Hőguta

Igazán remek mostanában a munkahelyem, már amennyiben az ember baleseti sérülésekre vagy tartós érzékszervi károsodásra vágyik olthatatlanul. Merthogy a műhelyt épp átépítik, de a munka nem áll meg, business as usual, illetve hová lesz a cui prodest? Mert a cégnek nyilván úgy éri meg, hogy menjen csak a két dolog párhuzamosan, nekem viszont a fülem mellett flexelnek, hegesztenek, illetve baromi nagy fém válaszfalakat csakpodnak húszkilós kalapácsokkal, teljes erőből. És szörnyű nagy kosz van, a vastagabb rétegekben halott német katonát is találhatunk, esetleg dínócsontokat.

Ez már megy egy ideje, de ma megjöttek a fűtésszerelők, nyilván szezon előtt át kell vizsgálni a rendszert, meg hát ki kell próbálni, úgyhogy ültünk bent az eleve harminc fokban, és akkor teljes erővel beindult a fűtés...

Lehet hogy menekülteknek kellett volna kiadni magunkat, én például elég szőrt hordok az arcomon, és nagyjából három mondatok tudok arabul, iszonyú kiejtéssel nyilván. (Az arabban vannak olyan hangok, amiket a legtöbben csak közvetlenül a hányás előtti pillanatban adunk ki, vagy ha a moziban váratlanul mellénk ül Kövér László, és félrenyeljük a popcornt. Vagy popcornot, már amelyik a pattogatott kukoricát jelenti...)

Ám ha tényleg menekültnek néznének (indokoltan amúgy, a kalapálás idején tényleg mindenki menekülne), és rugdalnánk kissé mi is azt a fém válaszfalat, talán minket is levízágyúznának, ami a hőguta egy frissítő ellenpólusa. De könnygáz az nem köll.

Kéne szólni a kormányzó férfiaknak (akik egykor nyilvánvalóan a Darth Vader Úttörőcsapat tagjai voltak mindahányan), hogy nálunk a gyárban is nagy most feszültség (néhol 380 volt), forrósodik a levegő, szóval küldhetik a locsolókocsit. Csak ne felejtsenek el a portánál belépőkártyát kérni, különben a biztonsági őrök hazazavarják az egész bagázst.