Mi kutya

Ma leült mellém a buszon a Szörnyű Néni (nyilván nem így hívják, mondjuk, Szörnyűné Alattomos Aranka), laza mozdulattal a lábamra csapta a gurulós szatyrát, vesén könyökölt, és megkérdezte hol szállok le. Mondtam neki, ő meg szólt, hogy dejó, ő is ott szállna le a templomnál, énmeg, hogy deaz nemaz, ő meg, hogy dehogynem, és közben a könyöke a vesémben, szóval inkább arrébb menetem,

Nem azt mondom, hogy a néniket be kellene tiltani at all, de a vesén könyöklés lehetne egy jogi kategória, vagyis hogy más veséje tabu. Plusz: más kutyáját lehet dicsérni, de gyalázni csak a gazdi hallótávolságán kívül. (Egyébként ez igen sportszerű, az én dudli kutyámat gyakran dicsérik a fülem hallatára, más szörnyű (csivava-formájúakat) meg csak hallótávolságon kívül gyalázunk párommal.) Mert én tudom, hogy az az idegrángásos tollseprű valakinek az ő kedvenc fifikéje, és
pont úgy bírja, mint mi a nekünk legszebb kutyadékot.