2014. május 23., péntek

Szakértelem

Nemsokára focivébé, ami engem nem érdekel, de egyáltalán nem, viszont a közpártszolgálati tévécsatornákon megy, amiket nem nézek, így az össznépi hisztéria, mely egy felfújt golyót füvön kergető pasik körül alakul ki, engem teljesen elkerül.

Viszont nemrég hallottam nyilatkozni a közpártszolgálati vízfej sportügyi főakárkijét, aki megjegyezte, hogy manapság már a tudósítóknak is komoly technikai felkészültségre van szükségük, hogy tudjanak online tudósítást csinálni, vagy kurvaokos telefonnal felvenni valami és elküldeni. Nos, én ennél a pontnál nyeltem félre a vajas kiflit, mert igen nehéz elképzelni, hogy a tudósítók ne lennének képesek erre. Még akkor is, ha azon a szemétdombon dolgoznak ahol, a kis kontraszelektált kollégáikkal.

Érdekesebb a főakárki hozzáállása, ami igen jól szemlélteti a Nemzeti Együtthülyülés Rendszerét,  azt a szemléletet, hogy ugyanis valamikor a Horthy-rendszerben lenne jó, ahol az ellenzéket le lehet csukni, a Főpárt nyer minden választást,  a Főpárt írja az újságokat, és nincsenek ilyen Internet-szerű  gyanús izék, amik gúnyolják a Főpártot aljasul. A mostani rezsim egyszerűen rühelli a net szabadságfokát, ezért nem is foglalkozik vele, csak amennyire nagyon muszáj, így aztán nem is érti, ezt már sokszor láttuk. Volt például az, amikor valami állami főhatóság alá akarták vonni a komplett online világot, nyilván fogalmuk sem volt róla, mit jelent az, hogy „hálózat”, azt hitték, az internet is olyan, hogy van központja, van valahol egy szobában egy nagy piros gomb, amivel le lehet kapcsolni, és ők megszerezhetik a kulcsot. Ezt talán már nem hiszik, de még ma is ott tartanak, hogy a közpénzből gründolt házi intézetnek weblapja még nincs, de nagy fejlesztésként adják elő, hogy e-mail címe már van, több hónap után. A net minimum gyanús, de lehet, hogy direkt ellenséges, ahol mindenféle vélemények is megjelenhetnek, amik nem az ő véleményeik, hát nem lenne jobb összesen  egy újság (legyen a neve mondjuk Magyar Krónika), ahol megírják, hogy minden szép és jó amíg mi vagyunk hatalomban?
Mindeközben pedig a főminiszter az egyik legnagyobb lájkkurva a fácse hazai vonatkozásában, mert tényleg csak ennyit értett meg az egészből, hogy kellenek a rajongók, bárhol.


Vagyis ebben a közegben nem is furcsa, hogy különleges képességnek számít, ha valaki csinál egy rövid videót a telefonjával, és azt elküldi/megosztja. Mert ebben  közegben a kalbász meg a házipálesz számít, a giccses szobrok meg a túl szűk zakók, a foci meg a szotyoládé, ezzel  sok modern izével meg csak baj van, a gyerekek meg mindig a kütyüket nyomkodják, a helyett, hogy fociznának  grundon, meg zsíroskenyeret ennének hagymával. A tudósító meg csak szotyolázzon a vébén a leletón, aztán küldje az anyagot telexen, ha még van olyan, ha nincs akkor meg postagalambbal, az olyan szép hagyományőrző dolog, meg magyaros hungarikum, vagy nem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése