Tegnap levittem a szemetet. Ez egy igen komoly művelet, megfontoltságot, tervezést és elszántságot igényel, elvégre az első emeleten lakok, és a lépcsőháztól több tíz méternyire vannak a kukákok. Plusz közben még a postaláda, amihez kulcs is kell, és ha van benne levél, rendszerint nem bírom ki, hogy csak visszafelé vegyem ki, hiszen, ki tudja, lesz-e még visszafelé? Mert a külvilágban rengeteg veszély leselkedik az emberre:
- Először is el lehet csúszni, meg lehet botlani, attól függően, hogy száraz vagy nedves az idő, esett-e ón, vagy hav vagy havas eső.
- Aztán ott vannak a rovarok, főleg nyáron, de felénk ezek kemény, lakótelepi rovarok, ezek ilyenkor is jönnek, csak nem látszanak.
- Vannak aztán még emberek is az utcán, sőt - extrém esetben - a lépcsőházban is, és senkire sincs ráírva, hogy van-e nála kés, gázspré vagy kovidos-e, szóval kiszámíthatatlan kockázatot jelentenek.
- Ráadásul a kukákok felé bármikor elüthet egy arra parkoló autó.
De előtte még a postaláda azért nehezítő tényező, mert ha kiveszem a levelet, esetleg leveleket, nagyon kell figyelni, hogy ne azt (azokat!), hanem a szemeteszsákot dobjam ki. Közben viszont nem lehet figyelni a parkoló autókra, mert a koncentráció csak akkor ér valamit ha..., szóval ha koncentrált.
Lépcsőzni viszonylag biztonságos, bár nálunk az első emelet az igazából a másfeledik, de végig van korlát. Baj csak akkor van, ha jön valaki szembe, és bunkó módon a korlát mellett halad, netán még fogja is a parasztja. Mert akkor én most mibe kapaszkodjak? Ezért célszerűnek látszik hajnalban vagy késő eset levinni a szemetet, de olyankor egyrészt sötét van, másrészt meg én ugye az elsőn vagyok, a vércukrom ellenben ilyenkor még a pincében. Szóval a nem nappal szóba se jöhet, plusz tiltja a csillagjegyem horoszkópilag, az online gurum és a szorongásos neurózisom.
Reggel nyolc és dél között még csak-csak kijárhatok, de délután már sötétedik, akkor is, ha ez egy darabig még nem tűnik fel. De már jön az a sötétség, megállíthatatlanul. Olyankor tehát itthon kell lenni a biztonságban, meg lényegében mindig, amíg még van itthon kaja, áram, folyóvíz és internet, plusz még kilátni az ablakon a szeméttől.
Mert mi is történt tegnap? Ahogy vittem a szemetet, és átvágtam egy öreg Suzuki meg egy újabb, de elég koszos Skoda között, ráléptem arra a több centis, letaposott egykori hóra, aminek az alja még masszív jég, a teteje meg vizes, és el is csúsztam jól. Pontosabban csak az egyik lában csúszott ki, de ettől úgy estem féltérdre az egyik kuka előtt, ahogy komolyabb monarchiákban csak a király előtt szokás. Ilyen báróknak, meg hasonlóknak. És ahogy bal kézzel tompítottam, bele is állt az egyik ujjamba valami üvegszilánk. Kellett nekem itt hősködni a szeméttel, pedig nem is volt még egészen tele a zsák...
Később meg ugyanazon a kezemen megégettem két másik ujjamat a szendvicssütővel, mert persze nem volt jó a sajtkrémes szendvics hidegen.
Ez mondjuk már itthon történt, csak épp a konyhában. Úgyhogy fontolgatom, hogy egy darabig nem megyek a konyhába se, behozom a villanyrezsót, meg a kaját a szobába, és akkor már csak a vécé-fürdőszoba tengellyel kell vigyázni. Épp elég az is stressznek.
Hosszabb távon persze veszek egy egészen kicsi lakóautót, és akkor azzal bármikor oda tudok állni a kukákok mellé. És ha szerzek hozzá házszámot, akkor tudok majd az oldalajtóhoz rendelni hot-dogot, kávét és kokaint, szóval az összes alapvető élelmiszert. Plusz ott emberek se jönnek majd szembe.
the-cartoonist.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése