2017. április 16., vasárnap

Rekonkvisztádorok 2000

"Ukrajna, vigyázz! Jön a yankee, hozza a Coca Colát, a rágógumit, a GMO-t, a szappanopera-kultúrát, a melegházasságot, a gender-elméletet, bankjait. (...) Rágógumisok, menjetek haza! Európa az európaiaké!"
a Honfoglalás 2000 közleményéből, 2014

Vannak Magyarországon olyan (tévesen) poltikainak nevezett szervezetek, melyek valahol a demencia és a hallucinogének határterületéről üzengetnek vicceseket. Az ilyen szervezetek, úgy is mint civil mozgalmak érdemi és látható tevékenysége abból áll, hogy időnként harcosan és hú de bátraan kiállnak a kormány mellett, sőt rátesznek még néhány lapáttal az amúgy is szánalmas hatalmi üzenetekre, aztán büszkén kihúzzák magukat mint a hangya, hogy látod elefánt hogy dübörgünk?

Ilyen  cöf, meg a reális zöldek, meg a honfoglalás 2000 egyesület is, mely szerencsére az elmúlt tizenhét évben sem foglalta el a hont, ezt onnan tudni, hogy ezt itt a laptopomba gépelem és nem egy básztorbotra rovom székelyül. De nyilatkozatokban a kétezer honfoglaló (szerintem kábé hárman vannak, abból egy tud írni) igen erős, a hazai közélet legjobb kabarészövegeit produkálják, és olyan elmés szóvicceket („roszatom = jó atom“), hogy azoktól minden elvadult liberális könnyes szemmel teszi le a jointot, és másnap belép a Kereszténydemokrata Kommunista Egységpártba (régebben:fidesz). Vagy a Thürmer-féle kádárista komancs viccpártba, a szélsőjobb és a szélsőbal ugyanis esetükben összeér, elsősorban a kokakóla-mámorban fetrengő dekadens nyugat utálatában (Amerikában verik a négereket!), másfelől meg a poszszovjet neocári putyinizmus feltétlen imádatában, de ne csodálkozzunk, régi közhely, hogy kis ország vagyunk, nekünk csak egy csőcselékre telik, szellemi értelemben mindenképp.

Az egyesület címere, a Csillagokkal Ékesített Polipfejű Grillezett Turul

Most épp a Narancs idézte be őket, nekem meg eszembe jutott, hogy miylen remekül is szórakoztam sokszor agyyhalott, de ennek megfelelően magabiztos közleményeiken. Próbáltam is utánaolvasni, de nehéz mert e jeles társaságot (amúgy jobban utána nézve lehet hogy hárman sincsenek, csak szegény hülye szilvásy györgy, aki talán valamiféle skizofrénia nyomán vizionál maga köré) a neten nem lelni, nincs honlapjuk, facebook-oldaluk, eszméiket valószínűleg szájhagyomány és falragaszok útán terjesztik, esetleg kidobolják a Blahán meg a Nyugatinál, bár ott a karizmatikus neoprotestánsok erős konkurenciát támasztanak, mert nekik gitárjuk és erősítőjük is van.

Az az ötletük azonban, hogy orbán meg putyin kapjon béke Nobel-díjat számomra túl szerénynek tűnik, eme jeles férfiakrók, kik morálisan és intellektuálisan egyértelműen felsőbbrendűek (bár lehet, hogy kicsi a pöcsük), minimum kontinenseket kellen elnevezni, és ha mindenki ragaszkodik a mostani nevekhez, csinálni kell nekik újakat. Meg nevezzenek el róluk hónapokat, a Július és az Augusztus alkalmasnak látszik, elvégre kit érdekelnek rég halott római császárok, miként Január Bélára vagy José Louis Decemberre sem emlékszik senki, pedig jeles szakszervezeti vezetők voltak a kora középkorban.
Szóval a 2000 Foglalt Hon egyesület mind az egy tagja (és mind a két szimpatizánsa) helyében én azt javasolnám az MTI-nek (hát, azért pont nekik, mert a hírügynökségen, meg az állami pártmédián kívül úgysem áll szóba velük senki), hogy ötödik Putyin és Ötödik Iktor (lám-lám, véletlen lenne az egyezés?) kapja meg az összes Nobel díjat megosztva, a kémiaitól a közgadaságiig, visszamnőleg is, ha már az emberi történelem célja úgyis csak annyi volt, hogy végre színre lépjenek és földi paradicsomot csináljanak a világból. Maguknak.
De mint tudjuk eddig nem kapták meg a Nobelt, hiába szólitta fel a világot már 2015-ben a 2000 Hon Fog Lalni, sőt olimpiát sem rendezünk mégsem, pedig ők határozottan kiálltak érte, és NASA sem ismeri el, hogy Neil Armstrongék magyar bevásárlótúristákkal találkoztak a Holdon, pedig sz.h. szilvásy maga is ott volt, akciós kvarcórát és nejlonharisnyát szerzett be a családnak, meg dobozos sört.

Tehát az egysület legyen sokkal keményebb (az NATOT például mostanában semmivel nem fenyegette meg, ami innen nézve bűnös mulasztásnak tűnik), ellenkező esetben a Kéthon Ezerfoglalásnak el kellene indulnia a sárga úton, ami valószínűleg a Sárga Házba visz jól megérdemelten, de ha mégis Ózhoz, akkor legaláb kérhetnek tőle egy kis agyat, gerincvelővel meg a hozzá tartozó gerinccel, hátha egyszer még szükség lesz rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése