Digitális állatok

Az Elektronikus állam lenne a Netflix legújabb und eddigi legnagyobb dobása, mert 320 millió dollárt költöttek el rá, amit így ebéd után inkább át sem számolok aktuális középárfolyamon. Ez egy ilyen sci-fi keretezésű western-kaland-ifjúsági gomolygás, kasszarobbantó szándékkal, nálam hozzáértőbbek szerint úgy tizenöt másik film kihagyott jeleneteiből összeollózva. Sok eredetit magam sem találtam benne. Ellenben szórakoztatott, ami természetesen nem ellentmondás, nálunk ma is milliók nézik meg huszonhatodszor bármelyik Bud Hill - Terence Spencer filmet.

Az alaphelyzet persze ígéretes, csak hogy legyen mihez képest ellaposodnia a sztorinak. Aminek lényege az úgy volt kérem, hogy háztartási robotok (praktikusan: totyogó mosógép-alakúak), már az 1950-es évektől voltak, meg volt belőlük országos héthatárra szóló Diznilend, kretén képregényfigurákkal, de aztán fellázadt az egész bagázs, ahogy annyi más filmben már mindig, és lett robot-ember háború (0-1), a robotokat meg bezárták valami másra nemigen használt sivatagi tagállamba. Rájuk zárták.

Az emberek pedig robotok híján onnantól drónokat használnak, amiket szó szerint a fél agyukkal irányítanak, miközben szó szerint döglenek otthon a fotelban (ezt is láttam már), mert az agyuk másik vele a virtuális valóság hímes mezőin legelész.

És akkor már ott is vagyunk az alternatív 1997-ben, mikor Csaj sirassa a rég halott öccsét, nevelőszülőknél lázad, meg iskolában unatkozik, aztán jön egy szökött rajzfilm-robot, hogy ő a rég halott néhai. Illetve kiscsávó (aki ekkorra nyilván már nagyobb csávó) teste is megvan valahol, de a tudata főleg a robotban, és meg kéne keresniük magát. Egymást. Neki magukat. Ilyesmi... 

Csaj meg talál segítőt, egy teszkós Sivatagi Hanszóló személyében (szintén robofil), azt' már indulnak is:

port.hu

Road-movie jelleggel ródmúvizzák át a posztháborús, neoapokaliptikus Amerikát (már megint nem tudjuk, mi a túró van a világ többi részével), hogy meglegyen a kicsávó, aki mint kiderül nem egyszerűen a mátrixban van, de ő maga a mátrix, csak most egy robottest keretei közt épp szökésben. Ki is lesz szabadítva a végére, de csak mint egy megtért megváltó (belehalás által), a főgonosz bűnhődni kezd, az emberek kiszabadulnak az önként vállalt Mátrixból (mondjuk muszáj nekik, mivel az épp bezár a bazárt játszik) a robotok kiszabadulnak a gettóból, és kitör az örök béke. Gyanúm szerint a végefőcím utáni pár hónapra.

A látvány pazar, a humor elég jó, a történet izé, a karakterek meg hát. De ezzel együtt is van benne kraft, ilyen társadalmi dilemmák, morális hümmögések és kulturális áthallások formájában főleg.

A robotok például a rabszolgák, ez gyakori analógia, minél inkább emberszerűek, annál inkább. És bár itt az originál, száműzött robotarcok főleg rajzfilm- meg reklámfigurákról mintázódtak, de tudnak beszélni, márpedig az az ókori rómaiak óta evidens, hogy a rabszolga=beszélő szerszám. Ha meg lázad, levágjuk valamijét, minimum a szabadságát, mint itt. Miközben ők nem szerszámként tekintenek magukra, de nem is az evolúció következő fokaként, csak afféle mesterséges fajként, akik valami - nyilván számunkra - vicces világot hoznak létre rezervátumukban, az emberi civilizáció konkrét romjain.

Miközben maguk is e romok szerves (izé.. szervetlen, ám digitál-mechanikus) részei...

A színészeket méltatni nem kell félnetek, ellenben tök felesleges, showt se érdemelnek. A szereplők nagy része robot, tehát rajzfilmfigura, aztán van az a csávó, abból a másik vicceskedős izéből, meg a csaj a nemtom miből, aki kétféleképp tud nézni, összesen.  Ja, meg a Tuccsi Sztenli, de ő is minek, nárcisztikus tech-milliárdos főgonoszt bárki tud játszani, az ma a trend, legfeljebb ő anyagában kopasz és madárfejű, nem kell külön dolgozni rajta. Igazából arra kellenek, mert az egész lehetett volna animációs film is, csakhogy esetünkben pont az a truváj, miszerint itt a  való világban kell éreznünk magunkat, nem a Firka Villában, ez lenne a hozzáadott plusz.

Az Elektronikus állam egy humoroskodó, kurva drága fércmű, amiből nyilvánvaló, hogy egy esős-borús vasárnap délutánra tökéletes. De legközelebb akkor nézem meg, ha a kenyérpirítóm fellázad, és konzervnyitót tart a fejemhez. Vagyis nemsokára.