2017. január 31., kedd

Jég velem!

Mindenféle médiákok sikoltoztak hogy vigyázzunk, mert jön az ónos eső, pedig szerintem csak csúszosak lettek a járdák, de ónt azt nem láttam sehol, sőt hazafelé jövet már nem is esett. Ezzel együtt biztos hogy víz fagyott a buszmegálló flaszterére is, ónon egyszerűen nem lehet ennyire seggre esni mint én nemrég, az ón nem csúszik. Azzal forrasztani szokás, ha például a kínai boltos fülhallgatóra kell új jack-dugót applikálni, de a forrasztó ónhoz sem eső, hanem vásárlás útján jutunk hozzá, szóval ez az ónoseső-hisztéria műbalhé, a bukott baloldal akarja vele elterelni a figyelmet az ország látványos fejlődéséről.

A mocskos időhöz való hidegről persze a Háttérhatalom gondoskodik, olvastam hogy az északi sarkon húsz fokkal melegebb van mint szokásos, ami nem csoda, hiszen a mínuszfokokat onnan szállítják hozzánk teherhajóval a zsidó szabadkőművesek. Igaza van amúgy a Trumpelnök Úrnak is, kamu a globális felmelegedés, hisz lehet hogy van ahol meleg van, de ez hogy lenne már globális mikor itt meg kurva hideg.

Igazából az a helyzet, hogy a Föld pont ugyanolyan meleg most is mint régen, csak ide-oda viszik a hőmérsékletet, a szegény országok, meg a leendő gyarmatok kénytelenek eladni a saját hőmérsékletüket, hogy a gazdag imperialisták dőzsölhessenek, meg rakhassanak maguknak félre belőle. Mert ha majd mennek a Marsra is (ahol szintén kurva hideg van), jól jön majd a plusz hőmérséklet, amit rakétákba tesznek űrhajósok (akik nem voltak a Holdon), hogy a Marson is legyen majd Golf-áram meg trópusi légtömegek, persze csak a szabadkőműveseknek, a többieknek meg marad az olajradiátor, meg a magas villanyszámla. Láttam egy dokumentumfilmet, abból kiderült, hgy a többiek majd a saját szarukkal termelnek krumplit a homokviharban, miközben Sándorjózsef Benedek zsákban viszi a meleget, az igazán szabad kőműveseknek kifejezetten balzsamos trópusit, benszülött lányok bőrének kókuszos illatával.

Na én meg pont ezért csúsztam el ma a buszmegállóban. Még jó hogy tisztán látom az összefüggéseket, persze azért a Háttérhatalom is igyekezhetne, kitalálhatna ennél az ónos eső-mesénél valami jobbat is. A végén még azt is kitalálják majd, hogy azért van hideg mert tél van, de ennyire senki sem lehet hülye.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése