Olvasom, hogy Lázár marad (hál az égnek, mondanám Moldovával, ez már talán lopott eleget, az utóda kezdené az elejéről...), hogy a felcsúti beszólt, hogy kicsi segédje beszólt mindenkinek, de igazából az jutott eszembe, túl e hányásszagú kocsmán, hogy ha minden jól megy, pont három hét múlva színházba megyek, Londonban. Ez a mindennapi stressz mellet egy megnyugtató gondolat, csak tartanánk már ott.
De ha már a mindennapi stresszről van szó, épp a szomszéd műhelyt is átépítik, csak ez ott annyit jelent, hogy már második napja több légkalapáccsal verik szét a betonpadlót, tőlem úgy 3-5 méterre. Ezért irgalmatlan a zaj, és néha akkor por van, hogy tíz méterre már nem lehet ellátni. Mi meg belélegezzük, végül is a minimál fizetésért áldozatokat is kell hozni, az nem lehet, hogy csak úgy nyugodtan robotoljunk, mint valami sima rabszolga, nekünk megalázott rabszolgának kell lennünk, akit még szívatnak is. (Nem mellesleg, a "sima rabszolga" kifejezést helytelenítette a helyesírás-ellenőrző, ajánlata: "sima arab szolga". Háát, gratulálok... Bele sem gondolok, mire utalhat.)
És állítólag ez lesz egy hétig. Mondták. Vagyis még két-három hét a munkahelyi pokol, de aztán London. Ami zajos, zsúfolt és stresszes. Vágyom oda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése