2017. január 20., péntek

Gyógyhitel

Aszongya a tévében a reklámanyuka, hogy egy jó kis provident-kölcsönnel milyen kisimult tud így lenni januárban (miközben fürdőruhában pancsol a wellnesben), mert hát mindenkire ráfér a pihenés az ünnepi hajtás után.
Miközben mondjuk november magasságában minden anyuka, apuka, meleg szingli, a hét törpe és a Mókus őrs is arról ábrándozik, hogy jön a karácsonyi szünet, lehet kicsit lazítani (ez mondjuk buszsoförőkre, mentőápolókra és hasonszőrüekre nem vonatkozik), ilyenkor meg jönnek az „ünnepi hajtással“, ami szerintem értelmetlen, esetleg a szilveszteri ügetőverseny kontextusában jelenthet valamit.

Mert a két hét szabadság alatt én is takarítottam eleget, meg főztem is dolgokaat karácsonyra (sőt, jobban belegondolva sütöttem is), de alapvetően pihenésként éltem meg, nem valami végtelenített háztartási maratonként. Aki  meg igen, az nagyjából magára vessen, akinek az ünnep az teljesítménytúra, túlélőverseny és ketrecharc egyben az valamit nagyon nem ért világból, de valamit nagyon megérez a fogyasztói társadalomnak nevezett valóságsóból.

Mert az ünnep az olyan, hogy nem dolgozunk, kábé az ószövetségi idők óta ez különbözteti meg a hétköznaptól, meg hogy ebből adódóan nem kell korán kelni, és a függöny is hatásos fegyver a  koszos ablak ellen. Az ünnepre lehet készülni, akár ablaktisztítással is, de amikor eljön már csak dőljünk hátra, mint az ortodox zsidók, hogy ha bejön a sabbat már nem dolgoznak, még csak nem is főznek, mindent el lehet rendezni előre.

Igaz ez esetben  kurva drága provindentes kölcsönt is sokkal nehezebb rásózni bárkire, meg amúgy sem világos, mitől is lenne egy kölcsön pihentető az ünnepi hajtás után. De még egy áruhiteltől sem érezzük magunkat kisimultabbnak, a személyi kölcsöntől sem lesz rugalmasabb a bőrünk, az alacsony THM pedig nem orvosolja a prosztatat-problémákat, az adósság még senkinek sem gyógyította meg a gyomorhurutját.
Bármit is  mond a reklámnéni a tévében, ő igazából nem kölcsönt vesz fel, hanem pénzért hazudik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése