Jók az olyan közösségi médiás posztok, hogy dejó a hó, mert minden hideg, fehér, és hosszú távon persze halott, ilyenkor meg az ember a befelé figyel, van-e ott a lélek-e, és egyes spirituális iskolák szerint nincs, csak az üresség van, de annak meg mi köze a hóhoz? A hó határozottan nem üres, léptem én már olyan hóba, ami nagy kupac kutyaszart takart, az pedig nagyon nem lélek, de nem is az üresség, csak anyag, de annak is szar.
Az a szörnyű gyanúm, hogy az időjárásnak nincs köze a lélekhez, csak épp van aki kémiai stimulánsokat keres, és mondjuk füvet szív, van aki meg bámul ki a hóra, hátha meglát ott valamit, amit a gyertyalángba bámulva nem látott magára ugrani, és bár tagadom, hogy hinnék a lélek nemlétében, de az ürességet határozottan érzem, ha már húsz perce pörgetem a fészbukot, nem is teszem túl gyakran.
Aki igazán üres, az fehér zajban utazik, régebben ez volt a tévében a hangyák háborúja, avagy az adásszünet, ma meg ez bármilyen médiatartalom lehet, de a közösséginek nevezett önperformansz főleg. Oké, meditációnak elég gyér, kivéve persze ha meditációnak azt tekintjük, mikor önmagában elvagyunk azzal, hogy egyáltalán vagyunk, na ezt elég pontosan nyújtja a furcsa mód „hírfolyamnak“ nevezett érdektelenségek sorozata.
Mások szerint a meditáció az koncentráció, de az meg fárasztó, és ki tud koncentrálni bármire, ha folyton azon jár az esze, hogy neki épp koncentrálnia kellene? (Ez maga az alvás-paradoxon, mikor azért nem tudunk aludni, mert azon idegesítjük magunkat, hogy most aztán már tényleg aludnunk kellene, de ilyen stresszben ki képes rá egyáltalán. Ebben mondjuk én jó vagyok, általában túl jó.)
Úgyhogy korunk meditációja mégis csak a bambulás, az alapvetően lelketlen fajta persze. Attól még aludni is nyugodtan lehet. Úgyhogy részemről kipróbálok valami balett-zenét, mert az utolsó eset, mikor kis híján elaludtam színházban, az naná, hogy egy balett volt. Elvégre a rendes drámák érdekelnek, az opera túl hangos, az operett irtózatosan felidegesít, színházban fészbukozni meg bunkóság. Hó viszont ritkán esik odabent.
Meditatív, igen meditatív.
(Kazimir Malevics: Fehér alapon fehér négyzet, 1918)
okosmozi.hu/festmenyek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése