2014. május 11., vasárnap

Az én elméletem, ami az enyém

A diszkurzív logika hermeneutikai fenomenológiája explicit módon konvergál az episztemé ontológiai hipotézisei irányába, miközben az a priori kategóriák kontingens jellegűvé transzformálódnak a relativizmus által generált kvázi-kauzalitás síkján. Így a tudat reaktív permutációi projektálódnak az objektív funkciók kognitív diszpozícióiba is, miközben a látens prepozíciók aktualizálódnak, manifesztté válnak, segítve deszkriptív perspektíva habitulizációját. Ez persze a divergens kommunikátumok esetében csak differenciált módon realizálódhat, tekintettel az interszubjektív regulák nivelláltságára, mely csak szituatív módon hierarchizálható, kizárólag a partikulárisén-prezentációk viszonyrendszerében.

Vagyis minden implicit teória magában hordja az inkluzív-exkluzív dinamika stabilizációjának, sőt stratifikációjának esélyét, azaz a kognitív origók pozícióinak lehetséges rigiditását, mint az objektivációk illúzióját. Ám tudunk kell, hogy e pszeudo-transzcendens státusz nem implikálja ab ovo a státuszok vertikaitásának realitását, legalább is nem fenoménként. Ennek következtében minden kommunikatív, deliberatív aktus értelmezési horizontja legfeljebb szubjektív kategóriaként adódik, mely persze nem zárja ki a kovergencia lehetőségét. Minden szeparált szubjektum immanens módon generál egy vagy több argumentumot, adott kontextusokhoz rendelve, miközben szofisztikált módon differenciál a felkínált paradigmák szimbólum-készletei között, transzparenssé téve a megértés-mintázatok határait. Igazából ez teszi lehetővé az egészet.


És ez pont így van, én tudom, mert sokat gondolkodtam rajta jól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése