2023-as a Puccs című film, amiben viszont 1918 van, a háború (az Első Világ) épp eléri Amerikát, nem a front, hanem a spanyolnátha képében, a munkásnegyedekben hullanak az emberek, és egyre többen követelik a lezárást, szóval a szigorú járványügyi fontoskodást. Közéjük tartozik a film egyik főszereplője, aki sznob zsurnaliszta, és persze egy képmutató barom, így már ez elején sejthető, hogy némi leckéztetés következik majd, sérelmére.
Mr. Jay Horton igen haladó szellemű újságíró, a társadalmi egyenlőtlenségek lelkes harcosa. Illetve az ellene való harc embere, a fene se érti ezeket a tagadó alakokat. A lényeg, hogy harcias cikkeket ír javarészt a szegények, munkások, feketék nevében, mondjuk nyílt levelet az elnöknek, közben militáns vegetáriánus, szóval első blikkre egy ötven évvel későbbi fazon, aki valahogy mégis '18-ban kötött ki, a téridő valamiféle torzulása miatt. Aztán kiderül, hogy egy gazdag, karótnyelt arany- de már nem annyira ifjú, ezüstkanállal a seggében született, örökségből gazdagodott, ahogy azt kell, és ennek megfelelően él. Bazi nagy házban lakik, fekete szolgái vannak, akiket szigorú szabályokkal idomít, szóval lehetne akár egy rabszolgatartó ültetvényes is, csak ahhoz nem dobta elléggé hátra az időanomália.
És miközben igazi szájhősként fogadkozik, hogy ő a járvány ellenére nem hagyja el New Yorkot, mert tudósítani akar a válságos helyzetről, valójában a kis magánszigetén szigetelei el magát, egy szerényen csak kastély méretű udvarházban, és onnan írja harcias riportjait.
És akkor jön egy új szakács Mr. Monk. Aki az elejétől viszont profi szélhámosnak néz ki, és kezdi szép lassan átírni a házirendet. Magasról tesz az általa sznob hóbortnak tartott vegetarianizmusra, és arra is, hogy a személyzet nem ihat, de a Gazda persze igen, elvégre a padlizsánhoz jól csúszik a whisky. Úgyhogy Monk a nemflúgos nemnyomozó szakács, rá is megy a főnök single malt-jára, miközben a háta mögött mindennek elmondja. Ebből palotaforradalom lesz, akárki meglássa! - gondolja a korántsem gyanútlan néző, és hát persze, hogy naná.
Az egész egy kicsit olyan, mintha a Csengetett, Mylord? -nak lenne valódi tétje, itt nem csak a gazdag ember piáját nyakalja egy idő után a komplett személyzet, de tekintettel a járvány jelentette konkrét életveszélyre, tényleg a maguk kezébe vennék az irányítást. Elsőként fel is kötöznek az alagsorból.
Avagy adott az ideológiai feszültség: egyfelől van a papíron (de szó szerint a papíron) nagyon felvilágosult, nagyon balos firkász, aki közben egy újgazdag despota, egy hipokrita seggfej, másfelől meg a szakács (a tolvaj, a feleség és szeretője nélkül - ha valakinek megvan még Greenaway filmje), aki egy simlis, alakoskodó szélhámos (jó, hát milyen is lenne, ha nem alakoskodó), viszont ő áll a jó oldalon, a vérszagra gyűlő éji néző, meg látni akarja nagyon, de nagyon pofára esni a Horton-pasast. Hisz ő már akkor is hazudik és manipulál, ha kérdez, néz vagy reggelizik. Valahogy mindig tenyérbe mászik.
Apropó reggeli: a lázadás a Bountyn ott kezdődik igazán, hogy fogyni kezd a kaja a kastélyban, úgyhogy a szakács meg beszari uraság elmennek szarvast lőni, az utóbbi ugyan a fa mögül rettegést értelmezi vadászatnak, de a vega étrend azért megy a kukába. És ekkor már az úr lázad a szolgái ellen, mikor tüntetőleg csak üres rizst vacsorázik, miközben a többiek ugye sültet. A film felénél gyakorlatilag megvan a szerepcsere, onnantól csak azt kell figyelni, hogy ha már sírás lesz a vége (mert az lesz, mi lenne?), ki fog sírni ki miatt a miért?
A gazdagokkal ugyanis ez esetben nem csak az a baj, hogy fennhordják az orrukat, de a szolgáik nélkül életképtelenek, így azok zsarolási potenciállal bírnak, hisz a karantén miatt még hajók se jönnek a szigetre. A feleség meg a gyerekek pedig lassan, de határozottan átállnak a csirkefogó térfelére, aki pont olyan mint egy ember, és nem mint a férj/fater, aki csak egy összehazudott identitás, saját világa biodíszlete. Pedig kibaszott független gondolkodónak gondolja magát, de hát vannak ezzel így páran. Mondjuk nem is meglepő, hogy Jay Horton már épp politikai pályára készül.
Amiből nem lesz semmi, lebukik a kamu cikkeivel, alkoholba fojtja bánatát, ilyenek... Üldözési mánia, összeesküvés-elméletek, megcsalás, egy várható csavar a végén, a kihagyhatatlan bosszúmotívum, kissé felületes, de ettől könnyen érthető társadalomtörténeti keretezéssel.
Az egész film igazából egy legyengített thrillerbe oltott fekete komédia, aminek nagy előnye, hogy az osztályharc, a proletariátus elégtétel-vétele még sosem volt ennyire szórakoztató. Pedig az egyetemen olvastam Marxot is eleget, de ő szakszerű volt, terjengős, és pont akkor költőien elszáll, mikor nem kellett volna. Szerintem rosszkor itta a borát, mint ahogy a filmbéli Jay a whiskyjét.
És hogy ki szívja meg a végén? A társadalom, úgy általában, de ezt most is láthatjuk magunk körül, nem kell New Yorkig se menni érte az interneten. A forradalom rendszerint érdeklődés hiány
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése