A diszkurzív logika hermeneutikai fenomenológiája explicit
módon konvergál az episztemé ontológiai hipotézisei irányába, miközben az a
priori kategóriák kontingens jellegűvé transzformálódnak a relativizmus által
generált kvázi-kauzalitás síkján. Így a tudat reaktív permutációi
projektálódnak az objektív funkciók kognitív diszpozícióiba is, miközben a
látens prepozíciók aktualizálódnak, manifesztté válnak, segítve deszkriptív
perspektíva habitulizációját. Ez persze a divergens kommunikátumok esetében
csak differenciált módon realizálódhat, tekintettel az interszubjektív regulák
nivelláltságára, mely csak szituatív módon hierarchizálható, kizárólag a
partikulárisén-prezentációk viszonyrendszerében.
Vagyis minden implicit teória magában hordja az
inkluzív-exkluzív dinamika stabilizációjának, sőt stratifikációjának esélyét,
azaz a kognitív origók pozícióinak lehetséges rigiditását, mint az
objektivációk illúzióját. Ám tudunk kell, hogy e pszeudo-transzcendens státusz
nem implikálja ab ovo a státuszok vertikaitásának realitását, legalább is nem
fenoménként. Ennek következtében minden kommunikatív, deliberatív aktus
értelmezési horizontja legfeljebb szubjektív kategóriaként adódik, mely persze
nem zárja ki a kovergencia lehetőségét. Minden szeparált szubjektum immanens
módon generál egy vagy több argumentumot, adott kontextusokhoz rendelve,
miközben szofisztikált módon differenciál a felkínált paradigmák
szimbólum-készletei között, transzparenssé téve a megértés-mintázatok határait.
Igazából ez teszi lehetővé az egészet.
És ez pont így van, én tudom, mert sokat gondolkodtam rajta
jól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése