2015. szeptember 8., kedd

Macera

Nos, szerintem megvolt a havi trágárság-adagom, úgyhogy próbálok simán csak életszerű lenni, pláne mert nagy felfedezést tettem az orvostudomány területén.

Legfőképpen azt, hogy ha az embernek fáj a füle, egy héten át, sőt napról napra jobban, akkor tényleg lehet, hogy valami baj van, amit nem gyógyít a kamillatea, pedig az a rákon kívül bármit. Nálam például az volt az eset, hogy bedugtam a fülhallgatót a fülembe, majd később kihúztam, ám a kicsi műanyag izé a végéről, no az bent maradt. Bent is volt egy bő hétig, amíg már annyira fájt, hogy túllépve egészségügy-fóbiámon, mentem a fülészetre, ahol kiderült, hogy egy darab fülhalgató van a fülemben, valami véres-gennyes beágyazottsággal, fájt is piszkosul, mikor a dokinő kiszedte, fáj azóta is, bár már főleg csak az a gyógyszeres szalag/géz, mit betömködött, és holnapig ki sem szedhetem.

Viszont kiderült, hogy a "macerál" az egy orvosi szakkifejezés (vagy legalább is van orvos aki használja), az ambuláns kezelőlap szerint a "státusz", többek között "egyebekben macerált hallójárat ill. dobhártya".

Persze hogy macerált, az utolsó napokban fájt, mint a fene, én más fülét is maceráltam volna, ha nekem jobb lesz tőle, a saját fülem meg tényleg az enyém. Fáj mondjuk most is, de nem merem kihúzni a cuccot, szerdáig benn kell tartani, de holnap remélhetőleg nagy megkönnyebbülés lesz, ha kiszedik. Most meg viszket, belülről, de nem merek macerálni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése