Erika

Erika névnapja van ma (meg tudom, két hét múlva születésnap is), szóval előbb-utóbb úgyis olvassa itt, hogy boldog névnapot, miszerint drakulálok. Bár nem rémlik Szent Erika, aki pont a mainap született, esetleg épp augusztus végén főzték meg olajban a rómaiak (mit adtak nekünk a rómaiak???) vértanúnak, de nyilván az én műveltségem hézagos. Barátom a gugli meg főleg a róla elnevezett szobanövényről dob ki találatokat, Úgyhogy akkor innen az üdvözlet Leedsbe, gondolom odaér...

CocoRosie

Valamelyik nap a munkában, szokásos módon amúgy, rádiót hallgattam felvételről. Avagy letöltött rádiós anyagokat, ami igen vonzó, mert én válogatom ki, plusz nem kell amiatt aggódni, van-e normális vétel.

Szóval, Para-Kovács műsorát hallgattam épp, aki egy CocoRosie nevű zenekar számait játszotta a műsorában, nekem meg annyira tetszett, hogy hazaérve egyből rákerestem a jutyúbon, és tényleg, ez kérem marha jó.

Amolyan szétcsúszott popzene, sub-pop, ha már fel kell címkézni, és jajj de nagyon elvagyok én képedve tőle. Pedig nem gondoltam volna, hogy ez nekem bejön, pedig.

Amúgy itt a link, és még csomó dolgot lehet hallgatni/látni tőlük. Részemről imádom.

Jöjjenek a mentők, angolul embjulensz - avagy: Kolinförsz, Kolinförsz damdamdamm dö nájt

Nos, már harmadik napja hallgatok egy podcastot, aminek a részeit Petra töltötte le, nyilván mert nagyjából a brit populáris kultúráról szól, legalább is tematikája szerint. Amúgy sajnos nem arról szól, hanem két nőszemély, egy idősebb meg egy fiatalabb dumál egymással, hamisítatlan hülyeliba stílben. (Ezért nem is írod ide a címet.)

Közös bennük, hogy mindkettő anglomán, sorozatfüggő, filmadatbázis-buzi, és az érdeklődésük tökéletesen felületes, irodalmilag meg Ninc Hornby náluk a csúcs, naná hogy Helen Fielding mellett. Amúgy a kisebbik az idegesítőbb, valami  végzett nőszemély (lehet hogy píédzsdízik is, ez nem teljesen tiszta előttem), pösze de legalább iszonyúan affektálva beszél angolul (jorkshör jhunó), és végtelenül modoros, ami a minimálszókincs mellett mondjuk elég vicces. A másik legalább emberszerűbb, de tematikusan ugyanaz.

Vagyis ők lennének a tökéletes bölcsész plázacicák. Jól tudnak angolul, erre nagyon büszkék is,  valamiféle sznobériával viszonyulnak a világhoz, bár nem világos mire sznobok. Mert az odáig oké, hogy „én ezt nem is láttam magyarul, ezt meg csak angolul olvastam, a fordítás biztos , mondjuk nem olvastam“, ez tiszta sznobéria (nem a műről beszélek hanem arról, én milyen magas szinten fogyasztom, lenézve azt aki inkább megvárja a magyar fordítás, mert pl. angol helyett franciából jó vagy csak mert jobban szeret az anyanyelvén olvasni), csak ők nem Walter Scottot olvasnak eredetiben, hanem a Harry Pottert meg a szingli csajos ponyvákat. Azokat meg minek.

A rövidebbik csaj az a tipikus angol szakos, aki megtanulta a nyelvet jól, de ez még csak technikai tudás, ami mögé műveltséget kellene pakolni, de az nála a Mamma Mia meg a Bridget Jones, pedig ponyva helyett olvashatna mondjuk Lawrence Norfolkot is, ám eddig nem derült ki, hogy ilyet tenne.

Ráadásul a popkultúráról tényleg csak fecsegnek, pedig ha már bölcsészek lehetne valami értelmes gondolatuk is. A Colin Firth-nek szentelt epizód például nagyjából abból áll, hogy végigveszik a filmjeit, és sorra megállapítják, hogy kolinförsz itt jól néz ki, itt eszméletlenül jól néz ki, kolinförszek ez jól áll, valamint szépen öregszik. Na ez már fáj...

Persze a nőszemélyek még mindig szórakoztatóbbak munka közben, mint mondjuk az állami pártszolgálati rádió, ahol naponta, afféle győzelmi jelentésként olvassák be, hogy már megint rekordot döntött az illegális bevándorlók száma, egyre agresszívabbak és betegségeket terjesztenek. (Pedig nem is bevándorlók, bevándorló ugyanis az, aki azért jön, hogy itt maradjon, de ők nem akarnak itt maradni. Mondjuk ezt teljesen megértem.) Szóval ehhez a náci propagandához képest a két csaj még mindig a jobb opció, rajtuk legalább röhögök.

Folytatás

Nos, vége a nyári szabadságnak, ami elég őszies volt, én meg a munka frontján ásítozom második napja.
Igazából ide is kellene valami beszoktatás, első nap leléphetnék korábban, a vezetőség bonbonnal várna, meg kapnék olyan dömpert, billenőset...

Így viszont meló, minden átmenet nélkül, hülye rádióműsorok hallgatása, de legalább rosszul alszom, álmosan dolgozni viszont igazán pokoli. Délután meg hülye híreket olvasok, a menekült  migráns illegális bevándorló határsértő terroristákról főleg, meg hogy a Lezli Mándoki ingyenes koncertje alig száz millióba fájt, bár azon őszintén csodálkozom, hogy stadion nem épült a múlt héten, mondjuk szentistván alakú újkenyérből hamár. Ja, meg a felcsúti táncol egy videón, ember, micsoda hír már!
Megyek aludni, holnap meg írok valami csúnyát a podcaston okoskodó bölcsészlányokról. Akik nem tudom, csúnyák-e, de legalább röhögök rajtuk...

Mi kutya

Ma leült mellém a buszon a Szörnyű Néni (nyilván nem így hívják, mondjuk, Szörnyűné Alattomos Aranka), laza mozdulattal a lábamra csapta a gurulós szatyrát, vesén könyökölt, és megkérdezte hol szállok le. Mondtam neki, ő meg szólt, hogy dejó, ő is ott szállna le a templomnál, énmeg, hogy deaz nemaz, ő meg, hogy dehogynem, és közben a könyöke a vesémben, szóval inkább arrébb menetem,

Nem azt mondom, hogy a néniket be kellene tiltani at all, de a vesén könyöklés lehetne egy jogi kategória, vagyis hogy más veséje tabu. Plusz: más kutyáját lehet dicsérni, de gyalázni csak a gazdi hallótávolságán kívül. (Egyébként ez igen sportszerű, az én dudli kutyámat gyakran dicsérik a fülem hallatára, más szörnyű (csivava-formájúakat) meg csak hallótávolságon kívül gyalázunk párommal.) Mert én tudom, hogy az az idegrángásos tollseprű valakinek az ő kedvenc fifikéje, és
pont úgy bírja, mint mi a nekünk legszebb kutyadékot.

Anti-antimodernizmus

Azt olvasom egy interjúban... na ja, mediatizált világban élünk, velem például csak egészen ritkán fordul elő, hogy elmegyek valahova és történik velem valami (pedig állítólag másokkal ez rendszeresen megesik), a legtöbb inger közvetetten ér, látom, hallom, olvasom valahol. A múltkor ugyan kimentem az erkélyre, de egyfelől rohadt meleg volt, másfelől meg basszusmeghajtású autók versenyeztek az ház előtt, az meg kinek hiányzik.

Szóval olvasom egy valamiféle népművésszel készült interjúban, hogy ő nemigen megy sehová a falujából, tévéje nincs, újságot nem olvas, az internetről nem tudja micsoda, a rádiót meg kikapcsolja, ha rossz híreket hall. (Hallgassa az állami pártszolgálatit, azzal ilyen gond nincs.) Mert ő ilyen természetközeli ember, kell a fenének a sok hír, attól hogy ő tud a legutóbbi thaiföldi szökőárról (de nem tud) még semmi nem változik meg. Nem kell ide ez a sok városi huncutság, ősein is milyen jól megéltek egykor. (Egy fenét éltek meg jól, másfél évszázada a paraszti lét korántsem volt az a bukolikus románc, amilyennek a mai összkomfortos romantikusok elképzelik. Nyomor volt, állandó gürizés, vacak étrend, torokgyík és korai halál.)

Én meg nézek hülyén magam elé, hogy ennyire tuskó hogy lehet már valaki, aki amúgy művészként definiálja magát. Mert attól, hogy ő nem akar tudni a világról, a világ az időnként becsönget, hogy mondjuk jó napot kívánok, én a globális felmelegedés lennék, hoztam egy kis szárazságot, magának kérem fel tetszik majd kopni az álla nemsokára. És az Ember, Akit Nem Érdekelnek a Hírek ugyanúgy használ áramot, gondolom ő sem a kútból húzza az ivóvizet és nem jurtára kér építési engedélyt, vagyis nem vonult ő ki a világból, hogy aztán egy vállrándítással elintézhesse. Inkább úgy fest, mint a falu bolondja, aki letolt gatyával áll a kocsma közepén, de mivel befogja a szemét, gondolja őt sem látja senki, lehet nyugodtan hülyének lenni, és lehugyozni a padlót, meg a lábát.

És ezek az emberek (hisz ez igazából egy típus) még büszkék is rá, hogy fogalmuk sincs mi zajlik körülöttük, ők nagyon természetes és pláne romlatlan módon élnek, ők az új elit, szemben a romlott civilizációval. A nagy függetlenségük persze csak az első fogfájásig tart, akkor mindjárt érdekes lesz, hol a fogorvos, mit fedez a biztosítás és addig is hol lehet valami fájdalomcsillapítóhoz jutni. A romlott világból.

Buszos összeesküvés

Ma elég sokat buszoztunk, hogy részt vegyünk egy összeesküvésen, akarom mondani esküvőn, amelynek én már a fogalmát sem értem, eskü ugyanis egyáltalán nem volt. Én egy esküvőt úgy képzelnék el, hogy van eskü, kéz a Biblián/Koránon/Bhagavad Gítán, harsány istenengemúgysegéljen, esetleg vérszerződés, opcionálisan. Ehhez képest semmi eskü, csak egy minimalista kérdezz-felelek, kijelented-e?, igen, és te?, naja. Lehet, hogy a templom esküvőkön van eskü, a templomokat olyan helynek nézem, de emlékszik a fene, az elmúlt harmincpár évben összesen két templomi összeesküvésen voltam, de ott meg mindig azzal voltam elfoglalva, mikor kell felállni, meg leülni, meg hogy miért edzőcipő lóg ki a pap miseruhája alól.

De a nem esküdözős esküvésig is el kellett jutni, jellemzően busszal, mert a vasútállomás felénk per pillanat nem létezik, van valami Mad Max-díszlet, mellette néhány konténer, és valahonnan indulnak vonatpótló buszok, ki tudja honnan, így egyszerűbb volt rögtön az eleve nem pótló busszal menni. Volt légkondi, nyugdíjas kirándulócsoport, meg rövidgatyás sofőr, aki egy Edda válogatáscédével büntette az utasokat. Úgyhogy bedugtam a fülembe a zenegépet, így érdekesebb volt, tényleg van abban valami megkapó, ahogy a hetven pluszos nénik a Flogging Mollyra tátognak, időnként eltalálva a ritmust.

Mi a kilométerben rövidebb, időben hosszabb úton mentünk, egyfelől mert érdekesebb a táj, másfelől meg sokkal menőbb, hiszen ha Sásd felé megyünk Pécsre, akkor alattunk a hatvanhatos út, a rút sziksztisziksz, ami nem is rút, inkább csak elhanyagolt. Legközelebb amúgy motorral kellene menni, nagy terpesztős chopperrel, az alkatom és a testszőrzetem megvan hozzá, csak előtte vissza kell fognom a mosakodást, sőt a mosást is, nincs visszataszítóbb, mint egy motoros, tiszta farmerdzsekiben. (Na jó, van, de mondjuk vaníliás gombapörköltet nem áll szándékomban készíteni.)

Ilyen időben eleve pólót, rövidnadrágot, strandpapucsot kellene hordani, miközben az esküvői dresszkód öltöny lenne, de arról meg szó sem lehetett, úgyhogy maradt a hosszú vászonnadrág meg egy ing, meg a permanens stressz, hogy mikor izzadok rá foltokat. (Végül is minden esküvőre kell egy nagydarab izzadó rokon/ismerős, ezt a figurát én  hozhattam volna, ám a légkondinak hála nem izzadtam le, ami pompás, úgysincs lila zakóm, anélkül meg az átizzadt ing félkarú izé.) De legalább kötelességszerűen fényképeztem, ez nyilván ilyen termékenységi rítus, hogy legyen sok fénykép, amiken valaki mindig épp pislog, vakarózik, ásít vagy csak simán életlen az egész. Be is teszek ide egy képet, amit én csináltam a Nikon Ltd.-vel kooperálva:

Meleg volt, na. De a háttérben (alig) látható lépcsőkön később álltunk is a komplett násznéppel, akikből két egész embert ismertem, meg egy felet, már a majdnem ifjú párt leszámítva. A szertartás amúgy nem tartott sokáig, ez szerencsére valami basic-csomag lehetett, ohne versmondólány meg nászinduló. Halász Judittól a Csészényi téri csoportképig nagyjából negyven percbe belefért, ami igen dicséretes, ha én valaha ilyenre vállalkozom, ebből is próbálok majd húzni. Maris egyébként igen helyes, és kissé lámpalázas menyasszonynak tűnt, és nyugis volt az egész, nem toporgott az ajtóban a következő násznép, mint mifelénk szokásos.

És a szerkli (fülig Jimmy szerint ez ilyen udvari körhallás) után indultunk is, mert hamar délutánra itthon kellett lenni, hisz számtalan dolgom van, ezzel a szöveggel párhuzamosan már vadul írom a hétfőre esedékes szociálpszichológia cikkemet. Na jó, igazából felváltva, de mindkettő meg van nyitva. Visszafelé is pompásan buszoztunk, nem feltétlen a Parti Nagy Lajos-i értelemben.

Ja, és a címért ez esetben is elnézést, a humorom ebben a hőségben valahol a sasjózsefi mélységekben szárnyal. Érti mindenki ugye: sas, meg szárnyal...

Kerítők

Azt írja az újság, hogy épül-szépül a drótkerítés a déli határon, és kész is lesz, pont augusztus végére, ahogy azt felcsúti ex cathedra kinyilatkoztatta. Na ja, nem neki kell építenie a kánikulában, ő csak böffentett egyet arról, hogy kisnyuszi alakú lelkét nagyon megnyugtatná, ha rohadt gyorsan kerítenének a fiúk ott délen, aztán Posványoson már megfellebbezhetetlen kijelentést tesz az ügyben.

Így aztán a kerítés épül, igaz nem pont az, amit akartak, kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a miént. Rajtunk röhöghet majd mindenki. Arról van ugyanis szó, hogy a három méteres kerítés (szögesdrót van az ő tetején) helyett konkrétan csak a szögesdrót tekercseket húzzák ki a földön(!), atlétikusabb menekültek jól időzített nekifutással akár át is ugorhatják. Hát ez van, ennyire tellett, a hirtelen felböffentett határidőbe csak ez fér bele. A hivatalos magyarázat persze az, hogy ez még nem az igazi kerítés, az csak november végére lesz kész, ez amolyan előkerítés, sőt, a kerítést védő kerítés. Hisz az igazi kerítés, a tényleges, a komoly az nagyon drága ám, nem lehet csak úgy őrizetlenül hagyni, mert köztudott, hogy a menekültek közt sok a bűnöző, biztos ellopnák.

E logika mentén én javasolnék egy kerítésvédő kerítést védő kerítést is. Ez lehetne például a szögesdrót előtt egy dupla sor, sűrűn ültetett árvácska, tudomásom szerint az a zoroaszter vallásúak számára szent növény, ezért nem léphetnek rá, a többiek meg csak simán rendesek, illetve van szépérzékük. Aljas bűnözők amúgy, de az árvácskákat nem taposnák le, elvégre vannak határok az ember életében.

Persze az is lehet, hogy szó sincs kettős védelemről, egyszerűen csak olyat szólt a főnök, hogy augusztus végére kész lesz, és akkor kész lesz, akkor is ha agán gyerekek potyognak délről. Hisz a fideszben és kormányban (igazából mindkettő egy emberből áll, ezek a szervezetek csak az ő kivetülései) már régóta honos a Don Corleone Módszer, a stratégiai menedzsment és a humánpolitikai fejlesztés szintjén egyaránt, így egy rogánantali értelemben vett szíjjártópéter vigyázzba vágja magát a főnök szavát hallva, már ha nem akar másnap reggel lófejet találni az ágyában.

Szívküldi

"Jó napot kívánok, szeretném kérni Lou Reed-től a Heroint. És küldeném mindenkinek, aki szereti."

Valami tévécsatornán láttam a minap egy kívánságműsort (valami Lejárt Jogdíjú Klipek Csomagban Channel lehetett), és rácsodálkoztam, hogy a műfaj még létezik. Hogy egyáltalán. JúTyúb után X-ben, a nem Y, hanem ABC-generáció számára még mindig létezik ez az üvöltően anakronisztikus dolog, ahol ráadásul Aradszky Lászlót meg Máté Pétert kérnek a hetvenes években rekedt népek.

Pedig ha belegondolunk ez természetes, vannak még olyanok, akik a laptopot már sosem fogják másnak látni, mint valami flancos írógépnek, az internet meg számukra olyasvalami, ahol csalók vannak, zaklatás meg pornó, de hogy pontosan mi módon vannak ott,és hogy hol is van helyileg az az internet, az több mint homályos.

Mert ha Malvin néni Sydney-ben él már 56 óta, sokkal egyszerűbben lehetne neki skype-on boldog szülinapot kívánni, plusz az személyesebb is lenne, mint mikor egy parkolópályára tett, izzadó műsorvezető olvassa be a Duna Akármin, ottani idő szerint hajnali háromkor. De akinek a net valami fekete mágia, az mégiscsak a telefonban, meg a postai levélben bízik, plusz benne lehet a tévében (szóban), ami valóban nagy élmény - volt még húsz éve is. Ma már egy Duna Akármis kívánságműsornak kimutathatatlan a nézettsége, egy gördeszkán áteső vizslát százszor többen néznek meg a hálón. Én persze a magam részéről nézem az ilyen műsorokat, mindig, ha pont ott ragad be a távkapcsoló. Ilyenkor álmomban két Tibi bácsi vagyok, és pontos labdákat dobálok egymásnak.

Laikus nyelvészet

Mostanában többször belefutottam egy sajátos, nyelvileg kirekesztő szubkultúrába, melynek képviselői, a tizenkilencedik század legszánalmasabb hagyományait követve akarják védeni a magyar nyelvet, a mindenféle idegen hatásoktól. Ők a hardcore „nyelvművelők“, dilettáns kiadásban, erős átfedésekkel a rovásírásos militánsokkal, ám nyilvánvalóan félreértik a nyelv mibenlétét.

A Magyarító könyvecske és hasonló kiadványok szerzői a nyelvet elsősorban szótárnak látják/gondolják, melyben elsődleges a szókincs, és a grammatika csak valami kötőanyag, ami lehetővé teszi, hogy ezekből a szavakból értelmes szövegeket alkossunk. Pedig alapvetően tévednek. A nyelv elsősorban a struktúra maga, a mód, ahogy kifejezzük magunkat, ehhez képest a szókincs csak a tartalom, mely a struktúra mentén összeáll. A szókincs viszonylag gyorsan változhat, korról korra rakódnak rá rétegek ( a magyarra például szláv, török, német, cigány stb.), de a nyelv nem ez, hanem a mögöttes szerkezet, a maga sajátos logikájával.
Így lehet a magyar finnugor nyelv, miközben az önjelölt nyelvészek azon háborognak, hogy ez mekkora hülyeség, mert a pl. a finn és magyar szavak között alig találunk hasonlóságokat, az alapszókincsben is. De hát a nyelvrokonság bizonyítékai sokszor nem a hasonlóságok, hanem a különbözőségek, illetve azok rendszerszerűsége. A hasonló hangzású szavak önmagukban semmit sem bizonyítanak, mint ahogy azok hiánya sem. Nemrég hallottam egy példát Nádasdy Ádámtól, valahogy így hangzott: „A komputeres innováció bázisát a dinamikus szoftverfejlesztés adja.“ Ez ugye egy hibátlan magyar mondat, alany és állítmány a helyén, miközben idegen szavakkal dolgozunk. De nem a szavak teszik a nyelvet, így az önkéntes, és egyáltalán nem fékezett habzású nyelvőröknek nem az idegen szavakat kellene irtaniuk, pláne, mert ha az összes jövevényszavat kiirtanánk, akkor annyit tudnánk mondani egymásnak, hülye tekintettel, hogy „te ló“, aztán a többit mutogatnánk.

Ráadásul a nyelvet egyáltalán nem kell őrizni, meg művelni, az valami organikus dolog, ami változik, de nem fejlődik. (Hisz egy aktuális köznyelv nem jobb vagy rosszabb a száz évvel korábbinál, hanem más, egyszerűen nincs valami nyelv feletti kritériumrendszerünk, mellyel a fejlődés fogalma egyáltalán értelmezhető lenne.) Plusz a nyelvet nem lehet rombolni, hisz a nyelv pont az, ahogy használjuk, ahogy írunk meg beszélünk, és nem valami akadémiai szabályrendszer nagyszótárral. Illetve az is, de itt két külön jelenségvilágról van szó.

Amikor beszélünk, vagy levelet írunk, nem ronthatjuk el a nyelvet, hisz az csak performancia, az egyedi hibáinktól nem változik az általános szabály. Ha viszont egyre többen hibáznak ugyanúgy, akkor egy idő után az lesz a helyes, és előbb utóbb ehhez a változáshoz alkalmazkodik a hivatalos szabályrendszer is.

De a nyelvet védeni tényleg hülyeség, egyfelől nem szorul rá, másfelől ez a védelem értelmezhetetlen. (Hisz a védelem valójában a változások negligálását jelentené, valami idealizált „normál állapot"-hoz való ragaszkodással, ami lehetetlen, és ezért értelmetlen is. Ennyi erővel tiltakozzunk a gravitáció ellen, az talán még a kortárs nyelvújítók...izé, nyelvrégítők  munkásságánál is viccesebb lenne.)

Mivel állandóan rádiót hallgatok (na jó, munka közben, de állandóan dolgozom, legalább is így tűnik), a rádióra azért van egy jó nyelvrégítő kifejezésem, lehet hogy írtam már, de lusta vagyok utánanézni. Szóval a rádió legyen mondjuk "villanyos halljakend".

Sötétség délben

Kocsis Máté fideszes alfőfasz (bocs, de ezt a gyökeret nincs kedvem kevésbé egyenesen megnevezni), és nyolcadik kerületi polgármester arról értekezett a fészbukon, hogy a menekültek (újfideszül: népvándorlók) tönkreteszik/tették a Köztársaság (újfideszül: szentmásodik jánospál pápatér) teret, a népvándorló gyerekek/felnőttek ott őrjöngenek, kakálnak, lopnak és késelnek, nyilván nem véletlenül lett hirtelen építési terület a tér jelentős része.

Erre a gonosz balliberális 444.hu újságírói aljas, nemzetárulással felérő módon kisétálnak a nevezett térre, a bolsevik fényképezőgépükkel, és ott semmi ilyesmit nem találnak. Nyilván ők is a megélhetési népvándorlók oldalára álltak, mikor békésen alvó embereket, meg szappanbuborékot fújó gyerekeket találtak ott, és ezt gyomorforgató nyugalommal meg is örökítették. Közben meg örült az a magyargyűlölő fejük.

Az egyujjas agyú Kocsis nyilván nem járt arra, csak kellet valamit lökni a napi gyűlöletpenzumhoz, esetleg járt arra, és szándékosan hazudott nagy nyilvánosság előtt, de mindegy is, ő csak azt tolja amit a főnökétől lát, azaz ő akar lenni a józsefvárosiak megmentője, a lokális kerítésépítő híró, a „Józsefváros a Józsefeké Mozgalom“ tiszteletbeli elnöke. Pedig csak simán aljas, amikor ott próbál feszültséget kelteni, ahol épp nincs, nyomorból és gyűlöletből építene magának plusz népszerűséget (ha esetleg a szervezett korrupció önmagában kevésnek bizonyulna), szóval menyjen a francba, lehetőleg máma még. Amit művel a szimpla xenofób uszítás, bár ő nyilván a magyar zemberek megvédésének hívja, de csak azért, mert a x-el kezdődő betűk már túl bonyolultak neki. És pont ettől gyanúsak is.

(Igazából kissé nyelvészkedni akartam ma, de ezen kiakadtam, úgyhogy azt majd holnap. Tényleg,  mint egy rossz viccben: „-Mi az? Sötét és felmegy tőle a vérnyomásod. - Kávé? - Nem, fideszes szóvivő.“)

Update: Közben rájöttem, hogy az idézett cikk képeit a királyi MTI készítette, polgári értelemben vett keresztény konzervatív fényképezőgépével, mert ezek e balliberálbolsevikok már fotózni is lusták, fene a háttérhatalmukba.

Lók

Nem tudom mikor lesz a Nemzeti Vágta nevű izé... sóelem, de nyilván nemsoká, mert teljesen akaratlanul is egyre többször futok bele a róla szóló hírbe. A múltkor egy rádióműsorban valami kormányzat helyettes kommunikátor arról értekezett, hogy azért kell megtolni 150 millával a cuccot, mert aakkorra turizmust generál mint ide Monte-Carlo, és hát ugye a magyaros hagyományok. Na ja. Olcsó operetthuszárnak öltöztetett zsokék tényleg hagyományosan nyargalásznak a Hősök terén körbe-körbe, több éve már. Bár nekem gyanús, hogy azért vannak ennél régebbi hagyományaink is. Ilyen például a kocsmai verekedés, mégsem rendezünk belőle világkupát a Kossuth téren, miközben igény az volna rá. (Egyéni és csapatverseny, női, férfi és vegyesváltó, szertorna széklábbal és dákóval, a szünetben a tántorgó cheerleaderek Ordenáré Lajos Tűzoltózenekara.)

Értem, hogy a hagyományok nem öröktől fogva léteznek, valamikor azokat is lekezdték, de szerintem az igazi hagyomány nem azért jött létre, hogy hagyomány legyen. Az emberek csináltak valamit, aztán úgy maradt, és jóval később észrevették, hogy mondjuk nincs már igazi karácsony giccsesen kidekorált haldokló örökzöldek nélkül. Ez a hagyomány, és ebben a kontextusban a „hagyományteremtő szándékkal“ szófordulat nagy marhaság, a hagyomány lesz, és nem csinálják, nem direkt annak tervezik.

A turisták meg nyilván kajálják, csak jól kell pozicionálni az eseményt, német nyugdíjasok és brit legénybúcsú-harcosok kellő mennyiségű varázsgomba után biztos élveznék, csak arra kellene ügyelni, hogy a Mátészalkának szurkoló német ultrák össze ne verekedjenek Gyopároshajcihő brit rajongóival.

De ahhoz, hogy az esemény igazán népszerű legyen, kell még néhány dolog. A lovakat szponzorálhatnák forma-1-es csapatok, a nagy pénzért a lovak (szerintem egyébként a ló többeszszáma lók) elviselhetnének egy kis kályhaezüstöt vagy redbulltetkót, és lejátszható lenne a Mercedes-Renault meccs, környezetbarát módon. (Vagy legalább körnezetbarátabb módon. Mert az megvan, hogy a világ metánkibocsátásának nagy részét szarvasmarhák fingják össze, de azt nem tudom, a lók mennyire vannak benne.) A győztesekkel lehetne szelfizni, a veszteseket virslibe darálnák. Lenne lócitromlé a lómegállóban, „I Lóve Lóvé“ póló (esetleg „I Lóve Póló“ feliratú lóvé) meg ló alakú semjénzsolt-barbi. Meg nyilván szaladgálnának lovak körbe, teljesen értelmetlenül, hisz sok kör után is csak ugyanott tartanak, ahonnan elindultak volt. Majd. Francba az igeidőkkel...

It's been a good day...

please don't take a picture, pedig tényleg nem is volt rossz nap (mint az ismert R.E.M.-slágerben, melyet parafrazálni voltam szíveskedni), így, hogy a Windows csekély másfél óra alatt frissítette magát, már ki sem akarom vágni a laptopot az ablakon. Pedig egy órája még ószövetségi átkokat szórtam volt Bill Gates irányába/sérelmére, melyek közül még a fajok közötti keveredés tabujának megszegésére való felszólítás volt a legenyhébb, úgyhogy most nyilván igen csuklik valahol, miként a háziállatai is.

De amúgy a munkahelyen laza napom volt (igen unalmas, de laza), jó könyveket találtam a könyvtárban, érkezett egy adag honorárium a bankszámlára meg egy csomag bélyeg nagy, szigorú borítékban (köszönet Áginak, ő asszem nem csuklik, vagy ha mégis, nem miattam), és hát működőképes a gépem, amit nem ettem le puncsfagyival, de nem rajtam múlt.

Lassan közeleg a nyári szabadság, tényleg lassan, majd jövő hét után veszek ki három teljes napot, ez pont elég arra, hogy ne utazzak el sehová, de a Gusztus Huszadik hosszú hétvégével együtt pont kilenc nap, ami nagyjából két nagymosás, hat porszívózás, egy (de átfogó) ablaktisztítás és legalább harminchat kutyasétáltatás, anélkül, hogy közelről látnám a villamossági gyárat. Plusz természetesen sok előre betervezett könyv elolvasása (itt a 40%-os teljesítés már igen jónak mondható), meg a bélyeggyűjtemény permanens birizgálása.

Utazás meg októberben, de akkor legalább London, az mondjuk nem esne jól nyáron, és ne mondja senki, hogy arra milyen enyhe idő van, volt már majdnem-hőgutám arrafelé nyáron.

Most pedig lehetne ötösöm a lottón, már jöhetne egy nagyobb adag szerencse is. De nem segítek be azzal, hogy lottószelvényt is veszek, a szerencse ezt oldja meg egyedül.

Tré-ler

A világ egy nagy globális falu, egy médiafalu, ahol a média maga az üzenet, hogy ezzel a vulgármekluheni eszmefuttatással egyúttal bebiztosítsam a kettest, és hát az üzenetfaluban üzenetek vannak, főleg médiailag, esetleg médiumokailag.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy átlagos hírportál megnyitásakor, avagy kapcsán, szembe jön sok hír filmekről, valamint filmelőzetesek, hírek filmelőzetesekről, hírelőzetesek filmen, meg egy adag filmszínész, akik arról beszélnek miért jó filmszínésznek lenni, és egyúttal reklámozzák a filmhírek előzeteseit is.

A valóság ehhez képest rendre hátrébb szorul, megölte, elgázolta, kirabolta felrobbant, a kettő között pedig politikai hírek vannak politikusokkal, néha csak előzeteseikkel. Ám amikor nyár van, és a politikusok nyaralnak (ezt egyébként uborkaszezonnak hívják, Uborcha szigete után), a filmbemutatók pedig a Minyonok, Agymanók és A hangya bermuda-háromszögében rekedtek (javasolt újabb nyári címek: Pronyó nyulak, Agyő gyagya és Nyekk a nyavalyás), így maradnak az előzetesek.

Az persze már a moziban is úgy van, hogy húsz-harminc percnyi előzetes megy a film helyett (hisz addig is nézhetnénk már azt, amiért fizettünk), a legjobb az a felállás, mikor a Selyempónik Szivárványországban előtt valami mutáns tejesember rombolja le Manhattant, vagy a kannibál nőgyógyász szűzpecsenyét süt a találjuk ki miből. Ráadásul a mai filmek definitíve képregény adaptációk, úgyhogy az előzetesekkel sokat lehet spórolni, gyakorlatilag megmutatják mindazt, amit a jeles alkotásban látni érdemes, a műegész élvezetéhez teljesen felesleges újabb jegyet venni. A netes előzetesekkel pedig teljesen felesleges mozijegyet venni egyáltalán, a TeCső megmutatja mindazt, amit nagy megkönnyebbülésünkre nem is akarunk végignézni.

(És igen, tudom, hogy vannak jó mozifilmek a jelen kínálatában is, de én kisvárosi vagyok, a helyi moziban a képregény-adaptáció a film, meg esetenként valami ölős-baszós keményzsarus, de én egyik típusnak sem vagyok célcsoportja. Így aztán nem is értem, miért a Pókember 6. előzetese a vezető hír...Ja, a címért bocs, meleg van, na.)

Hűszaki miba

Már megint épp akkor adta be a kulcsot a laptomonon az Ablakok, mikor cikket kellene írnom. A világoskék halál sohasrm olyankor jön, mikor csak autóversenyeznék egyet, vagy macskás videókkal szedálnám magam, ami azért jellemzően ráér később is.

És ez csak az ámítógépnél van így, ha például főzni akarok, valahogy mindig van gáz, bàr ha épp nincs kedvem megázni, attól még eshet. Csakhogy megázni soha sincs kedvem, cikket írni meg havi rendszerességgel muszáj, meghát fizetnek érte, ami jót tesz nekem, szakmailag és emberileg egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy pénzben fizetnek, ami általában a legkevesebb.

Na mindegy, kicsit később felhívom az öcsémről elnevezett szakembert, hátha tud valami gyors megoldást. Mert három oldalnyi szöveget már bajosan tudok a tableten bepötyögni, mint ezt itt. Pontosabban be tudom (a sóskafőzeléket is meg tudom enni, ha pisztolyt nyomnak a fejemhez), csak nincsen hozzá kedvem úgy emberileg, mint szakmailag.