eljárt felettük az idő. (A fiatalt eredetileg faitalnak ütöttem félre, de pár perc gondolkodás után rájöttem, hogy nem, az mégsem voltam, legalább is nem rémlik.)

Van ugye a központi karakter, a hángerijen Piedone, maga Ötvös faszagyerek, aki így visszanézve egy wannabe-nyugatnémet, ráadásul rendőr, de nem a derricki értelemben. Egy lefokozott rendőr, aki a fizetéséből úgy él mint Jürgen Hevesen (izé, mint a Genfi-tó partján), vitorlázik, teniszezik, gazdag külföldi turistákkal haverkodik, és a vitorlázás kapcsán sem egy SZOT-üdülőben lakik, hanem az akkori legjobb hotelban. Mások által menőnek mondott napszemüveget hord bézbólsapkával, csak whiskyt vagy dobozos sört (!) iszik, nyolcvanakárhányban, amikor nyáron néha az üveges is hiánycikk volt, dobozost meg a valutás boltban lehetett venni. Egyetlen engedménye a szocialista embertípus felé, hogy jobbára Zsigulival jár, de az autós üldözéseket jobb napjain helikopterrel bonyolítja. Feddhetetlen jellem, zseniális nyomozó és nem mellesleg a nők bálványa, amolyan alul traktor, felül békegalamb. És bárkit megdob egy dobozos sörrel, persze nem erőből fejbe, hanem csak barátilag.

24.hu

Hozzá képest mindenki mellékszereplő, még a Kern András által összeripacskodott Kardos doktor is, ő csak arra kell hogy hozza a Piedone-filmekben kötelező Caputo-faktort, Woody Allen manírjaival. De rajta kívül aztán mindenki más statiszta, kesztyűsbáb, a felpofozható alávalók gyülevész hordája, olyan világklasszis színművészek elővezetésében, mint Dózsa László (1942- ), aki ugye 56-ban többször is meghalt, csak később ez elmúlt neki. És van minden filmben a kötelező cuki kisgyerek, mint szimbolikus fegyverhordozó, de minek, ennyi erővel egy cuki kutyus is lehetett volna, azt biztos könnyebb a kamera elé idomítani, annak nincs lámpaláza tőle.

A felpofozható bűnözők amúgy részben külföldiek (mit külföldiek, nyugatiak a szemétládák) részben magyarok, akik a svejci meg nyugatnémet (szakszerűen: eneszkás) bűnözők szövetségesei, azaz valutanepperek, kamionosok meg stricik, akik márkáért árulják a lányokat, de elfogadnak karton Marlborókat is. Szóval csupa félholtra verendő félvilági figura, akik amúgy nagyjából ugyanúgy működnek mint Ötvös Csöpi (Tényleg, mi a frász volt a keresztneve? Csöpp?), csak közben nincsenek állományban a belügyminisztériumnál, és nem igazán Grál-lovagok.

Bujtor ráadásul egy idő után, még bőven a kereskedelmi tévék előtt, bevezette Magyarországon a termékelhelyezést, a bézbólsapkáira mindig valami konkrét márka van írva, a nyugati autókat mindig típus szerint megevezik (a Ford Escort az Ford Escort, de a Moszkvics az csak kocsi), a csoki az Raiders (ma Twix), és Unicomot isznak a Martini előtt. Még jó hogy nem integet be a képbe a Skála Kópé.

És hát a filmek cselekménye, hát az ugye ócska fércmű. Akciófilmeknek röhejesek, kriminek átlátszóak, vígjátéknak erőltetettek. A fordulatok vagy kiszámíthatóan sablonosak, vagy érthetetlenek, nincs középút, a hülye néző meg amúgy se a bűnügy szálait bogozgassa, arra van a főhős, inkább élvezze, ahogy nevezett, három nehézfiú ütlegelése közben szétver egy lángosozóba oltott játéktermet, a lambériába préselve egy-két flippert.

Szóval az egyetlen reális magyarázat arra, hogy én miért bírtam ezeket a darabokat, csak annyi lehet, hogy nyolc-tizenkét évesen ennyi jutott, de ezekhez képest utólag már egy sikerültebb Bud Spencer-Terence Hill mozi is művészfilmnek tűnik. Ezt a Csak semmi pánikot is fél óráig bírtam, pedig volt közben vagy tíz perc reklám, csak nem tudtam eldönteni, melyik idegesít jobban.

Az örökös trónörökös

Ma van a 72. születésnapja Károly hercegnek a brit trónörökösnek, aki úgy lett bőven nyugdíjas korú, hogy még egy percet sem ült a trónon. Na ja, a muter jól bírja, az ő anyja a százkettedik életévében halt meg, ő meg még csak kilencvennégy. Ráadásul sokkal egészségesebben él, mint a néhai anyakirályné, aki azért szeretett pezsgőt reggelizni és gint uzsonnázni, véres húsokkal, ehhez képest a jelenlegi uralkodó halat eszik zöldségekkel és ásványvizet iszik, nyilván nem akar megállni minimum száz tízig. (Pedig az igazi ennek a duplája lenne, hisz köztudott, hogy kétszázhúsz felett átértékeled magadban a világot, és biztos érdekelné, hogy de mégis hogyan?)

Ennek megfelelően rendszeresen felmerül, hogy Csárlsz Károly, foglalkozására nézve prinszofvelsz, igazából már nem is lesz király, vagy csak formálisan fog uralgani pár hétig, aztán átadja az egészet a francba a William nevű vilmoshercegnek. Aki már (még?) csak 38 éves, viszont messze a legkopaszabb tagja az egész rojális családnak. Ráadásul Cambridge hercege, miközben bizalmasan kiszivárgott információk szerint Oxfordé szeretett volna lenni, mert nekik drukkol mindig az éves regattán, meg Oxfordban jobb kocsmák vannak, királyilag is. De az nem lehetett, mert 1840-ben egy bizonyos Edward Oxford rálőtt az állapotos Viktória királynőre és Albert hercegre, szóval ez a név nem cseng jól a királyi családban, a pasi ráadásul elmebeteg is volt, a merénylet után be is csukták a vigyorgóba. Így hát ki se szeretik mondani azt, hogy Oxford, csak azt mondják, hogy "az a másik egyetemi város", valahogy úgy, ahogy a brit színészek sem mondják ki babonából a Machbet címét, csak azt, hogy "a skót darab".

Károly herceg pedig, miután egy dolgos életet végigrobotolt velszi hercegként, helyt állva megannyi fogadáson, estélyen, kutyamenhely-átadáson és lóversenypáholyban, igazán nyugdíjazhatná magát HRH (His Royal Highness) szakmából, és kezdhetne mondjuk egy popkarrierbe. A méltán alulbecsült magyar énekes és két lábon járó dohányreklám Charlie például egy évvel korábban született nála, és még mindig tolja a zenei karrierjét (hogy hova, az persze jó ideje kétséges), pedig ő nem is angol, hanem Horváth. Szóval ha családilag ezek a Windsor-háziak ilyen sokáig élnek (egyszerű a recept: jó gének, jólét), akkor Károlyi Csárlsznak még pont nem késő valami új karrierbe kezdeni, az életében való fejezetnyitás által, avagy szándékával. Esetleg megtanulhatna védett madarak tojásaival zsonglőrködni, lovat patkolni ájpeddel, vagy lehetne jutyúbos influenszer is, aki jól beszól a Beatlesnek, hogy mi ez a szörnyű zene fiúk? Jó, hát eleinte lenne egy kis fáziskésése, de mondjuk nyolcvan éves korára már biztos belejönne...

2067+407= Szép Új Világ

A 2067 egy idei keltezésű ausztrál sci-fi. Jobban belegondolva, még sosem láttam ausztrál sci-fit, a Mad Max mondjuk vehető annak, de az soha egy fél percre sem érdekelt. Ez viszont egy disztópikus-időutazós cucc, gondoltam egy próbát megér, és tényleg egyet még pont megért.

Az alaphelyzet az, hogy túl vagyunk e globális felmelegedésen, a növényzet gyakorlatilag komplett kihalásán, amitől aztán az emberiség nagy része szintén kihalt, hát van ez így, nem tudtam elég gyorsan átállni az oxigén belélegzéséről a fotoszintézisre. Pedig növények híján már nekik jutott volna az összes napfény. És egy, csak egy megaváros maradt talpon a vidéken, milyen véletlen, hogy pont Ausztráliban, miután egy ottani gigacég rájött hogy tud mesterségesen oxigént előállítani. Kenguruszarból vagy préselt koalatetemből vagy valami hasonlóból, de dolog előnye, hogy mindenki oxigénre költi a pénzét, pia, drog vagy kurvák helyett, a bárokba is néhány slukk friss levegőre ugranak be. De legalább senki nem a koronavírus miatt fuldoklik.

Viszont. Kiderül, hogy mesterséges oxigén nem olyan tiszta anyag, mint amilyennek szeretnék, fertőződik valamivel, amit csak nemes egyszerűséggel úgy hívnak, hogy A Betegség. Még jó hogy a oxigénbizniszben utazó gigagcég nem csak hülye frizurákat talál fel, meg chippendale-formájú tudósokat, hanem egy időgépet is. Az időgépből meg rádiójeleket kapnak a 407 évvel későbbi jövőből, hogy küldjék át a főszereplő csávót. Nem tudják miért pont őt, de legalább nem is akar menni, mert a felessége is beteg, és szeretné élőben végignézni  haldoklását. de nincs mese, neki kell megmentenie az emberiséget. Hisz ha a jövőben még élnek emberek, akkor a bolygó ökoszisztémája valahogy regenerálódott, és/vagy van gyógymód is a Betegségre. Azt meg el kell hozni, gyorsan, bár senkinek gőze sincs, hősünket hogy a frászba tudják majd visszatranszportálni a saját jelenükbe.

puliwood.hu

Szóval az egész kicsit egy fordított 12 majom történet, mínusz Bruce Willis, szerepet kap benne a csávó apja, aki jelentős tudós volt (vagy lesz? igazából ő építette az időgépet), a jövőt elborító őserdő, fejbe lőtt csontvázzal (oké, nem csontváz korában lőtték fejbe), meg a meglepődés, hogy a szkafander éghető. Ja, hát olyan világban, ahol nemigen van már oxigén, ott a közönségesen égésnek nevezett rapid oxidáció sem tud végbemenni, szóval a tűz  maga új élmény a főszereplőnek, különösen ha a ruhája gyullad ki. A csontváz meg feltehetően a sajátja, miközben elhűlve nézi, de hát hajrá időparadoxon! Amiből amúgy van bőven, de egy ilyen film ettől bír jó lenni.

Viszont indokolatlanul sokat érzelmeskednek (értsd: bőgnek) benne, különösen Ethan a Csávó, miközben a világ megmentőjétől némileg több keménységet várnánk el. Nem kell egy Terminátornak lenni, de a játékidő nagy részében ő vagy retteg vagy bőg, ami azért kissé visszatetsző, még ha indokolt is. Megnyugtató viszont a tudat, hogy bár az emberiségnek komoly esélyei vannak arra, hogy kinyírja magát (miközben a lassú öngyilkosságát eufemisztikusan 'civilizációnak' hívja), de például a csótányok, a borzok vagy a mókusok majd túlélnek minket. Az ember nevű pusztító vírus eltűnésével az élővilág majd visszazökken a normális üzemmódba, és jöhet a majmok (borzok, mókusok) bolygója.

A 2067 esetében persze nem ez a megfejtés, hanem hogy Ethan visszaküld a jövőből egy kupac növényt, hogy  kipusztultak helyett legyen mivel elkezdeni az újratelepítést, így aztán a jövő is megváltozik, és őserdő benőtte romok helyett egy őserdő benőtte high-tech város lesz hirtelen. Szóval a sztoriban az emberiség az utolsó pillanatban mégsem pusztul ki, érdemtelenül túlélnek a túlélők, így a Majmok bolygója átmenetileg elmarad. Az persze korántsem biztos, hogy mondjuk újabb ezer év múlva mégsem pusztítják ki magukat a bunkó humanoidok.

A film sztorija amúgy jól kitalált, ha nem is ordítóan eredeti, a színészek felejthetőek, különösen mert egyiket sem láttam még  soha, és nem is érzek rá ellenállhatatlan késztetést,  a látvány meg a hangulat tíz pontos, és ennyi már elég nekem, hogy végig bírjam nézni. 2067-re meg amúgy is - a statisztika valószínűség szerint - úgy húsz éve halott leszek, ha csak előbb el nem visz a globális felmelegedés.

p.s. És bónuszként itt az igazi 2067, nevezetesen az osztrák állami vasút ilyen típusszámú mozdonya. Hát nem olyan látványos, mint  a fenti film, de legalább tényleg van:

hu.wikipedia.org

Győzelmi diadal, éhgyomorra

A felcsúti döbröginek láthatóan végleg elment az esze (optimista olvasatba: elvesztette a realitásérzékét, de szerintem inkább nettó pszichopata). A reggeli rádiós kinyilatkoztatásában (interjúnak ugye egyáltalán nem nevezhető ez a benyalós-alákérdezős, műsorvezetői csúszásmászás), azt mondta a tegnapi válogatott fodbalmeccsről, hogy "... végre történt valami jó, ez nem egyszerű futballmeccs volt, hanem harc a vikingek ellen." Mondtam, hogy elment az esze, ez a kretén már mindenhol harcot meg háborút lát, ő a járvány ellen is háborút vív, csatákat nyer napról napra, és a kijárási tilalom ellenőrzésére is golyóálló mellényes géppisztolyos TEK-eseket vezényel az utcára, akik a biztonság kedvéért páncélautóval közlekednek.

hvg.hu

Remélem kézigránát és lángszóró is van náluk, elvégre egy lakásától hatszáz méterre merészkedő esti kutyasétáltató igen agresszívvá tud válni, és könnyen lehet, hogy fel is van fegyverkezve. Mondjuk megdobálja a géppisztolyos kommandósokat kutyaszarral, és írva vagyon, hogy ha megdobnak kutyaszarral, dobj vissza tojásgránáttal.

De ha minden harc, ha harcolunk az EU ellen (aminek érdekes módon tagjai vagyunk, csoda hogy a komplett NATO-nak nem üzentünk még hadat), hisz ugyanabban az interjúban elhangzott, hogy az EU az új Szovjetunió szeretne lenni, harcolunk az LMBTQ mozgalmak, különösen pedig mesekönyvek ellen, akkor a fodbal is harc. Miként az úszás, a műkorcsolya vagy a sakk is nyilván az, de a fodbal az aztán kurvára harc. És tegnap nem Izland ellen harcoltunk, mert egy összesen 364 ezer lakosú ország (ez kevesebb mint négy fővárosi kerület, a 8, 9, 10, 11 lakossága összesen) ellen nyerni, azért nem akkora fegyvertény, mi kérem a vikingek ellen harcoltunk. Akik ugye nagy, szőrős, büdös fickók, baltával játsszák a fodbalt is, agyat esznek és olyan neveik vannak, hogy Hosszú Thorkell meg Szőrősnadrágú Ragnar.

Hát ezek ellen 2-1 arányban nyerni az nem egyszerű sportsiker, az fényes harci diadal, világraszóló csatában aratott, történelmi győzelem. Ja az, meg a kurva anyád.

Pound Street

Mostanában egyre többször hallgatok Beatlest, pedig régen nem igazán kedveltem. De mivel a jövő helyett a múltba révedek, egyre régebbi zenék kerülnek elém, a jutyúbon persze. Így aztán a nyolcvanas évek Iron Maiden-jétől meg a hetvenes évek Queen-jétől már visszaretardáltam magam a hatvanas évekig, a Beatlesig, de ha legközelebb Elvis Presley-re kattanok rá, akkor ideje lesz felkeresnem egy szakembert. Mert a végén még Frank Sinatrát fogok hallgatni, aki már az ötvenes években sem képviselt semmiféle korszellemet, márpedig fixa ideám, hogy a populáris zenének ez valahogy dolga.

Meg a népzenének, de azokból csak a brit szigetekét bírom elviselni, esetleg némi spanyolt, ráadásul azok is rég voltak már. A magyar népzene például már nagyon  távol van ettől az urbánus, posztindusztriális, információs társadalomtól, nem is tudom élvezni, egy picit sem. Egyszerűen nem az én világomhoz tartozik.

Ehhez képest mondjuk az ír népzenének van érvényessége, az már részben a városi társadalom terméke, és pláne van folytatása, megannyi "kelta punk" és hasonló hülye neveken futó zenekarnál, az Atlanti óceán mindkét oldalán. A The Pogues is kifejezett valami korszellemet, így érvényes volt popzenének. (És persze  komolyzenének nevezett izére ez kevésbé vonatkozik, egy szimfónia az mindig valami nagy és egyetemes akar lenni, ez persze nem mindig sikerül, de biztos hogy igen ritkán alkotói szándék trendinek lenni vele.) A popkultúra, inkluzíve a zene meg jobbára aktuális, a Beatles-nek vagy a Queen-nek is csak a maguk idejében lehetett annak lenni, akik voltak, bár a Yesterday című film részben ennek cáfolata. De az ugye egy olyan világban játszódik, ahol nem volt Beatles, pontosabban senki nem emlékszik már rájuk, egy részleges világvége után, de a filmben is egész mai hangszereléssel szólalnak meg a dalok.

Szóval lehetséges, hogy a Beatles a pop klasszikusa, ezért ma is fogyasztható, bár tényleg a saját korára reflektált akkor, amikor én még nem is éltem. Ezért nem bírom kiverni a fülemből (na jó, a  fejemből, de a fülem is arra van) például a Penny Lane-t, mert bár tagadhatatlanul van valami régiség-jellegű bája is, azért mégsem pusztán egy érdekes antikvitás. Egy hanulatdal (ha van ilyen szó) 1967-ből, némi nosztalgia-faktorral, és hát azok a bajuszok, azok feledhetetlenek...

Kaotikus egyház

Olvasom , hogy az elmúlt két pápák (pápákok?) tudtak az egykori washingtoni érsek ügyeiről, melynek keretében  mindenféle embereket szekszualizált, de vagy húsz évig nem tettek semmit. Na ja, ők biztos olyan erkölcsi magaslaton ültek, hogy holmi kis pedofília onnan nézve már fel sem tűnik. Vagy simán csak elfogadták, hogy ők bizony egy képmutató és végtelenül feudális szervezet csúcsán ülnek, a szoknyás agglegények bajtársi egyesületét vezetik, amelynek barokkos aranyozása már olyan messzi áll a jézusi tanítástól, hogy azt sem látják már.

De tényleg, a kaotikus egyház egy darab középkor a jelenbe ékelve, sok márvány és aranyozás, hatalmi ambíciók és helyenként állami apanázsok, a semjénzsolti értelemben vett politikai kereszténység, ahol a "politikai" kifejezés itt egyértelműen fosztóképző. Persze egyetlen egyháznak vagy vallási közösségnek sem kell kívül állnia a poltikán (hisz mindegyiknek vannak társadalmi üzeneteik), de legalább is felette.

Ha viszont a pápák konkrét bűncselekményekről tudva nem tesznek semmit, akkor ott már megint ködbe vész az erkölcsi zsinórmérték (milyen remek képzavar!), és csak arról szolgáltatnak erős érveket, hogy az egészet be lehetne szántani a fenébe, ha már megreformálni nem sikerül. De tényleg, képzeljük el, hogy nem egy kaotikus főpap, hanem mondjuk egy miniszter csinál csúnya dolgokat, és ezzel - egy normális demokráciában - egy életre kiírja magát a közéletből. Oké, ez itt nem egy normális demokrácia, az egyház meg soha nem is akart az lenni.  A pápák lényegében abszolút uralkodók, nem is érzik magukra nézve kötelezőnek a társadalom és a jog játékszabályait. Pontosabban nem eléggé.

Az éffor dúlja lelkemet

 Most múlt volna pár napja. A tizenharmadik. Persze nem volt, exemet legfeljebb az ablakból látom menni, ha jókor nézek ki. Mennyire szánalmas már ez a helyzet, és mennyire tragikus. Nem tudom mit gondol, nem tudom mit érez (miközben lehet, hogy részéről pont ez a cél), nem tudom , miért vagyok levegőnek nézve, de fáj. Kibaszottul, ennél egy 'mennyafarancba' is jobban esett volna.

eyerevolution.co.uk

Trampli

 Hát, ebben a pillanatban úgy néz ki, hogy nem Trampli elvtárs lesz az usákok következő elnöke a Fehér Vájtháuszban, a világ, és  különösen a fodrászok nagy örömére. A barnítókrém-ipar képviselői lehet hogy szomorúak lesznek, de végül is egy narancssárga elnök nekik sem a legjobb reklám.

Trampli elvtárs amúgy egy műveletlen ám gátlástalan, törtető szociopata, persze ezek a tulajdonságai együtt járnak. Egy szociopata amúgy sem igen tud más lenni, mint törtető, gátlástalanság nélkül meg nehéz törtetni, művelten és kifinomultan meg nehezebb gátlástalannak lenni. Nem lehetetlen, csak nehezebb.

Most meg ez a 73 éves véres bohóc úgy ordít és toporzékol, mint egy óvodás, pedig nem is volt mosónő az anyja, aki nem vitte fel a padlásra. És ő persze mostanában főleg Joe Biden mamájára gondol, nem a sajátjára, aki nem biztos hogy örülne ha látná. Bár, ki tudja, abban a családban...

Vicces volt, hogy Trampli már akkor győztesnek hirdette magát, mikor még sehol sem tartott a szavazatok összeszámlálása, aztán mikor kiderült, hogy veszíthet is, hisztizni kezdett, de egész szürreális módon. Meg fenyegetőzni, hogy ő aztán nem hagyja a csalást, ő meg sem áll a Legfölsőbb Bírók Ságig. Mer' ugye olyan nem lehet, hogy ne ő nyerjen, ha mégsem ő nyer, az azért van, mert a mocskos, hazaáruló demokraták csalnak.

Elvégre, mint az  köztudott, a haza nem lehet ellenzékben. Na ja, de hol is hallottam én ezt 2002-ben? És kitől? És az a valaki, meg az ő hűséges lakájmédiája kinek is szurkolt? Az origo már egy az egyben felmondja a jenki teaparty-s meg alt right-os szlogeneket a levélben csaló Biden szavazatokról, miközben hónapok óta arról írnak az elemzők, hogy a sok levélszavazat bizony Bidennek kedvezhet. Egyszerűen azért, mert a Trampli szavazói közt nagyobb arányú az aktivizálható csürhe, aki menetel, hangoskodik, és személyesen megy szavazni. Egyfelől mert  a levélszavazásnál nem kifejezett előny a funkcionális analfabetizmus, másfelől meg nem bíznak a rendszerben (melynek mondjuk épp rajongásuk tárgya a főnöke), az a szavazat a tuti, amit személyesen adnak le. A demokrata szavazók ehhez képest sokkal békésebbek és kényelmesebbek, plusz tudnak írni-olvasni.

Summa summarum, Tarmpli egy hülye, ennek megfelelően a rajongói is hülyék. Mert egy ilyen kreténért csak az tud odalenni, aki még nála is kreténebb. És itt csak a rajongóiról van szó, a szavazói többi része már nem feltétlen egy címerezetlen idióta, csak a politikában már rég az érdekek mozgatják az emberek nagy résztét, az értékek helyett.

De ezt pont itthon, azt hiszem, nem nagyon kell magyarázni...

stylemagazin.hu

Neveletlen oktatás

 Odanyilatkozott valamelyik közbutításügyi kormányzati protokolldroid, hogy márpedig digitális oktatás az nem lesz, az iskolák nyitva maradnak (kivéve azok, amiket a fertőzött tanári kar miatt be kell csukni mégis). Mert ugye az iskolák feladata nem csak az oktatás, hanem a nevelés is, azt meg nem lehet digitálisan onlájnolni. Mondjuk senki sem mondta hogy lehet, épp ezért hívják a tavasszal rögtönzött módszert digitális oktatásnak. És persze, hogy az iskola nem képes digitálisan nevelni, arra a közösségi oldalak vannak, akár tetszik, akár nem, de az a nagy büdös helyzet, hogy az iskola offline üzemmódban sem képes nevelni.

Persze, még nekem is azt magyarázták tanárképzős koromban, a múlt század vége felé, hogy az iskola funkciója kettős, azaz oktatás és nevelés. Tanítottak is a főiskolán neveléselméletet, ami igen találó elnevezés, mert az iskolai nevelés jobbára csak elmélet, vágykép, utópia, írott malaszt, a miafrászvan minősített esete. Mikor én iskolás voltam, nyilvánvaló volt, hogy az iskola célja másképp kettős: hogy a tanarak egyfelől leadják a tananyagot (inkább mennyiségi, mint minőségi módon, szoros határidőkkel), aztán meg számonkérjék, büntető jelleggel. Nevelésről szó sem volt, amit mostani kormányzati pöcsfejek annak gondolnak, az szimpla fegyelmezés, ennél több ambíciója sosem volt ennek, a még mindig száz évvel ezelőtti módon poroszos mentalitású közoktatásnak. (Persze egy fideszkádéenpés rabszolga számára a fegyelmezés maga a nevelés, máshogy el sem igen bírja képzelni.)

Amúgy az iskola remek szocializációs színtér, csak nem a tanerők, hanem a kortárscsoportok által. Vagyis a személyiségfejlődésünk (már ha volt nekünk olyan) nem az iskoali tantervek által, hanem azok ellenére történhetett meg. Osztálytársak, barátok, ellenségek, soha be nem vallott szerelmek formáltak minket, az iskolát csak elviseltük mert muszáj volt, és gyűlöltük, ahogy csak tudtuk. És örültünk egy influenzának, mert akkor egy hétig a közelébe se kellett menni, lehetett naphosszat tévézni és elolvasni a megfelelő kalandregényeket, amikre a sok hülye házi feladat miatt korábban nem volt időnk. Szóval egy frászt nevelt az iskola, sosem volt az szokása neki. Szerencsénkre.

smartclinic.hu

Az iskola bizonyos értelemben olyan volt mint a sorkatonaság. Én ugyan sosem voltam az, túl sokáig jártam fősulira meg egyetemre, aztán meg a pszichonéni megkönyörült rajtam és alkalmatlannak nyilvánított, de sokan mások bevonultak. És nem, senki nem akarta íly módon szolgálni a hazáját (aki igen, azt javarészt azért kiszűrték a pszichomókusok), hőn utált kényszer volt az egész, túl kellett élni, pont mint az általános iskolát. Már nem emlékszem pontosan, talán Uj Péter írta egyszer, hogy a sorkatonaság arra volt jó, hogy amúgy rendes fiatalokat megtanított piálni, cigizni, hazudni és lopni.

Mert az valahol természetes, hogy az ember lázad a totális intézmények ellen, mint a hadsereg vagy az iskola. A totális intézmény amúgy olyan, hogy lehetőleg egész lényedben akar kontrollálni téged (az oktatásban a bentlakásos iskola a legilyenebb), mint a kolostor, a börtön, és legtöbbször a kórház. Mikor kell kelni, mikor kell lefeküdni, mikor és mit kell enni, és hogy mit csinálj ezek között, azt elég pontosan előírják és számonkérik. Hát nem jobb ennél egy kis digitális oktatás (ha rendesen megtervezik és nem pánikban rögtönzik)?

Persze, nincs hozzá infrastruktúra, de például ha az állam a tizenhatezer lélegeztetőgép helyett csak feleannyit vesz, vehetett volna a rászoruló kölyköknek olcsó laptopot interneteléréssel. És ha nem elég, egy stadion árból is kurva sok kijött volna.

Megzuhant szociológus nézni kretén film kisebbik nagyszobában

Jajj nekem, de igazán, megnéztem a Borat2-t, eredetileg nem gondoltam volna hogy jó lesz, de végül is kételkedem a szkepszisben, még jó hogy. Az első film úgy 2006 körül egy őrült ámokfutás volt, egy félig áldokumentumfilm, ahol az álriporter vitte házhoz a lófaszt a buta jenkiknek. Ez meg nagyjából tényleg játékfilm, persze egy-két bunkónak azért még mindig házhoz lehet vinni a szerszámot, mint a farmerboltosnak, akinél hősünk simán tud venni a lányának egy ketrecet meg hasonlók, de itt alapvetően a sztori a lényeg, ami tart valahonnan a nagy büdös semmibe.

Ám azt igen szórakoztatóan teszi, nekem jobban bejött mint az első film, talán mert nem kellett azt a nettó kínosság-érzést produkálnom, mint az első átverős interjúinál. Ez itt már nettóban Abszurdisztán, harsány ám kétségtelenül minőségi ripacskodással előadva. Persze a főhős, Sacha Baron Cohen mindig képes még egyet lépni  a megjátszott taplóság rögös útján, róla már régen nem képzeli senki, bármilyen őrült ötlete kapcsán, hogy de ezt már tényleg nem meri megtenni. Mert de.

Már a Brothers Grimsby esetében úgy tűnt, hogy ennél már nem lehet alpáribb és szórakoztatóbb humort előadni, miközben tudtam, hogy dehogynem, pláne ha újra előveszi Borat figuráját. És hát elővette, de ma már nincs olyan könnyű dolga, mert egyszerűen felismerik az utcán, ami jelentős hátrány, ha az ember átverésben utazik. Régebben, mikor főleg mint Ali G tolta, még nyugodtan lemehetett a londoni metróba, annyira tájidegen volt a civil mivolta a kitalált karakteréhez képest, ez ma már nem menne neki.

De az amerikai kazah közösség legalább máris őszintén gyűlöli, Trump róla álmodik rosszat ha lefekvés előtt nem tudott szarni egy jót, és egy abszurd vígjátéktól azért ez mégis csak szép teljesítmény. Akkor is, ha egy főállású provokatőr készíti.

Az értelmetlenség kétes diadala

 A világ legkolbásztöltőbb miniszterelnöke nagy felhajtással bejelentette a majdnem semmit. A fészbukon persze, mert ilyen fontos kommunikációs aktusra a százmilliárdból (csak hogy átérezzük: százezer-millióból) fenntartott közmédia nem alkalmas. Persze van stúdió, kamera meg operatőr, csak a kutya sem nézni, márpedig a majdnem semmi bejelentése minimum tömeges megtekintést igényel.

Aszongya a nagytokájú, hogy újra rendkívüli jogrendet köll bevezetni, mer' csak. Hogy parlamenti kétharmaddal, egy kézivezérelt autokráciában erre mi szüksége, azt tudja a franctudja, biztos olyan száraz, meleg érzés a főnöknek, és akkor miért ne?

De a legfurább hogy egyszerre záratják be a szórakozóhelyeket, és vezetnek be "kijárási korlátozást" éjfél és hajnali öt között. Ennek sincs semmi értelme, mert ha valaki éjszaka dolgozik és ezért jön megy, akkor rá nyilván nem fog vonatkozni, de viszont a taxisokon, járőröző rendőrökön, áruszállítókon és hasonlókon kívül ki a rák mászkál éjjel a városban. Nyilván az, aki valami szórakozóhely viszonylatában jön vagy megy. De azokat meg en bloc bezáratják, szóval valóban nem értem. Focimeccsek mondjuk lesznek, nézőkkel, bár azt nyilván nem merte a felcsúti egyenesen belemondani a fészbukba, hogy az a kurva vírus legalább a magyar-izlandit várja már meg!

A vírus amúgy is éjfél és öt között terjed a legveszélyesebben (mint az köztudott), nappal meg nyugton van, mert az új szabályok értelmében, olyankor ingyen parkolhat.

Social Dilemma

Megtekintettem a Netflixen a Social Dillema című majdnem dokumentumfilmet. Azért majdnem, mert majdnem film, és majdnem dokumentum, de egy ilyesmitől elvárnám, hogy mondjon valami újat. Ez meg annyi újat mondott, hogy a fészbuk függőséget okoz, hogy igazából az adataidra fáj foguk, hogy aztán ömlesztett áruként eladják a hirdetőknek. Na ja, de ezt eddig is tudtuk, legfeljebb nem sejtettük. 

A filmben egyébként a nagy techcégek, a Facebook, a Google, az Insta meg hasonlók egykori vezető munkatársai osztják az észt. Mint afféle bűnbánó maffiózok vagy visszavonult pornósztárok mondják, hogy de ők csak jót akartak, fiatalok voltak és kellet a pénz, vagy simán csak azt a bullshitet, hogy ők fejlesztettek egy jó kis technológiát, csak a hülye emberek kezdték rosszul használni.

És szerintük az egész social media-val az nem hogy a fő, de szinte az egyetlen baj az, hogy függőséget okoz. Hogy az adatainkat árulják bárkinek aki megveszi, hogy indokolatlanul és idióta módon cenzúrázzák a tartalmakat, hogy lassan Cukkerberg Elvtárs a világ csendőre, de szarik adót fizetni azokban az országokban (vagyis majdnem az összesben) ahol bekaszálja a nagy profitot, arról csak érintőlegesen beszélnek. mert a baj ugye az, hogy a tinik, a már nem annyira a tinik és a kurva régen voltak már tinik folyton a telefonjukat nyomkodják. Oké, sok éve én is elhűlve néztem egy londoni buszon, ahogy két egymás mellett ülő, tizenhat éves horrorbarbi láthatóan egymással csetel, de esetükben nem is volt akkora baj hogy nem nyitják üvöltve fakingolásra a szájukat nekik.

Szóval a függőség, a gonosz, nagyon gonosz okostelefon tényleg csak az egyik probléma, és lehet hogy nem is a legnagyobb. Elvégre a világ változik, nem kommunikálhatunk már füstjelekkel, másrészt az ilyen szélsőséges jelenségek után az inga rendszerint visszaleng. Tíz év múlva ezeknek a luvnyáknak már tele lesz a hócipőjük azzal, hogy vécére sem mernek menni a telefonjuk nélkül. És akkor, életükben talán először, kikapcsolják a picsába, hogy majd később megnézik mi újság a közösségi hálón, vagy küldött-e valaki ímélt. Már most is létezik - nagyjából a harmincas generációnál - a "Töröld magad a fészbukról" mozgalom, mert sokaknak van elege abból, ahogy ez az egész eluralja az életüket.

Az enyémet például már most sem uralja el, a telefonnal csak telefonálok, a fészbukra fölnézek hetente párszor, a twitter oldalán meg például még sosem jártam. Nekem ez itt a kommunikációs függőségem, de hát valamivel el kell töltenem magányos estéimet (tényleg magányosak, évek óta már, legfeljebb most már a délutánjaim is azok), ha már a tévéműsor nézhetetlen, a lámpafénynél olvasástól meg megfájdul a fejem.

Fosztóképző

 K. Péter egykori fodbalista most épp azt nyilatkozta, hogy de hát ő mindig is tisztelte a nőket, és mindig is tisztelni fogja. Ezt most azért kellett így sürgősséggel belekommunikálni az éterbe, mert a H. Péter médiagecihez köthető bulvárvacakban, már megint felbukkant (nem mellesleg szenzációként) egy rég ismert történet. Mikor is K. Péter fodbalista alakú foglalkozású tizenötödmagával dugott meg egy darab nőt, szerinte egy orgia keretében. 

Pedig ha tizenhatan mennek rá egy csajra, azt sokkal valószínűbben hívhatjuk csoportos nemi erőszaknak, mint orgiának, akkor is ha a csaj belegyezett. Próbált volna ellenkezni tizenhat kanos idiótával, akik nyilván nem voltak teljesen tudatállapotuknál.

És erre most azt mondani, hogy dehát ő mindig is tisztelte a nőket, akkor az nem képmutatás, hanem ócska hazudozás. Hisz épp egy olyan esetről beszélt, amikor a saját merevedésén kívül semmit nem tisztelt, de olyannyira, hogy ő speciel kétszer is sorban állt egy-egy menetre.

Eddig sem gondoltam túl sokat a magyar fodbalisták intellektuális és erkölcsi teljesítményéről (a két ballábuk az elnézhető, az fizikai adottság), de K. Péter jelleméről már egészen határozottan lehet nyilatkozni. Már hogy az nincs neki. Ahogy a diplomata-útleveles fasznak sincs.

Ahogy valami graffiti-bölcsességben jött szembe egyszer: "Nem mindig vagyok bunkó. Néha alszom is."

hvg.hu