Most láttam a cinken, milyen szép Lehel Vezér szobrot avatott a búsképű államfő, tényleg tiszta Kövér László, és hát igen, ennyire szervilisnek lenni már tényleg művészet. Ámde:
- A szobor igen fura pózban áll, illetve van, a vezér ugyanis melső középtartásban hadonászik valami haleffal, as ló pedig láthatóan haldoklik, hisz egy rakás meghatározhatatlan ágyneműn fekszik, miközben fájdalmadasn nyerít fel az égre. (Az alkotók szerint talán felhőkön lovagol kövérelvtárs, de ennyi kővel nemigen megy a légies hatás.)
- A mindig kókadt Áder meg olyat szólt avatásilag, hogy csak azoknak a népeknek van jövőjük, melyek ragaszkodnak hagyományaikhoz, és nem cseré
ik le azokat újabbakra. Pedig dehogy. Azok maradnak meg, akik újakat találnak ki, mint pl. a keresztények, akik a téli napforduló fényünnepére rászervezték a Főnök fiának szülinapját. (És sokkal később egy Luther nevű anarchista tök új hagyományt csinált, mikor ez alkalomból feldíszített egy haldokló örökzöldet.) És nevezik ezt vala karácsonynak a hagyománytszembeköpő rohadékok, a helyett, hogy az ősanyát imádnák lóáldozattal és nyereg alatt puhítanák a hátrafelé nyilazást.
De hát a hagyomány már csak olyan, hogy folyton variáljuk meg átértelmezzük, és ettől lesz élő, nem pedig poros múzeumi tárgy. Vagy giccs, mint ez a szánalmas szobor a szánalmasan lapos áderi öblögetésekkel együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése