Nekiálltam megnézni a Világvége után című filmféleséget, de hamar feladtam. Mert láttam belőle néhány képet, amelyeken London egy füstölgő romhalmaz, de így is ismerős, miközben a mozgókép egy sablonos szar. Először is kiderült róla, hogy "akciófilm", ami már eleve riasztó nekem, aztán hogy valami képregényadaptáció alsó-középkategóriás színészekkel, és nagyrészt Párizsban játszódik. Oké, az is jó romos, de nem tud meghatni, meg el kell lopni a romok közül a Mona Lisát.
Mert hogy évekkel korábban volt valami napkitörés, és kábé összeomlott a civilizáció (ja, már megint), bár egy tizenkettedik zombi-apokalipszisnél az is jobb, de ebben a műegészben annyi az eredetiség, mint mackósajt a málnásban.
Úgy fél óráig bírtam, aztán átkapcsoltam a National Geographic szimfonikus koncertközvetítésére, mert amúgy csak azt nézek, legalább is valami ilyesmit kell mondani. Pedig a posztapokaliptikus szubzsánerben lenne kraft, de vagy elakciófilmezik (aha, sose bírtam végignézni egy Mad Max filmet se), vagy olyan nyomasztó, hogy egy kicsit is depresszív állapotban inkább kerülendő.
Ez utóbbi kategóriába tartozik Az út, ami olyan mélyre visz, hogy nem nézem meg még egyszer, vagy A halott férfi levelei (ez érdekes, mert még egy szovjet darab), azt vodka hiányában inkább senki ne nézze meg. De ezeknek legalább van művészi értékük, szemben ezzel a mai kliséhalmazzal. (Samuel L. Jacksont meg kösz, de már láttam dörzsölt, mohó és eléggé istenkomplexusos kiskirálynak, az már nem érdekel, hogy épp London hadura, elegáns öltönyben.)
Plusz eszembe jutott, hogy világvégés filmeket felesleges nézni (kivéve ha viccesek, mint mondjuk a Zombieland) elvégre egy esetleges világvége esetén az első áldozatok közt lennék, amekkora lúzer vagyok, akkor viszont még oktatófilmnek sem jók, hogy mégis hogy kell túlélni, ha ez lesz:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése