Katasztrófaturizmus

Állítólag a Fehér zaj című egészen új film megosztja az embereket. Hát nem tudom, engem nem osztott meg, még egyben vagyok, ha nem is jó passzban, viszont ez kifejezetten tetszett. Mondjuk nem olvastam az alapjául szolgáló regényt (ami valamikor a nyolcvanas években íródott), de rém aktuális lehet ma is, pedig a hírek szerint igen posztmodern, amin meg már túl vagyunk asszem.

Igazából csak az egyik főszereplő, Adam Driver miatt néztem meg, akinek elmúlt évekbeli színészi elkövetései nyomán már megbocsátottam a ritka ócska Star Wars utózmány-trilógiát, mert kiderült hogy jó színész, csak ne kelljen eszelős tekintettel hisztiznie. Ő a tipikus kisvárosi fazon, és hogy épp buszsofőr, seriffhelyettes vagy a helyi főiskola tanára, az mindegy is, mindegyiket jól hozza.

Itt most az utóbbiról van szó, hősünk ugyanis a főiskolán tanít haladó nácizmust, Hitler-képzést, ahogy ő hívja, miközben egy kukkot sem tud németül, és innentől már látszik, hogy abszurd lesz a cucc, fekete humorral felütve, és tényleg.

Mert közben egy láthatóan totál diszfunkcionális család feje, a feleségével mindkettejüknek ez a negyedik házassága, van egy közös gyerek, meg három másik a korábbiakból, és este arról dumálnak az ágyban, hogy ki akar előbb meghalni, ha már a gyerekek kirepültek. Hát, igazából nem tudják, hogy haláltól vagy az egyedül maradástól féljenek-e jobban.

filmsor.hu

És ekkor persze jön a menetrendszerű katasztrófa, valami vonatbaleset nyomán elszabaduló mérgező gáz formájában, ők meg karanténba vonulnak (na, innen az aktualitás), fater elkezd összeesküvés-elméleteket gyártani, aztán menekülnek kissé az ebben a filmben emblematikus kombival. (Itt hangzik el az egyik tételmondat a kisebbik lánytól, aki azért figyeli, hogy a többi autóban nevetnek vagy komorak az emberek, hogy tudja, mennyire kell félnie.)

Aztán egy órányi katasztrófafilm után vége a kalandosabb résznek, és jóformán a sötét humornak is, visszatérhetünk a család működésképtelenségének kitárgyaláshoz. Ami azért gyorsan unalmassá válik, így már a végére az sem igazán érdekelt, anyu miféle gyógyszereket töm magába a miért, apu meg milyen halálos betegségétől fél épp. Kissé öncélú drámázgatásba fulladna a film, ha a színészek nem vinnék a hátukon (ja, anyu szerepében Greta Gerwig, aki azért rendezőnek jobb, mint színésznek),  de a tanulságnak szánt konklúzió azért kellemesen abszurd. Miszerint ha megszabadulsz a félelemtől, immunis leszel a halálra. Már ha jól értettem, amire azért semmi garancia.

De legalább a végére visszatér az abszurd, ami fontos a realitásérzék megőrzéséhez, ha már egy kifordult világban élned, s halnod kell.