Vlagyimir Vlagyimirovics Pszichopatov másfél napos tűzszünetet rendel el, hogy a harcoló emberanyag (állomány, humánerőforrás, de semmiképp sem emberszámba vett sokaság) elmehessen karácsonyi misére, az ortodox karácsony alkalmából. A nem ortodox karácsonyra mondjuk magasról szart, pontosabban annak alkalmából épp ukrán civil célpontokat lövetett rakétákkal, de most szólt neki Kirill, a pravoszláv keresztapa, hogy de azért mégis, Jézus születése, a szeretet ünnepe, most egy napig ne lőjünk szét egy kórházat se. Milyen szép már ez, hát nem?
Mondjuk hogy a rommá lőtt városok határában lövészárkozó oroszok hol találnak valami rendes templomot az áhítathoz, az elmélyüléshez, meg krisztusi szeretet megéléséhez, az jó kérdés, lehet hogy az egésszel csak valami szégyenlős visszavonulásnak próbálnak megágyazni. Vagy simán csak képmutató faszok, és talán az utóbbi a valószínűbb.
Mert a háború az mocskos, véres és halálos, a rettegésen meg a nettó szenvedésen túl nem sokat kínál a katonáknak (és a civilek nagy részének), és ezen az sem változtat, ha valami félrészeg pópa tömjénfüstölőt lóbál a képükbe, akkor meg pláne nem, ha közben a felebaráti szeretetről hadovál. Azt talán már nem merné megtenni, de hát a keresztény egyházak mindig jók voltak abban, hogy háborús fennforgások esetén találjanak ideológiát az öldökléshez. Hasek írta a Svejkben, hogy a dúsan aranyozott egyház tábori papjai, miközben megáldották a fegyvereket, mindig úgy beszéltek az istenről, mintha valami generális lenne az ő oldalukon, (Vagy egy másik hivatkozás, gondolom ismerős: "És hajítsd el a szent kézigránátot a te ellenséged felé, ki - mivel nem kedves szívemnek - megdöglend." Ja, Monthy Python)
És igen, vannak azok a legendák, főleg az első világháborúból, hogy karácsonykor hallgattak a fegyverek, állítólag van benne valami, de ma, a média korában már biztos nem képzelhetjük el a rövidke fegyverszünetet valami ilyesmi érzelmeskedő slágernek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése