2017. április 9., vasárnap

Sajtból van a hold

Azt mondják mégsem érdemes fontolgatni hogy költözzünk a Trappist-1 nevű naprendszerbe, mert nem olyan jó hely az, kétnaponta durva napkitörések sütik meg az ott laló űrlényeket, hacsak már meg nem sült az összes, pesrsze ekkor is jönnek sorba a napkitörések, elvégre brmikor beeshet valami rokon, látogató, a gázóraleolvasó, bárki akit remekül meg lehet sütni,  az univerzum nagyobb elégedettségére.

Pedig én már éppen fontolgattam, hogy el kellene költözni innen, első körben Agyarországról, de a Földön nemigen lehet hova, mert ahol kellemes az éghajlat ott rendszerint diktatúra van, ahol remekek a kulturális lehetőségek ott folyton esik, a jó szociális és oktatási rendszerért cserébe befagy az ember segge, ahol szép a táj ott a szappanoperákon nem lát túl a nép, ahol meg igazán impozáns a modernizáció ott az iskoláslányok bugyijait szagolgató, csáp-pornón felnőtt topmenedzsrek lesznek negyvenévesen öngyilkosok, egy kiadós családírtás után. Avagy Európa túl szűk és hisztis, Afrika éghajlata és diktatúrái nem nekem valók, Dél-Amerika szóba sem jöhet, Észak meg épp meghülyült, Ausztrália messze van, nem tudnak angolul és sosem szoknám meg hogy a nyári mikulás ott nem vicc hanem dermesztő realitás. Maradna Ázsia, de ahhoz meg túl európai vagyok. Nem szándékosan vagy szívből, csak negyven év alatt valami ilyesmi nőtt nekem.

Avagy a legjobb lenne tiszta lappal tabularázázni egy másik bolygón, de a Holdon ugye nácik vannak, a Marson összeesküvés, a Jupiter vagy például az Uránusz meg gázbolygók, és nem elég hogy egészen laposra préselne a gravitációjuk, még járni sem tudnék a szilárd felszínük hiányán, nem hogy autózni vagy stadiont építeni.
De ez a trappista sajt-1 ez jónak ígérkezett, főleg mert az ínyencekkel ellentétben én nem vagyok az, nekem a tappista is sajt és nem ipari hulladék, én a spagettiszósz-alappor zacskójára is mindig trappista sajtot reszelek, plusz vannak a sajtról elnevezett szerzetesek akik némasági fogadalmat tesznek, és az nekem igen szimpatikus, mert csak írásban vagyok szószátyár, élőben sokkal többet kukulok már ha van ilyen ige. És persze tudom, hogy igazából valami sörről nevezték el a csillagot a bolygóival, de az sem baj, a lényeg hogy vannak ott a Földhöz közeli méretű bolygók, lehet hogy légkör nincs, de majd viszek magammal, ahogy hálózsákot meg svájci bicskát is, hogy ki tudjam nyitni a babkonzerveket. A légkörben, ami kell a tábortűzhöz, mert a babkonzerv hidegen ugye elég durva. Szóval légkört (légköröt?) eleve viszek, a többi meg majd kialakul. (Flóra, fauna, demagógia.)

444.hu

És az is jó ebben a rendszerben, hogy a bolygók nagyon közel vannak egymáshoz, így ha miénken csak Aldi van de a Lidliben akciós a közeli szavatosságú strandpapucs, csak a közeli szommszédba kell átugrani, pár hónap allatt megfordulhatunk a másik bolygóról. Plusz ha melegünk van mondjuk a D jelűn, költözhetünk kicsit arrébb, sőt a földi évnek megfelelő évszakokat is beoszthatnánk a bolygók között, legfeljebb a tél meg a tavasz közé beiktatnánk pár plusz hónapot az utazáshoz, amitől a naptár persze rohadt bonolult lenne, de z élet meg igen érdekes.

Csakhát vannak a nyavajás napkitörések, a mocsok nap rendszeresen megsüti a bolygóit, ami egyfelől nem szép tőle, másfelől meg érthető, elvégre egy napnak nem sok eszköz áll rendelkezésére hogy hassson, van a gravitációja, meg hogy fényt és hőt sugároz, azt' annyi.De ha valaki írásba adja, hogy arrafelé csak nap van meg a rendszer, de nemzeti egüttműködés nélkül, akkor lehet hogy mégsem olyan barátságtalan hely az. Mert ha ott majd mindenki kussol, akkor tudhatjuk, hogy ez csak egy trappista lelki gyakorlat, és nem a hatalomgyakorlás lényege.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése