Miközben annyi fontos dolog van a világban, én már megint egy olyan „cikkbe“ szaladtam bele, immár harmadszor, ami ezúttal nyolc szokáson keresztül mutatná be, milyen az, mikor valaki intelligens. Nem hét, és nem kilenc jellemző szokása van az intelligenseknek, hanem pontosan nyolc, ne számolj tehát csak hétig, a kilencet meg szádra ne vedd! Rólam már kiderítettem magamnak, hogy nem vagyok okos (indoklás itt és itt), ami érthető, ha nem vagyok intelligens sem, bár azt pont nem értem miért, mikor lehetnék is. Ám úgy tűnik, a középfajú netes bulvárnak pár naponta muszáj elmagyaráznia a magamfajtáknak, miben térnek el lefelé a fékezhetetlen agyvelejűektől.
Azok először is mindig éheznek a tudásra, igyekeznek fejleszteni magukat, és széles az érdeklődési körük. No igen, plusz biztos betartják a Tízparancsolat minimum hatvan százalékát, és az úttörők tizenkét pontjából vagy ötöt, de ez rám nem jellemző. Én kábe ezekben az arányokban ismerem egyáltalán az említett listákat, és akkor hol van még a betartás? Ahhoz kitartás kéne, persze nem a nyilas köszöntés értelmében. És nem, nem éhezem a tudásra, ami műveltégem még van, az csak rám ragadt, én tényleg nem tehetek róla tisztelt bíróság, pontosabban csak részben, szörnyű intézmények (iskolák, sőt egyetemek) áldozata vagyok. Éhezni leginkább egy jó bolognai spagettire szoktam, nem igyekszem fejleszteni magam, hisz örülök, ha nem hanyatlok épp, az érdeklődési köröm meg monomániák által vezérelt, gondolom az nem számít szélesnek.
A második, hogy aki okos és/vagy intelligens, az abból is látszik, hogy álladóan kérdez, sőt faggatózik. Na nem, zaklasson másokat más, én legfeljebb beírom a gugliba, hogy „fermentálás“, az kiköpi, hogy „erjesztés“, és innentől már nem is érdekel tovább. Pedig izgalmasan hangzott.
A harmadik jellegzetességük, hogy nem szoktak kérkedni a tudásukkal. Nos, én szokok. A pénzemmel, a karrieremmel, a szépségemmel vagy a hőstetteimmel ugyanis nem tudok kérkedni, viszont rengeteg teljesen felesleges tudás ragadt rám (belém?) az idők alatt, nagyjából ennyim van, ennyit is érek. Persze ha okos lennék, a tudást átválthatnám sikerre és gazdagságra, mert azt például tudom, hogy a tudás is egy szimbolikus tőke, ami a jelenkorban kiemelten fontos. De ezt én főleg elméletben tudom, a gyakorlat valahogy rendre elkerül. (Ismertem egyszer egy csajt, aki pszichológusban volt ugyanez, hogy nagyon szeretett pszichológiával foglalkozni, és mondta, hogy bármilyen ezzel kapcsolatos megbízást elvállal, csak emberekkel ne kelljen dolgoznia, ő elméleti pszichológus.)
No.4. Magukban beszélnek. Ez az első, ami igaz rám, de önmagában ez még tényleg nem jelent semmit. Lehet hogy simán zakkant az ember és/vagy túl sokat van egyedül, de bármelyik is az aktuális leosztás, pusztán a magában beszélés nem garantál semmit. Viszont ha mondjuk szanszkrit fordításban darál ógörög káromkodásokat hosszan, akkor már biztos, hogy teljesen bolond.
Az ötödik kritérium szerint az agyasak beosztják az idejüket és jól priorizálnak, ez mondjuk akár stimmelhetne is, de nem. Az ugyanis nem időbeosztás, hogy a semmittevést is a percmutató alapján intézem, az szerintem kényszeres neurózis. Ártalmatlan, de idegesítő. Valamint lényeges eleme a halogatásnak, ami pont nem a jól priorizálásról szól, márpedig én alapjáraton is halogatok. Például inkább mosogatok, főzők, takarítok, fürdök, akár sportolok (egy én!) csak ne kelljen valami sürgősnek nekiállni, mert az frusztrál -de ez már volt valamikor nemrég. (A priorizálást meg úgy csinálom, hogy egy szelet sajtot, padlizsánt vagy cukkinit először lisztbe, aztán tojásba forgatok, végül zsemlemorzsába.)
community.hubitat.com
A hatodik pont szerint az okos intelligensek szeretik a szellemi játékokat, mint a sakk vagy a bridzs, de én nem. Sakkozni biztos jó lehet, csak mindig ráfeszültem, főleg arra mennyire rossz vagyok benne, a Rubik-kockát meg könyvből se tudtam soha kirakni. Én a dartsot szeretem, kártyából a römit, az mondjuk kicsit agyalós, de legalább nem kell benne együttműködni senkivel.
Hetedikként az okos emberek későn fekszenek, pont mint én, csakhogy én - főleg a lefekvéshez képest - kurva korán kelek, de ez nem az intelligencia jele, ez inszomnia, miszerint álmatlanság. Krónikus! Ha tudnék aludni, most is épp azt tenném, és lehet, hogy attól okosabb lennénk, mert alváshiányos zombiként úgy alszom kevesebbet, hogy nem vagyok többet ébren, csak látszólag.
Az utolsó jellemző pedig az, hogy az agyban nagyok asztala mindig kissé rendetlen, nyilván annak a kreténségnek az igazolásaként, hogy a buták tartsanak csak rendet, mert a zsenik átlátják a káoszt. Én viszont mindig mindent igyekszem ugyanoda visszatenni, mert egyfelől buta vagyok, másfelől meg kényszeres (lásd az ötödiket), pár napja máshová tetem egy vázát, úgy tíz év után, és még nem szoktam meg.
Nem lehetne olyan sajátosságokat felsorolni végre, amik igazak lehetnek rám is? Mit tudom én, modorosság, grafománia, asszociatív csapongás, sértődékenység, szociális fóbia, fekete humor, tekintélytiszteletlenség, ilyenek...
Vagy az online félbulvár foglalkozzon végre más témákkal is. Például:
„Öt biztos jel, amikről felismerheted, ha valaki kékszemű“
1. Kék a szeme. (És mindegy, hogy arca csupa derű-e?)
2. Nyilvános helyen a kékszeműeknek fenntartott mosdót használja.
3. Ha a szemébe megy valami sárga, zöldszemű lesz.
4. A rendőrségi körözésekben folyton „kékszeműként“ hivatkoznak rá.
5. Nem reklámozza, de rendszeresen eljár az Anonim Kékszeműek gyűléseire.
6. Kedveli Sosztakovics zenéjét, a citromos sajttortát, de utál átmenni a zebrán, és többek szerint sem barna a szeme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése