A köd mostanában konstans része a reggeleknek, ami jó. Ugyan van az a Stephen King-regény, amiben a ködből a szörnyek jönnek elő, de az hülyeség, a szörnyek az űrből jönnek főleg, de ha nem, akkor valami erdélyi várkastélyból, ahol meg nem köd van, vagy nem elsősorban, hanem sötét.
A köd simán csak hangulatos, ápol s eltakar, elvégre kinek hiányzik reggel hétkor a negyvenkettes busz látványa a csúcsforgalomban. Abban nincs semmi esztétikai izé, nem okoz katarzist, nem mulattat, de még csak az élet nagy dolgairól sem gondolkodtat el. Mondjuk nem is látszik, hiszen köd van.
A köd alapvetően buddhista dolog, maga a megtestesült (nekiködösült?) meditatív struccpolitika, nem sok mindent látsz a külvilágból, így már nem is vágysz rá annyira, házon belül még minden a helyén van, éles és konkrét, de az ablakon túli létezés elmosódott, nyálkás és minek?
Befelé kell élni, ez a köd tanítása, minden nagy Mester ezt mondja Keleten, és csak a bunkó nyugatiak teszik hozzá, hogy persze, mert kifelé csak koszlott viskók vannak, szemét és kutyaszar az utcán. Hiszen ez van nálunk is, csak rosszfelé kell menni a lakótelepről, de kutyaszarért meg szemétért gyakran el sem kell indulni, házhoz jön az ilyesmi, mint a sarki pizzériából a margherita, azaz hidegen és kiábrándító minőségben.
De ködben a sarokig se látni el, ilyenkor hálásnak kell lenni ezért, mert előbb-utóbb úgyis kisüt az a kurva Nap, és fény derül(?) arra, hogy még mindig minden ugyanolyan.
saját.én
p.s. Valahogy ideillik Szögyal Rinpocse napi gondolata, persze nem a mai napi, ezt éppen december 24-re javasolt, de nálunk már volt a Mikulás, szóval inentől releváns:
„élt a századfordulón egy nagy tibeti mester
egy himalájai leonardo da vinci akit miphamnak hívtak
mesélték hogy feltalálta az órát az ágyút és a repülőgépet
de amint elkészültek a találmányai
valamennyit szétrombolta
mondván
hogy
ezek csak további zűrzavart okoznának“
(Szögyal Rinpocse: Napról-napra, Cartaphilus Könyvkiadó, 2007.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése