Önlelepel

Állítólag megint rájöttek hogy kicsoda Banksy, a közepesen titokzatos bristoli graffiti-művész, most (is) valami Robert a fő gyanusított, akia Tömeges Támadás nevű zenekarban van és csinál valamit (nem tudom hogy énekel vagy ukulelézik, nem hallgatok zenét, az árt a bőrnek), merthogy ő olyan zenész, nyilván több ezer másikkal együtt, aki grafitizett is korábban, sőt kiskorában jó jegye volt rajzból.

Pedig eléggé tévednek, mint ahogy azok is akik szerint Banksy az Májkel Dzsekszon, csak karriert váltott, meg hitelezőket, Banksy ugyanis én vagyok, sőt a családom is!

A dolog eléggé nyilvánvaló, nekem is B-vel kezdődik a nevem (és van benne N is meg S, meg A, pontosabban Á, de ugye a nemzetközi karrier miatt...) Plusz járok bankba is, és az egyik kedvenc helyem Londonban a BANKSIde Gallery, igazából innen a művésznév.

Ezenkívül társadalmilag igen kritikus vagyok, remek a humorérzékem és mások által tehetségesnek mondottnak tartanak. Mások. Meg tudom hol van Bristol, meg hogy az egy város, ahova akkor megyek mikor itthon azt mondom hogy kurva nagy sor volt a teszkóban, azért jöttem később, pedig akkor megyek ki alkotni. A falat már jó előre kinézem a streetview-n, és ha megvan akkor már fújhatom. Ha nem akkor is, akkor csak veszek valami babkonzervet a teszkóban, hogy mégse üres kézzel ugyebár...

És persze a szerzőségem be is tudom bizonyítani. Ha valaki küld nekem ímélben egy Banksy-művet, én szignálom az elektronikus aláírásommal, visszaküldöm, és az eredetiségével kapcsolatban máris eloszlattam minden kétséget. Hisz elektronikus aláírás az nagyon megbízható, én meg nem hazudok, azt csak a haragosaim állítják rólam, de ők meg hazudnak, ahogy minden krétai, mondta egy krétai a régi matekpéldában. Szóval senki ne merjen csalással vádolni egy engem, különben róla is alkotok valami vicceset, egyelőre csak egy közeli, mondjuk Honvéd utcai falra, mert a fapados jegyek is kissé megdrágultak. Vagy simán ráküldöm a Tömeges Támadást, az ukulelés énekessel együtt. (Nemtom mi az az ukulele, de nekem fenyegetően hangzik.)

Élet bármikor

Időnként felmerül bennem, hogy kéne írnom valamit, nem mert lenne bármi mondanivalóm is, csak mert írni jó, legalább is nekem, de mit tegyek ha csak az inger van meg, de mondanivaló vagy ihlet sehol, sőt honoráriummal sem üldöz senki. Persze. erre találták ki a blogot, ám mi van ha nem akarok fészbukos stílben az ebédemről írni (mert egy közepesen odaégett omlett szerintem keveseket mozgat meg meg érdemben), ha a napokban a két legfontosabb esemény sorrendben, hogy megharapott az ékszerteknősöm, és egy nap késéssel fizettem be a közös költséget, sőt, ha a teknősharapás miatt nehezemre esik gépelni, de erről meg pláne.

Valamint találtam egy közeli boltban laktóz- cukor- és bármimentes vaníliafagyit, aminek viszont olyan az állaga mint a tejszínes fűrészpornak, és félek hogy megtámad, ha hagyom kiolvadni, de legalább biztos hogy invázió készül az űrből, és én már összefutottam a vegyifegyverükkel.

Vagy hogy láttam egy macskát a környéken, aki feltűnően hasonlít a volt tanszékvezetőmre, csak nála is rozmárszerűbb, persze lehet hogy egy kövér róka volt, mindenesetre a kukában kotorászott, szóval lehet hogy mégis inkább a tanszékvezető.

De lehet hogy csak simán rohadt meleg van, estére leolvad az idegrendszerem, plusz tényleg nehéz gépelni ha két ujjat ki kell hagyni. A négyből, amit használnok, jobb napokon.

De a szájjal festős próbálkozásaimat majd közzé teszem, meg valami filmkritikát, de ehhez különösen durván mizantróp hangulatba kell kerülnöm.

Műszaki érzéketlenség

Rémes egy hetem van, sőt rémes egy kéthetem lesz a következő ketttőben, nem privátim (bár a kánikulánál csak a rohadt meleget utálom jobban) csak a munkahelyen. A kollégám - aki velem ellentétben tényleg ért ahhoz, amit csinálunk - három hétig táppénzen, és persze minden akkor romlik el, amikor  csak én vagyok hadra fogható, és nyilván pont úgy, ahogy nem nagyon tudok mit kezdeni vele. Ha egy gépnek van három problémája egyszerre (mert mennyi lenne, háromszor veri vissza kenden a magyar igazság), akkor abból egyet megoldok rutinból, egyet kicsit lassabban a gondviselés közbenjárásával, a harmadiknál meg nézek bután, hogy ennek igazából működnie kne, de nem teszi, viszont nekem kellene működésre bírnom, de persze nem bírom.

Ilyenkor lehet azzal védekezni, hogy nekem a bölcsészkarról van a diplomám, sőt a távoli ködbe vesző középiskolás időkben is elektronikát tanultam (na jó, inkább próbáltak tanítani nekem), a gépészethez kábé annyit értek mint a halbiológiához, akkor is ha valami rém egyszerű dologról van szó. (A halbiológiához egyébként annyit értek, hogy majdnem mindig meg tudok különböztetni egy halat egy hüllőtől, pedig az nem könnyű, mert  mindkettő h-val kezdődik, Meg van benne l is!)

Úgyhogy nincs mese, holnap majd risztani kell valami szakit, aki egyfelől olyanokat kérdez majd, hogy a felét sem fogom érteni, másfelől meg remek alkalo lesz a megszégyenülésre, hogy ilyen kis semmiségeket sem tudok megoldani. De mindegy, ma a felségterületemhez tartozó négy gépből három ment és három döglött be, viszont csak egyet sikerült újra rendes működésre bírnom, naná hogy azt, ahol csak gombokat kellet nyomkodni hozzá a billentyűzeten, meg bámulni közben a monitort. Ez mondjuk igen jól megy, ami abból is látszik,  ahogy most is épp nyomkodom a billentyűzetet, és néha nézem a monitort is, elvégre gépeljen vakon, tíz ujjal aki tud ilyet, én a két s fél ujjas, mondat végén felpillantós gépírást művelem, igaz azt magas szinten, elvégre emeleten lakom.

Haraszty István: Agyágyú (artpol.hu)

Az ilyen mindenféle-vezérelt ipari célgépekkel is jól elboldogulok, amíg gombokat kell nyomkodni, érzékelőket piszkálgtni és figyelni hogy világít-e az az izé ott hátul, vagy hogy abbahagyta-e a világítást végre. Ennél bonyolultabb kérdéseknél csavarhúzóval birizgálom a rugós akármiket, amíg a mittoménmi a helyére ugrik, esetleg vissza vagy át.

Ha viszont ez sem segít, van az embernek kollégája, aki valószínűleg kombinált fogóval a kezében született és az óvodában csavarhúzó volt a jele (nem a vodka-narancs, a szerszám), úgyhogy hármas szintű problémáknál a "Gééééézaaaa!!!" hangsort akalmazom torokból (persze a valóságban nem gézának hívják, csak nem akartam kiírni hogy tibi, elvégre személyiségi jogok is vannak a jogi tankönyvekben.), és a probléma öt perctől három napig terjedő időn belül megoldva.(Itthon viszont már oldottam meg cső-szelep problémát vízveszetékszerelő nélkül, még az alkatrészeket is meg tudtam venni egyedül, ha így megy tovább pár év múlva már tapétázom is, igaz már most is késő lenne...)

Most azonban nem ér rá még hetekig a dolog, én mra feladtam a küzdelmet, úgyhogy holnap jöjjön a szaki, az önérzetem sárba tiprása, de működjön végre az a két halom ócskavas. Tényleg, azt még nem próbáltam, hogy ráteszem a kezem, és nagyon komoly tekinettel azt mondom hogy "múkodj!", de egy próbát megér, esetleg kipróbálok valami sámántáncot, hülyébbnek már úgysem néznek tőle, de egy csavarfeszítő még megtalálhatja az optimális pozíciót tőle, no meg a lelki békéjét. Valamint az enyémet, nem mellesleg.

Ond kond? Előd álmos!

„Az Álmos Király Televíziót a médiaterror miatt hoztam létre immáron negyedik esztendeje, mert Magyarországon ugyanaz a hírszolgálat működik, mint a Rákosi-Kádár-rendszer idején. A helyzet most sokkal rosszabbb, mert akkor volt Szabad Európa Rádió, Amerika Hangja, később Varsárnapi Újság, amely miatt hajnalban keltünk fel és megérte. Most mindezeket igyekszünk pótolni. Az ÁKTV minden munkanapon élő adást ad, bemutattunk az Álmos Király Akadémiáról több száz tudatépítő előadást. 106 televezízió közül egyedül közvetítettük élőben a Vérszerződés emlékünnepséget, a Petőfi-temetést és sok-sok egyéb rendezvényt. A változás mérhető, de még kevés, mert végidőben mindenki megmérettetik, és csak a legjobbak maradnak meg. Szegődj társul, vállalj részt a fenntartásunkból, telefonálj, tanulj, nyíljon meg a lelked, Égig érjen a szellemed, tarts előadást, légy a társunk, mentsük meg együtt Magyarországot! Az áldó erő amit kaptam, ellenkezőjére fordul mindazokon, akik lelkük éretlensége miatt elbizonytalanodnak, szélkakas módjára forognak. Ahogy többször bebizonyosodott, ők saját fejükre vonnak ítéletet, amitól mindenkit óvok. Ezért csak az jöjjön, akinek lelke és szíve tiszta, a magyarságért dobog, másért nem akar élni, minden lépését a Teremtő akaratának rendelte alá, azaz meghozta élete legfontosabb döntését.

A Jóisten áldjon meg minden igaz jó magyar embert!“

Semmi kétség, el fogok kárhozni az már kurvaélet. Egyértelműen érzem, hogy nem ér égig a szellemem, én még a Rákosi-Kádár féle médiaterrorban élek (mit élek? dagonyázom, tapicskolok, fetrengek), sosem keltem hajnalban a vasárnapiújságért, és asszem nem fáj Trianon. Definitíve nem vagyok magyar, már ha az Álmos Király Televízió lánglelkű működtetőjének magyarságkritériumait nézzük, nálam annyira nem lengene ki a magyarométer mutatója, hogy az helyből tíz év letöltendő hazaárulás. (Apropó, nem kell valakinek haza? Épp árulom, elég drágán mondjuk, mert hülye azért nem vagyok, nekem ugyan nem sokat ér de keresni azt szeretnék rajta. Hogy aztán jöhessen a sátáni kacaj, amit ideje lenne elkezdenem gyakorolni, csak a Háttérhatalom még nem küldte az oktató-cédét.)

Ráadásul én alávaló az ELTE-re jártam, mondhatni le se szartam az Álmos Király Akadémiát, pedig az ilyen tudományegyetemek csak agymosásban utaznak, szemben az Ősi Tudást közvetítő Akadémiával, ahol felnyílhat végre az ember szeme egy spirituális aha-élményre, és nem a norvég popzenekari értelemben. Így aztán a talmudista államcsíny társutasként elkövetett tettestársává válok magam is, persze csak míg le nem csap rám a Magyar Médiaszolgálat gyorselemző csoportja, ők már egy gunyoros HVG-publicisztikát is ízekre szedtek, bár az nem világos hogy a sós-édes-savanyú vagy a fej-tor-potroh vonalon haladva inkább. (Egyébként furcsa mód most az álmos királytól találtam el a hvg-re nem pedig fordítva, mint ahogy az rendszerint történik.) Így aztán tuti hogy én is el vagyok veszve, bár mostanában gyakran vagyok álmos, ami nagyon király, szóval lehet hogy mégis van remény, lehetek még igaz magyar, sőt Magyar, ha már a helyesírás mellőzése is a nyereg alatt puhított hátrafelé nyilazáshoz tartozik.

Az Álmos Király TV/ Akadémia/ Buborékos ásványvíz egyébként kubinyi tamás, korábbi echotévés műsorvezető és gyakorló turbóhunmagyar projektje, és olyan mérhetetlenül szórakoztató, hogy még mindig rá vagyok kattanva. Ebben persze nincs semmi meglepő, a küldetéstudatos ostobaság grafomániával és szereplési kényszerrel kombinálva pusztító erejű humorforrás, melynek élvezeti értékét direkt növeli, hogy nem vele, hanem rajta nevetünk. Pedig önmagában egy horthy-szobor avatása vagy a vérzserződés évfordulós ünnepségei nem tűnnek nagyon szórakoztató programoknak, de a tálalás olyan pazar módon trash, hogy szem nem marad partra vetett hal tőle. Szigorúan nem hádé kép, szót sem érdemlő hang, egy részeg nagybácsi által videózott  ballagás képi világa, ha néha seggre esne valaki, egyből mehetne bármelyik anyag az erre szakosodott tévéműsorokba, a kutyán áteső kisgyerekek meg a hátsókerti Jackass-imitációk mellé. De legalább nem médiaterror, ellenben tudatépítés a megfelelő irányba, amerre mindig van lejjebb, spirituális ötös metróval a rovásírásos Szíriuszra.

Ma egy barkácsáruház előtt láttam nagy zsákokat, az volt rájuk írva hogy „szarvasmarhatrágya“, de gondoltam hogy bullshit. És már megvan, miről jutott eszébe az álmos király egy fárasztó önmagamnak.

Zenés felár

A kormány ösztönzi, hogy minél több étteremben, kávézóban, csárdában, vendéglátóhelyen legyen élő cigányzene, mert ez egyszerre szolgálja a foglalkoztatás bővülését, a közös zenélés és éneklés élményét és a nemzeti kultúra, identitás erősödését - írja valamelyik államtitkár a sok közül, én meg nem tudom hogy most röhögjek vagy szörnyülködjek inkább.

Amit ugyanis "cigányzenének" neveznek az ugyan hellyel-közzel még tekinthető zenének (szar zenének, hogy pontos legyek), cigánynak azonban kevéssé, hisz az nem más mint a magyarnótának titulált, népies műdal formáját öltő kulturális tömegpusztító fegyver, amit speciel legtöbbszr cigányok adtak elő, és alsó-középosztálybeli nyugdíjasoknak lábadt könnybe a szeme tőle, fél üveg kövidinka után. (Legalább is az elmúlt évtizedekben, a korábbi dzsentri hagyomány e tekintetben érdektelen, legfeljebb a fideszkádéenpé horthy-fetisizmusát lehetne rákenni, de minek.)

Már leírtam itt is, hogy ha én diktátor lennék, a magyarnóta meg az opretett az elsők között lenne a betiltandók listáján, az Iron Maiden meg a Ramones viszont énekórai anyaggá válna, mert a magyarnótánál ócskább, hamisabb, idegesítőbb giccset senki sem tudna rajzolni, de ha mégis, mire lenne az jó? Az mondjuk érdekes lenne, ha az éttermekben meg kávézókban (!) valódi cigányzene szólna, valami a nótázós rémségnél autentikusabb, bár egy latte macchiatóhoz szervírozott Amaro Drom azért így is érdekes kísérlet lenne. Mert a "jó ebédhez szól a nóta" -paradigma mégis csak a pörköltet nokedlivel tekinti jó ebédnek, de hogy ez hogy működne egy teázóban vagy egy kínai étteremben, az már kérdéses, és várakozásaink szerint igen vicces is egyben. Liu Cheng és népi demokratikus zenekara...

Én például kifejezetten rossz néven venném, ha ebédem vagy vacsorám fogyasztása közben valami prímás büntetne az asztalomnál holmi sírva vigadós nyekergéssel, az ilyesmit én zaklatásnak veszem és rendőrt hívok, valamint nem áll szándékomban 'zenés felárat' fizetni sehol, soha, semmiért.

A közös zenélés, éneklés élményével meg tényleg menjenek a francba, az maga a katasztrófa, ha valami bebaszott társaság üvöltözi a "Gyere Bodri kutyám, szedd a sátorfádat" ("Come on my dog Bodri, take your camping set!") méltán elfeledett slágert, miközben én csak a rántott sajtomat szeretném megenni végre, agyvérzés nélkül. Lehet hogy felcsútiéknál  a részeg óbégatás a nemzeti identitás része, de akkor én inkább átiratkozom írnek, az ő néies műdalaikat jóformán az egyetlenek, amiket el bírok viselni.

meselokepeslapok.wordpress.com

Még épp hogy csak kezdjük (én meg a generációm) kiheverni a Kodály-módszert,  a kulturálisan galaxisnyi távolságban lévő népdalok nyüstölését meg a rohadt szolmizálást, már pont nem álmondunk hülye kézjelekkel, erre pártunk és kormányunk a még hányingerkeltőbb nótázásból akr kulturális teljesítményt bűvölni.

Csesszék meg, ha valakinek nóta kellett eddig is meg kaphatta (például az iszonyú Dankó-rádiótól, amit az én pénzemből - is - működtetnek), ha van rá  igény csak csinálják meg hallgassák (és akkor most direkt nem írom ide, hogy de csak otthon a négy fal között, tőlem elhagyott kavicsbányákban is bulizhatnak rá), de senki ne csináljon ebből a hulladékból kultúrpolitikát,vagy ha igen támogsság a sátánista death metált is, hisz annak is van egy elkötelezett szubkultúrája, és lássuk be, egy közös fekete misénél (bakkecskeáldozattal) kevés felemelőbb van. Különösen a közös élmények, a nemzetietlen kultúra és identitás szempontjából.

Ajándékosságoskodás

Kaptam névnapi ajándékot, annak ellenére hogy a névnapom (illetve a fenét az enyém, rengeteg emberé egyszerre, és pont erről van szó: nincs benne túl sok személyes, ezért szerintem nem is ünnep) több mint két hét múlva esedékes, illetve akkorra várható a becsapódása, de a párom nem akarta már rakosgatni a csomagot, úgyhogy az egyszerűség kedvéért megkaptam tegnap. Én meg mint ahogy máshol karácsonykor szokás, egy éjszakát őrizgettem, aztán ma reggel felbontottam, mondván, a fene sem fogja magát még két hétig azzal stresszelni, mi a vihar lehet benne. Plusz épp indultam volna boltba, szóval meg kellett nézni ezért is, hogy ha mondjuk öblítő, diabetikus nápolyi vagy fürdőszobai csaptelep van benne, azokat már ne vegyek feleslegesen.

De könyvek vooltak benne. Tizenhárom darab, egyenként szerencsére nem túl vastag könyv, monokultúrás tematikával, merthogy Dr. Who mind, de legalább angolul, úgyhogy azeddogi négy ilyen tematikájú könyvből hirtelen lett tizenhét.

Ami igazán remek, de én egy ideje már nem veszek könyveket, legfeljebb ajándékba, mert nem tudom hova tenni őket, a lakásban található polcok és szekrények nagyjából vagy ruhákat vagy könyveket tartalmaznak, az utóbbiak túlsúlyával, kivéve a konyhában, ott azért főleg edényeket tartok, meg két kanalat, hátha az egyikkel épp nincs kedvem enni.

Könyvet viszont jó ideje csak könyvtárból szerzek be, azt vissza lehet vinni, és onnantól nekik foglalja a helyet a polcon, kivéve mikor a könyvtár kiárusítós polcáról elhozok egy-két kötetet, amit nem lehet otthagyni, betévedek egy antikváriumba, vagy valami középkori lovagkirály emléknapján teljesen indokolatlanul kapok egy csomót. Aminek persze örülök nagyon, a fejfájás csak később jön, de pl. az ágy alatt még rengeteg hely van, legfeljebb kilakoltatom a pormacskákat, poregereket és poregyéb állatokat.

Ez a mennyiség havi kettővel számolva kitart karácsonyig, akkorra viszont szobanövényt kérek , diabetikus nápolyit vagy fürdőszobai csaptelepet inkább, pláne mert havi kettővel számolni eleve erős túlzás. Hisz épp most hosszabbítottam meg a könyvtári tagságomat, úgyhogy a hosszútávolvasási edzésprogramom keretében onnan is el kell olvasnom rengeteg könyvet, ne vesszen már kárba a beiratkozási díj. Fizettem érte, úgyhogy kölcsönzök, olvasok,  ha beledöglök is, elvégre az olvasás az nem játék, nem léha kikapcsoldóás, az kérem kemény munka, férfias helytállás és embert próbáló kihívás, a bátrak viadala.

Csak a Puffin adhat nekem erőt és mindent lebíró akaratot!

Iskolapélda

Olyat nyilatkozott a minap a parragh nevű iparkamarai fősenki, hogy a polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat, és pedig hiba. (Ami valami közkeletű jópofaság szerint több mint bűn.)

Ha a parragh nevű lászló kilátna még a fideszes szopóálarca mögül, észrevehetné hogy az önkormányzatoknak nincsenek gimnáziumaik, amit a polgármesterek egymaguk amúgy sem zárathatnának be, de ez fel sem merül, hisz amelyik gimnázium nem állami, az valamelyik egyház közpénzkifizető-helye, úgyhogy a mondat helyesen úgy hangozna, hogy a helyettes-államtitkárok meg a püspökök nem mernek gimnáziumokat bezáratni, pedig attól a haza közismerten fényre derül. (Valamint nálunk a faluban nincs antiszemitizmus, de igény az volna rá.)

Odáig még rendben is lenne a dolog, hogy mindenkinek alkotmányos joga hülyeséget beszélni, viszont a parragh nevű egykori hidegburkoló-vállakozó sötét ostobasága ma kormányzati akarattá alakul, ez a barom meg úgy dumál bele a felsőoktatásba is, hogy simán letagadhatná, hogy valaha járt egyetemre. Ő csak a jövőbeli olcsó munkaerőt látja a mai fiatalokban, neki a kiművelt emberfőkről szóló szöveg csak valami régi hadova, ő épp a vállakozókkal kapcsolatos összes negatív sztereotípiát igyekszik saját alantas személyébe sűríteni. Sikerrel persze, parraghnál kevés ellenszenvesebb alakot látni a mai magyar közéletben, ahhoz már tényleg egy kormánypárti frakcióülésre kell bejutni. Kábé annyira kompetens az oktatási kérdésekben mint én az űrkutatásban, elvégre elég sok sci-fit olvasok, azokban meg marha sok az űrhajó. (Sőt ennyi erővel szeretném megreformálni a magyar természettudományos és műszaki felsőoktatást, elvégre hosszabb időt töltöttem el a londoni Imperial College-ben, mert elsőre nem találtam a férfivécét, mikor bementem pisilni.)

Szóval ha parragh elvtárs be akar valamit zárni, próbákozzon először a saját kamarájával, mert nemigen találkozni olyan vállakozóval, aki szerint ez egy hasznos és remek szervezet, ami sokat segít neki az érdekérvényesítésben, inkább pofátlanságnak tekintik a kötelező tagságot, és sarcnaka befizetendő pénzt, amit úgy vesznek el tőlük, hogy nem kapnak érte semmit. És ennek belátásához még gimnáziumba sem kell járni senkinek, ott ennél komolyabb dolgokról van szó.

Én például nem jártam gimnáziumba, gimnáziumot csak néhány buli alkalmával láttam belülről, azt' mégis milyen rendes nagy marha lett belőlem. Azt meg kifejezetten élveztem, hogy a szakközépben nem volt énekóra meg földrajz, mert ezeket különösen utáltam. (Mondjuk az oroszt meg a kémiát is, de ezek sajnos nálunk is voltak.)

De a lényeg, hogy azóta sem akartam bezáratni / felrobbantani egytelen gimnáziumot sem, sőt ragadozó dínókat sem engednék szabadon egy ilyenben.

Lap Top Secret

A hét eddigi legjobb címe kétségtelenül a "Félmilióért bérelt oktatólaptopot a KDNP frakciója", egy igazi sűritménye a mai magyar közélet abszurditásának, de hát ez a minimum egy büszke und erős európai országban, ami annyira büszke 's erős, hogy ezt kurva nagy betűkkel kell bizonygatnia magának, (Na jó, igazából csak a pártvezér és kancellár meg a kormányzatnak csúfolt hűbéresei bizonygatják nagy hangon, pont mint mikor valaki hangosan fütyül a sötétben, mint attól kevésbé lenne betojva.) De ez az "oktatólaptop" ez igazán szép, ez plakátkampány nélkül is elmeséli hol élünk, Hátasztán fővárosa Budapest, koordinátái egyre inkább ismeretlenek.

Először is (pro primo): mi a búvalbélet istennyila az az oktatólaptop? Egy laptop, amin meg lehet tanulni hogy kell egy laptopot használni? Vagyis egy átlagos laptop nagy T betűvel a fedelén, esetleg egy lebutított gép, amin csak nagybetűk vannak, a numerikus billentyűzeten meg csak ötig a számok, mert a kádéenpés képviselők még csak odáig tanulták a felnőttképzésen? Persze az is lehet, hogy az oktatólaptop olyan mint az autósiskolák autói, két billlentyűzete van két touchpad-el, és az oktató időben félreránthatja a kurzort, ha a növendék meg akarja nyitni az INDJEN VIJaGRA!!! tárgyú íméljét.

Másodszor (pro másik primo): minden országgyűlésparlamenti képviselőnek jár szolgálati laptop, még a kádéenpéseknek is, vagyis eddig nyilván nem tudták használni, vagyis igencsak megérni venni nekik olat, drágán. Kreatívabb klerikális honatyák jobbára szalonnát meg hagymát vágtak rajta, a kíváncsibbak rájöttek hogy ki lehet nyitni, és észrevették hogy ez egy írógép, csak nem tudták hol kellene befűzni  papírt, a többiek meg csak simán berakták a számzáras műbőr aktatáskájukba, mert észrevették hogy az igazán fontos emberek ilyeneket hordanak a táskájukban.

newlaptopcomputer.blogspot.hu

Harmadszor (pro mégegy primo): És ha most végre tudják használni a laptopot (avagy már nincs szükségük oktatólaptopra, egyedül is kimerészkedhetnek az információs szupersztrádára), előbb-utóbb túllépnek a macskás gifeken és felfedezik maguknak  pornót, márpedig érdekes frakcióülés lesz az, amikor tisztességtelenségben megőszült, népben-nemzetben gondolkodó derék homofóbok feledkeznek bele a laptopjukba, majd fordulnak rossz irányba a pornhubon, miközben semjénzsolt a nemzetpolitikáról értekezik oly érdekfeszítően, hogy maga is elalszik a saját hangjától. És biztos lesz olyan  kádéenpés, aki elfelejti (vagy nem tudja) lenémítani a zuhanyzóban rosszalkodó iskoláslányos videót, és kénytelen lesz köhögőrohamot színlelni, mig összecsukja a gépét, és hirtelen elhatározásból rá is ül, mintha sosem lett volna köze hozzá.

Innen nézve nem is olyan sok az a félmilla egy oktatólaptopért, csak aztán tényleg legyen műsor is.

Fel torreádor, öld meg Gabikát!

Lekszakármi

Többször hallotta a napokban a rádióhírekben hogy "lex Taigetosz", ami az újságírói (médiamunkási, verbálproletári) igénytelenségi verseny aktuális dobogósa. Értem én, hogy nem lehet mindig leírni hogy a tanulási nehézségekkel küzdő diákokkak kapcsolatos szabályozás-változtás tervezete aa téma, de hogy egy ideje minden törvényről avagy tervezetről csak leksz akármiként lehet beszélni, sz kissé túlzás, a lex civil , a lex CEU és hasonlók után már rámjön a sikongató lábrázás attól a szótól hogy lex. (Oké, némileg anarchista is  vagyok, s mint ilyen kissé idegenkedem az állam törvényeitől, de csak a hülye korlátozásoktól, a kresz például teljesen rendben van.)

Javaslom hogy valaki nyújtson be egy törvényjavaslatot Vlagyimir Iljics Uljanov (kollégáinak csak Lenin), műveinek és eszméinek terjesztése, propgálása vagy megengedő hangsúllyal való emlegetése ellen, azaz tiltására, és a sajtó gyorsan nevezze el Lex Empiriokriticizmusnak. Hátha ettől leszoknak a lexezésről és az illető betűkombinációt legfeljebb a lexikon és lexikális kifejezésekben használják. (A lexebb, lexarabb és hasonlóan lexánalmasabb kifejezéseket használó szóviccbűnözőket pedig fel kell majd pofozni.)

De erre persze nem sok esély van, az újságírók (valamint tévé- és rádióirók) nyilván továbbra is felhőtlenül lexeznek majd, miközben a hazai lakónépesség (nép, zemberek, állampolgárok, alapsokaság) egy jelentős részének fogalma sincs róla mi az a Taigetosz, mire jó és hogy kerül egy oktatási jogszabálytervezet mellé, mert görögül annyit tudnak hogy gírosz, esetleg szirtaki, Szókratész meg egy brazil focista volt. Spárta meg egy hosszúkás zöldségféle, amit vajon párolunk ha szezonja van, mert ha nincs, akkor nem.

Úgyhogy az indokolatlan és fékevesztett lexezésnek semmi értelme, mert lehet hogy a görög-latin kultúra ismeretének valamiféle minimuma egykor része volt az alapműveltségnek, de akkoriban még párbajoztk a tiszt urak ha valaki azt állította hogy csalnak a kártyában, ominbusszal mentek az ifiurak a találkára és sokan tartottták elegámsnak a pofaszakállt. De ma már az is hülyeség, hogy az orvosok valami fura konyha-latint nyomnak, mondván hogy az legalább nemzetközi, de a valóságban ők is angolul beszélnek ha épp rájuk jön a nemzetközi konferencia.

És igazából a lexezés ellen is lehetne törvény hozni. Azt nyilván úgy emlegetnék hogy Lex Exlex, legalább is egy darabig, aztán szreveszik, hogy ebben több iksz van mint a Xerxészben, elszégyellik magukat és abbahagyják. Gondolom...

TópArt

Annyira jelentőségteljesen itten van a nyár a napsütésével neki, hogy tegnap már strandon is voltam, sérelmemre. Nem sttrandolni, csak úszni egy jót, ami valóban vicces vállalkozás, mert többet buszoztunk és gyalogoltunk (sokkal, sokkal többet), mint amennyit én végül is úszkáltam a közeli tóban benne, mellkutya hátúszásban, ami a saját stílusom, de legalább működik.

A víz pont kellemesen volt hideg, viszont le kellene engedni belőle egy keveset, és tölteni rá frisset, ha már a tó igazából nem is természetes, hanem egy patak duzzasztásával mérnökösködtek sok vizet egy völgybe. Mert a víz kissé zöldes volt, és helyenként indokolatlanul habzott, de legalább nem aggódtam a vízbe pisilők miatt, mert egyrészt kevesen voltak, másrészt meg a vízminőségnek amúgy mindegy volt már, minimum tavaly ősz óta. Meg szél is volt pont onnan volt fújva, amerre én haladni akartam, így tízpercnyi erőteljes tempózással közel másfél métert sikerült halaadni, valójában azért kellett küzdeni, hogy annál a stégnél érjek ki ahol bementem, és ne sodorjanak be a hullámok a nádasba, ahol szerintem nem matulabácsik vannak hanem döglött halak meg a parti büfékben kapható összes italféle palackjai, és persze némi nád is, fedezékül a partról vízbe pisilőknek.

Újra megértettem miért is utáltam már gyerekkoromban is strandolni, mert a strandon meleg van, tömeg, letposott fű és eltaposatlan bogarak, leégett sörhasak és unottan cigiző családanyák, méla unalom és túlárazott lángos, nekem külön egy garantált leégés, valamint az érzés, hogy ha ez a pihenés, akkor én hadd menjek be dolgozni... És még bambi is kapható, rohadjon meg ahol van.

Mellettünk ráadásul bográcsozás zajlott, de nem az a vidám vízparti party, hanem mint mikor négy-öt hajléktalan táborozik a lakótelep szélén és egy felaprított szekrénysor lángjánál főzik a löncshúskonzervet. Bográcsozni ráadásiul eleve reménytelen ügy, bármit is akar az ember készíteni, a vége valami piros lé lesz állati tetemdarabokkal meg krumplival. (Répa nem kell bele külön, az majd lesz utána a hányásban.) Ha eredetileg gombás melegszenvicset szeretnénk készteni bográcsban meg citromfagyit, akkor is valami identitászavaros, a paprikás krumpli és a pörkölt között megrekedt izé lesz belőle, ami ugyanakkor nem gulyás. De a szúnyogokat talán távoltartja, és akkor mégsem volt hiába, igazából fokhagyma kérdése az egész. Ami egyébként vámpírok ellen is jó, elvégre vérszívók azok is, csak műveltebbek mint a szúnyogok.

Csendőri intézkedés

A nemzeti együttműködésnek csúfolt gumicsizmás akarnokság eddig sem szűkölködött a csendőrszellemű és párttitkárlelkű hűbéresekben, akik valamiért mindig a mások, főképp a beosztottjaik kinézetét, viselkedését és megnyilvánulásait igyekeztek bürokratikusan szabályozni, hisz egy igzai hűbéres felfelé nyal, lefelé tapos. A kretén fideszes polgármester, meg a kaposvári rektor a hülye dresszkódjaikkal, a klikesített iskolaigazgatók akik felsőbb engedély nélkül még azt sem árulhatták el a sajtónak, hány gyerek jár az intézményükbe vagy a vezetői állást megpályázó bírók, akiknek Szájerné Rémes Arrogancia főhivatalvezető asszony kíválóságáról kellett értekezniük a hozzá írt pályázatukban, mind ezt a lokálfeudalizmust mutatták meg a maga eredendő bunkóságában.

És ezekhez zárkozótt fel most a fővárosi törvényszék, ahol a frissen odaejtőernyőzött gazdasági igazgatóhelyttes képzeli magát egy ávósba oltottt tánc- és illemtanárnak. Az persze eleve vicces, hogy az elszámolások és költségtervezetek helyett a nádpálcás erkölcscsőszködéssel foglalkozik, dehát ez van , mikor a szakértelem helyére beül a sötétség, és valaki csak annyit lát a körülötte lévő világból,  hogy ez itt az ő kis szemétdomja, itt mostantól ő kukorékol.

A nagy vihart kavaró belső rendelkezésekből több portál is szemezgetett, de azért idemásolom  a legjobbakat (innen):

• A munkaidő 8.00-16.00, vagy ahogy az igazgatóhelyettes megfogalmazta: "kerüljük azokat a kellemetlen helyzeteket, amikor 15:55-kor már kikapcsolt gép előtt ugrásra készen várják, hogy az óra elüsse a 16.00-t".
• Túlórázás esetén nem számít bele a túlórába a készülődéssel töltött idő. "Nettó egy óra fizetett túlmunka, egyenlő, nettó egy óra tényleges munkavégzéssel."
• Napi kétszer lehet rágyújtani. "A cigarettázó munkatársak esetében délelőtt és délután egy-egy alkalommal tolerálható a munkaidő kiesés cigarettázási okból." 
• Tilos a személyeskedés. "Egymás segítő munkakultúra kialakítása az elvárásom, feltételek nélkül, a személyeskedés teljes elkerülésével."
• Tilos a pletykálás, a kéretlen véleményalkotás, a híresztelés, a munkahelyi közösség széthúzása, uszítása, az ügyeskedés.

Személyes kedvencem a „tilos a személyeskedés“ kitétel, egy ilyen kategorikus tiltáshoz minimum definiálni kellene, mi is számít személyeskedének, miként fájóan hiányzik a pletykálkodás, az ügyeskedés, a munkahelyi közösség széthúzása és a többi, ötvenes éveket éveket idéző frázis precíz meghatározása. Pedig egy bíróságon mégis csak a jogi egzaktságnak kellene jellemeznie a belső kommunikációt is, úgyhogy szükség lenne egy nagyjából háromszáz oldalas végrehajtási utasításra is, meg persze a pontos szankciók meghatározására.

Az „Ildi egy ordas nagy ribanc“ mondat például személyeskedésnek vagy pletykálkodásnak számít-e, és mennyiben súlyosbítja a tényállást ha a harmadik, tehát már illegális cigiszünetben hangzik el, a hátsó kijárat és a kukák között félúton? (A megfejtés nyilván az, hogy Ildire rá kell állítani néhány fedett ügynököt, és ha tényleg ribancnak minősül - minimum, hogy másoknak ellenszolgáltatás fejében ajánl szekszet - az operatív jelentések tanúsága szerint, akkor a róla beszélő munkatárs pletykálkodott, ha nem, csak rosszinulatú személyeskedés volt az egész, súlyosabb esetben uszítás.)

A 15.55-kor a kikapcsolt gép előtt startra kész dolgozók problémája pedig egyszerűen megoldható, a sszámítógépekre nem kell ki/be kapcsoló gombot szerelni, az igazgatóhelyettes asszony pontban 16.00-kor (greenwichi középidő plusz egy óra!) saját kezével basssza le a főkapcsolót, amivel egyúttal kioldja a munkatársakat a székükhöz rögzítő hevedereket is. Ez a módszer -mármint csapjuk le a főkapcsolót és nincs több gond - amúgy remekül működött a minap a British Airways informatikai központjában is, másfél millió fontnyi kár igazán semmiség egy szakember határozott döntéseihez képest...

A büntetéseknél pedig a fokozatossság elvét kell érvényesíteni. A bűnösnek először csak önkritikát kell gyakorolnia (illegális cigizőknek mellékbünntetésként ki kell nyalniuk egy hamutartót is), aztán jöhet a nyilvános megszégyenítés, miszerint kaloda, megvesszőzés és végül néhány nap áristom, visszaesőknek nehéz vasban.

A pletykálkodás és  széthúzás ellen pedig be kelll tiltani a beszédet, a dolgozók (munkaerő, humánerőforrás, proletariátus) ezentúl csk írásban kommunikálhatnak, a cenzúrahivatal előzetes jóváhagyása után. A cigarettázást pedig teljesen be kellene tiltani, hisz mikor az emberek együtt cigarettáznak, rögtön pletykálkodni kezdenek, a helyett hogy a nemzeti konzultáció kérdéseinek jelentőségét vitatnák meg. Sőt, nem elég pusztán a cigrettát tiltani, hisz a kis szemétládák legfeljebb átszoknának a pipár, íg azt is titnai kell, a vízipipával, szivarral, bagóval és tubákkaal egyetemben.

Valamint be kellene tiltani azzt is, hogy egy bírósági dolgozó másik bírósági dolgozóval házasodjon, barátkozzon, egy buszon utazzon vagy egy utcában lakjon, hisz az ilyen helyzetek is a pletykálkodás, személyeskedés és az uszítás melegágyai, melyek kockázata a tilalommal jelentősen csökkenthető. (Az ügyeskedésé sajnos nem, azt a legtöbben egyedül is el tudják intézni.) Azok a dolgozók aki mégis házasok, megtarthatják az állásukat, feltéve ha fél éven belül elválnak, és igazolhatóan eltérő lesz az irányítószámuk. Az igazgatóhelyettes asszony természetesen ezt is személyesen fogja ellenőrizni.

Persze egyszerűbbb lenne a gazdasági komisszárhelyettes asszonyt egyszerűen elküldeni a fenébe, a cérnagyárban úgyis anyagmozgatót keresnek három műszakba, kádertemetőnek az is megteszi, ott legalább csak magában dünnyögheti a baromságait, nem pedig körlevelekben.

Energia, megmaradás

Donald trump, úgy is mint két lábon járó rendszerhiba, a rá jellemző primitív bunkósággal egyszer csak arra eszmélt reggel a klotyón, hogy ő márpedig felmondja az aktuális klímaegyezményt, mert a rendes gazdaság az mégiscsak olyan, hogy rég halott esőerdők meg dínók maradványait égetjük nagyban, akit ez meg zavar az annyit is ér. Egyfelől van még elég olajjá préselődöt dínótetem, másfelől meg egy trump féle seggfejet végképp nem izgat, hogy mi lesz ötven év múlva, ő már eleve hetven múlt, tartós tejet már csak óvatosan vesz, az a Föld melyen ő már nincs jelen, meg nyugodtan megérett a pusztulásra. Pont mint XV. Lajos, azaz utána a vízözön, ami az ő nézőpontjából jogos is lehet, elvégre a nevezett Lajos alatt még kitartott az ancien regime, csak az utódját, a tizenhatodikat fejezte le a hálátlan, ám erősen forradalmi utókor, már csak a példa statuálása végett is, elvégre a statuálás a lényeg.

Szerencsére meglehetős az egyetértés abban, hogy még egy trump sem tudja felülírni a természet és a piac szabályait, azaz ha a többiek ettől még jobban összezárnk az egyezmének betartása mellett, a felmelegedés negatív hatásai miatt meg már az olajcégek is aggódnak, hisz ők sem egy másik bolygóról teleportálják ide a benzint meg a kerozint.

És ehhez jön még hozzá, hogy trump sem lesz örökké elnök (remélhetőleg maximum egy cikluson át, és most arra is lehet esély, hogy ne töltse ki ezt sem), szóva könnyen lehet, hogy mire 2020 után élesben tojnák le a kibocsátási kvótákat, már egy olyan elnöke lesz az egybesült államoknak, aki életében már olvasott el könyvet, talán többet is. Mert trump ugye arra veri a fa... arra büszke, hogy ő bizony életében könyvet ne olvasott. (És mellékszál, de nyilván csak az tud büszke lenni arra, hogy soha egy könyvet el nem olvasott, aki nem olvasott el soha egy könyvet, így aztán a tévedésből elnök olyan mint egy ömagába dugott hosszabbító, igen rövid áramkör, áram nélkül.

Amúgy is vannak az olajnál, a szénél meg a földgáznál környezetbarátabb energiaforrások, még akkor is ha mindezek természetesek, csak pár százmillió év, mire újratermelődnek, például belőlünk, a dínók helyett. Így adódik a megoldás, hogy fűtsük az erőműveket emberekkel, kidobott okostelefonokkal, és politikai demagógiával, ezekből úgyis túl sok van, de ha ez nagyon radikális, lehet másfelé is indulni, ott van a szélenergia, a vízenergia, a napenergia, a holdenergia, az ufóenergia meg a szeretet és az összefogás ereje, bár az utóbbiakhoz erős hit is kell. És még ezek mellett is lehet újabb megoldásokban gondolkodni, feltalálhatná már végre valaki a hidegfúziót, esetleg az örökmozgót, például valószínűségi alapon:

Az ingyenenergia persze sosem lenne ingyen, az áram árának nagy része - az adóktól eltekintve is - a szállítás költsége, mert az remek dolog ha van egy fúziós reaktor valahol ezerötszáz kilométerre innen, és termeli ingyen az áramot, de a szállítás meg maga a hálózat így sokba kerülne, a villanyszámlánkon gyakorlatilag nem sokat változtatna az egész.  Úgyhogy mégis csak fel kellene találni a fészbuk-tüzelésűú erőművet, az úgyis van mindenkinek otthon sok, már csak azt kell kitalálni, hogy hajtsa meg a mosógépet meg tűzhelyet. Persze  legtöbb otthon hülyeségmeghajtással is működne, de a hülyeség nyilván sötét anyagból van, az után meg egyelőre csak sötétben tapogatóznak a fizikusok. Addig is igyon mindenki redbullt.

Dáváp

Azt mondják a tévében, valami reklámban, hogy ez itt az eddigi legjobb dávápolás. Csak háttérzajnak kellett a képláda, föl sem néztem a laptopból, csk elgondolkodtm, mi a fene az a dávápolás, illetve hogyan is kell csinálni. Hissz nem ismerek senkit aki dávápolna (szokna dávápolni), legalább is senkit aki beismerné, de még olyan humanoidot sem aki tudná mi az. A reklám szövegíróján kívül, napersze. 

Aztán húsz perc múlva újra dávápolt a néni a tévében, akkor már odanéztem, és elég lehangolóan „Dove-ápolás“ volt a megfejtés, és valami hónaljkenegető izét reklámoztak épp, amúgy teljesen feleslegesen, hisz én már rég rájöttem, hogy a fogkrém-szappan-mosogatószer hármassal minden lehetséges tisztítási/mosási ügy eintézhető a háztartásban, no meg a tisztálkodás. Ha a szappannak nem lenne olyan ocsmány íze, a fogkrém is megspórolható lenne, e tekintetben a mosogatószer (különösen a mostani gránátalma illatú) jobb választás, csak hülyén habzik tőle az ember szája, ettől még igen hasznos ha ruhát vagy hajat kell mosni. Plusz a fogkrém jó pattanásra is, lehet vele ezüstöt tisztítani és a szerencsésen gyógynövényes amodent árnyalatúra festett konyhában is javítani lehet vele a lepattogzott foltokat. Plusz a kutya nagyon utálta, úgyhogy mikor nagyon zavart a labrador-jellegű, elég volt rálehelni, ez majdnem ért annyit mint a porszívóval zajongás, vagy kádéenpésnek a Marx-összes.

Amivel csak azt akarom mondani, hogy felesleges hónaljápolóval külön dávápolni (amúgy azt értem, hol van az ember hónalja, de melyik felette a hón?), ami meg amúgy is valami érdekes népszokásnak hangzik, mint a csujogatás meg a csűrdöngölés, csak egyel hátrébb a Néprajzi Lexikonban (illetve nem, megnéztem, tényleg nincs bennne), amikor jönnek a legények a jányokhoz dávápolni a pünkösd utáni hatodik kedd délutánján, subában a kukoricagóré felől, felhágva az ámbitusra, félrehúzva a firhangot, hangosan, teli torokból gajdolva hogy dáváp-dáváp. Esetleg hogy vápsuvápp, és szőkőévekben esetleg azt is hogy subidubi. És akinek erre azt válaszolta az ott lakó jány, hogy íííjjujujj!!! azt jól megkergették és onnantól mehettek együtt a fonóba libát címerezni, mert a dolog ettől hivatalos lett.

De ez a mostani hónaljkenegetéses dávápolás, ez valami városi elkorcsosulás, posztmodern métely, bezzeg az ősmagyarok még nyereg alatt puhították a hátrafelé nyilazást, nem fogllkoztk a hónaljukkl sem, hagyták hogy a szőrzet összenőjön a szakállukkal, így csak egyfelé nem kellett borotválkozniuk.

A hosszúhét vége

Közeleg a hosszú hétvége, a háromnapos, ami már hosszú, még nem annyira mint a karácsonyi, ami két hetes, de hát nekem úgysem mond semmit az hgy pünkösd, ehhez képest ki nem érdemelt a hétfői lazulás. Szerintem a pünkösd hétfő csak a keresztényeknek legyen munkaszüneti nap (de csak az igazi keresztényeknek, azaz a kádéenpések ne is reménykedjenek), a többiek meg választhassanak egyéb jeles napok közül, amikor nekik nem kell dolgozni.

Én például január huszonnegyedikét tenném a magam számára munkaszünetté: 1458-ban ezen a napon választották királlyá Hunyadi Mátyást akiről Erkel nem írt operát,  de születtek róla népmesék Helyei László hangján; sokkal később, ám e napon lett India miniszterelnöke Indira Gandhi; ezen a napon halt meg Churchill (született Sir Winston); ekkor született John Belushi a vagányabb Blues-testvér, meg én is, szóval simán lehetne ez egy privátim birosbetű a naptáramban: Másnak persze nem lesz kötelező pont ekkor ünnepelnie, legalább is amíg nem leszek uralgó főkirály, mert onnantól igen. És akkor nem csak úgy formálisan kell ám majd ünnepelni, kötelező lesz a szívből lelkesedés, az őszinte elérzékenyülés valamint a kis papírzászlócskák nagy mosollyal kísért lobogtatása, azaz mindenki nagyon boldog lesz e napon, különben a tömegbe lövetek.

De a pünkösdöt tényleg meghagyom annak, aki legalább alapfokon el tudja magyarázni mi az a szentlélek, miért pont galamb alakú, és miért mindig hétvégén akar kiáradni. (Én úgy képzelem, arrafelé az idő máshogy működik, nemigen számít hogy hétköznap van-e vagy sem, úgy értem egy szentlélek nem jár nyolcra dolgozni, így nem akkora dolog, hogy szombaton tovább alhat, és gondolom a mennyek országában az itteni pirosbetűs ünnepeken is nyitva vannak a boltok és még melegen kiér a pizza.) Vagy az van hogy mindig árad kifelé, csak ilyenkor sokszoros szorzóval számít, aranykártyás ügyfeleknek bónusszal? Mondjuk nekem nem pont a kereszténységben vannak törzsutaspontjaim, máshol gyűjtöttem a kilométereket, esetleg megtarthatnám a janmastamit vagy a divalit, ha már mozgó ünnep kell, mert legalább ezeket is a holdhónapok alapján számolják.

És lehet hogy csatlakozom majd a Repülő Spegettiszörny Egyházához, ez egy remek pasztafáriánus gyülekezet, tisztelik a tésztára és húsgombócra emlékeztető Spagettiszörnyet, aki megteremtette a hegyeket, a fákat és egy törpét, majd visszavonult a mennyországba, ahol beindította a sztriptíztáncosnő-gyártást a sörvulkán tövében, Egy ilyen kellően punk vallásnak biztos érdekes ünnepei vannak, és remélhetőleg elég sok is, csak van valahol egy karibi banánköztársaság, ahol államvallást lehetne csinálni belőle, ott aztán lehetne munkaszüneti nap pünkösd is, a paradicsomszósz kiáradásának ünnepe. Ketchup-vasárnap, ketchup-hétfő, szerelemcsütörtök, dobszerda.

Előjelek

Van az, amikor már a látszat sem számít, kell a pénz a haveroknak és kész, pénzt pedig pártunk és kormányunk háromféleképpen tud csinálni. Vagy matolcsy hauptbankfhürer nyom egy csomó bankót stikában (ez a kevésbé jó), vagy tanácsadókra/tanulmányokra költünk milliárdokat (elvégre azt tudományosan kell megalaponi, hogy esőben vizes lesz az autópálya, vagy hogy a hatos metrónál utasokkal is kell számolni), de legjobb a hirdetési kampny. Ez túinvan hasznos: egyfelől már megint az állampárt /kormányállam / pártkormány üzenetétől hangos megannyi óriásplakát, és róluk ír a rádió, másfelől meg annyi szép milliárdért lehet rendelést feladni nyuszi rokonainak, barátainak és üzletfeleinek, azzal a sok szép nullával. Hisz a nulla a legszebb szám, szép kerek és akkor jó ha sok van belőle, egy tetszőleges természetes szám mögött, kormányzati szinten is a gazda szeme hizlalja a nullák számát.

Most például a nemzeti konzultációnak csúfolt uszítás „sikerét“ köszönnék meg nekünk a mi pénzünkből, gondolom kurva drágán. Hisz büszkék lehetünk rá, hogy majdnem nyolcmillió választópolgár több mint háromnegyede leszarta a fideszkádéenpés levélszemetet, és eszébe sem volt visszaküldeni. Ők persze rra büszkék, hogy a választópolgárok kevesebb mint negyede sötét barom, és ilyen primitív ostobaságok visszaküldésével tölti az idejét, persze lehet hogy az 1,7 millióból vannk párezren, akik a kukába dobás utáni második legjobb megoldásként faszt rajzoltak a „kérdőívre“ és úgy adták fel.

De hogy erre újabb reklámkampányt húzzanak fel, az annyira pofátlan lépés, hogy lassan tényleg közeleghet az armageddon, bizony mondom néktek, ezek már a végidők jelei, semjészoltnak biztos súgtak fentről, így ők már tudják, mikortól nem lesz holnap, úgyhogy addig is jól akarják érezni magukat, az meg nyilván nincs ingyen.

Én az ellenzék helyében nagyon figyelném, mikor indulnak meg a kormánypártiak májámiba meg laszvegaszba, vagy ízléstől függően tajföldre táj kaját enni táj lányokkal/fiúkkal, vagy mikor kezdenek el olyan önfeledten sajtótájékoztatni, hogy már majdnem őszinték. Ezek mutatják majd az utolsó napol eljövetelét, amikor tudják, hogy már minden  mindegy, már mindent szabad, egyszer az életben legalább. Én már látok ezt-azt...