A mai zeném meg valami, amit tegnap találtam úgyszólván véletlenül, kellett nekem iratkozni (fel meg le, meg megint fel, meg máshová) mindenféle mélydéli bendzsóbűvölők csatornáira, miközben annyira nem kedvelem a bluegrass-t. De Mr. Algoritmus szerint mi az hogy, nagyon is, úgyhogy elém lökte Peyton Tiszteletes Nagy Átkozott bandáját, aminek mondjuk a neve hosszabb, mint a névsora. Mert hárman vannak benne, nem bluegrasst játszanak, hanem country bluest (pedig ezeket külön-külön is hogy utálom ma már), és nem mélyen délről valók, hanem csak Indianából, ami meg ugye a középnyugat.
Nem akarok rosszindulatú lenni, de szerintem ezzel együtt is Trampli-szavazók, valahogy olyan a fejük. (Azért ennél nagyobb sértés tőlem nemigen telik, legalább is a nem teljesen trágár szegmensből. Azaz a niggerezős, dagadtozós, huligánozós bazmegelést mellőző üzemmódban, mondjuk pont ezeket eleve mellőzöm is.) A zenéjük viszont a saját legnagyobb meglepetésemre bejön, nem is értem, de tényleg, ez műfajilag nagyon nem én vagyok, viszont érdekesen artiszikusnak érzékelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése