"Egy korszak vége: nem lesz többé gírosz és kürtőskalács a budapesti aluljárókban“ Ez a hír lesújtó, nagyon lesújtó. Épp most akaratam venni egy intercity-jegyet Pestig, hitelbe persze, vagy a rosszabbik vesémért cserébe, hogy felmehessek végre a pestre, kürtőskalácsot enni aluljáróban. Mert ugyan a lakásomtól öt percre lehet olyat enni, a teszkó előtti mézeskalács faházikóból, ahol a kis fahéjas fánkok is jók, de túl kulturált az egész, például nincs húgyszag, ami fiatalságomra, a pesti egyetemi éveimre emlékeztetne, mármint az akkori aluljárókra. (Tényleg, már az aluljárók se a régiek, mi?)
Igaz, akkoriban nem szeretettem a kürtőskalácsot, pontosabban nem tudtam, szeretem-e, sosem vettem, de azt pontosan tudtam, hogy a Keleti aluljárójában dögösebb a sajtos róló, de szarabb a fröccs, mint a Nyugatiéban. Gíroszt viszont a Déliben kellett enni, pizzaszeletet az Astoriánál, csalamádés őshamburgert meg a Moszkván, ahol csavarlazítós kátránylevet is adtak hozzá, vodka-narancs fedőnéven, de olcsón.
Szóval terveztem, hogy mondjuk őszre intézek egy devizahitelt vonatjegyre meg kürtőskalácsra, de akkor ez is kuka, pedig szeretem a kalácsot , főleg spenótos gírosszal töltve (hagyma, csípős mehet bele), és porcukorral, sok porcukorral. Mondjuk a húgyszag egyébként se hiányozna, pontosabban csak annyira, mint bármilyen szag, mert ugye egy ideje egyiket sem érzem. (Úgyhogy nem zavar, ha valakinek büdös a szája, kár hogy ezt nem tudom kihasználni, mióta senki sem jön közel hozzám.)
facebook
Az efféle érdekesen fúziós ételekre meg akkor kaptam rá, mikor egyszer véletlenül kisütöttem lángosnak néhány édes túrógombócot, de ez már csak azután tűnt föl, hogy ráküldtem a fokhagymaszószt. Rémes lett, de én meg éhes, úgyhogy alapvetően jól esett, elvégre jobban belegondolva, a fokhagyma is édes, csak nem érezni rajta, de fel lehet cukrozni a megfelelő szintre. (Aztán lefőzni pálinkának.)
Egyébként meg nagyon is igaza van a főpolgárjenői hivatalnak, az aluljáróban nem higiénikus ócska fagyasztott kakaós csigákat sütni, oda disznóvágás való, meg tettlegességbe torkolló amfetaminszüreti-mulatság. A péksütit meg árulják csak az utcaszinten, ahol kellően átjárja a kaját a széndioxid és a kénmonoxid tájjellegű aromája, melyért annyi külföldi turista rajong. (Persze szerintük a fáradt motorolajban sütött lángos is finom, igaz drága, mert kell előtte fél liter Unicum, amihez képest már bármi jöhet.)
Úgyhogy csinálok magamnak például mákos padlizsánnal töltött vaníliás palacsintát itthon, aztán cipőt húzok, és elmegyek a város egyetlen, viszont teljesen felesleges aluljárójáig (ahol nincs sütöde, de négy perc séta tőlem), és ott megeszem, elvégre nem csak kenyérrel él az ember de somlói galuskával is, valamint nosztalgiával, ami az élet sója, vagy valami egész más.
p.s. És street food vonalon a legjobb cornish pastyt a Waterloo pályudvaron lehet enni, a kalózos lánctól, akiknek viszont egyáltalán nincs üzeltük a Charing Cross-on vagy a Liverpool Street Station-ön. Persze ahhoz már drogot is kéne csempésznem, csak hogy kijöjjön az útiköltség, viszont nem merek, bár ki tudja, hogy egy enyhébb fokozatú angol börtön a jobb opció, vagy egy itthoni átlag kórház?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése