Takonygyár

Igen taknyos vagyok, valamint individualista, vagyis nem érdekel, hogy a kollégáim fele az, köhögjön mindenki a saját kontójára, nem én vagyok a szakszervezet (én ugye urlagó kiráj szeretnék lenni), én csak szeretném bevenni a reggeli vitaminomat, a nélkül, hogy fuldokolni kezdenék tőle, mert az éjszaka összegyűlt trutymó mellett már nem fér le a gigámon.

Ma egyébként már volt fűtés a Gyárban, legalább a reggeli két-három órában, ezzel már túl lehet élni, úgyhogy az eddigi két pulóvert egyre cseréltem. És finoman úgy érzem, azt üzeni a meggyötört testem, hogy kifelé mászom az aktuális takonykórból, ma már a köptetőt sem kívánom, pedig nekem még az íze is bejön, nyilván teljesen indokolatlanul. Und nix hőemelkedés, ami legalább annyira jó lehet, mint egy húzósabb Barátok közt, de ezt csak gondolom, ez a legrégebben futó tévésorozat, amiből garantáltan egy percet sem néztem meg szándákosan. (Nem mondom, hogy nem látta,m egyetemista koromban komolyan be kellett előznünk a töriszakos nőszemélyeket, ha az emeleti tévészobában (ez is milyen szép régi szó) mi inkább mégis a Rém rendes családot néztük volna...)

Szóval jobban vagyok (ez fontos, jövő vasárnap indulunk, a sokszor emlegetett Londonba), de közel sem száz százalékos, egyelőre minimális bevásárlás/házimunka (csak ahol látszik, de hétvégére nagy attakot tervezek), hamar bebújok a barlangomba, forró leveseket vacsorázom, sok csilivel, aztán a puha ágy, és szarok rá mik a hírek, hogy rogánkrumpli Őfelsége Személye Körüli Miniszter lehet, vagy hogy állami földeket játszanak át haveroknak. Per pillanat a túlélésre játszom.

Zünnepek, zajándékok

Közeleg a karácsony, oké tudom, hogy nem, de mindjárt október, az pedig A Hónap Amikor Karácsonyi Dekorációt Raknak Ki A Legelvetemültebb Üzletláncok. A mértéktartóbbak csak egészen a végén, a mohóbbak már valamikor a hónap közepe felé. (Láttam én már OBI-ban október elején rengeteg műfenyőt, meg hatmillió-trilliárd, viszont egységesen ízléstelen karácsonyfadíszt.) Az angolszászoknak egyszerűbb, előbb Halloween/Mindenszentek, de november elején már ők is csúcsra járatják a karácsonyi biszbaszokat. Nálunk nincs Halloween (szerencsére), bár egyes boltokban évről évre feltűnnek a koponya-nyalókák, hülye álarcok, meg a felejthetetlen klasszikus, az ízlésesen dobozolt, hatos kiszerelésű gumipatkány, melyet valóban nem nélkülözhet egyetlen jól felszerelt háztartás .

Ráadásul karácsonykor statáriális ajándékvásárlási kényszer lép életbe, én pánikszerűen inkább pénzt kérek mindenkitől, rám ne legyen gondja senkinek, az online bélyegboltok forgalmát majd felpörgetem magam. Én viszont ajándékozok, de az meg piszok nehéz. A saját készítésű ajándék tíz éves kor felett már kínos, kivéve, ha az ember jó nevű képzőművész, a vicces zoknik nem fedik le az ajándék karácsonykor életbe lépő definícióját, illatszert eleve nem veszek, mert illatokban nem rossz az ízlésem, hanem nincs egyáltalán. Édességgel nyilván nem lehet nagyon mellélőni (mondjuk mogyoróallergiás és cukorbeteg ismerősnek azért meredek a mogyorós csoki), filmet/zenét már úgyis mindenki letölt magának, könyvet meg csak a saját ízlésem mentén tudok vásárolni, az meg sajátos. Szerintem a családban senki nem hallott még Iain M. Banks-ről, Irvine Welsh-ről vagy Lawrence Norfolk-ról. Aztán ilyenkor ősszel felmerül, hogy majd Londonban nézek valamit, ez néha be is jön, de hát ott meg minden ajándékbolt ugyanazt a hatszázféle kínai műanyag szart árulja (Kínában hatalmas raktárak lehetnek, telis-tele fröccsöntöt Big Ben-nel, minden méretben és színben, legalább is így képzelem. Meg hogy van zenélő is!)

De az utolsó pillanatra azért összeállnak az ajándékok, és eddig még senki sem panaszkodott, mondjuk az nagy illetlenség is lenne, elvégre ajándék lónak túros a háta, és ne nézd! Amúgy az jó, ha valaki célozgat rá mit szeretne, egyik karácsonykor én közöltem a párommal, hogy azt a könyvet akarom ott. (Egy Queen-album volt egyébként, nem lemez, hanem bazi nagy kötet, tele ritka meg addig nem publikált fotókkal, meg sztorikkal, és ugye jövőre lesz harminc éve, hogy a zenekar elszánt rajongója vagyok. Jesszus, öregszem. Mentségemre szolgáljon, hogy tizenkét évesen kezdődött a rajongás.)

Szóval idén karácsonyra is bonbonokkal, teákkal, könyvekkel meg ízléses ám felesleges biszbaszokkal szórom meg a családot, de ez van kérem én ehhez értek. Meg a bélyegekhez, de egy félrenyomott húszfilléres ívnek vagy egy pápalátogatásra datált elsőnapi borítéknak nem igen örülne senki. Rajtam kívül mármint, bár pont ezek már vannak.

Sima arab szolga

Olvasom, hogy Lázár marad (hál az égnek, mondanám Moldovával, ez már talán lopott eleget, az utóda kezdené az elejéről...), hogy a felcsúti beszólt, hogy kicsi segédje beszólt mindenkinek, de igazából az jutott eszembe, túl e hányásszagú kocsmán, hogy ha minden jól megy, pont három hét múlva színházba megyek, Londonban. Ez a mindennapi stressz mellet egy megnyugtató gondolat, csak tartanánk már ott.

De ha már a mindennapi stresszről van szó, épp a szomszéd műhelyt is átépítik, csak ez ott annyit jelent, hogy már második napja több légkalapáccsal verik szét a betonpadlót, tőlem úgy 3-5 méterre. Ezért irgalmatlan a zaj, és néha akkor por van, hogy tíz méterre már nem lehet ellátni. Mi meg belélegezzük, végül is a minimál fizetésért áldozatokat is kell hozni, az nem lehet, hogy csak úgy nyugodtan robotoljunk, mint valami sima rabszolga, nekünk megalázott rabszolgának kell lennünk, akit még szívatnak is. (Nem mellesleg, a "sima rabszolga" kifejezést helytelenítette a helyesírás-ellenőrző, ajánlata: "sima arab szolga". Háát, gratulálok... Bele sem gondolok, mire utalhat.)

És állítólag ez lesz egy hétig. Mondták. Vagyis még két-három hét a munkahelyi pokol, de aztán London. Ami zajos, zsúfolt és stresszes. Vágyom oda.

Szosziolodzsi

Szociológus abból lesz, akinek van némi ambíciója a tudománnyal kapcsolatban, de matematikusnak tehetségtelen, közgazdásznak gyáva, pszichológusnak felületes, történésznek meg lusta. Ja, és a jogászokat meg lenézi.

Ez a definíció persze én lennék, de ismertem elég évfolyamtársat meg kollégát, akikre ez nagyjából igaz (nagyjából, mondom, mert volt aki pl. történész is volt/van egyben), a , szociológia szak igazából azért volt vonzó, mert ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit, aztán lehetett bízni benne, hogy végül az egész összeáll valami nagyjából komplett nézőponttá. És csodák csodája, összeállt. Először úgy negyedévesen, és még inkább mikor tanítom is kellett a szociológiát, hisz egy két féléves „Bevezetés a..." kurzusnál tényleg muszáj volt összeraknom, mitől is van egy ilyen tudomány. És ezt nagyjából el is hitték nekem, olyannyira, hogy később többen szociológia szakra mentek második diplomáért. (Mint a kedvesem is - tényleg, ez is a motivációkhoz tartozik, nekem is volt egy eredeti modellem, az első szociológiatanárom még a szombathelyi tanárképzőn. Le is írom gyorsan a nevét: Heleszta Sándor, béke poraira.)

Az viszont vicces, mikor mostanában megkérdezik tőlem, mi a szociológia egyáltalán, mert ere az a válaszom, hogy röviden nem tudom elmondani, de van egy tuti másfél órás előadásom a témáról. (Annak meg az a konklúziója, hogy nincs egységes definíció, hisz ahány iskola, ahány paradigma, annyi meghatározás, ezek meg egy nagyjából kontinuus vonalat alkotnak, mondjuk a családi hasonlóság elvén kapcsolódva egymáshoz. Itt aztán vége is a beszélgetésnek, legalább is ebben a témában.)

Amúgy történésznek ma is lusta lennék, a pszichológusok túl sokat foglalkoznak emberekkel face to face, az meg nekem sok, a jogászokat már nem nézem le annyira, de kicsit még mindig többnek tűnik arrafelé a seggelés, mint a rendes szkeptikus agy, de persze a pályán kívülről mindig könnyebb okosnak lenni. Én épp minden szempontból nagyon könnyen vagyok okos...

Fuck Olympics!

Egy új közvélemény-kutatásból (pontosabban legalább kettőből) kiderült, hogy a magyarok kevesebb mint a fele szeretne csak budapesti olimpiát, és a támogatók alig vannak többen az ellenzőknél, a maradék meg simán bizonytalan. Vagyis az olimpiarendezés egy abszolút megosztó kérdés. Megosztóbb, mint a pártpolitika (ott egyértelműen a Minden Politikus Húzzon a Francba Párt vezet), mint a kutya vagy macska, esetleg a spenót vagy sóska kérdés, pedig ezek aztán igazi törésvonalak amai magyar geopolitikai realitásban.

Ebből pedig következne, hogy hagyni kell a fenébe az egészet, mint Boston meg Toronto, illetve ha valami hasznot akarunk húzni belőle, kezdjük el teríteni a „Fuck Olympics!“ feliratú pólókat. Esetleg lehet népszavazás is, de az mégsem jó ötlet, mert akkor olyan demagógia-özön szakadna ránk, hogy a fal adná a másikat, félmilliárdért megint valami haveri cég nyomná tele óriásplakátokkal az országot, tőmondatos üzenetekkel persze. (Az Olimpia Jó!; Magyarország megérdemli! és hasonlók, mondjuk én még emlékszem, hogy 2005-ben Londonban is az volt a kampány, hogy „Back the Bid!“ meg öt karika, oszt jónapot, mindenhol csak ennyi volt kiplakátolva, irdatlan mennyiségben. Úgy látszik ez egy ilyen műfaj, csak épp az egészet meg lehetne úszni egy elegáns hátralépéssel.)

Az olimpia elleni érvek számosak, no meg az esélyünk sem túl nagy, de legalább az előkészítésre is tízmilliárdokat lehet költeni, nyilván jelentős korrupciós felárral, vagyis közel a felét el lehetne lopni, ezért önmagában megéri pályázni.

Amúgy persze az olimpiának önmagában sincs sok értelme, van néhány látványos, a sóbizniszbe tartozó sportág, melynek versenyeit rengetegen nézik, meg egy csomó töltelék, mert egy légpisztolyversenyen vagy a húsz kilométeres gyalogláson azért kevesen rágják tövig a körmüket, leszámítva nyuszi a versenyző rokonait, barátait és üzletfeleit. Hisz önmagában attól nem lesz jobb senkinek, hogy az adott év addigi legjobb eredményén három kört javítva lesz bajnok kisöblű puska fekvő számban az izlandi versenyző. Pontosabban az izlandi versenyzőnek nyilván jobb lesz, meg örül neki az a néhány izlandi aki épp akkor józan, de a világ nem megy tőle előre, egy centit sem. Plusz a dopping, ami szerintem simán engedélyezni kellene, aztán vívjanak meg egymással a nemzetek gyógyszerészeti intézetei.

Ráadásul az olimpiát eredetileg arra találták ki a régi görögök, hogy addig se legyen háború, de az újkoriak esetében ez messzemenően nem jött be. Mióta feltámasztották e nemes(?) hagyományt, összehoztuk a világtörténelem két legvéresebb háborúját, miközben azokon kívül is folyamatosan folyik a vér a világban, egyszerre több helyen is. Ez a béketeremtő funkció láthatóan nem működik (konfliktus esetén inkább az olimpia szünetel nem a háború, lásd 1944-et), viszont arra jó, hogy egészen ocsmány rendszerek próbálják legitimálni vele magukat, mint 1936-ban a hitleri Harmadik Birodalom, Brezsnyev Szovjetúniója vagy legutóbb Kína meg a Putyini cárság. Ezért meg igazán kár ennyi erőfeszítést tenni, a világ szempontjából tök mindegy, hogy az aktuális csodasprinter egy olimpiai döntőben vagy egy pénzdíjas atlétikai nagydíjon futja-e meg a százméteres világcsúcsot.

Az én összeesküvés-elméletem

A világot egy titkos társaság irányítja, a főnöke Donald kacsa, aki igazából űrlény, és egy távoli bolygóról érkezett ide, egy fotelnek álcázott tér-idő görbületi féregjárat-generátorral. (Erre bizonyíték Steven Spielerg Howard a kacsa című filmje, mely bohókás mesének álcázva mutatja meg a valóságot a beavatottaknak. Donald kacsa amúgy Howard Stern álnéven rádiós műsorvezető, innen a filmbéli név is, valamint zsidó, mint Spielberg, az összefüggés gondolom innentől már nyilvánvaló.) A rajzfilm-Donald évtizedek óta arra szolgál, hogy hozzászokjunk, lassan megkedveljük, és így kisebb legyen az ellenállás a leendő kacsa-rezsimmel szemben.

A titkos társaság tagja még Elvis (aki él, csak már egy női testben), Kennedy elnök (aki Dallasban lelövette hasonmást egy Lee Harvey Oswald hasonmással, hogy aztán mindketten a zsidó szabadkőműves kacsáknak dolgozzanak), és Obi-wan Kenobi, aki eredetileg egy kitalált figura volt, de azóta már programoztak egy igazit, ő rendszerint Donald Trump (értik ugye? Donald...) telefonjának háttértárában bujkál, onnan aktiválják emelt díjas esemessel, ha szükség van rá.

Valójában ők döntenek mindenről, a globális felmelegedéssel át akarják formálni a Földet, mert az invázióra készülő kacsák egy melegebb és fülledtebb bolygót szeretnének gyarmatosítani. Az elolvadó jégsapkák vizét amúgy telekinézissel Afrikába viszik majd, hogy ott csináljanak kellemes, lápos vidékeket. De még nem most, előbb ki kell üríteni a megfelelő területeket.

Ezért van a menekülthullám is, el kell üldözni onnan az embereket, lehetőleg Európába, amit aztán egy nagy drótkerítéssel körbevéve egy nagy rezervátummá alakítanak. Ez a folyamat most indul, igazából Orbán is az ő ügynökük, pontosabban ő egy robot, élő szövet a fémvázon, és Donald titkos főhadiszállásáról irányítják táv. És ha ez megvan, háborút robbantanak ki Észak- és Dél-Amerika között  (ennek a felelőse Kennedy,  a Disznó-öbölnél történt incidens csak kicsinyített főpróba volt annak idején, meg a kubai rakétaválság is), aztán majd az emberek jól kinyírják egymást, a maradék meg Európába menekül.

Ez után a már olvadt antarktiszi jeget, illetve ekkor már vizet, le lehet teleportálni Afrikába, és megérkezhet a kacsák inváziós anyahajója a Tojásrakó II. Afrika elfoglalása és Európa végleges lezárása után lerohanják Ázsiát, Ausztráliával viszont eleve nem foglalkoznak majd, az ausztrálokat sem igen érdekli a világ, amíg van sör meg lóverseny, ők majd jók lesznek génbanknak, ha a korábban Európának nevezett Központi Menekülttáborban kitörne a lepra vagy a sunnyogó pestis, és nem lenne elég rabszolga az amerikai kukoricaültetvényekre.

Nos, röviden ez a háttere a mostani menekültválságnak, ami mint látható, még csak a kezdet.
A legjobb amit tehetünk, hogy mégsem építünk több kerítést (hisz pont ez lenne az ördögi terv egyik kulcseleme), valamint beszerzünk több zsáknyi kacsatápot. Vesztegetéshez elengedhetetlen.

A buszon állatozás lélektana

Reggel a buszon hallom a mögöttem ülő alulművelt banyát, amint reggel negyed hatkor (!) már teli szájjal nácul, hogy ezek a bevándorlók anarchista állatok mind, meg terroristák, táborokba kell zárni őket, aztán gázt nekik. És nincs vele egyedül, ez dehumanizáló tendencia elég általánosnak látszik, sőt sokan azt gondolják, ez valami magyar karakterjegy. Pedig a híres Milgram-kísérlet óta köztudott, hogy ez általános emberi sajátosság, az emberek nagy részében ott lapul a SS-keretlegény, csak épp nem érik olyan ingerek, amitől előjönne. Ahhoz különleges helyzet kell, stressz.

És látszólag nálunk ez épp nincs meg, hisz száz emberből kilencvenkilenc még sohasem látott élő menekültet. Csakhogy pártunk és kormányunk tett róla, hogy tartson tőlük, a gyomorforgató plakátkampánytól a kardcsörtető kerítésépítésig mindent beleadott, és mikor már tényleg túlfeszítette a húrt, akkor boldogan vízágyúzott, meg nyomta a könnygázt, gyerekek arcába is.

Az buszon állatozó némbernek igazából csak azt kellene elképzelnie, hogy az ő gyerekének tolják az arcába a könnygázt, aztán őt tapossa meg a pánikba eső tömeg, egyből lapítana benne a lelki Gestapo. Nyilván nem tűnne el, de talán kapna egy pofont Empátia Kapitánytól.

Csak hogy pártunk és kormányunk az empátiában nem erős, tényleg, ennyi szociopatát egy rakáson ritkán lehet látni, mint manapság egy kormányülésen. Ők a hisztériakeltésben, a pánikban érdekeltek, hogy aztán hős rendteremtőként léphessenek fel, a felcsúti el is mondta, hogy ő csak harc közben van elemében. Ezért van, hogy állandóan háborús metaforákban beszél még a monetáris politikáról is, harcol, megvéd, küzd és persze mindig győz, sokszor már egyes szám első személyben. Ami akár vicces is lehetne, de nem az, mert a bőrünkre megy, meg ez esetben a menekültek bőrére is, pár ezer ember nyomora láthatóan nem érdekli, ha újra a haza megmentőjének szerepében páváskodhat.

Aki vicces az a szíjártó „Ananászfej“ péter, aki mostanában napi huszonnégy órában sértődik meg és kéri magának, egyre durvuló hangnemben, nyilván van az a pont, mikor már a speed sem elég, hogy szinten tartsa magát. Így aztán a magyar diplomácia vezetője szarik a diplomatikus hangnemre, és halál faszára küldi az osztrák kancellárt, a horvát miniszterelnököt és még egy csomó fontos embert, akikkel neki munkaköri leírása szerint is jóban kellene lennie. Nyelni egyet, és ha már válaszol, akkor udvariasan, ha meg nem megy, akkor kocsmát vezessen vagy fociklubot, ott elmegy ez a stílus.
A legjobb persze az volt, mikor az az ENSZ főtitkárát oktatta ki, nem kis fölényességgel, mert hát valóban, hol is van egy ENSZ-főtitkár egy semmihez sem értő fideszes karrieristához képest. Ban Ki Mun nyilván azóta is álmatlanul forgolódik éjszakánként, azon rágódva, hogy most akkor mondjon le, vagy elég ha csak nyilvánosan megkorbácsolja magát, a felcsúti oltárképe előtt? (Ilyen egyébként számos orbán-rajongó néni komódján, szekrénysorán, kredencén található, nagyon vicces képeket lehet találni a neten...)

Mindenesetre ezek a csávók annyira szánalmasak (és buta módon próbálnak számításból gonoszkodni), hogy még az amúgy tragikus események közepette is visznek némi abszurd humort az életünkbe. Pedig jobb lenne, ha azt a nagy arcukat vinnék valahová jó messzire, én Szíriát ajánlanám, ott most igen jól lehet harciasnak lenni.

Híradó

Az állami tévé orosz nyelvű napi híradót indít. Pont akkor, amikor az ember már-már arra gondolna, a fideszekádéenpé már elég mélyre mászott Putyin elvtárs/cárevics ánuszába. De nem, mindig lehet mélyebbre. Mert valljuk be őszintén, ez lesz az a híradó, aminek nem lesz kimutatható nézettsége. Egy eleve alacsony nézettségű állami csatornán megy majd, valamikor éjjel, ettől önmagában nullához konvergálna a nézettség, de hány orosz anyanyelvű vagy oroszul jól tudó ember él ebben az országban? Nyilván nem sok, és ha hasonló arányokban választják az állami párttévét, éjjel, mint a teljes populáció (és miért választanák más arányban, attól, hogy valaki tud oroszul, még nincs két feje), akkor ez lesz a világ legdrágább híradója. Már ha az egy nézőre jutó költségeket nézzük, hisz három emberért rántják be az egész infrastruktúrát.

De legalább az egyik műsorvezető (bizonyos Aljona) melleit már láthatta ország-világ, valami „celebakarok lenni léccilécci"-típusú műsorban, tehát ezért már kár lesz nézni, akkor is ha egy éjfél környéki műsorsávban bármi elképzelhető.

Egyébként ha idegen nyelvű híradót akarnak adni (a már létező angol verzió mellett), választhattak volna valami elterjedtebbet is, mondjuk németet, de az igazi nagy durranást egy beás és/vagy lovári híradó jelentette volna. Rögtön lehetett volna mutogatni a minket nem eléggé tisztelő Brüsszelnek, lám nálunk nincs is kirekesztés... (Ez a Brüsszel egyébként nem is egy város, ez csak átverés, igazából Herr Joachim Brüsszelről van szó, aki a Háttérhatalom Világkormányának Európai Helytartója, valamint északi rítus szerinti szabadkőműves főpáholymester és a Ku-Klux-Klán helyi tagozatának birodalmi varázslója. Valójában még senki sem látta, női lapokon és zöldpárti képviselőkön keresztül küldi parancsait a Háttérhatalom alvó ügynökeinek, álmukban naná, hogy azok Továris Putyin hatalmára törjenek.) De  mi hősiesen ellenállunk az európai nyomásnak, rendes félázsiai népként hódolatunkat ajánljuk a cárevicsnek, ha ehhez műsoridő kell, meg Aljona mellei, akkor az is meglesz. Mert csak.

Hőguta

Igazán remek mostanában a munkahelyem, már amennyiben az ember baleseti sérülésekre vagy tartós érzékszervi károsodásra vágyik olthatatlanul. Merthogy a műhelyt épp átépítik, de a munka nem áll meg, business as usual, illetve hová lesz a cui prodest? Mert a cégnek nyilván úgy éri meg, hogy menjen csak a két dolog párhuzamosan, nekem viszont a fülem mellett flexelnek, hegesztenek, illetve baromi nagy fém válaszfalakat csakpodnak húszkilós kalapácsokkal, teljes erőből. És szörnyű nagy kosz van, a vastagabb rétegekben halott német katonát is találhatunk, esetleg dínócsontokat.

Ez már megy egy ideje, de ma megjöttek a fűtésszerelők, nyilván szezon előtt át kell vizsgálni a rendszert, meg hát ki kell próbálni, úgyhogy ültünk bent az eleve harminc fokban, és akkor teljes erővel beindult a fűtés...

Lehet hogy menekülteknek kellett volna kiadni magunkat, én például elég szőrt hordok az arcomon, és nagyjából három mondatok tudok arabul, iszonyú kiejtéssel nyilván. (Az arabban vannak olyan hangok, amiket a legtöbben csak közvetlenül a hányás előtti pillanatban adunk ki, vagy ha a moziban váratlanul mellénk ül Kövér László, és félrenyeljük a popcornt. Vagy popcornot, már amelyik a pattogatott kukoricát jelenti...)

Ám ha tényleg menekültnek néznének (indokoltan amúgy, a kalapálás idején tényleg mindenki menekülne), és rugdalnánk kissé mi is azt a fém válaszfalat, talán minket is levízágyúznának, ami a hőguta egy frissítő ellenpólusa. De könnygáz az nem köll.

Kéne szólni a kormányzó férfiaknak (akik egykor nyilvánvalóan a Darth Vader Úttörőcsapat tagjai voltak mindahányan), hogy nálunk a gyárban is nagy most feszültség (néhol 380 volt), forrósodik a levegő, szóval küldhetik a locsolókocsit. Csak ne felejtsenek el a portánál belépőkártyát kérni, különben a biztonsági őrök hazazavarják az egész bagázst.

Kerítők

A román határra is építünk kerítést, nem végig persze, csak egy darabig, a szerb határtól kezdve, hogy ne lehessen röhögve megkerülni, így viszont egy másik EU-tagállam területére tereljük őket. Plusz eme másik EU-tagállamtól választjuk el magunkat szögesdróttal, persze csak egy rövid határszakaszon, de a dolog szimbólumértéke így is erős.

Mert ha megkerülik a meghosszabbított kerítést, majd kicsit még hosszabbítunk, a végén meg teljesen körbekerítjük magunkat. Jobb is így, a sok eltérő kultúrájú legalább nem tolja ide a pofáját, járulékos veszteség, hogy így aztán kis idő múlva a felcsútinak sem lesz kebab a körúton, de ezt a hatalmas áldozatot ő nyilván meghozza nemzetéért, hol sírban süllyed el.(Vagy mi van épp, én kétnaponta olvasok híreket - mentális épségem okán - de legutóbb az volt a pártbrossúra, hogy a kereszténység van itten veszélyben. Mondjuk  amilyen nálunk a kereszténység, hegedűslórántostúl, püspökkarostul, szerintem nem kár értük, de egy új Luther vagy Kálvin az már nagyon kellene...)

A csúcs pedig nyilván az lenne, hab a torkán, ha az ejtőernyős szír családanyák ellen is védekezve, felülről is dróttal fednénk be ezt a lángoktól ölelt geopolitikai realitást (korábban: Magyar Köztársaság), így miénk lenne a világ legnagyobb galambketrece. Szarnánk bele nyilván, meg várnánk a tápot másoktól, de isssssszonyú önazonosan. Mi, mogyorók, akik Árpáddal bejöttünk. (Már aki...)

Füles (az utolsó, tényleg)

Nnnna, végre ma kimacerálták  a fülemből a "csíkot" (mint kiderült ez lehet a nemhivatalos neve), fülem sajog, lelkem  nem kevésbé, de barátom a fájdalomcsillapító, meg a kutyám, utóbbi mondjuk inkább lelkileg segít. (Az öreg labradorok szerintem egyáltalán nem értenek a fülészethez, Dudlinak konkrétan egyetlen használható egészségügyi tanácsa sem volt. Pedig kérdeztem, hogy ez most akkor hogy, talán nem voltam elég konkrét...)

Viszont megint elégedett voltam a kaposvári kórházzal, ez az általános egészségügyi halálhangulat mellett azért nem rossz, érkezéstől távozásig pont harminc percet töltöttem az intézményben, regisztrációval, várakozással, vizsgálattal együtt, és nem figyelt kövér pók, vagy penészedő egérkaki a sarokból, tiszta volt, modern és gyors. (Bár még mindig Windows XP-t használnak, ami kissé tájidegen.)

Viszont pár napig még ne mossak fület, mondta a szakszemélyzet, nyilván jobb fület, de akkor hogy fogok én kellemesen párolódni a fürdőkádba? Ott akkor is nedves leszek hallójáratilag, ha direkt nem mosom, ha viszont nem fürdök, büdös leszek,  szóval a választás annyi, hogy büdös vagy süket...
Szerintem büdös és süket, legalább megismer a kutya, akkor is ha nem hallom meg...

Macera

Nos, szerintem megvolt a havi trágárság-adagom, úgyhogy próbálok simán csak életszerű lenni, pláne mert nagy felfedezést tettem az orvostudomány területén.

Legfőképpen azt, hogy ha az embernek fáj a füle, egy héten át, sőt napról napra jobban, akkor tényleg lehet, hogy valami baj van, amit nem gyógyít a kamillatea, pedig az a rákon kívül bármit. Nálam például az volt az eset, hogy bedugtam a fülhallgatót a fülembe, majd később kihúztam, ám a kicsi műanyag izé a végéről, no az bent maradt. Bent is volt egy bő hétig, amíg már annyira fájt, hogy túllépve egészségügy-fóbiámon, mentem a fülészetre, ahol kiderült, hogy egy darab fülhalgató van a fülemben, valami véres-gennyes beágyazottsággal, fájt is piszkosul, mikor a dokinő kiszedte, fáj azóta is, bár már főleg csak az a gyógyszeres szalag/géz, mit betömködött, és holnapig ki sem szedhetem.

Viszont kiderült, hogy a "macerál" az egy orvosi szakkifejezés (vagy legalább is van orvos aki használja), az ambuláns kezelőlap szerint a "státusz", többek között "egyebekben macerált hallójárat ill. dobhártya".

Persze hogy macerált, az utolsó napokban fájt, mint a fene, én más fülét is maceráltam volna, ha nekem jobb lesz tőle, a saját fülem meg tényleg az enyém. Fáj mondjuk most is, de nem merem kihúzni a cuccot, szerdáig benn kell tartani, de holnap remélhetőleg nagy megkönnyebbülés lesz, ha kiszedik. Most meg viszket, belülről, de nem merek macerálni...

Baszódás

Nyilván mindenki hallotta már, aki akarta, de most ideteszem újra, egy darab szabadság, hisz a trágárság szabaddá tesz...

Baszódjál meg KDNP!

Rendkívüli helyzet

Olvasom ma reggel szinte bármelyik hírportálon, hogy az osztrákok úgy döntöttek, a rendkívüli helyzetre tekintettel beengedik a Magyarország felől érkező menekülteket. A rendkívüli helyzet azt jelenti, hogy a magyar állam (azaz a kormány, azaz a fideszkádéenpé, nálunk momentán ezek ekvivalensek) szarik bele, mi lesz ezekkel az emberekkel, a felcsútit saját hatalmán kívül tényleg nem érdekli senki és semmi.

A hatalomhoz meg pénz kell, ezek ilyen egymásba jól átváltható valuták, úgyhogy lehet állami földeket lenyúlni, haverokra közbeszerzéseket kiírni zavartalanul, a bamba tömeg meg nyugodtan fasizálódjon menekültügyileg. (Nemrég még azon csodálkoztam, hogy a Lánchíd rádióba betelefonáló bácsi konkrétan lövetne mindenkire a határsávban, mára ez lett az alap, kiegészítve azzal, hogy miért nem védik otthon a hazájukat, mintha egy polgárháborúban lenne hazai oldal, illetve hogy ezek a kisgyerekkel menekülő emberek igazából megszállók, a háttérhatalom (a tuggyukkik) küldik őket, üzenjünk hadat az egybesült államoknak...)

És amíg a magyarok jelentős része végre kihozhatja magából a nettó nyilast, a magyarok egy másik jelentős része kaját meg ásványvizet visz az állam által magukra hagyott embereknek. Meg tüntet a parlamentnél „not in my name“ táblákkal, vagyis hogy a felcsúti és hűbéresei csak a saját nevükben beszéljenek, az övékben nem, ők még embernek érzik magukat, és megvetik ezeket az antihumánus hatalomtechnikai szemétládákat, teljes joggal amúgy. Én is megvetem a felcsútit és az ő fasiszta rezsimjét.

És akkor egy hosszabb intemezzo: Hosszú évekig nyomták a jobber sajtóban, hogy itt ők meg vannak támadva, őket folyton és általánosítva fasisztázzák. Miközben ez tipikus műbalhé volt, én pl. egy cikkre, publicisztikára vagy hasonlóra sem emlékszem amiben  a fideszt vagy a felcsútit explicit fasisztának nevezte volna bármi, a jobboldali sajtó, mely alapvetően a sértődés/felháborodás paradigmájába szorult, kreált magának egy fantomvádat, aztán jól kikérte magának. Most azonban eljutottunk oda, hogy ezek tényleg fasiszták. Félreértés ne essék, nem nácik, fasiszták. Korporatívnak nevezett, államelvű maffia, erő- és hatalomkultusz, idegengyűlölet, a máshogy gondolkodók démonizálása/kitagadása a nemzetből, meg valami végtelenül perverz küldetéstudat. Ami eredetileg nyilván csak üres duma volt, pénz kellett und hatalom, ehhez jött jól a nacionalista retorika, de hát vigyázni kell milyen maszkot vesz fel az ember, mert egyszer csak az lesz az arca, a felcsúti szerintem már maga is elhiszi, amit ordibál. És mikor azt olvasom a bencsik andrás (csupa kisbetűvel) nevű izétől, hogy „ne kerteljünk, ezek állatok“, akkor az olasz típusú fasizmusból lassan megérkezünk a rendes hitleri fajelméletig. Vagyis nyakig ülünk a szarban.

De  mondom néktek felebarátaim, egyszer minden vécét lehúznak, egyszer ezek is eltűnnek a történelem kloákájában (azért némi letöltendő is jól esne világ rendjének), addig is meg az van, hogy:

„De az állam csak magyarázkodik, dumál, felháborodik, bekéret – azt az egyet nem csinálja, amit bármilyen normális, egy kicsit is érző ember rögtön megcsinál, ha meglátja, mi a helyzet.

Nem segít.

Írhatnám, rég volt ilyen nyomasztó és megalázó érzés magyarnak lenni. Szerencsére azonban ott van az a sok segítő, adakozó, aktív magyar, akik miatt viszont borzasztó jó – embernek lenni.“ (forrás)

Street Food

A sztrítfúd nagyon trendi, amolyan gasztroblogger-startup, mindenki ebben nyomul, ma már a Michelin-csillag helyett (na jó, mellett) az igazán menő kaja az, amit ananászfrizurás, sztk-szemüveges csávók (nem, nem hipszter, én ismerem a hatvanas éve beat-irodalmát, és ez a szó teljesen mást jelent, véletlenül sem divatérzékeny majdnembölcsészt), szóval ilyen fickók adnak el fúziós kajákat drágán. A fúziós kaja az amúgy csak annyi, hogy pörköltes szusi hasábburgonyával, vagy rántott szójaszósz milánói módra, pitában. Pedig a csalamádés hamburger is az volt, meg a lángos-palacsinta, vagy az angoloknál a fish&chips, rendesen furgonból, újságpapírban, ahogy kell.

Itthon, fatornyos falunkban legfeljebb kebab van (Tényleg, centire ugyanez pár éve még gyros volt, mi változott? Átvette a török maffia?) meg Meki, úgyhogy a sztrítfúd az nekem inkább Londonban van. Cornish pasty főleg, szendvics persze, meg ott a szusi is az, ettem már pályudvari padon, vonaton, parkban, egészen kicsi doboz sörökkel, meg kihajtható műanyag villás tésztasalátákkal. Meg gyümölcssaláta. Jegeskávé. Cheescake az előzőleg gondosan lenyalogatott kihajtható műanyag villával fogyasztva. Igazából bármi, amihez nem kell kés-villa, meg nem kell melegíteni.

Amúgy a legjobb utcai kaját is Londonban ettem sok éve, valahol a Kensington High Street metrómegálló közelében (Churc Street? talán, szokás szerint lusta vagyok megnézni...) egy lengyel boltot találtam, ahol volt fűszeres-csípős indiai zöldségekkel töltött pirog. Na az isteni volt, bár mint kiderült, a pirog is egyféle szamósza, de attól még fúziós, bár egy kötényes néni szolgált ki (ohne kecskeszakáll meg ananászfej), így persze egyáltalán nem trendi. Plusz egy rendes kisbolt volt, semmi dizájnfurgon. De most hogy így eszembe jutott, lehet hogy jövő hónapban arra járván (járva?, basszus végül tényleg nem lettem magyartanár) megkeresem.
A sok Kingsman-helyszín között erre is juthat majd idő...

Addig is meg csinálok itthon magamnak zöldséges szusit, bár nem hiszem hogy lemegyek a ház elé megenni, csak hogy sztrítfúd legyen. Persze volt már olyan, hogy Petra saját készítésű pasty-jét kutyasétáltatás közben ettük, hamár. De kutyasétáltatás közben szusit enni elég perverz ötlet, egyik kézzel fogom a pórázt, a másikkal meg mártogatom a cuccot a szójaszószba, amit nem tudom melyik kezemmel fogom, nyilván a harmadikkal, mert a negyedik kell a kutyakaka felszedéséhez, de evés közben az nem az igazi... Ha viszont csak kiülök a lépcsőház elé, az maximum yard-food, de az meg egyáltalán nem  trendi.

Felejtős

Húha, asszem elfelejtettem, hogy hónap eleje van, és kellett volna valami kulturális cikket küldeni a kiadónak. Vagy nem kellett volna, tudja a fene, de legalább nem reklamáltak. Hétvégén talán írok valamit, sőt biztos, elvégre nem szedek fogalmazásgátlót.

Mert rá kell jönnöm, ahogy öregszem, kifejezetten rosszul viselem a határidőket, mindig egyszerre szakad rám, hogy át kell utalni pénzt, fel kell adni szerződést, vissza kell vinni valami könyvtári könyvet, holnap lejár a buszbérletem, és úristen, mikor is kell megetetni a teknőst??? A nagy előre gondolkodóból utolsó pillanatos pánikreakciós lettem, mint mikor valaki a szülőszobában döbben rá, hogy egek, ő terhes. (És persze utólag érti, mi volt az a sok reggeli rosszullét meg, meg hogy nem a kovászos uborkától hízott el...)

Terhes még nem voltam, úgy tervezem nem is leszek, de én is két nappal a határidő után szoktam rádöbbenni, hogy mi is volt az a meghatározatlan rossz érzés az előző héten, hogy valamit elfelejtek. Pedig akkor még eszembe juthatna, de valahogy biztos vagyok benne, hogy még ráér az épp nem tudom micsoda.

Holnap pl. buszbérletet kell vennem, szombaton könyvtár, és fel kell vennem pénzt is, hogy jövő héten intézhessük a londoni hotelszámlát. Ez rajtam kívül nyilván senkit sem érdekel (leszámítva egy-két munkatársat, de szerintem ők csak annak örülnek, hogy épp van kihez szólniuk), de néha olvasom magam, szóval ez esetben amolyan emlékeztetőnek is használom a blogom, ami azért - valljuk be - a webkettő igencsak legalja. De legalább nem posztolok cuki macskás videókat a fészbukra és nem nézem a történelmi egyházakat nagy kereskedelmi tévéket (csak a kicsiket, de az bocsánatos bűn), plusz ebben a posztban nem is írtam semmi trágárságot, nyilván ezt is elfelejtettem. Eddig legalábbis, bazmeg.

Karitász

A magyarok nincsenek hozzászokva az idegen vallásokhoz (mondta valamelyik államtitkár a százból, mindegy is melyik droid volt). A magyarok ellenben hozzá vannak szokva a szögesdróthoz (a Műszaki Határzár Helyettes Államtitkárság legújabb rezsiharcos eszközéhez), meg a rendőri zaklatáshoz. És szeretik látni, hogy ez alkalommal nem ők állnak a lófasz rosszabbik végén, hanem keresztényi szeretettel uszulnak a menekültek ellen, akik ugye genetikailag és bőrszinügyileg is fertőzőek, mint azt Hóbagoly Elvtárs oly precízen náci módon kifejtette.

Talán a hvg-n volt egy publicisztika, ahol a szerző nagyon röviden kifejtette, mi pártunk és kormányunk lényege. Az ugyanis, hogy "Ez a kormány káoszt generál, hogy ő legyen a rendteremtő, de ahhoz meg nem ért.“ Olimpiát persze rendeznének, pedig az kicsit nagyobb dolog, mint a Keleti pályaudvar.

De ami talán igazán gyomorforgató ebben a részvétlen, gyűlölködő közegben, az az, hogy pl. az állam gyakorlatilag kivonul onnan, ahol elemi kötelessége lenne segíteni. Önkéntes orvosok és ápolók segítik a menekülteket, a kormány meg csak arról károg ezek az illegális bevándorlók (sic!) betegségeket terjesztenek talán biztosan, legalábbis gyanús hogy tuti.

És egy igazán szerény kérdés: hol a jó büdös francba vannak ilyenkor az ún. "történelmi" egyházak, meg az ő segélyszervezeteik? Nyilván ők sincsenek hozzászokva az idegen vallásokhoz...