2017. április 11., kedd

BloodSugarSexMagic

Ma ismét pompásan hospitalizálódtam pár óra erejéig, tényleg egy totáis intézmény ez a kórház, én pisilni sem mertem kiemenni, míg meg nem kérdeztem, hog lehet-e, ültem a folyosón a labor előtt és vágykozva néztem ahogy egy kissé bizonytalan járású bácsi kijön a mosdóbol a kétharmadig tankolt másfél literes ásványvizes flakonjával, és tanácstalanul szemléli a nővértől kapott műanyag poharat, hogy hát ebbe aztán biztos nem fér bele...

De tőlem csak vért vettek, igaz azt háromszor is, merthogy valami terheléses  vércukor-vizsgálatra voltam hivatalos. Kicsit bántam, hogy nem vittem edzőcipőt, de kiderült, hogy a terhelés ez esetben nem az, hogy egy futópadon kell vörös fejjel lihegni (sőt nem is az, hogy jelzálogot tesznek a lakásomra), csak meg kell inni egy nagy bögre cukros vizet (na jó, igazából vizes cukrot), aztán óránként megcsapolnak, hogy lássák milyen lassan bomlik le bennem. Ezt én nem nevezném terhelésnek, éhgyomorra majdnem jól esett a szirup, leszámítva, hogy szédültem, émelyegtem és majdnem elaludtam tőle, de ezt én kannásborral és zacskós kakaóval is tudom, szóval business as usual, ahogy a művelt francia mondaná.

Viszont mikor sorra kerültem (mit sorra kerültem, én voltam az első!) kérdezték, hogy és cukrot hoztam-e? Mondom nem, én a vért hoztam originál csomagolásban, a cukrot azt nekik kellene megkeresni benne. Szerencsére az egészségügy még csak az összeomlás szélén áll, így még épp telt nekik némi cukorra, amt ráadásul csak részben tartottam meg, mert egyfelől a lecsapolt vérben visszajuttattam valamennyit, meghát miután mondták hogy nyugodtan menjek vécére, ott is hagytam egy keveset, igaz jóval oldottabb állapotban.

Viszont szokás szerint mellém ült a környék két legsüketebb embere, akik a nyolcvan felé közeledve lelkesen ordibálták el egymásnak katonaélményeiket, különös tekintettel a ceglédi tüzérekre akik voltak, úgyhogy egy fél óra erejéig igen tájékozottnak érezhhettem magam a tankelhárítás témájában, de szerencsére már hazafelé a buszon törlődött az egész, úgyhogy megint csak politikai híreket és bélyeggyűjtős oldalakat fogyasztok, iletve a környékbeli boltokban kkeresem az ideális natúr kukoricapelyhet, ha már az eddigi kedvencet egy ideje nem kapni.
Úgy tizeneg előtt kifelé jövet pedig gyorsreagálású egységként tömtem be egy zacskó sós chipset, hogy ha már feltornázták a vércukrom, akkor kiegyenlítem némi vérsóval. Valamint vérkrumplival és vérolajjal, a zacskót viszont kidobtam, nem akartam megemelni a vérzacskó-szintemet.

Hogy a diabétesszel mi az ábra az majd csak két hét múlva derül ki, de nekem gyanús hogy nem vagyok az, csak az arra esélyesek csapatában játszom, de mkóta felmerült a gyanú vigyázok magamra. Kerülöm a főtt tésztát meg a fehér kenyeret, nem cukrozok meg semmit, a kávét is inkább citromlével iszom, olyankor különösen vicces ahogy a citrom gyorsérlelésű túrót csinál a kávétejszínből, így legalább nincs gusztusom meginni, gondolom amúgy is rettenetes lehet.
De egy fagyiért lassan ölni tudnék, még jó hogy abból van diabetikus, de nem jó hogy nem lehet kapni. Most a zsírszegény tejszín alapú répás karalábéfagyival kísérletezem, ha elkészül biztos remekül illik majd a citromos kávéhoz, már ha addigra eljutok odáig hogy bele merjek inni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.