Már megint bulvárhíreket fogyasztottam g kávé helyett, vérnyomás kipipálva vala! És ehhez nem kellett direkt keresni, a régen (egyre régebben) szebb napokat látott Zindex, úgy is mint Zorigó 2.0 Light, címlapon tolja a trasht. Persze csak a címlap alján, azért Light, mint a néhai fehér Marlboro, a címlap felső része kell arra, hogy az ellenzék ellenzéke lehessenek, de csöcsök nincsenek. Még.
„Hűha - Hoppá! Dokumentumfilm készül Curtisről – itt vannak a részletek“
Kurva nagy hűhahoppá van, de tényleg. (Alig várom a részleteket is, azokban rejlik az ördög.) Elvégre Kurtisz akkora nagy művész, olyan megkerülhetetlen közéleti aktor és influvéleményenszer-vezér, hogy minimum dokumentumfilm kell róla, de azért ne vessük el rögtön, hogy hamarosan bronzba szoborja majd egy meg nem értett keramikus és vízvezeték-szerelő.
Így érthető, hogy 120 milliós állami támogatással készül a nyilván korszakos jelentőségű dokumentumfilm (3D is lesz, remélem), hisz mi másra is lehetne költeni ezt a pénzt, ha nem erre? És kell is erre költeni, a végén még utcára mennek a digitális polgári körök, analóg módon persze, hogy a kedvenc popipari megélhetési bűnözőjükről még egy rohadt filmet is magánpénzből kell fizetnie annak, aki szerint ez megéri? Hát hol élünk?
Kurtiszról persze fél éve még egy harci digitális nyugdíjas sem hallott, volt ugyan fellépni az a felsőtaknyosi falunapon, de a közönség addigra már be volt rúgva, így annyi maradt meg belőle, hogy a volt az a napszemüveges bunkó plébekkről. (Vagy lehet, hogy csak videoüzenetben, utólag is homályos az egész...)
120 milla persze nem nagy pénz. Mert van akinek úgy nem nagy, hogy elképzelhetetlenül óriási, és van akinek csak apró, parkolásra meg kávéra. Időarányosan Lőrinc barát kábé ennyit keres, miközben Blikket olvasgat a vécén ülve. De arra pont jó, hogy visítanak tőle a libsik, meg értetlenül kérdezzék, hogy ez a Kurtisz, ez ki a fasz? Pedig a válasz egyszerű, pont az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése