Mostantól egy darabig december van, ami remek, elvégre ez az év nyolcadik legjobb hónapja, azaz benne van a Top10-ben. (9-12. helyezettek: november, január, július, február.) Érdekesség, hogy még latinul is benne van az első tízben, mivel a latin "decem" szóból származik, ami tízet jelent, ez persze nálunk már 12,7, áfával. Ez azért van így, mert a régi római naptár még márciussal kezdődött, így nem kellett neki hóban-fagyban szilveszterezniük részegen (az veszélyes!), a december viszont a tizedik hónapra esett.
A december több dologról is híres. Először is nem ekkor született Jézus, de legalább nem is ekkor támadt fel a keresztre a jászolból. A Mikulás nem rokona a Télapónak, hanem az alkalmazottja, akit egy régebbi drogüggyel zsarol; a karácsonyfát nem Luther Márton találta fel, csak véletlenül felgyújtott egy fenyőt, mikor eltaknyolt egy égő gyertyával a kezében, még 1516 november elején (ettől később evangélikus lett); viszont decemberben az összes Frájdéj nagyon Blekk lesz, legalább is délután négy után, gondolom az advent miatt.
Decemberben sokan születtek, persze nem mindenki ugyanabban a decemberben, és van aki nem szereti bevallani. (Magam évtizedek óta januárinak hazudom magam, pedig februárra vártak.)
A sok decemberi születés logikus, ha visszaszámolunk kilenc hónapot máris március van, tavasz, felgerjedés, forradalmi libidó. Mikor újra nyílnak a téri világok, lehet csajozva pasizni, és a vonatkozó Magyar Állami Filmből is kiderült, hogy Petőfi Rómeó is a tavasz közeledtére csinálta fel a Júliáját, aki ezt rögtön tudta is. Pedig a forradalomra tekintettel pont nem volt terhességi teszt a sarki drogériában, csak ópiumtinktúra, ami persze jól jött a felkelők nekihevüléséhez. És hol volt még akkor a május elseje? (Ez tudható, nagyjából 38 évre, mert az 1886-os chicagói sztrájk emlékére lett ünnepnap, addig csak májusfáztak a legények, hogy aranyat érjen az eső.)
És konkrétan ma van az AIDS-elleni világnap, ami meglepő, azt hittem az AIDS már nem trendi, az 1980-as meg 90-es években volt nagy divat, mint a koptatott farmer, a neonszínű póló, meg a Vissza a jövőbe filmek. Akkoriban hírességek még AIDS-ben haltak meg, és többségükben nem tudták, mi az a ketamin és hogy kell biztosan túladagolni, mielőtt ráisznak.
Ja, és szintén ma van VörösMarty McFly Mihály születésnapja is (a 225.), de azt nem tudom hol született, pláne és hol lakott itt, nekem ugyanis térkép e táj, de annyira, hogy még gépen se szállok fölébe... (Van itthon valahol Google maps, csak át kell állítani decemberre, ha meglesz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése