Halihó, az aranyér!

„Soli deo gloria – mondaná erre Orbán Viktor, mert mostanában mindenre ezt mondja. Ebből a szolit és a deót mindenki érti, gloria meg este fan.”

(Uj Péter: Merre is tart Európa…)

Na most épp hogy szoli nincsen, mármint nap, ez persze önmagában nem baj, fenének hiányzik a rohadt meleg, mikor az aranyhal halászlékockáért könyörög, hogy vessen már véget szenvedéseinek, a hibiszkusz meg simán kimegy zuhanyozni, de ez nyálkás őszi idő már tényleg túlzás.

Tudom én hogy májusi eső aranyat ér, de talán nem korlátlan mennyiségben, úgy már inkább csak pont annyira hiányzik, mint az aranyér, vagyis nem, egyáltalán.  Először is ugye a hideg. Az nem normális, hogy vastag zokniban meg kötött pulóverben kell fotelszörfölnöm május közepén, a gyárban meg ennél is hidegebb van, a tarhonya tömbbé áll össze a kajásdobozban, nyilván fázósan bújnak egymáshoz a szemek, de hiába. Ezt a tarhonyát már hiába próbálnám elvetni, biztos nem csírázna ki.

A hidegnek amúgy vannak kellemetlen mellékhatásai is, például a takony, a köhögés, meg hogy egészen randa felsőket kénytelen hordani az ember, mert azok legalább melegek, aztán próbálhatom a járókelőknek testbeszéddel kommunikálni, hogy a fekete, szkinhed-fazonú kapucnis pulcsi ellenére nem vagyok náci, és nem tervezem senki szűkebb családjának kiirtását. Ebben mondjuk a testalkatom, az arcszőrzetem meg a póráz másik végén található nagy fekete kutya nem sokat segít, talán egy táblát kellen a nyakamban hordanom, hogy „Liberális értelmiségi vagyok (és turista), a kutya meg nagyon barátságos csak kicsit fingós.  – Ugyanott fűnyíró eladó!”

És persze az eső sem sokat segít a hangulatomon, már bekészítettem a szandált, meg a vászon tornacsukát, erre húzhatom fel az acélbetétes munkavédelmi bakancsot, mert az legalább víz és mindenféle álló, bár a fent említett imidzs-problémát csak tovább súlyosbítja. Az eső következtében sáros kutyanyomok a szőnyegen, soha meg nem száradó farmerek a hideg radiátoron, vagyis minden, a mi ráerősíthet arra a rossz érzésre, ami olyankor fogja el az embert, ha délben is csak lámpafénynél lehetséges olvasni.

A kutya pedig nem heverészhet naphosszat az erkélyen (ami naptárilag már indokolt lenne), így aztán folyamatosan itt üldögél, és nagy boci szemekkel bámul rám és az erkélyajtóra, finom utalásféleképpen. Ha kiengedem, ő nem fázik (legfeljebb fel, de akkor meg óránként mehetnék le vele a ház elé pisilni, és nem, én nem pisilnék ott és akkor), én viszont még taknyosabb leszek idebenn, ami nem jó, mert fogytán a papírzsepi, esőben meg nem megyek boltba. Szóval legyen már június, az akkori esőről nincs semmi kretén népi mondás, legalább is remélem.