"Ha Jézus az út, és kereszténynek lenni annyi, mint Krisztusban élni, az nem azt jelenti, hogy a keresztények útban vannak?"
(Jimmy Carr, ír-brit komikus, és vacak műsorok vezetője)
Voltam én már hardcore ateista, dialektikus materialista aszcendenssel (a Hegel-Marx feszültségforrás felől), kis híján buddhista, a magam módján krisnás, és mostanában leginkább agnosztikus vagyok, aki szerint tudja fene, hogy is van az Élet, a Világmindenség meg Minden. Ez az igazi langyos középszer, kevesebb önutálattal megfogalmazva, egy józan kritikai hozzáállás, szarkasztikusan pedig a „fogjuk meg, és vigyétek!“ cinizmusa, miszerint higgyen mindenki, amiben akar, pont leszarom, amíg nem akarnak falhoz állítani emiatt.
Amúgy is képzett frazeológus vagyok, a Zobroki Zuárd Tájjellegű Népfőiskolán leveleztem össze a diplomavégzésem, és alkalmazott demagógiából írtam a szakdolgozatomat. Is, meg azóta sok mindent. És ennek fényében számomra egyértelmű, hogy az ateizmus gázos (egyszer megdöglünk, és nincs több próbálkozás), az agnoszticizmus megúszós (valami úgyis lesz, minek görcsölni), a vallás meg kényelmes, de meseszerű (félistenek fuvoláznak mennyei bogyókon, de örökké ám, mint egy dzsánki, aki a végén úgy maradt).
Miközben a tapasztalati valóságban minden áldott nap egyre áldatlanabb a helyzet, most akkor vagy adásszünet van a Gondviselésben, vagy az nincs is. Elvégre ha van Isten, aki a teremtő, az nem jelenti azt, hogy foglalkoznia kellene a világgal, megteremtette, azt' annyi, ez lenne a felvilágásodás-kori deizmus lényege. Néha azért leporolja a teremtést, de már nem festi újra, a leporolást meg innen lentől úgy érzékeljük, hogy árvíz (esetleg özön), tornádó, vagy az a bazi nagy kisbolygó a Deep Impact című armageddonból.
Ám egy nemrég látott dán filmben (Az árnyék a szememben) volt egy szellemes megfejtés (szerintem már említettem korábban), egy katolikus lányiskolában ténykedő, kissé szkeptikus apácától. Ennek lényege, hogy az isteni idő (ami lehet, hogy nincs, már ha az illető entitás időtlen) nem a földi idő léptékében működik, azaz van Gondviselés, csak ha Isten pislog egyet, vagy egy pillanatra nem néz ide, az nálunk idelent lehet akár egy évszázad vagy évezred is is. Vagyis generációk élik meg, hogy csupa rossz dolog történik, a rossz és a jó emberekkel egyaránt, ha van is valamiféle isten, már rég nem foglalkozik a világgal.
Nekem ez egy szimpatikus megközelítés, mert lényegében mindegy, hogy valaki elszántan vallásos (hittel vagy a nélkül, mert a vallás meg a hit, az két halmaz, melyek persze metszik egymást), a maga módján hívő, meggyőződésesen nem az, vagy a kitudhatjaezt?-paradigma képviselője, ez a magyarázat minden nézőpontba belefér.
p.s. Vallás és ateizmus, Tóta W. elővezetésében, ha valakit érdekel:
Ahhoz, hogy valaki bélyeget gyűjtsön, nem kell félőrültnek lennie. De sokat segít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése