77 éve született New York városában Andrew Geoffrey Kaufman, hogy aztán alig több, mint harmicnöt év múlva meg is haljon Los Angelesben. Nem volt humorista, bár a legtöbben annak tartották, hivatásos és elkötelezett bosszantó, megbotránkoztató és Elvis-imitátor volt, és ezeket jól tudta keverni. Valami olyasmi volt előadásainak lényege, hogy nagyon ne azt csinálja, amit a közönség épp vár tőle, de neis annak az ellenkezőjét (az túl kiszámítható lett volna), hanem valami teljesen mmás vágányon gázoljon bele a publikum komfortzónájába.
Volt, hogy egy stand-up estje abból állt, hogy leült, és felolvasta A nagy Gatsby-t, vagy feltett valami klasszikus zenét, és végighallgatta egy szó nélkül. De az is jó volt, mikor előadta a nőgyülölő pankrátort, aki csak nőkkel hajlandó verekedni. A magánéletében állítólag egy teljesen normális fazon volt, de színpadon kiszámíthatatlan. Annyira, hogy mikor tüdőrákot diagnosztizáltak nála, és ezt elmesélte a kollégáinak, mindenki azt hitte, hogy ez megint csak valami újabb kiakasztó poén felvezetése, meg is lepődtek, mikor meghalt bele. (Ezt egyébként egyszer valahol egy Danny DeVito-interjúban olvastam, aki együtt dolgozott vele a Taxi című, réges-régen általam is látott sitcomban, meg haverok is voltak.)
És persze Kaufmant leginkább Milos Forman életrajzi filmjéből, az Ember a Holdon című mesterműből lehet ismerni, ahol Jim Carrey lényegült át Andy karakterévé, de annyira, hogy a forgatási szünetekben is szerepben marad, és Andynek kellett szólítani. (És játszott benne DeVito is, naná.) Carrey amúgy számomra egy irritáló alak, túl sok ripacskodással, de itt zseniális volt, nyilván a Kaufmannal való lelki rokonság okán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése