Most már biztos, hogy valami baj van az agyamban az ízlésközpontommal, ezt két dologból lehet észrevenni. Először is gyakran zúg a fülem, ilyenkor nyilván kihallatszik a fogaskereket egybemosódó csikorgása, másodszor tetszett az Új nap kel fel (eredetiben simán Sunrise) című tavalyi horror-thriller. Pedig minden kritika lehúzta, szarul áll az IMDb-n, de nekem bejött. Biztos mert a délelőtt folyamán a tudományos ismeretterjesztő izéimet izélgettem vállalhatóra (és ez a kényszeres izézés lett belőle, ami még nem múlt el), szóval fejben fáradtan álltam bele a műegészbe, hátha lesz ez olyan rossz, hogy az már szórakoztat. Erre tetszett, ami botrány, de komolyan!
Pedig vacakul indul, valami baljós hangú narrátor elbúgja, hogy holmi öt erdőben lakik a szent erdődémon ottan, évszázadok óta, az indiánok szerint. Szent démon, mivan? A démon persze azért szent, mert örök életet ad, amiről a művelt, csak javarészt szeméten szocializálódott egyszeri néző már tudja is, hogy egy vámpír lesz az, akárki meglássa! Persze csak ha éjszaka van, mikor nem látni. Mert nappal a vámpírok porrá sülnek a napon, szóval nincs mit nézni rajtuk, vagy nem, ez esetben viszont kétséges, hogy mennyiben különböznek a sarki postástól vagy a helyi kocsmát messziről elkerülő szomszéd városbéli plébánostól?
Mindegy, van itt vámpír, akinek van valami indián neve is, csak nem jegyeztem meg, plusz van a helyi náci döbrögi, aki főleg zsarol, sanyargat, valamint gyilkol és gyilkoltat, és akinek - minden ilyen film kötelező elemeként - a zsebében van a komplett kisváros (külvilágtól többel által elzártnak mondott), övé a föld, a bánya, a bolt a seriff, a bármi. Úgy, hogy közben azért körülöttük a 21. század van, de náluk csak külsőségeiben.
És akkor eltűnik egy ázsiai (ezeket eleve utálja Reynolds, a földesúr), nyilván vérbe folytották, mert nem akarta eladni a földjét Döbröginek, a családjánál viszont nem sokkal később felbukkan egy titokzatos, és eléggé leharcolt vándor, aki vért iszik, de főleg állatokét, szóval afféle humánus vámpír, és védelmezőleg lép fel. (És igazságot gyilkol szolgáltatni. Meghalnak: főgecináci, főgecináci vudu alapon szadista mamája, elvége a hallgatag pasi csak úgy tíz éve vámpír, mióta jelentős sérelmeket szenvedett el Főgeciéktől. Ja, meghal ő is, elvégre a bosszú bevégezve a legjobb, minek tovább kísérteni a környéken.)
Mondjuk jobban belegondolva eléggé felesleges ez az egész vérszívósdi, a sztoriban pont az a jó, hogy az igazi szörny itt nem a természetfeletti magányos farkas, hanem az agresszív, rasszista, pszichopata helyi kiskirály (az ideális tramplista amerikai), egy az egyben a legocsmányabb fajta rabszolgatartó ültetvényesek egyenes ági leszármazottja. Valahol hegyek közt persze. (Ez is milyen jó név lenne: Egyenes Ági. Dédanyám Egyenes Ági, a leszármazottja vagyok.)
A kritikusok jól lehúzták a cuccot, hogy csapnivaló a dramaturgia, a ritmus, hiteltelenek a karakterek (pedig a színészek még nem lennének rosszak), üresek a párbeszédek, de tudja fene, nekem az egész azért összeállt, olyan erős atmoszférája van, hogy a fal adja a másikat. Ja, lehetett volna jobb, én a másfél perc után, a szent erdődémonnál hajszál híján feladtam, de aztán beszippantott, és maradtam, és még csak meg se bántam. Az a légkör, ami ebben a filmben fojtogat, az megfizethetetlen, a kegyetlen őszi táj, a rémes zene, meg a provinciális-erőszakos alakok, akik mind töltött fegyverrel kapirgálnak a kis szemétdombjukon, egytől-egyig hibátlanok. (Heti képzavar kipipálva.)
A mű láthatóan nem idegenkedne a giccsbe hajlástól, de inkább (kis jóindulattal) marad költői, a vér és bél csak mint stilárisan indokolt kiegészítők kerülnek képbe, és a misztikumot se tolják túl.
Mindegy, majd egyszer elmegyek orvoshoz, hogy van-e valami tabletta ízlésficamra, vagy elég csak borogatni, de félő, hogy addig még megtetszik egy-két ilyen B-film.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése