Hatodik szimfónia

Ezt most muszáj közkinccsé tennem, mert az általam igen kedvelt Emily Wells egyik legjobb munkája végre meglett a jutyúbon (magyarul: Te Cső) az eddig nem talált verzióban, itt már van hozzá ének is, meg mivel egy élő előadás felvétele, jól látszik hogy tényleg egyedül van a színpadon, és a dobgép ,meg a looper segítségével egedül is adja elő:

Jajj, de el vagyunk mi képedve ettől idelent. Megyek és hallgatok mégy egy kis CocoRosie-t, mostanában nagyon bejön a kicsit artisztikus, enyhén nyavajgós sub-pop.

Csillagok, csillagok...

Azt olvasom, hogy a kiejthetetlen nevűnek keresztelt Oumuamua kisbolygó tényleg egy kisbolygó, nem pedig egy birodalmi csillagromboló, pedig az utóbbit sokan szerették volna. Mondjuk csak addig míg ide nem ér, mert a vonatkozó dokumentumfilmek szerint a csillagrombolók barátságtalan hadihajók, nemigen visznek segélyszállítmányokat, nincs rajtuk Starbucks (pedig a nevéből kiindulva kellene hogy legyen), valamint nem lóg Wunderbaum, plüsstigris és Fradi-zászló a parancsnoki híd ablaka előtt. A csillagromboló az csillagot rombol, meg az ellenség önbizalmát, valamint alkalmas tortalapátnak is kisbolygó méretű sütemények esetén.

444.hu

Az Oumuamua azonban szivar alakú, ráadásul a csillagászok szerint csak "űrbéli anyag". Ami így igaz, elvégre az űrben van és anyag, semmiképp sem egy elvont eszme egy bolygó felszínén, az a marxizmus például, ami ráadásul úgy elvont eszme, hogy közben - nagyon helyesen - anyagelvű. De egy kisbolygó az konkrét kő meg fém meg jég, meg amiből az ilyenek állni szoktak rendszeresen, miközben persze egy csillagromboló is anyag az űrben, csak az egyszer rég elvont gondolatként kezdte valami űrhajótervező fejében. Vagy a Dzsordzs Lukaszéban, ez attól függ, hogy tagjai vagyunk-e a több országban bejegyzett Jedi-egyháznak, mert ha igen, akkor igen örülünk a hírnek, hogy nemrég felfedezték a Tatuint. Pontosabban egy kettős csillagot ami körül bolygók is vannak.

Pedig jó lenne, ha mégis űrhajó lett volna, tőlem akár jöhettek volna vele a birodalmi rohamosztagosok is. Sokkal szarabb attól sem lenne a helyzet idelenn, de legalább történne valami igazán fontos, és nem csak az hogy Brüsszelben harcolunk a sorossal, meg fáklyásfelvonulunk a Rosszabbik oldalán, meg ízléstelenül vágunk disznót. Egy űrbéli invázió legalább izgalmas lenne, lenne tétje az életünknek, és nem az lenne a központi kérdés, hogy zseléset vagy kókuszosat (mindkettőt amúgy), meg hogy mikor jön ki az új ájfon, miért hülye a főnökünk, ki ölte meg Laura Palmert illetve hová tűnt Damon Hill?

De egy szivar alakú űrkavics nem tereli el a figyelmünket erről a sok  nagyon fontos jelentéktelen dologról, akkor sem, ha egy másik naprendszerből érkezett. Amíg nem hoz csápos migránsokat, csempészett ukrán cigarettát vagy dizájner drogokat, csak annyit ér mint légypiszok a tavalyi naptáron.

Legyen világosság!

Az időjárás mostanában minden,csak nem az. December közepén nekem ne csöpögjön az eső tizenöt fok napsütésben, pláne ne úgy, hogy tíz percig esik, húsz percre eláll, aztán kezdődik elölről a ciklus. Érte én hogy globális felmelegedés van meg éhen haló jegesmedvék, de hogy télen napi váltásban van ősz  meg tavasz, az már mindennek a teteje.

Manapság persze mindenki úgy emlékszik, hogy az ő gyerekkorában még voltak fehér karácsonyok, mondjuk én nem, szerintem fehér karácsonyt legtöbbször akkoriban is a tévében láttam, bár néha azért becsúszott IRL is. De ebben a mostani őszben/tavaszban teljesen felesleges ilyeneken ábrándozni, egyszerűen nem vagyunk azon az éghajlaton, ahol ez valószínű lenne, sőt az is lehet, hogy ha kihagyjuk az ipari forradalmat, akkor is ez lenne a helyzet. Legfeljebb fáznánk karácsonykor, ha eltávolodunk a kandallótól, a szegényebbek meg festői rongyokba bugyolálnák magukat, az úgyis olyan dickensi.

Az egész karácsonyról él bennünk (szerintem mindenkiben) valami romantikus-szirupos kép, karácsonyfa, gyertyák, ajándékok, az ablakon kinézve a szállingózó hó, szeretet, tojáslikőr, nagymosoly, kollektív boldogság minden szinten. (A lakosság egy markánsan kisebbségi részének meg persze Kisjézus és éjféli mise is, de a többség elvan ezek nélkül, elég ha van forralt bor.)

És ennek az idealizált képnek persze soha egyetlen családi karácsony sem felel meg, hülye ajándékokat veszünk, anyu az egész napi konyhaszolgálat után estére már síkideg, lefekvés előtt meg bambán meredünk magunk elé, hogy csak ennyi volt? A Kokakóla reklámjaiban sokkal pompásabb és szerethetőbb az egész, a karácsonyi filmekben meg akkora a hepi a hepiendben, hogy leugrik a képernyőről. Ehhez képest nekünk enyhén fáj a hasunk, hiányérzetünk van és nem enyhe nosztalgiánk a gyerekkor után, amikor valódi extázisba tudtunk esni a új Lego-készlettől.

Az viszont idei megfigyelés, hogy mintha most nem tört volna ki a szokásos karácsony előtti össznépi őrület. A boltokban csak épp jelzésértékűen vannak alkalmi dekorációk (a helyi plázában például van néhány feldíszített műfa, de a korábbi évekhez képest ez kifejezetten szegényes), a környéken pedig szinte egyáltalán nem látni az  ablakokban és erkélyeken színes fényeket. Az elmúlt években össznépi mániává vált, hogy indokolatlan mennyiségű világító-villogó színes izéket pakolnak ki az ablakokba, meg fényfüzéreket applikálnak a házakra, de idén semmi. Összesen egy forradalmár tartja a hadállásait a szomszéd utcában, ő most is műfenyő ágakkal kombinált villogó fényekkel, világító rénszarvassal, fenyővel és télapóval, meg egy nagy kerek, stroboszkópszerű epilepszia-generátorral köszönti az utca népét, messziről úgy fest mintha egy illegális tűzijátékgyár robbant volna fel az erkélyén.

whyy.org

Hogy ez a mánia lecsengőben, annak lehetnek anyagi okai is, elvégre drága az a sok biszbasz, amivel a járókelőket lehet levillogtatni, meg az áram sincs ingyen, de az is lehet, hogy a többség egyszerűen rájött, hogy ennél feleslegesebb dekorációt nehéz lenne kitalálni (hisz ők csak hátulról élvezhetik, bár van akinek pont ez a zsánere), plusz a karácsonyi giccsek között is minimum dobogós a a világító rénszarvas villogó piros orral.

Persze dolgos népünket ismerve én mégis inkább arra tippelnék, hogy erre már tényleg nem akarnak pénzt kiadni. Ennyit az időjárásról.

Dobozolás helyett

Úgy néz ki, mondjuk 99%-ig tuti, hogy januártól megint lesz munkám, végre olyan amihez a diplomáimra is szükség van. Mindenféle hülye formátumú önéletrajzokat gyártottam, meg a "motivációs levél" című, agyrohasztóan értelmetlen szöveget, de legalább sínen van a dolog és akkora fizetésem lesz, amekkora eddig még soha se nem volt egyáltalán. Még  egyetemi oktató koromban sem, igaz hogy a katedra az legfeljebb tekintélyt ad, de gazdag vagy szép nem lesz tőle senki, a hazai fizetések mellett különösen nem.

Így aztán lehet, hogy mégis lesz még értelme annak, hogy olyan sokat jártam iskolába (21 év nappali +3 levelező), pedig mostanában már kezdtem azt gondolni, hogy megállhattam volna az óvoda után rögtön. Amúgy is elég fiatalon születtem, hatéves koromra pedig már profin építettem fakockákból bármit (tornyot, várat, másik tornyot, sajtfüstölő manufaktúrát), és ma is készségszinten alszom be ebéd után. Ennyivel simán el  lehet boldogulni, ha az embernek betanított munkási pozíciót ajánlnak, ahol annyi lenne a munka hogy négy kisebb dobozt be kell rakni egy nagyobba.

De most változott a helyzet, mondhatni fordult a fakocka, nekem meg olyan egetverő közhelyeket kellett írnom magamról, hogy jó a kommunikációs készségem, meg jól kezelem a konfliktusokat és a többi közhely, amik persze igazak, csak mindig mindenki ugyanabból a húsz öntömjénező jelzőből választ random módon hatot egy önéletrajzba.

Pedig mennyivel érdekesebb lenne, ha az ember olyanokat írhatna bele, minthogy "jó vagyok az ágyban", "kanállal eszem a pörköltet", "nem hordok zoknit" vagy "kedvenc filmes műfajom a cselekményes pornó". Én mondjuk egyszer valami munkára jelentkezve beleírtam a hobbik közé, hogy "sör, pizza, hardcore bélyeggyűjtés", gondoltam a hobbi-rovatban már nem kell olyan merevnek lenni, lássák hogy van humorom. Nyilván látták is, nem is hívtak vissza, de asszem én sem akartam annyira éjszakai árufeltöltő lenni.

Szóval januártól meló, addig kreatívan pihenek, illetve fogok, amint rájövök, azt hogy kell.

Isten hűtője

Mostanában valahogy sokszor kerülnek elő a médiákokban a Lapos Föld-hívők, már magyar tagozatuk is van. Ők ugye azt gondolják und hirdetik, hogy a Föld lapos, a közpe az Északi-sark, déli meg ugye nincs is, csak egy bazi nagy jégfal a korongvilág körül, hogy az óceánok le ne csorogjanak az űrbe bele. Meg hogy a bátor felfedezők se essenek le  valahova. (Hogy hova az nem teljesen tiszta, mert arra például nincs válasz, hogy mi a vihar lehet a lapos föld alatt. A Nagy Galaktikus Teknős, aki a hátán viszi az egész hóbelevancot? Vagy a Nagy Manitu pipázik arrafelé?)

civilhetes.net

A fenti ábra azért is különösen vicces mert megmutatja, hogy a laposföld határain túl, azaz a valamiféle burán (légkörön?, vagy ez egy igazi, rendes kupola?) kívül nem a nagy semmi van, nem valamiféle buddhista nirvána (az amúgy is agyonnyomná a létezésnek eme kis szigetét), hanem az univerzum egy nagy tál tejszínhab Isten hűtőjében, ezét is jegesedett el a föld széle. Egyébként ez a kupolás laposföldes elképzelés valamiféle gigantikus hógömbnek képzeli el a bolygónkat, amit időnként megráz valaki, és olyankor tél lesz.

Minden esetre nyomasztó gondolat, hogy valami óriásgyerek éjjeliszekrényén vagyunk a hógömb, akkor már mégis csak jobb az Isten hűtője-koncepció, bár ha tovább erőltetjük ezt a globális felmelegedést, akkor azt kockáztatjuk hogy megromlik a tál tejszín amiben úszunk, a Teremtő meg átkapcsol a Seregek Ura funkcióba, és kiönti a francba az egészet.

Viszont ez a modell azt is megválaszolja, hogy mi van a Lapos Föld alatt, fölött valamint körbe-körbe. Nos, alatta - a hűtő alsóbb polcán - egy műanyag dobozban fél adag pacalpörkölt van, mert az Úr ugyan mindenható, de kissé gyenge a gyomra, és nem bír egyszerre túl sokat enni belőle. Fölöttünk meg egyfelől a tejszínestál fedele van (ezért látjuk sötétnek az "űrt"), a felettünk lévő polcon meg egy fél doboz tojás, meg hátul egy elfelejtett tányér spárgakrémleves, abban is úszik amúgy egy lapos bolygó. Ott élnek a kis szürke lények, akik időnként lelátogatnak az isteni hűtő alsóbb régióiba, de ők igazából nem humanoidok, hanem értelmes penészgombák végtagokkal.

Amúgy tényleg gyarmatosítani akarnak minket, mert sejtik hogy az Úr nemsoká észreveszi a romlott leves-univerzumot, és akkor mennek a nagy mennyei lefolyóba, a repülő csészealjaikkal együtt.

Szóval ez van, a tudósok (az összes) meg évszázadok óta vagy hazudnak, vagy simán csak nagyon hülyék, de leginkább az utóbbi. Az a pár aki rájött a hűtő-univerzum valódi természetére meg simán letagadja, hülye "földgömböket" mutogat, meg műholdakról és Holdutazásról hadovál.

A delfinek persze az elejétől fogva mindent tudnak, de szarnak a fejünkre.

Szelhetetlen álloda

Épp most megy az egyik csatornán a Lehetetlen szálloda (Hotel Impossible) című műsor, aminek az a lényege, hogy a kis kopasz szakértő megérkezik egy lepukkant és némileg csődközeli szállodába, jellemzően valahová Amerika tyúkszaros hátsó udvarába, és megpróbálja gatyába rázni a helyet. Legalább annyira rámenős és szőrszálhasogató mint Gordon Ramsay a hasonló éttermes sorozatában, csak egyáltalán nem trágár, amit részemről a műsor hátrányai közé sorolnék.

De ezekről az epizódokról persze eszembe jutnak a saját szállodás élményeim, amelyeket alapvetően én is ilyen alsó-középkategóriás, enyhén lepukkant helyeken gyűjtöttem be. 

Volt például az a barcelonai hotel, ahol (bár nem tudok spanyolul, izé... katalánul), de az lehetett kiírva egy táblára, hogy "A lépcső elromlott, kérjük használja a liftet!". Ugyanis a hely az átépítés alatt is rendületlenül üzemelt, és épp a lépcsőházat verték szét egészen kis darabokra, mikor megérkeztem. A szobához járt erkély is, kár hogy a személyzet a frissen mosott lepedőket szárította ott, bár amúgy sem terveztem az erkélyen napozni januárban. Viszont a reggelinél olyan kenyérpirítót üzemeltettek aminek egyetlen fokozata volt, a szenesítő, úgyhogy gyorsan rájöttem, miért én vagyok az egyetlen a vendégek között, aki kenyeret pirít.

A dalmáciai nyaralásokkor is remek hotelekben laktam, vagy minimalisták voltak (ágy, asztal, szék, járólap), vagy bumfordi módon idézték meg a hetvenes éveket (gondolom akkoriban épülhettek), néha már vártam hogy kilép a szekrényből Tito marsall, és ismerteti a Jugoszláv kommunista Párt legutóbbi kongresszusának határozatait.

Amúgy épp egy tengerparti hotelben esett meg az egyik legszürreálisabb dolog i velem. A déli melegben ugye kultúrember nem megy le partra, megfőni az ötven fokban, a lazacvörös német turisták közé, hanem kiül az árnyas és szellő erkélyre sörözni. Én is vettem egyik nap egy hatos csomagot, és az ötödik félliteres doboz után már elég részegnek éreztem magam, mikor észrevettem, hogy alkoholmentes sört iszom. Láttam a kék dobozos Karlovackót a boltban, gondoltam ilyet még úgysem ittam, és tényleg jól a fejembe szállt. Tényleg van abban valami, hogy minden fejben dől el, és csak másodsorban a sörfőzdében.

A londoni szállodák meg nagyjából egyformák voltak, egyik sem a Savoy vagy a Ritz, de mindegyik igazi kis viktoriánus ékszerdoboz volt. Egy olyan amit a szenilis nagynéni harminc éve egy penészes padláson felejtett. A pénztárcabarát londoni hotelben nagyon kicsi szobákba juthatunk el nagyon szűk folyosókon, hogy aztán élvezhessük a hátsó parkolóra nyíló kilátást meg a szomszédok gyanakvó tekintetét. De legalább a reggeli svédasztal kellően szegényes ahhoz, hogy nem egye túl magát az ember. (Ezek alól egy kivétel volt, a Queen's Hotel Norwoodban, de onnan meg egy órát kellett buszozni a belvárosig, viszont messze a legjobb volt a kipróbáltak közül.)

És a legtöbbet (több mint tízszer) felkeresett szállodában valami mindig hiányzik. A kádhoz nincs dugó (tejeskupakkal pótolható), a mosdónál nincs szappan (98p-ért a sarki drogériából) meg hasonlók. Idén meglepődtünk, mert volt szappan, dugó mondjuk nem, de kád sem, a zuhanyzóhoz persze minek, viszont nem volt tévé. Csak egy távirányító. Gondoltam is, hogy a recepción majd leadom finom utalásféleként, hogy "nézzék mit találtam a szobában", hátha estére lesz tévé, de aztán ez elmaradt. Viszont vécépapírt is úgy kellett kérni elsőre, aztán persze hoztak egy csomót, de cserébe egyik nap csak egy törölközőt kaptunk, biztos azt gondolták, hogy majd a vécépapírral elintézzük, az van bőven...

Külön Kussolunk

Karácsony Gergelytől kiszivárgott egy kisebb öszödi beszéd ("a faszért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre"), ami több szempontból is figyelemre méltó.

Egyfelől egy Karácsonynak miért pont két héttel a névnapja előtt kell a fejébe húznia a szaros bilit, illetve ha ennyire nem akar jelölt lenni, akkor mi a búbánatért vállalta? Azt nyilvánvalóan tudja, hogy miniszterelnök az nem lesz belőle, talán nem is a kerületi polgármesterség a legjobb előtanulmány ehhez, az kevés hogy valaki okosakat mond és szemüveges.

Plusz a mérhetetlen népszerűségű (értsd:olyan kicsi, hogy nem is mérhető) pártja mellett az emeszpé miniszterelnök-jelöltje is ő lesz, márpedig egy ilyen csodacsapat élén veszíteni igazán remek dolog. Közben meg szigetvári v. az együtt nem tudom kije azonnal bejelentette, hogy a Karácsony akkor innentől csak egy téli ünnep, de semmiképp sem az ő miniszterelnök jelöltjük.

Pedig ha lehetne rá, mármint az ünnepre szavazni, nyilván simán nyerne a választásokon, aztán mehetne az agyalás a húsvéttal kötendő esetleges nagykoalícióról, miközben augusztus huszadika beülne a március tizenötödike frakcióba, mert a redbull errész nem hozott annyi szavazatot, mint a talpramagyar. A pünkösd meg maradna egy parlamenten kívüli törpepárt, október huszonharmadikával egyetemben. Róluk ugyanis úgysem tudja a többség, hogy mik is.

A jelenlegi ellenzék tényleg remek műsorral szórakoztatja a nagyérdeműt, szerintem a főszereplők legtöbbször már maguk sem tudják hogy éppen kivel összefogva állítanak majd listát egymaguk, illetve hogy pont akkor melyik pártban is lesznek majd. Vagy hogy most melyikben vannak. A legviccesebb az volt mikor sz.h. molnár gyula, úgyis mint emeszpé elnök felkonferálta a Karácsonyt, mint az Együtt vezetőjét, pedig ő Párbeszéd nevű pártszerűség társelnöke vagy mi, nem mintha amúgy nem lenne teljesen mindegy, két egyszázalékos formációnál.

Az Együtt új neve amúgy lehetne Külön, a Párbeszédé meg a Kussolunk, hátha az őszinteség hozna még fél százalékot. A déká meg szövetkezik a szolidaritással (jé, azok még megvannak valahol az asztal alatt?), de más nem akar vele szövetkezni, a momentum meg az elempé nem szövetkezik senkivel, ök mindketten egyedül akarnak kormányt alakítani a remélt öt százalékukkal. Pedig az van, hogy momentán nem lehet más a politika, nagyotmondásból az eddigi felhozatal is erős volt, nincs piaci igény az újabb adagokra.

Úgyhogy a magát demokratikusnak definiáló pártok töketlenkedése legfeljebb a Sas-kabaré színvonalát éri el, az meg csak hajszálnyival van a Móricka-viccek felett, vagyis szánakozva és némileg elborzadva nézzük, de röhögni azt már nem tudunk rajtuk. Szavazni rájuk meg pláne nem.

Csillagok újra

Mindjárt jön az új Star Wars film, én meg nem tudom, hogy érdekel-e? Egyfelől mert gyerekkorom nagy (és részben valláspótló) mitológiájából valami futószalag-franchise lett, másfelől meg az előző epizód (tehát  hetedik és nem a Rogue One) is csak valami ostobácska újrajátszás volt, azt meg minek.

Ráadásul ijesztő látni a neten, hogy milyen sok rajongó van, akik heti rengeteg órában gyártják és vitatják meg elméleteiket a legjelentéktelenebb részletekkel kapcsolatban is, jutyúb-videókban magyarázzák egymásnak a tutit. A könyvesboltokban, de már  könyvtár sci-fi polcain is eluralkodtak a sztárvórz könyvek (asszem nagy részüket irodalmi túlzás lenne regénynek nevezni) meg a képregények, a rajzfilmekről nem is beszélve. Nyilván le vagyok maradva a trendektől, de én ma láttam először a tévében olyat, hogy Lego-sztárvórz rajzfilm. Vagyis rajzolt lego-figurákkal játszatnak el teljesen érdektelen sztorikat, komolyan, már várom a lego-gyűrükura hangoskönyvet, nem tudom az milyen lenne., de ha üzletileg pozitívnak ígérkezik, úgyis meghúzzák.

askideas.com

Persze nem biztos hogy eleve tojok az új filmre, legfeljebb megvárom míg mozin kívül is meg lehet majd nézni, mert nagyon nem vagyok már gyerek és nincs igényem az ilyenfajta hollywoodi mitológiára. No meg valljuk be őszintén,  ezek igazából nem jó filmek, pontosabban filmnek nem jók. Látványorgiának, videojáték-alapanyagnak valamint happy-meal menü betétnek kitűnőek, meg próbálják velük behúzni a mítoszba és a fogyasztói csoportba a mai tinédzsereket, csak őket már sokkal több inger éri. Vannak például ezek a szuperhősös képregény-izék számolatlanul, ezekhez képeset a Star Wars csak egy sok elképzelt világ közül. 

Főleg azoknak, akiknek amúgy nincs saját életük, ezért ezeken keresztül próbálnak bevonódni legalább egy képzeletbelibe, meg azoknak is akiknek ez csak kikapcsolódás, de engem meg egyre jobban hidegen hagynak. A szuperhősös "univerzumokkal" például semmilyen viszonyban nem vagyok, nem is érdekeltek soha,a Star Wars meg legfeljebb nosztalgia valahonnan harminc évvel ezelőttről, egy jó Tarantinót sokkal többre értékelek ma már, mint George Lucas fantasyját.

Mert azt még fontos leszögezni, hogy a Star Wars nem sci-fi, nincs benne semmi tudományos. Az űrhajóknak hangjuk van a légüres térben,  a lézerkard annyira értelmes mintha egy mesterlövészpuskát (azaz az adott csúcstechnológiát) arra használnánk, hogy leüssünk vele valakit, az összes űrlénynek megfelel ugyanaz a gravitáció és légkör etc.

A Star Wars egy fantasy, egy lovagregény és részben egy megváltás-történet (itt a klasszikus trilógiáról lenne szó, ahol a Fiú váltja meg az Atyát, de hát nem a Biblia világában vagyunk), illetve újabban valami politikai-krimivel kombinált akciófilm / road movie.

Nézze meg, akit érdekel, hogy én közéjük tartozom-e azt tudja az Erő.

Jézus Krisztus szupermarket

Nemsokára jön a Kisjézus nevű télapó a plázából, és hoz lapostévét, ikszbokszot meg szeretetet, bár ez utóbbit elég nehéz becsomagolni, jobbra rántott halba meg süteménybe próbáljuk, de ha nem jön fel rendesen a piskóta vagy reped a bejgli, akkor csak elkeseredettség lesz belőle, meg családon belüli kiborulás.

Én egyébként kissé aggódom a karácsony miatt, az ágyam végében már áll egy műfenyő (tavaly december óta amúgy, kipusztult a plafonig érő hibiszkuszom, és egyszerűen kell oda valami zöld), de félek hogy éjszaka megtámad és rám szórja a leveleit. Mert egy műfenyő is hullatja a műtűleveleit, csak nem olyan tempóban.

Az viszont vicces, hogy évről évre egyre nagyobb a szakadék a tévéreklámok kandalló előtt mosolygó, meg a konyhában szintén fülig érő vigyorral közösen sütit sütő családképe, meg a teszkóban az akciós szaloncukorért tülekedő félrészeg családapák, és a szűk konyha káoszában az idegösszeomlás szélén egyensúlyozó, karikás szemű családanyák között. Nem csoda hogy mindenki inkább beköltözne a tévéjébe, de mivel ez nem megy, görcsösen próbálnak hasonulni az ott látható idillhez.

Így aztán se Jézus, se téli napforduló (kinek mi az érdekes), csak akciós csirkemell, kedvezményes hitel, meg kezdőrészlet nélküli okostelefon. Még jó hogy nekem nincs pénzem, így idén kivonom magam a vásárlási őrülés alól, esetleg meglepem magam egy kis fogkrémmel meg domesztosszal, ha már úgyis épp fogytán vannak. Ez egyfelől kényelmetlen érzés, ugyanakkor furcsa mód megnyugtató is, a pláza meg a teszkó idén nélkülem ünnepel a sormintaszerű műfenyőkkel.

Érdekes, hogy a húsvéttal miért nem történt meg ugyanez? Ott csak a gyerekeknek szóló csokiizékre meg a nagy kajálásra megyünk rá, az ilyen locsolkodós népszokások meg a nagy városiasodásban már úgyis kihaltak, másra meg már amúgy sem emlékszünk generációk óta.

Mondjuk a karácsonyból is egyre kevesebbre, a Jézus Krisztus szupersztár helyett maradt a szupermarket, meg a hiper. Nem panaszképp mondom, nem állnék le siránkozni valamiféle "régen minden jobb volt"-stílusban, ilyen a kultúránk, de szerencsére az is belefér, hogy nem kötelező szeretni.

Kufárok

Van nekem számos kedvenc zenekarom, de ha csak egyet és tényleg egyetlenegyet kellene megnevezni, akkor gondolkodás nélkül rávágnám, hogy Queen. És a Queen-nek az egyik legjobb száma a Don't stop me now, amit viszont azt hiszem most már soha többet nem leszek képes önszántamból meghallgatni.

Mert kábé másfél hónapja minden tévécsatornán, félóráként lemegy az egyik telekomos cég reklámja, amiben ráadásul nagyon bénán elgajdolják a dalt (éneklésről beszélni itt - Freddie Mercury viszonylatában - túlzás), illetve egy részét, én meg lassan már pisztollyal lőnék a tévére, mint Elvis a rosszabb napjaiban.

Mindig szörnyű látni/hallani mikor valami jó dolgot ilyen olcsón kiárusítanak (és mindegy mennyit fizetett a multi a dalért, a művet magát már a reklám által ócsosította) , nem hiszem hogy a Queen maradék tagjainak pont erre a pénzre lenne szükségük, hogy ki tudják fizetni a villanyszámlát.

Az pedig hogy karácsony előtt - hozzám hasonlóan - elég sok embernek lesz hányingere attól, ha meghallja az egyik nagy slágerüket, nem sokat dob a zenekar kissé már amúgy is megtépázott imidzsén. Gondolok itt az Adam Lambert-féle turnéra. Meg a We will rock you című musicalre, amit Londonban 10-11 év alatt (amíg ment) nem voltam hajlandó megnézni, mert egy dalokra felfűzött musical eleve értelmetlen. Ha akarom hallgatom a dalokat, nem kell hozzáizzadni valami béna történetet, még akkor sem ha az izzadság egyenesen Ben Elton hónaljából jön.

A musical ugye eleve egy emberiség elleni bűntett (de erről már értekeztem), a Queen meg mégis inkább egy rockzenekar volt. De ha a Hammer to fall is reklámzene lesz, avagy eladják annak, akkor én akár kölcsönből is veszek egy repülőjegyet, elmegyek és személyesen pofozom fel Brian Mayt meg Roger Taylort. Nem szívből, kötelességből csupán.

Templomosok

Soltész - valamilyenügyi - államtitkár szerint igen jó és fontos, hogy itthon felújítják a templomokat, hisz Brüsszelben meg épp "vérpadra" állítják Magyarországot a sorosok. Azt most hagyjuk is, hova lehet még fejlődni a vérpadozás után (a vérpad az most eléggé beakadt nekik, de kábé ez az ultima ratio, ennél erősebbet már nemigen tudnak majd mondani, de persze meglátjuk), meg hogy nem Magyarországgal van baja az EU-nak hanem orbánnal és elvtársaival.

De az már tényleg beteges, hogy templomfelújítással kell harcolni a kötelezettségszegési eljárások ellen, imaházak kimeszelésével a bizottsági meghallgatások aljas szokásával, és gondolom szerveződik már az imakommandó is, hisz a Brüsszelben lakó Sátán  ellen leghatásosabban a Lajos Atya és a Nénik nevű formáció tud tenni, Nyékládházán.

Amúgy a ma délelőtti meghallgatáson (az EP állampolgári jogi, igazságügyi és belügyi bizottsága előtt amúgy) az különösen vicces volt, mikor a meglepően kakaduszerű szijjártó péter józan, érzelmi kitörésektől mentes vitát kér. Itthon meg koncepciós perről, boszorkányüldözésről meg ugye az említett vérpadról hadoválnak (nagyjából ebben az erősödő sorrendben, gondolom majd jön az Armageddon emlegetése is), mintha a hazai, megszólítani szándékozott szavazó nem nézne tévét vagy netet, és nem látná hogy az itthon nagypofájú külügyminiszter milyen  behúzott farokkal oldalazgat odakint.

De idehaza legalább felújítják a templomokat, részünkről nem hagyjuk hogy kitépjék az Európa gyökereit adó kereszténység izé... gyökereit. (Az ókori görögök meg rómaiak pedig kinyalhatják...)

Levesek készülnek porból

Nem szeretem ezt a mostani időjárást, az én kedvenc évszakom az ősz, de annak vége, a tél meg a hó miatt lenne romantikus, vagy szerethető, nem az ónos esőtől meg a viharos jeges széltől. Ettől persze még globális felmelegedés van, hisz az időjárás egyre szélsőségesebb, úgyhogy leginkább arra vágyunk, hogy ha már fehér karácsony nem lehet (illetve legfeljebb a szó egészen neonáci értelmében), akkor legalább legyen száraz, ne szakadó esőben kelljen átvinni a nagyiékhoz a képviselőfánkot.

Plusz feltűnt, hogy evolúciós léptékkel mérve csak egy pillanata léptünk ki a barlangból, hiába vagyunk született városlakók. Most hogy négykor már villanyt kell gyújtani, én már ötkor ásítozom, és hét előtt nem is igen mászom elő az ágyból, merhát' sötét van. (A teknős ha bemegy az ágy alá, magától két napig ki se jön, én szedem elő az öreglányt, de ő még nálunk is természetibb.)

A hideg ellen amúgy a legjobb a rumos tea sállal, persze külön, nem keverve (ivott már valaki sálat?), a fagyos szél ellen meg az otthon maradás.A nappaliban a legritkább esetben van fagyos szél, de ott még rum sem kell a teába, ettől persze még önthetünk egy kis teát a rumba, mondaná Fülig Jimmy.

Viszont ilyenkor kezdek levesfüggő lenni, valójában mindegy milyen levest eszek, a lényeg hogy kurva sok csili legyen benne (erről magam gondoskodom), izzadjon tőle a nagylábujjam is, mert ez ugyan rövid távon fáj, de már középtávon jajjdejó.

Ébren tart a rengeteg endorfin, pedig a szervezetem csak tiltakozásképp termeli, a kurva sok csili ellen.

Ennyit az időjárásról.

Menot (ellentmondásos poszt)

A legújabb médiaőrület a metoo, avagy az engem is, lassan többen vannak akiket zaklattak, mint akiket nem. Most biztos egy non-PC szemétládának tűnhetek, de néha az a szörnyű érzésem támad, hogy bizonyos celebek csak azért állnak elő valami zaklatási sztorival, hogy kicsit megint lehessenek a címlapokon, ha már egyre kevesebben emlékeznek rájuk a Big Való Brother Világból, hisz lássuk be az tíz éve volt, abból meg most már nehéz megélni, hogy ők tíz éve segget villantottak.

Merugye: Miért nem akkor szóltak? Erre amúgy a rendes válasz az hogy mert szégyellték is, meg féltették is nemlétező karrierjüket, avagy nem is gondolták, hogy ez zaklatás, akkoriban valahogy természetesnek vették a szereposztó díványt, meg azt, hogy bár a munkaköri leírásban ez explicite nincs benne, de időnként ki kell verni a főnöknek.

Ebből a szempontból nem baj, hogy hirtelen téma lett a dolog, hogy ha túl későn is de sokan ki mertek állni a történeteikkel, és ezt az egész szexuális-hatalmi játszmás sztorit elkezdték kibeszélni. A gáz az, hogy nagyjából a legalja bulvársajtó szintjén ("Darth Vader fogdosta a fenekem a Halálcsillag átadásán"; "A Doktor megujjazott a Tardisban"; "Le kellett szopnom Kim Dzsong Un kutyáját"), ami kábé kétféle reakciót válthat ki. 

Az egyik az, hogy mocsok állat minden fenékfogdosó, börtönbe velük, sőt akasztófára, a másik meg hogy ugyan már emberek vagyunk, meg hát kulturálisan is hagyományos tradíció rámarkolni, ha megkívánjuk azt, akinek a konyhában a helye amúgy is.

Nyilván mindkettő eszelős baromság, de ezt majd úgyis eldönti a jog a maga lassú és kretén módján, az viszont tényleg fájdalmas, ahogy az Elfeledett Celebek Metoo Népmozgalma kibontakozik. Lassan már csak az számít valakinek, akinek van köze valami ilyen ügyhöz (egyik vagy másik oldalról), az már nem lehet híres költő akinek nem nyúltak a bugyijába, mint ahogy huszonéve nem lehetett rendes rocksztár aki nem vert szét bekokózva legalább egy hotelszobát.

Ráadásul az ilyen gátszakadások csak arra jók, hogy pont eltereljék a figyelmet a tényleg komoly esetekről, a bicskei intézetigazgató esete például sokkal kevesebb figyelmet kap, mint az hogy valami VV Akárkinek többször is ajánlatot tett a havas henrik. Ha igaz, az utóbbi is nehezen tolerálható (igen tudom, a verbális erőszak is erőszak), de azért nem egy súlycsoport. (És akkor szexuális molesztálásnak számít-e, ha az egyik részeg senki a kocsma előtt azt üvölti a másiknak hogy "Gyere ide geci, majd jól seggbebaszlak!")? És igen, számít az is ha heteken-hónapokon át zajlik a dolog, de nem ugyanaz, mint mikor az igazgatóbácsinak ki kell verni a bránert, snickersért, meg némi készpénzért. Sokszor.

De ez az össznépi őrület már sok, a szexualitásban amúgy is nehéz meghatározni a normális, a perverz meg a bűncselekmény határait, valószínűleg a kölcsönös beleegyezés meg a mellérendelt (tehát nem hatalmi) viszonyok definiálják a normalitást. (Hogy aztán egyénileg mindenkinek az a perverz, ami neki már nem fér bele, az más ügy.) És a zaklatási ügyekben tipikusan ez a kettő, vagy legalább az egyik hiányzik, innentől meg nem férnek bele a normalitásba. De könyörgöm, valami elfeleledett reality-szereplő nekem ne jöjjön azzal, hogy megjegyzést tettek a csináltatott melleire, és így húsz év után most felszakadtak a lelki sebek.

Engem viszont soha senki nem zaklatott, emlékeim szerin én sem zaklattam (bár a kilencvenes évekre csak hézagosan emlékszem), úgyhogy most már tuti nem leszek híres, de legalább nem is visznek el bilincsben, meg nem kell húsz évvel később vécén... izé címlapon sírni.

A nagy kérdések ideje

Ártunk és ormányunk tájékoztató kampányt indít a nyugdíjasoknak karácsony alkalmából kézbesített Erzsébet-utalványokról. Ami tényleg pofátlanság, hisz egyfelől a nyugdíjasok szerintem simán észreveszik, ha a postás hoz nekik utalványt, másfelől meg már megint "tájékoztató kampánynak" hívják a sima kormánypropagandát. Ami persze arra is jó, hogy valami közeli vállalkozó megkeresse vele a karácsonyi új Bentley árát, így nem kell széttörnie a malacperselyét. Asszem tévés kampányról van szó, szóval a Nemzet Hörcsöge meg kisebb részt a Nemzet Gázszerelője fog jól járni vele, meg nyilván a felcsúti hörcsögszerelő.

Azt viszont különösen felháborító, hogy nem tartanak nemzeti konzultációt arról, legyen-e tájékoztató kampány, hisz a kormány prominensei lassan a feneküket sem merik kitörölni konzultáció nélkül, hisz ebben is ki kell kérni a nép véleményét. ("Egyesek szerint a bidé egy remek találmány, bár a hírek szerint Soros György is ilyet használ, különösen ha Brüsszelben tárgyal a migránsok betelepítéséről. Ön mit gondol erről? - a: Igen a bidé jó dolog; b: Brüsszelben Soros seggét nyalják, ezért kell neki; c: Leszarom, de nálam fogytán a vécépapír")

Szóval követelem a nemzeti konzultációt arról, hogy kell-e külön nemzeti konzultációt tartani a tájékoztató kampányról, vagy inkább mégis. Egyébként elég lenne csak a válaszok megoszlásait közzétenni, hogy hány százalék az igen, hány százalék a nem, a kérdést meg mindenki gondolja hozzá maga, ízlés szerint kecsappal vagy mustárra.

Életjelek

Naszóval, egy hónapig nem írtam ide semmit, ami nálam egyéni rekord, de az a szörnyű helyzet, hogy az újból bekövetkezett munkanélküliség meg a depresszió, az nem nagyon motiválja az embert, hogy írjon, pláne hogy még szellemes is próbáljon lenni, de már mászom kifelé a gödörből, avagy.

Vicces  még mindig csak nagyon mérsékelten vagyok (Petra szerint túl gyakran nézek magam elé komoran), de végül is érdekel a körülöttem lévő világ, túl a sitcomokon is, csak most épp pénzért kellet cikkeket írni, és ugye az az első.

Amúgy meg még mindig Londonon nosztalgiázom, akkor legalább történt velem valami, fagyit mondjuk nem ettem, mert az cukros, meg hideg is volt.

Viszont van remek Portobello Roados pólom, mert az jó, mármint a Portobello meg az egész Notting Hill, egyre jobb:

És persze azért jó külföldön leni, mert az ember nincs itthon, nem néz tévét, sőt esetünkben nem is internetezik, így fontosabb, hogy mi legyen az ebéd a kedvenc indiai étteremben vagy milyen szusit vegyen az ember vacsorára, mint az, hogy nem fog össze az ellenzék, vagy hogy a kommunisták/fasiszták megint emelik a kakaós csiga árát. (Gondolom mindenki ismeri, de nekem tényleg új volt a minap a poén: "Mi az ami barna és kurva lassú? - A kakaós csiga"... én kérek elnézést.)

Ilyenkor  tényleg távol lehetek az életemtől, meg közel valamihez, amit sosem tudtam (nem is akartam) az életemmé tenni, dehát voltam én így már a vallással, a vegetarianizmussal meg a repülőmakettezéssel is. Ma már viszont megvilágosult vagyok, mindig mosok kezet de nem veszek szappant, öntözöm a szobanövényeket de biztatom őket az önellátásra, porszívózok időnként de várom az öntisztulást is, illetve igyekszem átállni a fotoszintézisre, hátha napos telünk lesz.

Aztán majd holnap politizálok is, csak előbb megnézem mi most a Kínai Kommunista Párt hivatalos álláspontja különféle ügyekben, nehogy mellényúljak.