Mit csinál az ember többszörös gyász idején? Dug. Nem mint a nyulak, hanem kissé részegen, hosszan elnyújtva, részletesen, és szépen bevilágítva. Legalább is ez jött a le a Szörnyek keringője című giccses melodrámából. Pedig én tényleg megpróbáltam kedvelni ezt a 2001-es filmet, de a végére inkább csak valamiféle melankolikus hányinger jött rám tőle, már ha van olyan egyáltalán. (Nincs.)
Itt mindenki gyászol, mindenki sérül, pontosabban mind a ketten, a mellékszereplőkről meg vagy nem tudunk meg semmit, vagy gyorsan elhaláloznak.
Hank (Billy Bob Thornton) egy börtönőr, mint az immár demens faterja is volt egykor, meg mint a fia is (Heath Ledger), aki viszont nem szeret az lenni, különös tekintettel a kivégzésekre, amikbe épp rendesen bele kéne tanulnia. Ha már apja fia, aki meg profi kivégző-kiképző, a villamosszék rezzenéstelen arcú Mozartja. Csak ő nagyfeszültségre komponált halállal dolgozik.
És egy villanyverőfényes fenetudja mikor, kivégzik a Lawrence nevű halálsor-lakót (a korábban Paffneki Dedi néven is ismert Didi repper), nem tudjuk miért, de a fiú kiborul, ettől a fater is, a csávó meg - immár otthon - előbb pisztollyal fenyegeti a gondosan megrugdosott apucit, majd mégis magát lövi le. Egy hulla kipipálva, pontosabban másfél, mert a nagyapa, a néhai börtönőr fejébe sincs már senki otthon.
Hank meg biztos szomorú, de ez nem látszik rajta, kívülről robot a pasi, vastag bőr a belső csontvázon, viszont összemelegedik a törzshelye beugró pincérnőjével (Halle Berry). Akinek a paffdedi Lawrence a volt férje volt, szóval nála is egy hulla, aztán lesz még egy, mikor az ő fiát meg halálra gázolják. Három null a hulláknak. (Plusz Hank hátsó kertjében még van - a fiát jelzőn kívül - két extra sírkő is. De lehet, hogy az egyik az exkutyája okán.)
Hőseink bebasznak, dugnak, aztán nagyjából összejönnek (külső okok miatt muszáj is), a csaj a végére rájön, hogy a pasi végezte ki a néhai gyereke néhai apját, de neki akkorra már mindegy. Didi bá' nyilván megérdemelte a halálost, Hank meg legalább nem agresszív, bár érzelmei nincsenek, plusz lehet nála lakni, szóval a végén együtt esznek csokifagyit a hátsó lépcsőn, de nem a naplementében, hanem jóval később.
Az egész lehetett volna egy remek film is, mert benne van a dráma lehetősége, ott lógnak a levegőben súlyos kérdések, morális dilemmák. Például hogy lehet-e szeretni azt, aki kivégezte az ember exét, de törvényesen, mint a törvény embere, és a kérdés nem az, hogy kötődhet-e a férfihoz a nő (az lehetne simán egy jó kis Stockholm-szindróma újratöltve), hanem hogy tényleg szeretheti-e egyáltalán? Tudja-e hogy Hank azt mondta a saját fiának, mielőtt az szíven lőtte magát, hogy igen, mindig is gyűlöltelek, illetve hogyan árnyalná ezt a tudást, hogy ő is durván alázta a saját tinédzser fiát, csak mert az kövér volt? És egyáltalán, ezekről hallgatni jobb-e vagy beszélni egymással (alternatíva: beszélni egy harmadikkal)? De a film mindezekkel a kérdésekkel nem kezd semmit, a két főszereplő nagyokat hallgat, nagyokat kefél, és utána fagyiznak, mélabúsan.
A felszínt is alig karcolva. Ebben a műalkotásban mindenki kicsit gépies (merthogy akiken véletlenül érzelmek ütköznek ki, azok hamar meghalnak), ilyen értelemben a leghitelesebb a prosti, aki apjának és fiának is letolja a bugyiját (két külön alkalommal persze), miközben egyszer szenvtelen szakszerűséggel közli, hogy csak óvatosan hátulról, ma kicsit száraz. Mint egész film, csak erről senki nem szól az elején a gyanútlan nézőnek. (És HB ezért Oscar-díjat kapott. Oké a feneke formás volt, de igazi mélységet eleve nem írtak a karakterének, úgyhogy sokat nem is kezdhetett vele.)
p.s. Ja, és az eredeti cím Monster's Ball, ami egy ilyen siprituál-rituális, bibliázós buli, a kivégzés résztvevői (mínusz elítélt) tartják maguknak, mielőtt ropogósra sütik az alanyt, a villanyos székükben nekik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése