Mostanában többször belefutottam egy sajátos, nyelvileg kirekesztő szubkultúrába, melynek képviselői, a tizenkilencedik század legszánalmasabb hagyományait követve akarják védeni a magyar nyelvet, a mindenféle idegen hatásoktól. Ők a hardcore „nyelvművelők“, dilettáns kiadásban, erős átfedésekkel a rovásírásos militánsokkal, ám nyilvánvalóan félreértik a nyelv mibenlétét.
A Magyarító könyvecske és hasonló kiadványok szerzői a nyelvet elsősorban szótárnak látják/gondolják, melyben elsődleges a szókincs, és a grammatika csak valami kötőanyag, ami lehetővé teszi, hogy ezekből a szavakból értelmes szövegeket alkossunk. Pedig alapvetően tévednek. A nyelv elsősorban a struktúra maga, a mód, ahogy kifejezzük magunkat, ehhez képest a szókincs csak a tartalom, mely a struktúra mentén összeáll. A szókincs viszonylag gyorsan változhat, korról korra rakódnak rá rétegek ( a magyarra például szláv, török, német, cigány stb.), de a nyelv nem ez, hanem a mögöttes szerkezet, a maga sajátos logikájával.
Így lehet a magyar finnugor nyelv, miközben az önjelölt nyelvészek azon háborognak, hogy ez mekkora hülyeség, mert a pl. a finn és magyar szavak között alig találunk hasonlóságokat, az alapszókincsben is. De hát a nyelvrokonság bizonyítékai sokszor nem a hasonlóságok, hanem a különbözőségek, illetve azok rendszerszerűsége. A hasonló hangzású szavak önmagukban semmit sem bizonyítanak, mint ahogy azok hiánya sem. Nemrég hallottam egy példát Nádasdy Ádámtól, valahogy így hangzott: „A komputeres innováció bázisát a dinamikus szoftverfejlesztés adja.“ Ez ugye egy hibátlan magyar mondat, alany és állítmány a helyén, miközben idegen szavakkal dolgozunk. De nem a szavak teszik a nyelvet, így az önkéntes, és egyáltalán nem fékezett habzású nyelvőröknek nem az idegen szavakat kellene irtaniuk, pláne, mert ha az összes jövevényszavat kiirtanánk, akkor annyit tudnánk mondani egymásnak, hülye tekintettel, hogy „te ló“, aztán a többit mutogatnánk.
Ráadásul a nyelvet egyáltalán nem kell őrizni, meg művelni, az valami organikus dolog, ami változik, de nem fejlődik. (Hisz egy aktuális köznyelv nem jobb vagy rosszabb a száz évvel korábbinál, hanem más, egyszerűen nincs valami nyelv feletti kritériumrendszerünk, mellyel a fejlődés fogalma egyáltalán értelmezhető lenne.) Plusz a nyelvet nem lehet rombolni, hisz a nyelv pont az, ahogy használjuk, ahogy írunk meg beszélünk, és nem valami akadémiai szabályrendszer nagyszótárral. Illetve az is, de itt két külön jelenségvilágról van szó.
Amikor beszélünk, vagy levelet írunk, nem ronthatjuk el a nyelvet, hisz az csak performancia, az egyedi hibáinktól nem változik az általános szabály. Ha viszont egyre többen hibáznak ugyanúgy, akkor egy idő után az lesz a helyes, és előbb utóbb ehhez a változáshoz alkalmazkodik a hivatalos szabályrendszer is.
De a nyelvet védeni tényleg hülyeség, egyfelől nem szorul rá, másfelől ez a védelem értelmezhetetlen. (Hisz a védelem valójában a változások negligálását jelentené, valami idealizált „normál állapot"-hoz való ragaszkodással, ami lehetetlen, és ezért értelmetlen is. Ennyi erővel tiltakozzunk a gravitáció ellen, az talán még a kortárs nyelvújítók...izé, nyelvrégítők munkásságánál is viccesebb lenne.)
Mivel állandóan rádiót hallgatok (na jó, munka közben, de állandóan dolgozom, legalább is így tűnik), a rádióra azért van egy jó nyelvrégítő kifejezésem, lehet hogy írtam már, de lusta vagyok utánanézni. Szóval a rádió legyen mondjuk "villanyos halljakend".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése