Ma van a születésnapom, de legalább nem érdekel. Momentán semmi ünnepelivalót nem találok magamban, az életem évek óta egy szigorúan monoton kudarctörténet. Úgyhogy már az se zavar, hogy a mai nappal belépek az ötvenedikbe (gyengébbek kedvéért 49 lettem),amúgymeg ha mindenki annyi idős amennyinek érzi magát, akkor én 110. Pláne mert harmadik napja rajta van valami fosós-hányós frásznyavaja, két egymás utáni éjszakán nem tudtam aludni, jóformán egy percet sem, úgyhogy nem vagyok humromnál sem, pedig ma már egyszer felröhögtem valami vígjátékon. De a röhögéstől meg éreztem közeledi a hányingert, úgyhogy átkapcsoltam valami nácis dokumentumfilmre. Na, azon nem lehet röhögni.
A blogot nem tudom, írom-e tovább, most esélyes hogy nem, meghagyom itt archívumnak, azt' ha véletlenül lesz mondanivalóm a világ állásáról, esetleg ha eret vágok az irodalmi vénámon, majd megírom. Nincs kizárva, hogy akár holnap, de az se, hogy egy hónap múlva. Never say never again.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése