Katasztrófakattintás

Mi van a hírportálokkal, amikor beüt a heti uborkaszezon, ami a szombat délután? Mert ugyan a fű már pénteken sem nő, hisz mindjárt itt a hétvége, de szombaton már egyenesen füveznie kell egy hírügyeletesnek, hogy a meglássa az esti címlapot a szemben lévő  kapualjban hugyozó, részeg közterület-felügyelőben. A minap már okoskodtam itt valamit a hírértékről, nos annak fényében hajt végre nagy műveletet a Zorigó, olyan hírekkel, amik nem azok, de kattint rájuk a nép, hogy ember, ez tényleg durva!

A trükk annyi, hogy ha a világban nem történik semmi (mert a világ az olyan, hogy néha a  semmi is megtörténik benne), akkor fel kell lapozni az internetet, és keresni valami kattintásvadász címet eredményező bármit. Az említett portálon nyilván unják már a "6 jele annak,  hogy a szomszédod egy etikus energiavámpír" típusú hülyeségeket, nekik valódi történések kellenek. Márpedig a valódi történések mindig tragédiák, nincs az az olimpiai aranyérem, szárnyaló GDP, vagy kispanda született az állatkertben, amit ne lökne a címoldal aljára egy tömegkatasztrófa. Jó a hurrikán is, de még jobb egy kisvárost letaroló, kisiklott atomvonat, vagy egy lezuhant repülőgép, legalább három számjegyű halálos  áldozattal.

Így aztán Zorigo Anonymus, az ismeretlen katona sírja, felkúr a címoldalra egy kiemelt hírt: "Lezuhant egy repülő Törökországban, rengetegen haltak meg", Ez jó, ez tényleg egy kattintás-mágnes, elvégre Törökország már majdnem itt van a szomszédban (és  persze volt ennél sokkal szomszédabb is, csekély  másfél évszázadon át), a rengeteg halott meg érdekes, pláne ha nem mi vagyunk az egyik. (Ha igen, nagyjából már tojunk a hírekre, de már nem is vagyunk célcsoport.)

Olvasó jön, kattint és a szöveg úgy kezdődik, hogy "17 évvel ezelőtt zuhant le Törökországban az Atlasjet 3204 járata." Ja, ha csak úgy nem.  Mondjuk számítottam rá (és lehet, hogy már írtam erről a jelenségről, csak nem tudom hogy itt-e, már ha egyáltalán), igazából csak az érdekelt, mennyire lesz régi  az anyag. mert megvan az a kellemetlen szokásom, hogy először azért átfutok néhány valódi hírportált is,  a Zorigó csak vége után kettővel jön, de csak a ha aznap még nem ittam kávét. És mire odaérek e remek, csöcsökkel dollárbaloldalazó kulturális fekete lyukhoz, nagyjából tiszta, hogy semmi olyasmi nem történt ma, ami náluk épp  a vezető "hír". Index, Telex, HVG, CNN, Times, de még a rohadék balos Guardian se szól róla egy szót se, csak az egyetlen és bármikor megismételhető felcsútista agitka.

De ha már, vannak további ötleteim is, maradva amúgy a repülőgépes sztoriknál. Részemről izgatottan várom, mikor és  miképp számol be nemsoká a Zorigó  2001. szeptember 11-ről, vagy a Hindenburg léghajó katasztrófájáról. Megrázó eset mind a kettő, továbbá közös bennük, hogy mindkettő az Egybesült Államokban történt (ráadásul az egyik New Yorkban, a másik meg a közeli Lakehurstben, bár utóbbi már épp New Jersey), és egyiknél sem Trampli Donáld volt az elnök! (Nála ilyen  nem fordulhat elő, ezt fontos lesz hangsúlyozni a cikkben.)

Aztán meglátjuk, hogyan tudják  majd kíméletesen közölni, hogy Amelia Earhart, aki 1937-ben tűnt el repülőjével, máig nincs meg!

Ha valaki látta mostanában, kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

(history.com)

Nem szándékolt kommunikáció

Egy ilyen társasháznak eufemizált  panelkaptárban, amiben élek, és ahol igyekszem nem interakciókba keveredni a lépcsőházi népekkel (annyira modern vagyok, hogy az elidegenedés nálam az alap), gyakran leszek figyelmes furcsa zajokra. Ha jobban figyelek (ha egyáltalán!) ezek általában emberi beszéddé álnak össze, különösen a vécén. Mert mögötte van egy földszinttől  a negyedikig tartó akna (ott mennek a csövek, tényleg, láttam), ami csak egy pozdorja-fallal van elválasztva a buditól, és nem hangszigeteli a vízcsövek által terjesztett audiofájlokat. (feljegyzés: Nézzek már utána, honnan tudok ilyen szavakat, hogy „pozdorja“?)

Én nyugodtan ülök a vécén, és egy húsz évvel ezelőtti újságot olvasok, mint egy férfi (bár gondolom pont az ilyen részletek nem érdekelnek senkit), vagy épp takarítok (mint egy alanyi VV Vécépucoló), és közben meghallgathatom, hogy az alattam és a fellettem lakóknál épp hol tart a magánéleti válság, a vízvezeték-szerelő, vagy hogy hisztizik a gyerek a miért.

Ez rendben is lenne, elvégre lakótelep, de azt valóban nem értem, hogy miért a klotyón kell megbeszélni, hogy te lusta dög, még a szemetet se viszed le!? (Ennél egy fokkal témábavágóbb a „Fú bazmeg Ildi, majdnem befostam!“ egysoros szabadvers, olyan hangerővel, hogy biztosan minden emeleten hallják azok, akik épp azt teszik.)

Ez a helyzet viszont védekezésre késztet, miszerint inkább kicsit visszatartom. Mert az egy dolog, hogy nem érdekel mások családi élete vagy egészségügyi állapota (bár panaszom elvileg nem lehet rá, hisz a négy fal között csinálják), de mi  van ha tényleg csilis babot ettem, és ezt a vécén monologizáló szomszéd is jól hallhatja majd talán. Ilyenkor lehetőségeimhez képest várok, és legfeljebb addig is kiírom magamból később, elvégre a traumák arra valók, hogy feldolgozzuk őket, költészetté érleljük vagy borba fojtsuk. (Bár ez utóbbitól már tartózkodom.)

comedycard.co.uk

Számokba fojtva

A mai nap idézete tegnapról: „A numerológia szerint az Ön mobilszáma egyedi betekintést nyújt személyiségébe és jellemvonásaiba. Próbálja ki.“ Tömören: egy faszt! Bővebben: itt mindenkinek teljesen elment az esze?

(Avagy már megint egy indexes  melléküzemági tartalom, de a címlapról ám, és nincs az az isten, hogy belinkeljem.)

A nem tömör verzió  meg persze az, hogy próbáltam ki!, és az lett az eredmény nagyon numerológiailag, vagyis rém szakszerűen, hogy: "Érzékeny, empatikus és szívesen hallgatja mások problémáit. Bár nem kezdeményez gyakran hívásokat, minden üzenet és telefonhívás örömmel tölti el. Személyes csengőhangja is tükrözi egyedi stílusát.“

Ezzel szemben az igazság az, tisztelt esküdtszék, hogy érzékeny vagyok, ha engem sértegetnek, de amúgy leszarok mindenkit (ennyit az empátiáról), tényleg ritkán telefonálok, de gyakran felveszem. És közben nem, nem tölt el minden üzenet és  hívás örömmel, de hát miért is örülnék annak, hogy mondjuk sürgősen rendezzem a mínuszba csúszott bankszámlámat. Személyes csengőhangom nincs, soha nem is volt, az aktuális telefonomon is a gyári beállítás  működik, annyira nem érdekel az egész... (Mindennek fényében pedig a tömör reakcióm érvényben marad.)

De hát nyilvánvaló, hogy a numerológia-kamu az pont abba a halmazba tartozik, mint a Kisnaccsád világlap horoszpókja, az összes tévés evangelizátor (ez a fajta olyan kíméletlen, mint a Terminátor, csak Bibliával támad), a néhai Ufó Magazin, meg a kristályokkal gyógyító angyali energia.

p.s. Ha viszont a születési dátumomat veszem alapul, akkor magabiztos vagyok, független, és mindig tudom, mit akarok. (Aha, egyszer már saját példámmal szeretném  megcáfolni „a pénz nem boldogít“ tételt. engem boldogítana.) De ha a TAJ-szám az alap, akkor kalandszerető, szabad szellem lennék. Most akkor melyik az igaz, túl azon, hogy kurva nagy közhely az összes, és alig különböznek egymástól, mert gyanús, hogy a „független“ meg a „szabad“ ez esetben ugyanaz, csak volt kéznél egy szinoníma-szótár. És miért nincs olyan opció, hogy „Te egy rémes alak vagy, de komolyan, csoda hogy ezzel a telefonszámmal a karmádban, még szóba áll veled a sarki bolt pénztárosa“?

p.p.s. Ez itt meg úgy nem numerológia, hogy matek.  Érdekes matek:

en.wikipedia.org

A Hír, az Érték, meg a Négy Akkord

"Vogel Evelin többeket megkeresett, hogy pártot alapítana, de most inkább mégis pihenne kicsit“ Ez aztán az érdekes hír,  már ha hír egyáltalán. Ugyanis a bevett nyilvánosság- és médiaelméletek szerint a hír az, aminek hírértéke van, a hírértéknek meg feltétele hogy a közölt információ  legyen: 

- új (nem hallottunk róla, de nem is számítottunk rá), és legyen

- releváns (avagy legalább minimálisan fontos nekünk, a környezetünknek, vagy valakinek, aki meg nekünk fontos).

- Valamint illeszkedjen valamilyen bevett fogalmi keretbe, azaz tudjuk hova tenni a saját kis életvilágunkon belül. (Az nem hír, hogy „albínó koalát szült a zsiráf“, mert nyilvánvaló hülyeség, ezért nem is fontos, nem újszerű, mert rengetem ilyen hülyeség jön szembe naponta, plusz amúgy sem szoktunk az állatok interraciális szexualitásán elmélkedni. Azaz. ha igaz is lenne, eleve nincs hová tenni tudatunk polcrendszerében.)

Nos az, hogy Evetke... (nem ezt inkább nem, az evet az mókus, de az én buborékomban az valaki más, a Vogel meg madár), szóval hogy VE pártot alapított volna mégsem, az először is nem újdonság. Mindenki, aki valahogy pofára esik a kortárs közélet/politika mocsarában, az először is sáros lesz és  büdös, de rögtön utána bejelenti, hogy pártot alapít. Ám ha ez már kicsit kínos lenne, akkor először „mozgalomnak“ hívja, így azért vállalhatóbb lesz, hogy a következő  választáson csak háromszáz szavazatot kap, országosan. Hisz dehogy akart ő parlamenti párt lenni, ő mozgalom. Jó, hát tizenhatan  vannak összesen, de a nagyi meg a Géza is megígérte, hogy nemsoká belép, és ha ők hoznak még egy embert, akkor nemcsak hogy kétszámjegyű  lesz a taglétszám, de már kettessel is kezdődik majd!

Másodszor pedig teljes lényegtelen mit csinál vagy mond ez a láthatóan kissé zavart nő (elolvastam a 444-en a vele készült interjút, és elfogott a szekunder szégyen), mert nem lett belőle a Párt (a felcsútista) csodafegyvere, de a másiké sem, másra meg láthatóan nem jó. Mert vagy túl naiv, vagy nagyon sunyi vagy ezeket kombinálja, ami meg a legrosszabb változat.

Harmadikként pedig világos, hogy nincs hova tenni, amiket mond, mert mindenek mondja az ellenkezőjét is, nincs koherencia a megnyilatkozásaiban, avagy az össze-vissza nyilatkozás nemigen fér bele semmilyen bevett fogalmi keretbe. Így aztán a három (általam kissé önkényesen felsorolt) kritériumok egyike szerint sincs hírértéke  az egésznek, úgyhogy tényleg pihenjen inkább, nagyon spirituálisan persze. (Mert a hivatkozott interjúban még spirizik is egyet, hogy ő pár éve már megtalálta Istent, csak az nem világos, ennek mi az isten köze van a lehallgatási bulvárbalhéhoz?)

 

p.s. Na, ez lenne egy valódi hír: „Punk tudósok megtalálták a negyedik gitárakkordot!"

(Ezt úgy lopom, csak már nem tudom honnan...)

Kommunisták egy náci egyetemen?

Még tegnap, Gulyás G. demokrácia-elbábozásügyi minisztert a részben felkérdezős sajtót tájékoztatóján (úgynevezett „Kormányinfón“) alákérdezte egy kormányhitű médianapszámos, hogy miként is állunk az ELTE egyetemi autonómiájával? Mire miszter miniszter frappánsan odabaszott a gaz háttérhatalmi ellenzéknek, a 444 élő tudósítását idézve: „Az intézmény hozzáállása a tudomány alapján áll, néhány oktató viszont náci vagy kommunista egyetemen is taníthatna, mert úgy gondolják, hogy a politikának beleszólása lehet a tudományos életbe.“ (Csaxólok, van beleszólása, és nem fél használni.)

Na most az van, hogy G. baromságokat beszél, mert pont az ELTE oktatói nagyrészt nemigen taníthatnának náci vagy kommunista egyetemeken (egyébként azok pontosan milyenek is?), mert az eltén túl sok a liberális. (Felcsútiul: libernyák, bár pont ez a bunkóskodás mintha kissé kiment volna a divatból a Párt köreiben, mióta a főnök már nem használja folyton. Most csihi-puhi van, meg lökdösődés, bár a kormányinfóra inkább csak az első jellemző, jobbára verbálisan.) Liberális meg legalább is elég sok van az ilyen bölcsész, társadalomtudományi meg hasonló részlegekben az Eötvös Lorándról nevezett műintézményben, részemről oda jártam öt évig, és ez volt az egyik, amit bírtam benne. Egy liberális meg nem náci, a náci nem kommunista, a kommunista meg nem liberális, ez kábé egy „Bevezetés a politológiába“ kurzus második előadása után világos lehet bárkinek. Úgyhogy ezeket ne tessenek összemosni. (Bár  Gulyás ezt éppen elkerülte, de harcostársai ilyen csekély különbségekre nem adnak.)

Persze a miniszter elvtárs jogász, nem rémlik már neki holmi politológia kurzus, és egyébként is főállású politikus, neki ne magyarázza már meg senki, hogy ostobaságokat beszél. Elvégre közimert ócska  kis közhely, hogy aki tudja az csinálja, mint szerénytelen személye, aki meg nem tudja az tanítja, szóval az kussoljon. És jé, ezek az eltés nácikomcsik is főleg tanítanak sokmindent, tehát nem értenek semmihez! Quod erat demonstrandum - mondja a művelt angol, aki sznob, és szeret latin kifejezésekkel dobálózni. Miniszter elvtársnak megvan a kettes alá, leülhet, de legközelebb azért tessék majd érveket is hozni (meg tisztasági csomagot és váltócipőt).

Zöld hentesek

Szeretjük-e az emberhúst, ha csirkének van eladva? Nyilván, a rántott vízvezeték-szerelőt csak a pácolás módja különbözteti meg a rántott csirkétől, és mint a címben jelzett film elején az egyik hentes kifejti, a „kóbász“ azért nagy mítosz mert egy döglött állatot kell begyömöszölni a saját végbelébe, és az eredmény ehető lesz. (Ezt azért mi is zokon vennénk, ha valaki minket akarna ugye... gyömöszölni. Be.)

Ennek a 2003-as évjáratú, bájos dán fekete komédiának két, mondjuk hogy nem igazán túlművelt hentes a főszereplője, Svend és Bjarne, akik unják már förtelmes főnöküket, és belevágnak egy saját  üzletbe. De eleinte nem megy jól a bolt, a nyitás napján konkrétan egy vásárlójuk sincs, másnap viszont megjelenik az exfőnök, és venne náluk húst az esti jótékonysági vacsorájához. Hús az nemigen akad, de Svend eladja neki annak a villanyszerelőnek a bepácolt comját, akire előző este véletlenül rácsukták a hűtőkamrát. A pasi feketén dolgozott, senki nem tudta, hogy ott van,  a két hentesnek meg van remek csontdarálója, amivel el lehet tüntetni a hulla maradékait. Olyan sok azért nem marad belőle, mert az előző esti vacsora annyira jól sikerült, hogy a potenciális vásárlók hullámokban rohamozzák meg a boltot.

És hőseink innentől ráállnak az emberkereskedelem eme sajátos formájára, feldolgoznak egy, a közeli parkban holtan talált svéd diáklányt, Svend ex-excsajának barátnőjét, és  Bjarne  szellemi fogyatékos ikertestvérének (aki nemrég ébredt fel a kómából) kezelőorvosát.  És mindezek hátterében zajlik a szereplők magánélete, fény derül Bjarne családi tragédiájára, meg hogy miért akarja minden áron halottnak látni a testvérét (őt speciel nem gasztronómiai okokból).

A Zöld hentesek egy abszurd-szürreál, kis hatótávolságú képen törlése az egyik legnagyobb emberi tabunak, a kannibalizmusnak. Egyszerre ismerős-hiteles a világa, és közben teljesen elszállt.

Svend, Bjarne, Eigil (az ikertesó), két nő, egy zakkant exfőnök, egy fura pap, no meg a kóbász és a mindent vivő páclé - kábé ezek az összetevők, amikből valami teljesen kifordult és rém szórakoztató világ áll össze. És ebben a világban, ahol a kellemetlen alakokból kolbász lesz, csak a értelmi fogyatékos szereplő vegetáriánus, és megfelel teának a marihuána is, ha van hozzá cukor, szóval  ebben valóságban senki sem normális, de mitől is lenne az? Úgy nem lenne elég szórakoztató, ami.

A stílus nem maga az ember, de elmond róla valamit

Jellegzetes komment a Mandinerről, ezen a mai, hűvös késő délutánon, melyből üzemszerűen süt a sötétség, mintha abból nem lenne elég odakint, így mindjárt decemberben:

„weber egy nagypofájú, semmit nem érő, agyhalott, bukott, pedofil szardarab. Az Orbán kormányt az életben, de még holtában sem, fogja tudni megbuktatni. Cserébe viszont rémálmai lesznek, amiben Orbán a fejére szarik webernek és csürhéjének. A világháborút sem fogja tudni kiprovokálni.“

Nos, a fene tudja mire gondolt a költő (az Európai Néppárt vezetője kapcsán), de a szardarabot azt nagyjából még értem. Na jó, az agyhalottat is, de mi ez a pedofilozás? Most már mindenki pedofil aki nem pont a polgári-keresztény-konzervatív mázzal leöntött önkényuralmat tekinti minden világok legjobbikának? Úgy tűnik, mostanában a pedofil azt jelenti, hogy valaki nem a pártvezér és kancellár rajongója, és hogy egyébként hány évesekre gerjed, az valójában már teljesen mellékes. A pedofil  az új „Hé, paraszt!“, a lenézés, kiközösítés és kicsinálás új hívószava, amivel meg pont a veszélyes szexuális ragadozók pozícióját (megítélését) relativizálják, az elvakult és -hülyült szektatagok, az ő nagy bunkóságukban. Mert ha mindenki pedofil, akiknek nem tetszik a pofája, akkor  egy idő  után már senki sem az, még az se, aki meg nagyon is. Néha azért nem árt vigyázni a szavakkal, nehogy az általuk megnevezett, amúgy súlyos jelenségeket jelentéktelenítsék el a felesleges, értelmetlen és rosszindulatú túlhasználatukkal. (Ha mindenki buzi, aki nem ért velem egyet, akkor mik a melegek, ha a  Holokauszt innentől Holokamu, akkor kit érdekelnek még a tények, ha a kormányt kritizálni hazaárulás, akkor minek számít beengedni az orosz ügynököket, meg háborút hirdetni Brüsszel ellen, ami egy város?)

Viszont az épületes hozzászólás  végén érdekes a "világháborút sem fogja tudni kiprovokálni“ kitétel, mert az a szörnyű érzésem, hogy harcias szerzőnk ezt azért egy kicsit sajnálja. Mert jó dolog a fotelből háborúzni a Háttérhatalommal a „Két üveg bor, Három szardarab, Négy bazmeg“ kommentszerkesztési keretrendszerében, de még jobb ha közben 0-24-ben megy a tévében a világháború-közvetítés. Valahonnan máshonnan. Hogy hol is lenne pontosan az atomháború az mindegy, csak legyen már valami jó kis tömegmészárlás igaziból is, mert PlayStation-ön már olyan rohadt unalmas.

Ablak, buborék, szobor

Mostanában ismét gyakrabban olvasok HVG-t, pedig alapvetően felbasz, hogy szinte minden érdemi cikkük az fizetős zónába (magyarul a paywall mögé) esik. Miközben nekem aztán semmi nélkülözhető pénzem nincs, az a kevés drogra kell meg kurvákra, a hávégé  viszont dugig van hirdetésekkel, néha három-négy reklámot kell bezárnom, mire hozzájutok a tartalomhoz. Plusz a digi-előfizetés is kurvára megdrágult, szóval menjenek a fenébe. (Igen, csak minden másnap tudom belőni maga a magasra dráguló áremelkedések miatt. Meg hogy a kiadóm se fizet rendesen.)

Nade, most legalább találtam nem külön fizetős, érdekesebb cikkeket, az egyik  mindjrát kakukktojás, mert az 444-es.

Az elsőben mindenki kedvenc Schmidt Máriája, a nagyontörténész, nagyon Felcsút-konform, házi ideológus nyilvánul meg furcsán, ami nála normális, már abban az értelemben, hogy megszokott. Aszongya a néni, hogy „Nehogy már úgy csináljunk, hogy Oroszországban cenzúra van, miközben Angliában meg Németországban egy kommentért elviszik, és súlyos pénzbüntetésre meg börtönbüntetésre ítélik”. Meg hogy „Annyi angol politikai fogoly van, hogy Dunát lehetne, Temzét lehetne velük rekeszteni”. He? Ez mos remélem komoly, mert viccnek nagyon szar lenne, és persze hogy komoly, egy ekkora szellemi nagyság és tudományos tótumfaktum ilyen súlyos dolgokkal nyilván nem viccel.

Csak valami sajátos buborékban él, ahol kék a fű és zöld az ég, ő meg szed valami, amit én nagyon nem szeretnék. És igen,  a buborék adott, ugyanis az idézett mondatok az ironikusan még mindig köztévének hívott állami párttévé stúdiójában hangzottak el. Ott meg ugye ez a norma, a pártszerűség alfája és... ööö, az a másik betűje.(Illés? Metró? Omega!) Mariska néne szerint egyébként a ruszkiknál szabad választások vanna, mi meg csak ne pofázzunk bele VV Cárevics dolgába, az meg hogy időnként ellenzékiek, vagy kegyveszett putyinisták esnek kiablakokon, nagyon magasról, az csak annyit jelent, hogy a nyílászáró-helyzeten azért még van mit javítani. Mert Mariska ilyen szellemesen vicces humorral is tud ám élni, csak rendszerint nem szeret.

De legalább nemsoká felavatják majd Csurka Pista bá' szobrát Lakitelken, és a naccsasszony fog beszédet performálni ottan, mintegy laudációképpen. (Az mi a franc lehet? Mindegy...) Mert nálunk ugye nincs antiszemitizmus, csak épp a Párt belső körös megmondóembere avatja fel a néhai protonáci seggfej szobrát. (És a történelem fintora, hogy Csurka, kifejezetten jó író  volt, persze még az időskori megnáculása előtt.)

És most van/lesz csak igazán sportértéke annak, hogy kormányfőként ténykedő kövér téeszelnök meghívja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, akit ugye épp a hágai nemzetközi törvényszék köröztet háborús bűnök miatt. De a Felcsútok Géniusza deklaráltan szarik ama b1róságra, ez már önmagában kínos, ám hogy közben épp szobrot emelnek az elmúlt évtizedek leghangosabb antiszemitájának, az tényleg ad egy vajszínű árnylatot Netanjahu körbenyalásának. (oké, napi képzavar kipipálva!)

De meg fogja csinálni, mert „Amit a miniszterelnök úr ígér, az általában úgy is van”. Mondja Gulyás miniszterke, és  a hangsúly most azon van, hogy általában. Ígér az bármit, aztán majd eldönti, hogy mit tart be belőle, elvégre így  mulat egy magyar úr... izé, így viselkedik egy felelős államférfi. (Gyulyás valaki meg azért miniszterke, mert Miniszter Úr mégsem lehet, hiszen csak egy bábu, egy paraszt a sakktáblán. Nagyon művelt paraszt, teszem hozzá gyorsan.)

Éjszaka a nappalimban

Az Éjszaka a Földön Jim Jarmusch 1991-es filmje, amit hosszú idő után néztem újra, több más Jarmusch-filmmel együtt a hétvégén.

Akkoriban (a sűrű, de nem sötét kilencvenes években) is tetszett, és azóta is bírom az egymástól  nagyjából független, rövideb sztorikból építkező  filmeket. Itt is csak annyi a közös, hogy mind az öt szkeccs éjszaka játszódik, egy-egy taxiban, a világ öt különböző nagyvárosában. Sorrendben: Los Angeles, New York, Párizs, Róma, Helsinki. És mindenhol éjszaka van,  és igen, mint a Csinibaba című magyar kiseposzból is tudjuk, Helsinki az Nyugat. (...de már komp  jár át Leningrádba. Ahonnan meg a Leningrad Cowboys  menni Amerika, pont egy finn rendező, Aki Kaurismäki mozijában, hogy mik vannak? Hibák a Mátrixban, az vannak.)

Jarmusch pedig amerikai rendező (forgatókönyv-elkövető, producer, mifene) létére csinál egy remek európai filmet, és nem csak annyiban, hogy három helyszín az ötből európai, de a hangulata, a modora, a tempója, a fene tudja még mije, az nagyon is idevalósi. Igazából nem csinál mást, mint fog néhány érdekes karaktert és összeülteti őket egy autóba. Ez azóta divatos formátum lett a jutyúbon, bár ott jellemzően nem éjszaka visz magával valami krónikusan empatikus médiamunkás.

És az író-rendező a nem amerikai karaktereit helyi színészekkel játszatja el, Los Angelesben a fiatal Winona Ryder a taxis (de lelke mélyén szerelő szeretne  lenni, hát igen, úgy tudjuk, arrafelé csak a pincérnők vágynak hollywoodi karrierre), Rómában Roberto Benigni akar meggyónni a vele utazó papnak, New Yorkban meg Armin Mueller-Stahl küzd meg az amerikai angollal és a nagyváros labirintusával, ha már keletnémet menekült. A kisebbségi téma amúgy előjön a párizsi színben is, ahol a fekete sofőr  már szinte örül egy vak  lánynak a hátsó ülésen, de az az akcentusából is leveszi, hogy Elefántcsontpart szülötte. A finnekről meg röviden annyit, hogy isznak, jobbára munkanélküliek, és az éghajlatukat személyes tragédiákkal súlyosbítják. De ezt a már említett Kaurismäki (plusz Mika fivére) filmjeiből  is megtudhatjuk.

A Földön éjszaka van, ha kinézek az ablakon itt is, szóval még a Földön vagyunk, de a hajnal is csak azért hasad, hogy aztán essen.  Gondolom ilyenkor hasad ki valami nagyon vizes dolog. Ehhez pedig egy efféle humoros-kisrealista film helyett valami rendes lemészárlós  illene.

Ami már nem látszik, az soha nem is volt!

„A kormánypárti Mediaworkshöz tartozó Világgazdaság oldalán elindítottak egy szavazást Magyar Péter megítéléséről, azonban leállították a voksolást, miután kiderült, hogy a politikus túl népszerű az olvasók körében.“ - írja a hávégé, és  miért is nem csodálkozom?  Ja igen,  a Médiavörx kormányhitű  propaganda-holding, gyaníthatóan Rogán elvtárs (jó elvtárs!) felügyelete alatt működik, és ott olyan nincs (nem volt, nem lesz, nem van lenni), hogy bármit is nyilvánossá tegyenek, ami hajszálnyival is gyengíthetné a Párt bebetonozott pozícióit.

Ehhez képest, ahogy átfutottam a cikk kommentjeit, láttam, hogy sokak még találkoztak a szavazással (meg annak állásával) mindenféle megyei lapok oldalain,  aztán azt is le lehetett követni, még mindig a kommentekből, ahogy szép lassan mindenhonnan eltüntették. Elvégre a felcsútista alapvetés régóta az, hogy aki nincs velük, az nem ellenük van (nem csak), az egyszerűen nincs is! MP még a Médijawörksz kézből, illteve „központi szerkesztőségből“ etetett felületein is felháborítóan népszerű (ceterum censeo: én még mindig nem szavaznék rá, de másra sem), tehát a szavazást el kell takarítani, az soha nem is volt. Ez már  megint az orwelli művelet 1948-ból (akkor írta az 1984-et), hogy mára már a múlt sem a régi, hisz az mindig az aktuális hatalmi érdekek függvénye, tehát mi mindig is Keletázsiával álltunk háborúban, tegnap óta, de jövő héten már (újra) mindig Eurázsiával fogunk, az idők kezdete óta.

De az vicces, hogy ezek balfaszok még mindig nem jöttek rá két dologra. Az egyik - a konkrétabb - hogy az internet nem felejt, egy képernyőmentés csak egy mozdulat, amit nyilván sokan megtettek, a másik meg, hogy a net nem monopol helyzetű  állami tévé a Kádár-rendszerben, így aztán számtalan csatornán emlékeznek meg a kínos kis afférjukról. De ez van, ha a médiawörkerek fejben még a nyolcvanas években támasztják a presszópultot, egy kevert meg egy sör mellett, és azt hiszik, a végletesen központosított szervezetek aztán de kurva hatékonyan működnek. Pedig á, dehogy! Mire leér a főnöki rendelet Pest-Budáról Szegedre, vagy balra el Győrbe, már körbe lettek röhögve, úgyhogy kár a kármentési kísérletért is. Talán frissíteni kellene a galambposta-alkalmazásukat.

Meg nem csak úgy kérdezgetni az olvasókat mindenféléről, hát hova vezethet már ez?

cartoonstock.com

Fokozás

1701-ben ezen a napon (illetve dehogy, az már rég volt, szóval azon a napon) született Anders Celsius svéd csillagász, aki később feltalálta a hőmérsékletet. Mondjuk ideje volt már, hisz addig csak hő volt, de úgy, hogy nem mérsékelte senki. Így aztán senki sem tudta, hogy kellene öltözni egy rendes kerti partira, ránéztek a hőmérőre, és rájöttek, hogy nincs is olyanjuk, még nincs feltalálva, legalább is náluk biztosan nem. (De gyanús, hogy a szomszéd birtokon is bundában szüretelték a málnazselét, mert egyszerűen nem tudták, hogy most hideg van, vagy meleg, nem volt honnan megtudniuk.)

Szóval kellett már nagyon Celsius, hogy kifejlessze a fokokat, amik megcsinálják mutatni  a hőt. És igazából csak azt, a közkeletű elképzelésekkel szemben ugyanis, például az időjárást egyáltalán nem, mert az idő járását az óra mutatta már akkor is, az meg rég fel volt találva a templom tornyába. Ilyen harangokkal.

És mókás tény, hogy Celsius eredetileg nem is a Celsius-skálát találta fel. Kezdetben a langyos mosogatóvíz hőmérsékletét akarta megtenni nulladik foknak, de egyrészt rájött, hogy a nulla nem fok, csak annak hiánya, másrészt meg a két uppsalai szomszédja házvezetőnői más-más módon langyos vizet használtak. Nála pedig Fru Olivia mosogatott volna, de nem tette, állítólag vallási  okokból, így Anders javarészt a sarki csapszékbe járt főtt heringet enni, krumplisörrel. (Valójában utálta, de forrón azért meg bírta enni, ez adott komoly lökést a hőmérséklet lehetőségeivel kapcsolatos kutatásainak.)

Aztán rájött, hogy a víz jó irány, csak nem a mosogatóformátumából kell kiindulni. És a jég mint fagyott víz (aminek tehát már biztosan vagy fagyáspontja, hisz túl van rajta), meg a forrásban lévő heringfőzőlé jó támpontoknak bizonyultak. Eredetileg ugyan a forráspont volt a nulla, és a fagyási a 100 (kezdetben 120, csak rájött, hogy a tizenkettes számrendszer már nem divat), ám sokan megszólták  emiatt.

Egy felületes ismerőse, aki kazánkovácsként és seborvosként dolgozott az utca végi ispotályban tanácsolta,  hogy a kurva meleg legyen inkább a száz, mert az extrém, a fagyot meg eleve megszokták Skandináviában, az már szót sem érdemel, lehet nyugodtan nulla.

Én meg ha ránézek az erkélyem felől a sarkon álló utcai hőmérő/óra kijelzőjére, gyakran elcsodálkozom. Hogy már megint 22:05 a meleg, miközben majd megfagyok a nyitott ablakban, és történik mindez 9 fok órakor, pedig tök sötét van. Vagy este kilenc, csak azt nem méri külön?

Ja, német. Közöm?

Valami gyógykenőcs reklám nyögött képen azzal a minap hogy: Német minőség! És? A német kisbetűvel kétségtelenül egy melléknév, és mint ilyen jellemzően minőséget jelöl, ezt kár hozzátenni, elég ha azt mondja, hogy német! Bár, hogy ez miért fontos, a fene se tudja, annyira globalizált világban élünk, hogy a német buszokat egyiptomi vendégmunkások gyártják Törökországban, a lengyel piacra.

De ha a német nem melléknév, csak mellék nélküli nagybetűvel Német, akkor sem jelent semmit. Elvégre annyi Német vezetéknevű van ebben a kis országban is, hogy fene tudja melyikük minőségére gondolt a költő. Pláne ha még Németh is, csak elírta. A költő, a reklámban.

És ha már itt tartunk, a Harmadik Birodalom is német minőség volt, a Holokauszttal együtt, azt' mégse írják plakátokra büszkén, szerintem nem véletlenül. De tényleg egy nagy német projekt volt. Kim Ir Szen Koreában,  Pol-Pot Kambodzsában vagy a nagy Sztálin a szovjeteknél mind-mind kicsit másképp rendezték be a rémuralmukat (miként Mao és Mussolini is a magukét), de többek közt elnyomás, lincselések, munkatáborok, népirtás  mindenhol voltak, persze más-más hangsúlyokkal.

Arról van szó, hogy nincs is olyan, hogy nemzetkarakter, a tizenkilencedik században megképzett modern nemzetfogalom alá komplett társadalmak tartoznak, amik tagoltak, sok-sok különböző emberből, csoportból, rétegből, nézőpontból és étrendkiegészítőből állnak. Német volt J.S. Bach és Heinrich Himmler, pont ahogy szovjet Dmitrij Sosztakovics és Lavrentyij Pavlovics Berija is, és olasz Giuseppe Verdi meg Benito Mussolini. Egyik páros egyik tagjából sem következik a másik, de nagyon nem. A bármelyik párt nagygyűlésén extázisban üvöltöző szektákból  sem következek én, szerencsére.

Avagy az ilyen németminőségezésnek semmi értelme,  legfeljebb a gyarmati lét valami ködképét piszkálhatja felk  a kollektív tudattalanunkból, de minek.

pinterest.com

A modernitás nagy rejtélye

"Miért nőnek magasabbra a gazdagok és híresek gyerekei?“ E egy halál komoly cím a Zindex címoldalán, mintha legalább is korunk nagy kérdéseinek egyike lenne. Ha valaki esetleg ébredt már arra az éjszaka közepén, csatakosra izzadt mindennel, hogy miért, vajon miért nőnek magasabbra a gazdagok és híresek gyerekei (namér, he?), akkor az jelentkezzen. A legközelebbi klinikai szakpszichológusnál. Mert az még érhető, ha valakit foglalkoztat a szomszédban zajló háború, hogy miből fizeti a jövő havi rezsit, mi lesz a gyerekéből, ha már a hülye kölyök filozófia szakra ment az egyetemen (én kis híján), vagy miért visz magával a szomszéd néni mindig egy baltát a kutyasétáltatáshoz? Ezek fontos és érvényes kérdések, elsősorban a szorongás  és a paranoia mentén, miközben például az már tökmindegy, hogy Kiskarácsony az Nagykarácsony fia-e, vagy inkább az öccse, meg hogy meddig nőnek a gazdagok? (Az égig, naná, és azon is túl - a bankszámlájuk legalább is.)

A zindexes médiaipari bedolgozó amúgy fergeteges, sosem hallott megfejtéssel áll elő, miszerint a híres emberek jó eséllyel gazdagok, a gazdagoknak meg sok pénzük van (akkor is ha nem híresek), így aztán jó lét! A jólétben felnövés  meg azt jelenti, hogy nem csak van mit enni, de minőségi (ne adj isten egészséges) dolgokat esznek, futja személyi edzőre a futáshoz, és teniszpályára a napernyők alatti koktélozáshoz. Így aztán, bár a testmagasság főleg genetika, ki lehet hozni a  maximumot azokból a kurva génekből. Nagyon meg lett ez magyarázva, tényleg sosem gondoltuk volna, de immár megnyugodhatunk: a spanyol viasz megint fel lett találva jól, ezen a héten is. (Úgyhogy jöhet a jövő hét, mert ugyan csak kedd van, de részemről már unom.)

Azt azért elmagyarázhatná  valaki, hogy egyébként miért is jó általgon felülmagasnak lenni. Már az evidens kosárlabda-karrieren kívül? Egy kétméteres bárkinek vacak lehet fapadossal repülni, ruhát venni a turkálóban vagy beleszeretni egy százötven centis másikba. Ja nem, feltéve hogy az ember szülei gazdagok (mint a kő!), mert akkor mindegy, sőt a frusztráció-mentes magasnak levés eleve lehet a jómód bizonytéka, afféle anatómiai státuszjelző.

letterpile.com

Na, ez már tényleg nagyon hiányzott!

„Régi és kínzó adósságát teljesítette Magyarország“ - szónokolta bele az országos nagyvilágba a Felcsútok Géniusza. Mivan? -  néztem magam elé, főleg mióta távolra már  nem látok olyan jól, tán csökkent az álamadósság vagy a költségvetési hiány? Nincs több kórházi várólista, és mindenkit akkor műtenek meg, mikor kell? (És nem a temetés után értesítik a hozzátartozókat, hogy Géza bácsi talpplasztikáját jövő  október helyett már  februárban megcsinálják, mert szerencsére többen is meghaltak a listán előtte lévők közül.)

A Pest-Vác vasútvonalon végre csökken a menetidő, ami jelenleg kábé annyi mint az 1846-os induláskor? Megszűnik a rendeleti kormányzás, az épp franc se tudja már milyen vészhelyzet miatti? Pintér S. Tatát végre elhajtják a vérbe, és innentől nem egy nyugdíjas rendőr irányítja az oktatást meg az egészségügyet? Lesz korrupcióellenes nyomozóügyészség? Kósa Lajost végre beíratják egy alapfokú magyar nyelvtanfolyamra? A közmédiában nem lesz több aljas pártpropaganda?

De nem, egyik sem, Kormány V. orbánfő annak örül felhőtlenül, hogy van már Puskás Múzeum a Puskás Arénában, miután végre megnyílt. Mert megnyitotta! Ami nagy élmény lehetett neki, mert közel érzi magához a témát (a suliban is mennyit puskázott, te jó ég!), és a megnyitás azt is jelezte, hogy végre van egy lazább szabadnapja a sok világpolitika köhögabolházás után. (Ennyit ugrálni stratégiai seggekig azért fárasztó egy napi rutin lehet.) 

És igen, magam is régóta szarul voltam már attól, hogy ebben a kurva országban nincs egy rendes Puskás Múzeum. Reggelente a szokásosnál is kócosabban sóhajtottam bele a fürdőszobai tükörbe, hogy mikor Uram, mikor már végre? De mostantól megvan, fel is van avatva, ami fontos, mert ha nem lenne, felavatni sem lehetett volna.

Az már mindegy is, mi benne a nincs itt semmi látnivaló. Gondolom ezek ketten, mármint Múzeum és Aréna annak a híres Puskásnak a rokonai lehettek, aki kitalálta a feltalálását annak a... igen, telefonhírmondónak. A Tivadar, na!

(Közben olvasom, hogy nem is róla van szó múzeum, hanem Puskás Ferencről. Jó, nem tévedtem nagyot, ő a Tivadar öccse volt (1848-1884), szintén zenész mérnök, az első pesti telefonközpont építője, igazgatója, és hírmondója. Illetve az nem, az a bátyja volt.)

A hónap legutáltabb szava

Igen, van ilyen, nálam biztos, csak nem szoktam közhírré tétetni, de most meg de. 

Szóval a hónap szava, szigorúan negatív értelemben (ami folyton előjött az amerikai elnökválasztás kapcsán is): INKUMBENS. Ami egy ember esetében csak  annyit jelent, hogy hivatalban, pozícióban lévő, egy árunál vagy szolgáltatásnál meg, hogy piacon lévő. De mennyivel szakértőbben szól így, és egyre gyanúsabb, hogy egy csomó olcsó podkasztben (komoly portálok olcsósított podkesztjaiban is) a többek által tévesen szakértőnek nézett alakok azért beszélnek így, mert nagyjából néhány idegen szó ismeretében merül ki a  szakértelmük. Példamondat: „Nem tudni még, jelöltként mennyire potens egy inkumbens politikus, attól is függ mennyire tarnszparens a policy-je.“

És persze, hogy én is szoktam ilyeneket írni, bár  mostanában legalább már észreveszem. Az van, hogy  nem lehet büntetlenül évtizedeket értelmiségieskedni, az ember addig tolja a szakzsargont (csak mert sokszor elvárják), míg a végén úgy marad.

De legalább nem gondolom, hogy szakértője lennék bárminek, egy egészen szűk tudományos területet leszámítva, ritkán szerepeltem bárhol is szakértőként, mondhatni a szakértés meg én az több külön dolog. Minimum kettő. (Pedig egy régebbi bejegyzésem alapján bizton állíthatom, szentkorona-szakértővé egy nap alatt átképezhetném magam, mondjuk ennyi idő alatt lehetnék profi mosogató is, mert gyanús, hogy az a hasznosabb.)

És az egész azért jött most fel, mert naná, hogy egy pótkasztot hallgattam, amiben két, közhelyeket öblögető „szakértő" küzdött a saját felületességével, és egyúttal érdes  anyanyelvünkkel is. Utóbbit nagyjából úgy próbálták döntetlenre kihozni, hogy hülye angolságokat kevertek amúgy sablonos szövegükbe, ami talán egy fokkal még az indokolatlan szakkifejezésezésnél is irritálóbb volt. Ilyeneket mondtak, hogy Trampli Donáld mekkorát rédzselt mindenféle konteók kapcsán, meg miféle frík arcokat válogatott be a leendő  kormányába. Hajszálon múlt, hogy a második fríkelés után nem kapcsoltam át egy másik honlapra, de aztán maradtam még pár  percig, míg be nem nyögte valamelyik szerencsétlen, hogy krípi... (Csak a jegyzőkönyv kedvéért az alapszavak: rage, freak, creepy. A cringe és a beef bemondását  már nem vártam meg.)

A szakszavaknak persze van értelme, leginkább a tudományos diskurzusban, főleg az egyértelműség miatt, bár gyanús, hogy ott is gyakran az az elsődleges szerepük,  hogy a szakértelem illúzióját keltsék, illetve tartsák fenn.

Mert ez pont így kibaszott tudományos. Mely jelzős szerkezetből  rám a tudományos már nem igazán igaz.

p.s. Korábbi hónapok, néha évek, legutáltabb kifejezései (szavai vagy szói):

oltakozás, pocaklakó (vö. babaprojekt), foganatosít, kimaxol, történeti korpusz, adom, pszichomókus,aszfaltcsík, potens, legit, valid, elkülönböződés, belehibáz,  diszkusszív, kommentcunami, priorizálás, ásványvíz-sommelier (plusz barista) - egyik sem cool, akkor már inkább cringe.  Gondolom..

Ha lúd, legyen!

A vad robot egy nagy műgonddal megcsinált, elég humoros, de szerintem indokolatlanul nyálas animációs giccs. Ez egy rajzfilmnél nem nehéz, mert bár az élőszereplős darabokat is könnyen lehet könnyfacsaró-kompatibilissá tenni, de az animált egész estéseknél ez mintha már kötelező lenne, pedig rohadtul nem az.

Egyébként az alapötlet szellemes, jól indul a cucc, hogy aztán az érzelgősködés szirupos mocsarába fojtsák az alkotók.

A kiinduló helyzet az, hogy van egy nagyon intelligens, de rém elveszett háztartási-családi robot, aki egy lakatlan szigeten reked, mert lezuhan a robotszállító robotrepülőgép. Csak ő marad működőképes, a sziget állatai meg véletlenül aktiválják, és onnantól segíteni akar, de minden áron. Bármi jön szembe, máris villogni kezdenek az irányfényei: „Ha nem tudod pontosan miben segíthetnék, kérj meg, hogy ismertessen magamat!“ De kérni sem kell, minden szembejövő állatnak ismerteti magát, hogy majd segít bevásárolni, meg a bankolásban, de valahogy nemigen van igény ilyesmikre egy „lakatlan“ szigeten.  (Ez amúgy tipikus naturafób rasszizmus, hogy ahol nincs ember, az lakatlan, az állatok már lószart se érnek.)

Viszont minden állat valahogy ellene van (a hód utálja, a róka hülyének nézi, az oposszum-mama halottnak tetteti  magát  a jelenlétében), mert nem tudják hova tenni az állatvilág  zsákmány-ragadozó kettősségében. Plusz véletlenül kinyír egy lúdcsaládot, csak egy tojás marad, az meg kikel, és onnantól Roz (a robot) lesz az anyja. Na, idáig jó a film. Aztán előbb sablonos lesz, és csak később nyálasan érzelmeskedő, mert Robot Réka (elvégre nő!) egyre emberibb lesz (az állatokkal!), hisz rendes tanuló algoritmus dübörög benne, úgyhogy növeszt magának személyiséget. Ja igen, előtte még megtanulja az állatok nyelvét, de az összesét! Ami nem nagy kihívás, mert minden állat, legalább is amiknek van szája, ugyanazt az angolt beszéli, meglehetősen választékosan.

A nevelgetett lúd meg elég béna (de tényleg testi fogyatékos, valami rövidszárny-szindrómája van), alig lehet megtanítani repülni, pedig a ludak vándormadarak, de azán azért repül, hisz különben hogy keveredne izgalmas kalandokba? Hát, így se nagyon, de azért tavaszra hazaér, könnyes nagy találkozás  bekészítve, de mégse, tisztára dizni az egész. (Ami nem véletlen, mert DreamWorks produkció, és a DW az a része az amerikai filmgyártásnak, ami úgy nem dizni, hogy de pont olyan.)

A sztori remek alkalom lett volna hogy rágódjunk kicsit a mesterséges intelligencia kihívásain avagy dilemmáin, de itt az anyaság a központi kérdés. (Az apa kacsa(volt) az anya robot, a hód nem játék!) Vagyis képes-e egy gép betölteni a szülői szerepet egy élőlénynél? Hát persze, hisz annyi elég hamar kiderül, hogy gyereket nevelni naponta ismétlődő monoton robotolás, és hát ki tudná ezt jobban tolni, mint egy robot?

Meg van benne valami jehovatanús prospektusra emlékeztető állat-utópia, hogy békében él a róka meg a lúd, meg az oposszum, aki nem tudja hányadik alomnál tart éppen, és mikor Roz töltőre teszi magát télire, akkor is csak indokolt esetben harapják át egymás torkát.

A vad robot egy Robinson-történetbe oltott Dr. Doolittle, könnyes katarzis kiváltására optimalizálva, egy high-tech falanszter emberi világgal a nagyon háttérben. Mert a robotot arra a világra szabták, csak épp egy másikban kell valamit kezdenie magával. Ez először vicces, kicsi elgondolkodtató, hogy aztán mézesmázas mesévé sablonosodjon. Kár érte, de az első felét valóban bírtam.

Kő kövön

Tényleg nem tudom, mi a manóért tolja elém a májkroszoftos böngésző a legérdektelenebb überbulvár híreket, biztos nem néz ki belőlem túl sokat, ami indokolt lehet, mert alig használom. Szóval amolyan bosszúféle lehet. Így mikor néha elindítom, akkor viszont jönnek a Hello! magazin számomra ismeretlen brit tinicelebjei, a királyi család (a brit, még mindig) teljesen érdektelen faszságai, meg magyar celebhírek is, de az időjárás-előrejelzést, amiért odamentem, azt már keresnem kell. (Mikor megvan, látom dunaújvárosi, kösz szépen...)

Ma reggel is azt köpte elém címoldalilag, hogy „A kőgazdag fiatalok után itt vannak a kőgazdag anyukák“, ami valami tévéműsornak álcázott termékelhelyezés, ha jól tévedek. (Jól, eredetiben MILF Manor, ahol középkorú luxusanyuk fiatal pasikat csábítganak el.)  Micsoda megkönnyebbülés, már komolyan álmatlan éjszakáim voltak, hogy mikor jönnek már a kőgazdag anyukák? Mondjuk a fiatalosat se néztem, elvégre nem vagyok fiatal, de ezt majd jól megfontolom, miközben nem vagyok anyuka sem, emlékeim szerint nem is voltam. Főleg ezért nem kattintok a menopauzás cikkekre, nem érzem érintve magam, a lakóingatlanomban nagyjából a kutya lehetett utoljára klimaxos, ha már nőstény volt (igazából szuka), de azt meg egy labrador-jellegűnél nehéz kiszúrni. (A kutya egyébként volt anyuka is, de korántsem kőgazdag, hogy a kölykeinek hogyan alakult a későbbi karrierje, azt meg nem követtem,  nem volt fészbuk-profiljuk.)

De igazán lehetnék már célcsoportja valami igazán aljadék műsornak, amihez képest aztán végre okosnak érezhetem magam, ha már lásd az egyik tegnapi posztot.

Szigorúan szakmailag érdekelne a Kőgazdag pszichopaták, a Kőgazdag fekvőrendőrök, talán a Kőfiatal nagypapák , valamint a Hidegburkolók vs. Melegjogi Aktivisták a Kőgazdag-villában.  (Az olyan mint a Playboy-villa, csak kevésbé szőke, és a több a Lamborghini áll a garázsban.)

És egyébként is van fantázia a formátumban, hogy például Kőszegény lottónyertesek, Kősötét államtitkárok, Kő kövön nem maradók, Kőzépszerű kőfaragók, Kő kóla, gecik? Egy TV2-szintű kulturális fekete lyuk simán bevállalna ilyeneket, mint kacsa a nokedlit, azt' pöröghetne a szekunderszégyen-generátor. 

Ajánlott irodalom Iain Banks: A Song of Stone, kevésbé igényeseknek a Flintstone család. De mindegy, kő a kőnek nem vájja ki a belét egyelőre. Addig is boldogtalanságmentes hétfőt!

Hirtelen leirat let me

Megnéztem a jutyúbon egy klipet Cseri Hannától (ő egy színházi hátterű,  alternatív még nem popsztár, aki azért némileg már ismert, hiszen én is ismerem), és nem hittem a szememnek. Mert valamiért bekapcsolva marad az automatikus feliratozó, ami láthatóan zavarba jött a magyar szövegtől, már ha egyáltalán felismerte, hogy szöveg. Mert Hanna itt elég gyakran lebegtette meg a hangját, jókorát arrébb lépve a mindennapi beszéd hangsúlyaitól (azt hiszem félájult kritikusok ezt szokták „éterinek“ hívni), a feliratozógép meg simán zenének nézte. Azaz próbálta ennyivel megúszni

És akkor itt a jutyúb által performált megfejtés teljes leirata, tényleg ennyit tudott csak kinyögni magából:

„Keketent főben oli...“ és kész, első nekifutásra idáig bírta feliratozni az MI, aztán egy darabig csak (Musik), (Musik), (Musik) - ez milyen nyelven próbálkozott? - majd belelendült:  „könybenz.. ben Mind é letalog Mind iket, uelcja mindenh Az ételmeté GK marön, jönog biz (Musik) love me Me love let me, Love let me..“ És ennyi.

Hát igen, a mesterséges nem igazán intelligencia  a végére feladta, és úgy döntött, a szöveg (pontosabban azon része, ami nem Musik, szerinte) az mégiscsak angolul van, úgyhogy próbált angol szavakat random egymás mellé pakolni, hátha.

Nos, a „Love let me“ az a dal címe és egyben refrénje akart lenni, azaz Hirtelen mélyül. Ez a Szerelem engedd meg viszont érdekes megfejtés, mert semmi köze semmihez, de hát ha hangalakban már úgysem hasonlít a magyarra az angol, akkor onnantól már el lehet engedni mindent, főleg a digitális költői képzeletet.

És csak az összehasonlítás miatt, itt a tényleges dalszöveg , ebből sikerült kihozni ezt a „Keketent főben...“ kezdetű szűk három sort.  Amiből látszik, hogy a magyar nem csak hogy nem világnyelv, de a világ nagy része nyelvnek sem hallja, ha nem muszáj. (Pedig a szöveg tényleg jó.)

Kincseket keres, ás lent a földben

olvasta valami régi könyvben

Titkot rejthet a homokozó

fel is hívta a tudakozót

várakozik, tán valami lesz ma

nem hazudhat egy régi legenda

nem lehet holmi koholmány

egyébként is ő boszorkány

Csigákat gyűjt és hisz bennük mélyen

Hisz az Istenben a fogtündérben

Hiszi hogy minden érte van

nem lehet semmi céltalan

Elfogad mindent úgy, ahogy mondják

Szorongani is megtanították

De nem fél hiszen varázsló

Varázsigéket daráló

Ráébred egyszer semmi sem igaz

Hazugság volt csupán ez a vigasz

megváltást ígért Emmanuel

semmi nincs, ami ne múlna el

kutatja mindenhol az értelmet

régi hitrendszert titkon dédelget

Gyerek marad belül könnyekkel

úgy dönt, hogy biztos nem nőhet fel

Nem nőhet fel

nem nőhet fel

Nem nőhet fel

nem nőhet fel!

Hirtelen mélyül a víz

Hirtelen mélyül a víz

Hirtelen mélyül

Hirtelen mélyül

És itt link is a kliphez, most nem szúrom be, legyenek nála  a megtekintések:

https://www.youtube.com/watch?v=t72Vyl6O_Kw

A pártszerű közvélemény

Megmérte a Nézőpont "Intézet", hogy Magyar Péter politikai karrierjének már vége is, vissza  kéne vonulnia, azt mondta nekik az összes felcsútista nyugdíjas, akit felhívtak a kutatásukba, miután felkutattak hívni. Ez a  nézőpont nem az enyém, miközben nem kedvelem MP-t, egy nárcisztikus hólyag, nagy dumával, és  még nagyobb egóval, dehát ezt teszi a felcsútista közéleti szocializáció.

A Nézőpont meg (nagy n-nel) valami furcsa véletlen miatt folyton azt hozza ki (szemben a szakmailag is rendben lévő közvélemény-kutatókkal), hogy a Párt vezet mindig, miden társadalmi csoportban, minden kérdésben, mindenki ellen is! (Ein Volk, Ein Reich, Ein Führer! - de nem, ez nem a mi saját despotánkról jutott eszembe, csak épp Az akarat diadala  megy a tévében.) Magyarország szerencsére nem a Harmadik Birodalom, nagyon nem, de Agyarország azért nem biztos,  hogy bánná, ha az lenne. A kettő  nem ugyanaz, az első itt van az ablakom alatt, Agyarország meg valahogy így kezdődik: 

A Nézőpont igazából nem más, mint egy olyan Nemzeti Konzultáció, aminek vannak irodái és alkalmazottai is, maga a megszemélyesített propaganda, miként a Megafon, meg a Prosti Srácok, ráadásul ők is az origóban vannak, csak nem abban és nem úgy. (Mert a kormányzati propaganda esszenciája a Zorigó, és ebben az értelemben minden hasonló kommunikációs  zászlóalj bennük van, miként a kormányhitű média egymásra hivatkozó nagy hálózata  a Főnökön belül, mert egyedül övé az akarat, ami diadalt arat. (Jó,  nem bírtam ki, hogy Leni Riefensthal ijesztő  klasszikusa ne kerüljön elő hazai kontextusban. De rossz az, aki rosszra gondol, mint én is sokszor.)

"Kutatásaik" és "elemzéseik" minősége pedig konstans, konstansan szar, de legalább felettébb pártszerű, ami fontos, ha már egy tábor, egy a zászló, Kövér László!

Harmadszor is ugyanaz

Miközben annyi fontos dolog van a világban, én már megint egy olyan „cikkbe“ szaladtam bele, immár harmadszor,  ami ezúttal nyolc szokáson keresztül mutatná be, milyen az, mikor valaki intelligens. Nem hét, és nem kilenc jellemző szokása van az intelligenseknek, hanem pontosan nyolc, ne számolj tehát csak hétig, a kilencet meg szádra ne vedd!  Rólam már kiderítettem magamnak, hogy nem vagyok okos (indoklás itt és itt), ami érthető, ha nem vagyok intelligens sem, bár azt pont nem értem miért, mikor lehetnék is. Ám úgy tűnik, a középfajú netes bulvárnak pár naponta muszáj elmagyaráznia a magamfajtáknak, miben térnek el lefelé  a fékezhetetlen agyvelejűektől.

Azok először is mindig éheznek a tudásra, igyekeznek fejleszteni magukat, és széles az érdeklődési körük. No igen, plusz biztos betartják a Tízparancsolat minimum hatvan százalékát, és az úttörők tizenkét  pontjából vagy ötöt, de ez rám nem jellemző. Én kábe ezekben az arányokban ismerem egyáltalán az említett listákat, és akkor hol van még a betartás? Ahhoz kitartás kéne, persze nem a nyilas köszöntés értelmében. És nem, nem éhezem a tudásra, ami műveltégem még van, az csak rám ragadt, én tényleg nem tehetek róla tisztelt bíróság, pontosabban csak részben, szörnyű intézmények (iskolák, sőt egyetemek) áldozata vagyok. Éhezni leginkább egy jó bolognai spagettire szoktam, nem igyekszem fejleszteni magam, hisz örülök, ha nem hanyatlok épp, az érdeklődési köröm meg monomániák által vezérelt, gondolom az nem számít szélesnek.

A második, hogy aki okos és/vagy intelligens, az abból is látszik, hogy álladóan kérdez, sőt faggatózik. Na nem, zaklasson másokat más, én legfeljebb beírom a gugliba, hogy „fermentálás“, az kiköpi, hogy „erjesztés“, és innentől már nem is érdekel tovább. Pedig izgalmasan hangzott.

A harmadik jellegzetességük, hogy nem szoktak kérkedni a tudásukkal. Nos, én szokok. A pénzemmel, a karrieremmel, a szépségemmel vagy a hőstetteimmel ugyanis nem tudok kérkedni, viszont rengeteg teljesen felesleges tudás ragadt rám (belém?) az idők alatt, nagyjából ennyim van, ennyit is érek. Persze ha okos lennék, a tudást átválthatnám sikerre és gazdagságra, mert azt például tudom, hogy a tudás is egy szimbolikus tőke, ami a  jelenkorban kiemelten fontos. De ezt én főleg elméletben tudom, a gyakorlat valahogy rendre elkerül. (Ismertem egyszer egy csajt, aki pszichológusban volt ugyanez, hogy nagyon szeretett pszichológiával foglalkozni, és mondta, hogy bármilyen ezzel kapcsolatos megbízást elvállal, csak emberekkel ne kelljen dolgoznia, ő  elméleti pszichológus.)

No.4. Magukban beszélnek. Ez az első, ami igaz rám, de önmagában ez még tényleg nem jelent semmit. Lehet hogy simán zakkant az ember és/vagy túl sokat van egyedül, de bármelyik is az aktuális leosztás, pusztán a magában beszélés nem garantál semmit. Viszont ha mondjuk szanszkrit fordításban darál ógörög káromkodásokat hosszan, akkor már biztos, hogy teljesen bolond.

Az ötödik kritérium szerint az agyasak beosztják az idejüket és jól priorizálnak, ez mondjuk akár stimmelhetne is, de nem. Az ugyanis nem időbeosztás, hogy a semmittevést is a percmutató alapján intézem, az szerintem kényszeres neurózis. Ártalmatlan, de idegesítő. Valamint lényeges eleme a halogatásnak, ami pont nem a jól priorizálásról szól, márpedig én alapjáraton is halogatok. Például  inkább mosogatok, főzők, takarítok, fürdök, akár sportolok (egy én!) csak ne kelljen valami sürgősnek nekiállni, mert az frusztrál -de ez már volt valamikor nemrég. (A priorizálást meg úgy csinálom, hogy egy szelet sajtot, padlizsánt vagy cukkinit először lisztbe, aztán tojásba forgatok, végül zsemlemorzsába.)

community.hubitat.com

A hatodik pont szerint az okos intelligensek szeretik a szellemi játékokat, mint a sakk vagy a bridzs, de én nem. Sakkozni biztos jó lehet, csak mindig ráfeszültem, főleg arra mennyire rossz vagyok benne, a Rubik-kockát meg könyvből se tudtam soha kirakni. Én a dartsot szeretem, kártyából a römit, az mondjuk kicsit agyalós, de legalább nem kell benne együttműködni senkivel.

Hetedikként az okos emberek későn fekszenek, pont mint én, csakhogy én - főleg a lefekvéshez képest - kurva korán kelek, de ez nem az intelligencia jele, ez inszomnia, miszerint álmatlanság. Krónikus! Ha tudnék aludni, most is épp azt tenném, és lehet, hogy attól okosabb lennénk, mert alváshiányos zombiként  úgy alszom kevesebbet, hogy nem vagyok többet ébren, csak látszólag.

Az utolsó jellemző pedig az, hogy az agyban nagyok asztala mindig kissé rendetlen, nyilván annak a kreténségnek az igazolásaként, hogy a buták tartsanak csak rendet, mert a zsenik átlátják a káoszt. Én viszont mindig mindent igyekszem ugyanoda visszatenni, mert egyfelől buta vagyok, másfelől  meg kényszeres (lásd az ötödiket), pár napja máshová tetem egy vázát, úgy tíz év után, és még nem szoktam meg.

Nem lehetne olyan sajátosságokat felsorolni végre, amik igazak lehetnek rám is? Mit tudom én, modorosság, grafománia,  asszociatív csapongás, sértődékenység, szociális  fóbia, fekete humor, tekintélytiszteletlenség, ilyenek...

Vagy az online félbulvár foglalkozzon végre más  témákkal is. Például: 

„Öt biztos jel, amikről felismerheted, ha valaki kékszemű“

1. Kék a szeme. (És mindegy, hogy arca csupa derű-e?)

2. Nyilvános helyen a kékszeműeknek fenntartott mosdót használja.

3. Ha a szemébe megy valami sárga, zöldszemű lesz.

4. A rendőrségi körözésekben folyton „kékszeműként“ hivatkoznak rá.

5. Nem reklámozza, de rendszeresen eljár az Anonim Kékszeműek gyűléseire.

6. Kedveli Sosztakovics zenéjét, a citromos sajttortát, de utál átmenni a zebrán, és többek szerint sem barna a szeme.

Halálcsillag, de a miénk

Tegnap írtam Cixin Liu  (Liu Ce-hszin) egy kisregényéről, hogy aztán megnézzem az egyik  nagyregényéből készült filmet, A vándorló Földet.  Ami végre nem amerikai adaptáció, hanem eredeti kínai, de kicsit úgy, mint mondjuk a sportszermárkáik (Puna, Adios etc.), hogy ennyi erővel készülhetett volna egy kaliforniai stúdióban is, csak drágábban. Ebben viszont feltűnően kínaiul beszélnek, ami fura az echte hollywoodi külső  és belső (látvány, vágás, dramaturgia, effektek) mellett.

A sztori egyszerű alaphelyzetből indul, hogy aztán sokszor követhetetlenül bonyolítsák túl, de ilyet pont a jenki blockbusterekben is láttunk már eleget. A lényeg: a Napnak jelen tudásunk szerint van még kábé ötmilliárd éve hátra, míg vörös óriássá  fújja majd fel magát (elnyelve a Földet is), és az elég sok idő. De a történetben az van, hogy ez mindjárt bekövetkezik, úgyhogy valahogy meg kell menteni az emberiséget, ami eleve érdekes koncepció, mert nem értem, hogy de minek? Hogy szétcsesszünk egy másik bolyót egy másik naprendszerben? Ugyan már...

És az eredeti terv az, hogy nem hát, nem kell másik bolygó, ezt a mostanit csesszük tovább, pontosabban arrébb, mert az  időközben felálló vészhelyzeti Világkormány kitalálja, hogy a Földet  ki  kell mozdítani a Nap körüli pályájáról, és el kell indítani az Alfa Kentauri (nagy Cével!) felé.

Ennek érdekében bazi nagy hajtóműveket (11 kilométer magasakat!) építenek, de nagyon sokat ám, ami én speciel nem értettem. Mert ha a hajtómű a földön áll fölfelé, és  beindul,  akkor a lefelé tolja a Földet, a föld felé. Amire azt mondják asztrocsillagászok, hogy á dehogy, az űrben nincs fent meg lent, amit lehet hogy tényleg így van, de akkor honnan tudják, merre kell eltéríteni az egész  cuccot?

Mindegy, van más gond is a pusztulásra ítéltség keretrendszerében. Egyrészt van egy alternatív mozgalom, amely szerint egyszerűen át kell tölteni az emberek tudatát ámítógépekbe, és  akkor sok rossz ember is nagyon kis helyen elfér, a jókról nem is beszélve. Aztán a szervereket tartóselemekkel meg napkollektorokkal olcsón ki lehet lőni a fenébe, a  lakosság meg élhet a Mátrixban, míg valami majd csak lesz. Ám végül mégis  a bolygót evakuálják inkább, összes tartozékával együtt.

Csakhogy ha már nem keringünk a Nap körül, akkor hirtelen elég sötét lesz és hideg, indokolatlanul sok helyen és gyakran, azt meg nehéz túléni. Így sorsolásos alapon az emberiség (állatiság, növényiség) egy része leköltözik a föld alatti bunkercivilizáció városaiba, a maradék meg vagy túlél a felszínen, vagy beledöglik.  Azért egy darabig meglehetősen túlélnek, de akkor jön a Jupiter, ami bevonzza  a bolygónkat, nem a szépségével hanem erőből, gravitációval.

És a vörös szemű gázóriás gravitációs mezője földrengéseket okoz, ráadásul kezdi elszívni a Föld légkörét. Miközben az egész projektet irányító űrállomást irányító mesterséges intelligencia meg úgy dönt, hogy az állomás innentől Noé csillagközi bárkája, és elindulna keresni valami lakható bolygót, mert ez itt alattuk már esélytelen...

A végére azért, nem kevés kaotikus jövés-menés, és felettébb dilemmázás után megússzák a legnagyobb katasztrófát, ami persze már az elején várható, mert a  2019-es filmnek tavaly kijött a folytatása,  a harmadikat  meg 2027-re ígérik. Márpedig ha mindenkit meghalásig gyilkolnak már az elején, akkor  nem maradna karakter a folytatáshoz. Ilyenkor esetleg össze lehet ütni egy előzményfilmet, ám mivel  ma van  a tegnap holnapja, már tudjuk, hogy nem ez történt. Meghát ugye a regény...

A Vándorló Föld tényleg egy olyan amerikai film, amiben kínaiak kínaiul beszélnek, és Kínában készült, így aztán a grandiózus történet és látvány mellé megvan benne a kötelező családi-magánéleti szál, meg az ahhoz kapcsolódó drámák és dilemmák. Gondolom azért is, hogy egyrészt közelebb hozzák az emberhez a sztorit, másrészt meg kell egy követhető szál is a globális dráma, a hatalmi játszmák és különutas áskálódások szövevényében.

A baj az, hogy  a film felejtős, nem abban az értelemben, hogy nem megyek rá  a második részre, mert de, hanem hogy ma  már csak hézagosan emlékszem a tegnap látottakra. Leginkább az maradt meg, hogy a leglátványosabb részek olyanok lettek, mint egy igényes, de szar videojáték, a CGI-re tényleg igaz, hogy a kevesebb sokszor több. Nem pont ezért, de az egész nem okoz kulturális másnaposságot, pedig egy filmnél (könyvnél, zenénél) pont ezt várjuk. Ha már a sör folyékony kenyér, a film meg nem sör, ám nem csak kenyérrel él az ember. (Hanem szólások hülye kicsavarásával is.)

Koronázással a józan ész ellen

A Jutyúb is komoly tárháza a nyolc napon túl gyógyuló agyhalottaknak, mostanában kitüntetett figyelemmel, ööö... figyelem az ezoszittya, szentkoronázós, turbóturanista-őskeresztényes jólmegmondásokat. Egyszerűen hihetetlen szórakoztató az a szellemi leárnyékoltság, melynek biztonságos fedezékében az önjelölt próféták, felszabadultan keverik a hazugságot a műveletlenséggel. Mert igazán úgy könnyű hazudozni, ha eleve nem is tud túl sokat valaki a témájáról, legalább is a tények szintjén (hisz ő az álmok mezején legelész),  de közben magabiztos, mint egy német tank a lovasrohammal szemben, így műfajilag gyakran csúszik át nettó kioktatásba. (Én meg a soha véget nem érő mondatszörnyekbe.)

A minap találkoztam (szigorúan online nézőként) a fenti típus egyik reprezentánsával, Szántai L. mindentjobbantudóval, a  néhai Kerényi Imre-hasonmásverseny kis híján dobogósával.  Nem linkelem be a megtekintett videót, nem visz rá a lélek (nem a szent, csak a privát), rá lehet keresni a Jutyúbon. Rengeteget tanultam tőle, főleg abban a tekintetben, hogy soha, de soha ne legyek ilyen, mert sületlen ostobaságokat prófétálni hiszékenyeknek, minimum emberiség-, és józan ész elleni bűntett.

Amúgy tanításait még csak részben tudtam áttekinteni, mindent én sem bírhatok ki egy ültő helyemben, úgyhogy csak néhány gyöngyszem, melyet a Mester önzetlenül a disznók elé szórt. Elém is. (Igen, nem vagyok túl jó véleménnyel magamról.)

1.)  A szentkorona az Szentistenistváné volt, aki későbbi eredetűnek tartja, az nem történész,  muzeológus vagy valamilyen egyéb szakértő, hanem egy kókler, hazaáruló-kiterjesztéssel. Háttérhatalmilag!

2.) A szentkorona az személy, ebben a minőségében ő az uralkodó, és nemcsak szemtől szemben kell őfelségének szólítani, de így is kell rá hivatkozni.

3.) A koronát nem küldte senki, az született! (Ez elég misztikus, de rohadtul nem utópisztikus. Ez kérem retardált.)

4.) Az akkor még nem keresztényelt magyarokról azt írták hittérítők, hogy teljesen tiszták und bűntelenek voltak, mintegy a paradicsomban, mint létállapotban vigyorogtak bele a napnyugtába. (Nem is értjük, hogy nem futottak össze Ádámmal és Évával, mondhatták volna nekik, hogy itt egy kis kumisz, ez jobban hangulatba hoz, mint a tudás fájának gyümölcse, ettől aztán azt se tudod majd, fiú-e vagy, vagy lány-e? Persze lehet, hogy Ádámék meg az ősmagyarok nem egyszerre voltak paradicsom.)

5.) Egyetlen apostoli királyság volt csak a történelemeben (valamint előtte, utána és mellette), a magyar, és ez komoly dolog ám! Nem lehet mindenféle mitugrász királyság csak úgy apostoli, az apostolok nem szarral gurigáznak, ehhez kell egy komoly névtelen feljelentés, meg a pápai áldás.

6.) Amúgy az előbb említett hittérítőknek nem is a volt magyarokkal sok dolga, mármint I. István idején, hisz ő apostoli volt a királyok között. Azaz a néhai Vajkot nem is kellett megtéríteni, ellenkezőleg, ő térítette meg Európát. (És most elegánsan ugorjuk át a tényt, miszerint már a 380-ban, még a Római Birodalom idején, I. Theodosius császár államvallássá nyilvánította a kereszténységet. István térítette meg a sok pogányt, azt' annyi. Jó, hát több mint hatszáz évvel később, de visszamenőlegesen!)

És nyilván van még sok ilyen meglátás, kinyilatkoztatás, leleplezés és félremagyarázat, de csak kis adagokban merem fogyasztani. Azt még napokba telhet, hogy megemésztenem, miszerint egy tárgyat nem készítenek, hanem születik, pedig természetesnek kellene vennem, ha elhiszem, hogy Őfelsége a Korona egy személy. Mer' akkor születik! Csak nem lát, nem hall, nem beszél, azaz ő lenne a három majmok, akik ezen felül  nem csinál semmi mást sem, csak egy vitrinben peep-show a turistáknak. Ezen még mindenképp töprengenem kellene, de nem fogok.

Elvégre hülyeségekben komolyan hinni, az kemény munka ám! Csinálja más.

Tél, hideg, hó, de halál talán biztos nem

A szombatban az a jó, hogy ilyenkor nem viszem le a szemetet, nem nézem meg a postaládát, és ha pont ilyen hideg, taknyos, csuszamlós járása van az időnek, erre még mentségem is van. De ha hétágra süt a jégeső akkor is, ha meg az se, olyankor izraelita leszek, ami a zsidóságnak egy szakszerűbben vallásfókuszú elnevezése. Néha péntekenként muszlim vagyok, vasárnap meg keresztény, egyéb napokon a Repülő Spagettiszörny Egyházának tagja, náluk bármilyen napra rá  lehet kenni, hogy ez most egy pirosbetűs Fekete Szerda, ami háromnapos ünnep.

RSE-követőnek lenni amúgy is kényelmes: „A hit alapját a láthatatlan és érzékelhetetlen Repülő Spagettiszörny képezi, ami azt követően teremtette meg a világegyetemet, hogy keményen ivott. (...) A Mennyország a pasztafáriánus elképzelések szerint sörvulkánokat és egy sztriptíztáncosnő-gyárat foglal magában. A pokol hasonló, ott viszont állott a sör és a sztriptíztáncosnők nemi betegségekben szenvednek." (via wikipedia)

A menny-pokol dualista kettőssége felidéz bennem egy idézetet, nem tudom ki mondta, valami rockzenész,  de arra határozottan emlékszem, hogy fogalmam sincs hol olvastam egy talán interjúban. Szóval: a nem tudom kicsoda úgy képzelte  a Mennyországot, hogy ott minden nap kínai kaja van, a pokol meg ugyanez, csak ott pálcikával kell enni.

És akkor az első rendes téli hétvége alkalmából (majdnem azt írtam, hogy tiszteletére, de ki a fene tisztelne egy évszakot, csak mert épp beköszönt?), egy kis dinamikus zene, ha már kint hideg van, sötét és néhány különösen kitartó hófolt. Bent meg meleg, tűzforró tea, és égési sérülések a számon.

Az előadó Courtney Hadwin, egy Észak -Yorkshire-i faluból, aki számomra érthetetlen és pofátlan módon 2004-ben született, szóval összesen húsz éves, rémes. (Én 2004-ben már  egy  adag mindenféle szakos hallgatónak próbáltam bemagyarázni, hogy a szociológia a világ legérdekesebb tudománya. Mondjuk néhányuknál  bevált, akik azóta szintén...)

Courtey-t meg egyáltalán nem ismertem eddig (hja, nem sok ismerni való volt rajta innen, a távoli végekről, ha ennyi idős mindössze), Wiki szerint (miért is becézzük? Pedia Wiktória, azt' kész!) 13 évesen tűnt föl valami tehetségkutatónak marketingelt tévés vetélkedőshow-ban, és azóta nagyjából folyton fel van tűnve. Szóval úgy maradt. Illetve így, itt tart most az úgymaradásban:

p.s. A cím igazából egy verssor parafrázisa, bár gyanús, hogy az alábbi idézetben nem pont a Repülő Spagettiszörny az egy az isten.

„Most tél van és csend és hó és halál.

A föld megőszült;

Nem hajszálanként, mint a boldog ember,

Egyszerre őszült az meg, mint az isten,

Ki megteremtvén a világot, embert,

E félig istent, félig állatot,

Elborzadott a zordon mű felett

És bánatában ősz lett és öreg."

(Vörösmarty Mihály: Előszó - részlet)

Az elveszett történelem

Rakosgattam egy (kis)regényt egy ideje, hogy egyszer majd elolvasom,  ha már sokan lelkesednek érte, és végre sorra került. A címe Hangyák és dinoszauruszok - Csontcitadella és Sziklaváros elveszett történelme, és a kínai Cixin Liu  (Liu Ce-hszin, kinek hogy tetszik) követte el, aki A háromtest-probléma című bestsellert is.

És nagyon bejött, egy szuszra végigolvastam, ami persze nem nagy szám, tekintettel a terjedelmére (szűk kétszáz oldal), de tényleg nem bírtam letenni.

A történelmi példabeszéd a Kréta-korban játszódik, bár szerintem nem Krétán, ahol a címbéli két csoport felépíti a maga technikai civilizációját, néha egymás sérelmére, néha meg egymást kiegészítve. Vannak városok, gyárak, boltok, buszok, számítógépek (de például a hangyáknál a kompjúter nem elektronikus, hanem vegyi alapú, valami feromon-processzor meghajtással), úgyhogy nem nehéz ráismerni a saját modernitásunkra. Van együttműködés, ahogy kizsákmányolás is, és vannak többféle módon, akár erőszakosan is lejátszható konfliktusok.

A hangyák és a dínók ugyanis időnként háborúznak, mert  megvannak a saját érdekeik, és a méretkülönbségek ellenére mindkét társaságnak van némi stratégiai előnye a másikkal szemben. A hüllők (ahogy ezt egyik tirannoszaurusz-állagú tábornokuk megfogalmazza), egyszerűen szét is hugyozhatják a hangyák városát, míg a hangyák belülről bomlaszthatják a szauruszokat. De szó szerint, bemásznak valamelyik testnyílásukon, és csoportosan megtámadják a különböző szerveket. De mikor épp béke van lenni, ugyanezt alkalmazzák gyógyászati céllal, mondjuk tumorok ellen, avagy réges-rég a messzi-messzi galaxisban a hangyák voltak a dínók leghatékonyabb orvosai is.

Ez a kis momentum is egyszerre szól valami furcsán kitekert, alternatív evolúcióról (azon belül a fajok szimbiózisáról), meg - afféle tanmeseként - az emberek együttélésnek egy lehetséges modelljéről, miszerint a józan belátásra épülő munkamegosztásról, illetve klasszikus szociológusul: az organikus szolidaritás-alapú társadalmi integrációról. (Renden, ezt  abbahagyom...)

A hangyák szorgalmasak, rohadt sokan vannak, és felettébb aprók, ezért olyan dolgokat is képesek elvégezni, amiket a nagy böhöm hüllők nem. Ugyanakkor bolyban élőkként nélkülözik az igazi egyéniséget, így képtelenek a kreativitásra és az egyéni gondolatokra. Vagyis rászorulnak a dínókra, akik a kor innovátorai, nem mellesleg azért is, mert náluk igen sokféle faj keveredik. 

De a vége azért nem egy hepiend, a háborúkba torkolló rivalizálás és dominanciaharc faj- és korfüggetlenül konstans, itt is sírás lesz a vége, pontosabban egyfajta apokalipszis, dehát a tények makacs dolgok, még egy groteszk sci-fi esetében is. Mert az alapértelmezetten nem pusztán fantasztikus, de tudományos (ihletettségű) is, márpedig ez a parabola a maga sajátos stílusában egy kemény társadalom-, sőt civilizációkritika. Túl azon, hogy rém szórakoztató. Azt meg tudjuk, hogy a dínók kihaltak, nagyából főleg egy becsapódó aszteroida miatt, de mivel a könyvbéliek gyanúsan hasonlítottak ránk (mondhatni Saurus Sapiensek voltak), kihaltak volna amúgy is, miként mi is ki fogunk. A hangyák (meg a csótányok) azok, akik túlélnek mindent, már itt voltak előttünk, és itt lesznek jóval utánunk is, őket csak a Nap fogja kinyírni. Mikor majd egyszer sokára szupernóvává képezi tovább magát, és annyi lesz a Földnek, mint olyannak. De a rovaroknak addig még jó sok idejük van.

A szembeszegüléses egó pitiánersége

A Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűncselekmények miatt elfogatóparancsot adott ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Yoav Gallant volt védelmi miniszter ellen. Ez egy tegnapi hír, melyre a Felcsútok Géniusza a ma reggeli rádiós iránymutatásában reagált is:

„Itt nincs más lehetőség, szembe kell szegülni a döntéssel“ böffent ki belőle, ami megint csak szép példája annak, milyen komolyan veszi a nemzetközi jogot, sőt  a jogot egyáltalán. Úgy is, mint néhai jogász.

A szembeszegülés pedig az lesz, hogy meghívja az izraeli miniszterelnököt Magyarországra, itt meg nyilván meghosszabbítja Bicskéig. Ezzel csak annyi a gond, hogy amikor Netanjahu elvtárs leszáll a repülőről, igazából le kellene tartóztatni, ez következne Magyarország nemzetközi kötelezettségeiből, amik már  megint, és üzemszerűen lesznek szarva.

Ez a szociopata önkényúr tényleg élvezi, mikor időnként (rendszeresen) belehányhat az asztal  közepén álló levesestálba, hogy aztán egy cinikus-sértődős fejet vágva nézzen körbe: „Mi van gecik, nem szedtek? Nem vagytok éhesek? Lenézitek az én levesemet, mi? Ti senkiháziak!“ 

Egy másik hasonlattal élve, meg kicsit olyan, mint az  óvodai homokozóban a Manócska csoport réme, aki mindenkit addig pofoz a kislapáttal, míg végre egyedül maradhat abban  a homokozóban, ami tehát innentől csakis az övé. És nem veszi  észre, vagy ha igen, nem zavarja, hogy már senki sem akar játszani vele, miközben a többiek meg önfeledten fogócskáznak, egymással.

Most sem látunk mást, business as usual, megy a farokméregetős árnyékbokszolás, hisz ha már az unió a megképzett ellenség, a rosszabb mint a szovjetek, akkor ő lesz majd a bot a küllők  között, mint ez volt szíves közölni már korábban. Miközben a soros uniós elnökség is tart még, de egy kis skizoid duplagondol megoldja a kognitív disszonanciát. Miszerint a Dagadt folyamatosan szabadságharcol saját  maga ellen is, és bár érti mi itt az ellentmondás, csak nem tudja. (Mert nem akarja, ha már  a világ szerinte főleg akaratból épül.) Aminek persze van pozitív hozadéka is, hiszen ha ő az elnyomó és a szabadságharcos is egyben, akkor már  nem kétséges, győz-e a végén?

Mondjuk harcolhatna a saját  démonaival is, főleg a döbrögi-egója kapcsán mára már igen eldurvult nárcizmusával, de a vonatkozó  történelmi tapasztalatok szerint ez eddig még egyetlen tényleges- vagy reménybeli diktátornak sem sikerült.

12-144

Kaptam egy ímélt tegnap kora este, amiben egy rég nem látott ismerős reagált a reggeli posztomra. Ő, mint elkötelezett protestáns azt írta, hogy de igen is van Gondviselés (miközben az „Isten pont nem néz ide"-hipotézist karmolta), csak ezt nem mindenki veszi észre. Mert vagy nem is akar tudomást venni róla, vagy egy nettó szemétláda, aki tettlegesen iratkozik ki (folyamatosan) a kegyelemből, meg hát mindig is eleve kevesen vannak a kiválasztottak. Aszonta (írta), hogy a Bibliában lehet utánanézni, meg is adta, hol. Nos, mivel van itthon Biblia (Bhagavad-Gíta mondjuk több, háromféle magyar és háromféle angol fordításban), Buddha beszédei, de még a Mormon könyve is, utánaolvastam.

A Jelenések könyvéről lenne szó, pontosan a hetedik fejezet elejéről, mely szerint 144 ezer emberen van ott (konkrétan a homlokukon)  a pecsét, hogy ők Isten emberei, elsődleges szolgái, akik már itt, e siralomvölgyben is kiválasztottak. (Miközben egyes ezospiritiszta félbolondok szerint ők direkt az apokalipszis idején ide inkarnálódó „fénymunkások“ - na itt azért félrenyeltem a  joghurtot...) De miért pont ennyi? Nem kevés ez? Ha Isten mindenható, akkor nem tudna több embert bevenni a buliba?

Nyilván dehogynem, csak nem erről van szó. Mert 144 az 12x12, a tökéletes szám, ami úgy jön ki,  hogy Izráel fiainak tizenkét törzse volt, és mindegyikből tizenkétezer kiválasztott. Ennyiben szimbolikus, ráadásul János apostol idejében a jelenhez  képest elég kevés ember élt a Földön (vízen és levegőben még kevesebb), az emberiség összlétszáma olyan 180 millió lehetett, de több kontinensre elosztva. Na ekkor, a mediterráneumban, vagy a közel-keleten egy pár tízezres város(állam)maga volt a megalopolisz, a civilizáció központja. És ahhoz képest a 144 ezer rohadt sok, nemcsak igen nagyon szimbolikus. 

És ebből is látszik, hogy akkoriban még nem volt divatban a tízes számrendszer, a tizenkettes annál inkább. (Hiába, hogy tíz ujjunk van, ami igazából húsz, de az olyan emberi, tehát földhözragadt, de a tizenkettes az már kellően égi, hiszen az nem semmi, ha egy nem túl nagy természetes szám önmagán kívül kettővel, hárommal és hattal is osztható, hogy valaminek az egyharmada az négy, de az egynegyede az három... Nem is értem, miért nem építettek komolyabb kultuszokat a tizenkettes köré, nekem gyerekkoromban csak egy buszjárat volt, később a  , és a pont annyi dühös ember (apostolokról meg szó se esett), majd végül a 12 majom, ami az egyetlen film volt, amit egyedül is megnéztem a moziban, kényszer nélkül. (Hisz alaphelyzetben senki nem jár egyedül moziba. Magától. Olyan volt, hogy sajtóvetítésre kaptam meghívókat de az nem számít, az munka volt.)

faceboook.com

A 12 és a 144 persze máshol is felbukkan:

- II. Pius pápa 144-ben kiközösíti Markiónt, aki azt állítja, hogy az Ószövetség istene nem az igazi, omnipotens Teremtő, csak egy tökéletlen világot létrehozó démon, demiurgosz. Erre Markión saját egyházat alapít.

- A 144-es londoni busz a Muswell Hill Broadway és az Edmonton Green Bus Station között közlekedik. Ennek ugyan az égvilágon semmi jelentősége, rohadt külváros (csak én meg mániákus, úgyhogy egyszer biztos utaztam vele), a 12-es ellenben az Oxford Circus-től indul (tisztára kamu amúgy, nincs is cirkusz arra), és átvág a belvároson. Úgyhogy azt tényleg ismertem, bár ezen a környéken jobban bírtam a 3-ast, ami viszont a tizenkettő negyede, és kábé útvonalának egynegyede  lefedi a másikat (nagy jóindulattal, valamint szubjektíve kerekítetten). Véletlen?

- Kevesen tudják, de Nena egyetlen igazi slágerének is az volt az eredeti címe, hogy 144 Luftballons, 99  meg úgy lett belőle, hogy mínusz adó und járulékok.

- És van még egy, ismét vallási hivatkozás, nevezetesen 144. zsoltár (Dávidtól) amibe feltehetően már betette lábát a korabelien is létező Háttérhatalom keze, mert egyszer csak szembe jön a tízes(!) számrendszer: "Juhaink szaporodjanak ezerszeresen, s tízezerszeresen legelőinkön!“ Botrány, komolyan mondom.