2023. január 29., vasárnap

Kultúrtáj

„Az ún szinházbajárást csak a komcsi szakszervezetek sorolták a kultúrához.“
(kormányhitű kommentelő a Mandineren)

Az ún. kultúra toleráns egy állat, még az egészen hülyéknek is jut belőle a maguk szintjén. Elvégre a kultúra az valóban nem színjázbajárás, prelúdium és fúga, csak a folyamat, ahogy létezünk a világban. Úgy általában. Mert ha nem vagyunk Maugli, a természet nem olyan lágy ölén, nem üvöltjük a farkasokkal a holdat, azaz emberként létezünk, akkor rendelkezünk az emberi kultúrával, legalább is tisztában vagyunk azzal, hogy van valami szimbolikus rend, amihez aztán legfeljebb nem alkalmazkodunk.

Mert például nem vagyunk komcsi szakszervezet. Komcsi szakszervezetnek lenni amúgy is szar lehet, az ember olyankor rosszul szabott öltönyökben fontoskodik, olcsó cigarettát szív, és magabiztosságát jobbára abból meríti, hogy buta, mint a sár. Jut eszembe, ez utóbbi kitétel elég jól írja le a fent idézett kommentelőt is. Aki persze nem komcsi, magát nyilván népben-nemzetben gondolkodó(?) jobboldalinak tartja, pedig a bármilyen oldalisághoz is kell egy minimális műveltség. Ő igazából bolsevik (azaz magát a tényleges, valamint a morális többséghez soroló), mint annyian ebben az országban, ami persze érthető, minél butább valaki, annál inkább nincs tisztában azzal, mennyi mindent nem tud. És innentől lehet magabiztosnak lenni. A következő lépcsőben meg arrogánsnak, hogy aztán kioktathasson másokat. Elvégre anno Csurka elvtárs is megmondta, hogy a szakértelem bolsevik trükk. Plusz - teszem hozzá - gátolja a tisztánlátást.

Színházba járni meg nem kell, már harminc éve is létezett a Kurva sok dráma, darabonként maximum négy mondatban című kötet, szóval minek órákat pazarolni arra, hogy Romeró meg Juliett a végén úgyis meghalnak a picsába.

Amúgy az idézet abból a kommentfolyamból van, ami a hír alatt hömpölygött, miszerint a Kösságelnökasszony felköszöntötte Kern Andrást a 75. születésnapja alkalmából. Mer ugye hogy merte, a rohadt komcsi zsidót csak úgy felköszönteni? És egyáltalán, kiafaszom az a Kern, mit tett le az asztalra azon kívül, amit?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése