„Visítva, röhögve vesznek búcsút David Pressman amerikai nagykövet-aktivistától a mémgyártók - itt vannak a legjobb mémek!“ - harsogta címlapra tegnap este a Zorigó, szokásához híven bunkó stílben és névtelenül. Nyilván a konzervatív, polgári-keresztény értékrend mentén, ahogy mindig is szokták, különös tekintettel az úgynevezett csöcskontentekre. Amikor általam nem ismert mindenféle hírességek, főleg sportolók (pornós ketrecharcosok, esetleg focisták barátnői), bikinis fotóit teszik címlapra, nyálcsorgató szövegekkel. ("Széttárt lábakkal kacérkodik, elképesztően szexi az almamellű tornászlány“)
És hát az amerikai nagykövettel kapcsolatos „mémek“ is a kulturális leárnyékoltságnak pont ezen a szintjén mozognak. Azon most lépjünk túl, hogy a mém az nem egy kép, valami viccesnek szánt felirattal, hanem bármilyen kulturális elem/momentum, ami virálisan terjed, és generál magából újabb változatokat, mert ezt a zorigós Anonymusok úgysem értenék. (Rihard Dawkins csendben felsír a sarokban.) De mindezek mellett a mémeknek tényleg alapvető sajátossága, hogy terjednek, szembe jönnek szinte bárhol, miközben ezekre az összeizzadt izékre pont a kutya sem kíváncsi.
(Intermezzo: A napokban véletlenül, és persze sérelmemre, belenéztem a Viasat azóta méltán kukázott műsorába, aminek az volt a címe, hogy Mém Over. Ja, kurva eredeti, de legalább illett a tartalomhoz a cím, mert másodvonalbeli kínos celebecskék und a hazai stand-up comedy aljadékai, erőlködve próbáltak benne viccesek lenni, a siker minimális esélye nélkül. És az volt lényeg, hogy ott helyben a stúdió akolmelegében gyártsanak „mémeket“. Na most, az talán már világos, hogy ami két perccel azelőtt készült helyben, és az alkotón kívül a hat másik versenyző látta összesen, az rohadtul nem mém, csak nyolc napon belül gyógyuló szekunder szégyent okozó kultúrszemét.)
A zorigós „mémek“ pedig eleve nem terjedtek széles körben (nyilván ezért akarták kicsit megtolni, hisz a kormányhitű üzenet a lényeg), de legalább nem is voltak viccesek, nyomokban sem. A nálam díjnyertes alkotás például abból állt, hogy valaki fogott egy sajtófotót, amin David Pressman épp beszédet mond valahol, és fölé írta, hogy „Pá-Pá David!“, és tett e mögé egy kutyaszaros emodzsit. Szellemes, nem? Magam kis híján félholtra röhögtem magam, valójában azóta is a hatása alatt vagyok, hogy lehet valaki ennyire odabaszósan humoros, és közben intellektuálisan szárnyaló egyszerre? Az eredetiségről nem is beszélve...
p.s. Amúgy január 20-ig még Biden az elnök, úgyhogy nem most fogják leváltani Pressmant (aki mindig „présembereznek“ a bayerzsoltok, pedig a neve annyit jelent, hogy nyomdász), ha egyáltalán. Mert ő nem valamilyen párti politikai kinevezett, hanem karrierdiplomata, akinek egy nagyköveti állás nem a hálapénz, mert támogatta az aktuális elnököt a kampányban, neki ez a szakmája, és sokan vannak még ezzel így. Persze elképzelhető az is, hogy Tramplinak van olyan kis segédje, akit majd pont egy itteni nagyköveti állással kell jutalmazni, hogy legyen néhány jó éve, ha már pénzt tolt a pszichopata tata ámokfutásába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése