Volt valami fodbalmeccs tegnap is, amit immár fél évszázados hagyományomat követve természetesen nem láttam, mert elképesztően nem érdekel, viszont viccesre sikerült (már megint) a történés, a dicsőséges 0-0 médiapercepciója. Mert a fodbal már lassan a független sajtóban is valami nemzetgazdaságilag kiemelt ágazat, amiről nem illik rosszat mondani, mert:
- Aki leszólja a válogatott fijukat, az nem is igazi magyar, patrióta, vagy rendszerszinten nacionálbolsevik, márpedig főleg utóbbiaké az ország, a hatalom és a dicsőség.
- A fijuknak amúgy is orgonaillatból van a lelkük, és ha meg lesznek bántva, legközelebb nemhogy gólt nem lőnek, de átmennek mínuszba. (Azt nem tudom hogy kell, talán az öngól a mínuszos változat.)
- A szövetségi kapitány is megaszonta, hogy "Nem vagyok elégedett az eredménnyel, mert megérdemeltük volna a győzelmet", ami jól hangzik, de valaki szólhatna neki, hogy fodbalt gólra játszák. Aminek egyenes következménye, hogy az érdemli meg a győzelmet, aki több gól lő. Aki viszont egyet se, az semmiképp, ez a szórakoztatóipari sportág még nem közbeszerzés, hogy valakinek jár a nyerés.
És eme keretrendszerben a kicsit felcsútista, a nagyon kormányhitű és a bulvárosodó, pénzéhesen független média egyaránt inkább a pozitívumokat emeli ki, hogy mennyi volt a helyzet, mekkora volt a fölény, ha gól is lett volna, akár nyerhettünk is volna. Ha.
„Gól nélkül nincs feltámadás, Szoboszlaiék nem bírtak a bosnyákokkal a Puskásban" - Index
„Irtózatos magyar fölény és egy bosnyák csodakapus: ezt láthattuk a Puskás Arénában
Szoboszlaiék fantasztikusan játszottak, Bosznia helyzet nélkül távozott a Puskás Arénából.“ - Zorigo
"Talpra állt a düsseldorfi zakó után a magyar csapat, de nem tudta győzelemre váltani a Bosznia elleni mezőnyfölényt“ - HVG
Szóval a lightosan felcsútista Index szomorú, a harcore Zorigó lelkes (Irtózatos magyar fölény emberek, irtózatos!), az egyre szánalmasabb HVG meg egyrészt-másrésztezik, mint Török Gábor legszebb pillanataiban. És mivel nem láttam a labdakergetési elkövetést, és ha láttam volna sem értettem volna belőle egy kukkot sem, a médiára hagyatkozva gőzöm sem lehet arról, milyen is ez a magyar csapat. (Nem mintha lepkefingnyit is számítana, de ha mégis, akkor sem.)
Egykor Marin Heidegger azt feszegette, hogy a lét nem létezik, hisz ami létezik az léttel bír, de lét nem bír magával. Már abban az értelemben, hogy neki nem tulajdonsága a lét(tel bírás), hanem ő maga az. Így aztán a lét... létlik.
A léttel bírás ugyanakkor sokféleképpen történhet, mint a fodbalos példából is kiviláglik, mert Kantnak valószínűleg igaza volt. Hogy ugyanis van valami objektív valóság, a magánvaló, csak az közvetlenül nem megismerhető, mert az emberi tapasztalás úgy van összehegesztve, hogy mi nem a valósághoz, csak a saját tudattartalmainkhoz férünk hozzá, aztán feltételezzük hogy azok mögött valami tényleg van, az észleléseinktől függetlenül is. Az a bizonyos tudat mindent átszűr, ezért aztán a világ nekünk így együtt nem valami objektív létező, hanem valami interszubjektív. Mert én látom, hogy ott megy Edina egy szaxofonnal, de ha csak én, akkor érdemes változtatni a gyógyszerezésemen, ha viszont más is látja őt, akkor feltehetően tényleg ott megy. Hogy mindeközben Edina jó csaj-e, annak megítélése viszont már széles spektrumon mozoghat.
És a fodballal is az van, hogy mindenki ugyanazt a meccset látta, csak más-más tudatállapotban, ezért máshogy szűrődött le neki (plusz a pártszolgálatos sajtó pontosan tudja, mi az elvárt hangnem), de ha egy nullás eredmény után senki nem írja ki nagy betűkkel a címbe, hogy ez szánalmas volt, akkor lehet, hogy az Edina-példa mentén, érdemes lenne változtatni a sajtóipari munkások gyógyszerezésén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése