Itt jobbra, a 'Magamról' rovatban is előkerül Kurt Vonnegut mint az egyik kedvenc könyvem szerzője. A kiterjesztett igazság ehhez képest az, hogy sokkal több kedvenc könyvem van, olvasásában nem vagyok ennyire szűkszavú, ám a képzavarok változatlanul jól mennek, főleg ha sportot űzök belőlük. És a sok kedvenc között van jó pár Vonnegut, de talán tényleg a Kékszakáll az első az egyenlők között.
És Vonnegutnak, akiről többször írtam már (mondjuk itt, és itt, a Kékszakáll közvetetten még itt is előkerül), ma van a 102. születésnapja, pedig összesen 85 évet élt. (Na jó, ha a háborús évek többszörösen számítanak, akkor kicsivel többet.)
Máig jelentős kultusza van a világon, valamint szerte, nyilván mert szellemes volt, radikálisan humanista, és nagyon eredeti. És szókimondó, ami azért fontos, mert anélkül az előző háromnak sem lenne túl sok értelme, a közönség felől nézve semmiképp. Például középiskolásként a Bajokok reggelijében láttam először egy könyvben leírva azt a szót, hogy segglyuk. És KV le is rajzolta. Amiben nem trágárságot éreztem, hanem valami elementáris szabadságot, hogy hé emberek, bármit lehet, a szókimondás felszabadít!
Írókról írni eleve hálátlan dolog, írtak ők eleget, sokkal jobban, mint amire a magunkfajta bármikor képesnek érezheti magát, és a legjobb, mikor a szöveg átcsúszik metába, avagy a szerző (lánykori nevén: Miregondolt A. Költő) az írásról, de legalább is a művészetről ír. Ez esetben inkább helyettem, bár nagyjából bólintok, hogy ja, tényleg ez van. Ezek:
"A művészet sosem szól a pénzkeresetről, sem pedig arról, hogy az ember híres legyen. Hanem hogy a lelkét építse. Az emberek éppen ezért mindig is fognak regényeket vagy legalábbis novellákat írni, mert rájönnek, hogy így tudják kezelni saját neurózisukat.“
"Az a gyanúm, ha bárki művész vagy feltaláló bármiféle műben egységet és összhangot ér el, gondolatban mindig egyszemélyes közönségnek dolgozik.“
"Művészetből nem lehet megélni. A művészettel csak elviselhetőbbé lehet tenni az életet. A művészet, akármilyen jól vagy rosszul csinálja valaki, a lelket táplálja, az Isten szerelmére! Énekeljünk a tus alatt! Táncoljunk a rádió mellett! Meséljünk történeteket. Írjunk verset, akár rossz verset is a barátainknak. Csináljuk olyan jól, amilyen jól csak tudjuk. Csodálatos jutalomban lesz részünk. Alkotni fogunk valamit.“
"Időközben rájöttem, hogy vannak, akik nem tudják eldönteni, hogy komolyan beszélek-e vagy sem. Úgyhogy innentől kezdve szólni fogok, amikor viccelek.“
És mivel hideg, ködös november van éppen (nagyon bírom, de tényleg), meg egy halott születésnapja (miszerint fából fakarika, ami elveszett), valahogy ide illik ez az opusz, pláne mert régen szúrtam be ide CocoRosie-t. Mert régen hallgattam, csak két fülem van, és túl sok az új inger...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése