A dohányzóasztal című tavalyelőtti spanyol film az egyik legbizarrabb darab, amit mostanában láttam, pedig mostanában eléggé rámentem azokra a műegészekre, amikre legtöbb ember idegrendszere is.
Kis családi kamaradrámának indul, és bár ógörög sorstragédia nem lesz belőle, de csak éppen hogy. Mert az elején látunk egy unszimpatikus, középkorú (mondjuk középnegyvenes) házaspárt egy bútorboltban, ahol a pasi csak azért is megvesz egy dohányzóasztalt, nem mintha tetszene neki, de a felesége kifejezetten utálja, ő meg igazi papucsférj, ám évtizedenként egyszer azért dönteni akar valamiben.
Aztán hazacipelik a szajrét, a feleség leugrik a boltba kajáért, mert átjön a pasi öccse a meg a fiatal csaja, így addig apu egyedül marad a pár hónapos csecsemőjükkel. És szerelné össze az asztalt, de nincs meg egy csavar, úgyhogy félreteszi a valóban randa bútor „törhetetlen“ üveglapját, ami persze eltörik. És lefejezi a gyereket. És a gyanútlan néző itt felszisszen, hogy jézusmária, ez meg mi volt? Miközben a jézusmária teljesen indokolt, mert finom utalásféleképpen a párt úgy hívják, hogy Jesús és María, és igen, a nő pont úgy anyáskodik a pasi felett, mintha az anyja lenne.
A lényeg ugyanis - a saját megfejtésemben - annyi, hogy Jesús tényleg egy belül gyerek (a felesége meg épp ezért úgy fest, mint aki húsz évvel idősebb nála), aki két dolgot tud nagyon jól: behódolni, és a szőnyeg alá söpörni a problémákat. (Mondjuk a gyerek feje itt egy szék alatt van, nem is akarja onnan elővenni...)
A gyerekszerep másik oldala meg az, hogy a szomszéd nő tizenhárom éves lánya, mindenáron össze akar jönni vele, és azzal zsarolja, hogy ha nem hagyja el érte a családját, majd jól megvádolja pedofíliával. Elég erős leosztás, és akkor innen indul a tényleges cselekmény.
snitt.hu
Aminek folyamán apu megpróbálja terelni anyut, az öccsét meg annak a barátnőjét, hogy nem kell a gyerekkel foglalkozni, hagyják csak aludni, meg hasonlók, de a végére, mikor az eredtileg gyanútlan nézőnek már rezeg a feje az idegtől, lebukik. Ő maga katatón lesz, az öccse kicsit másképp sokkos, a többiek hánynak. Így megy ez.
Mikor láttam, hogy műfajilag ez egy dráma/ horror/ vígjáték, már előre gyanús lett, hogy a vígjátéki elem az itt valami szekunder szégyennel felpántlikázott, nagyon-nagyon fekete humor lesz, és tényleg. Mi már tudjuk, hogy egy fej nélküli csecsemő fekszik a másik szobában, apu is tudja, meg hogy ugye a fotel alatt ott a feje a nappaliban, ehhez képest María meg az öcsi nője úgy basztatják egymást, mintha fontos lenne, miközben nem tudják, hogy mi már tudjuk, amit ők nem.
És eleinte csak azért drukkolunk, hogy az adott párbeszéd, asztal melletti (amúgy tényleg szellemes) piszkálódás érjen már véget, aztán nagyon hamar azért. hogy Jesús bukjon már le, legyen végre vége, és könyörgöm akasszuk fel! (Ha már Spanyolország is Valahol Európában, ugyebár.)
Összességében A dohányzóasztal jó, mert bizarr, véres, mégis vicces, és néha azért feszengeni is kell egy mozgóképen. (Erről szólt a komplett Office, főleg az eredeti brit sorozat.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése