Ízléspukkasztás

Ezt tegnapelőtt, nőnap alkalmából kellett volna megtalálnom, de csak tegnap este dobta elém az algoritmus. kellemesen kényelmes helyzet, hogy sose hallottam a zenekarról, de tetszik, ha egy csaj ilyen kulturáltan üvöltözik a mikrofonba, és nem fél használni a kissé eszelős arckifejezését is. Pláne egy könyvtárban, ahol én ilyet sose láttam-hallottam, pedig jártam könyvtárakba, sőt jártam már könyvtárossal is, szóval szakember vagyok, bár csak az angol ábécé megy fejből. Az rövidebb. Ja, és tanítottam könyvtár szakosokat is, ilyen tantárgyakra.

Szóval: 

Szerintem ideális hétfői műalkotás, ennél már csak valami performansz lenne erősebb, amiben mondjuk a művészek lehányják  a szubjektív idealizmust, de úgy, hogy egyáltalán nincs benne sárgarépa. Mert mi is a művészet? Tudja fene, szerintem az, amit valami tudatmódosító nélkül nem értünk, azokkal viszont nem érdekel, innen lehet tudni, hogy biztos fontos, csak rohadt nagy bunkók vagyunk hozzá.

De ízlésekkel nem lehet vitatkozni, ha valakinek például bejön a testhorror, mikor két embert összesen másfél marslakóvá műtenek át egy mészárszéken, akkor az számára autonóm műalkotás. Nekem például bejön az ilyen, csak nem merem megnézni. Az Olsen-banda filmek mégis csak barátságosabbak, kétbalkezes dánok a hetvenes évekből, bár néha azért hiányzik, hogy egyiket néha kibelezzék. Azt se nézném végig, de gondolnék rá.

Amivel csak azt akarom mondani, hogy minimum harminc éve nem tudom eldönteni, extrém-e az ízlésem, vagy csak szélsőségesen kispolgári. Ez tényleg csak kábé harminc éve kérdés, előtte az volt a jó zene, ami letépte a fejemet,  (és az volt a jó buli, mikor nem feltétlen tudtam, hogy jutottam haza), a legjobb festmények nem ábrázoltak semmit, de tuti skizoid drogosok festették őket, az igazi irodalom pedig sosem félt használni a baszás szót. De egyszer csak felnőttem, bár ezt egy  darabig nem akartam észrevenni. Aztán feltűnt, hogy bírom Sztravinszkijt, meg Kurt Vonnegutnak azokat a könyveit is, amiben nem rajzol segglyukakat, persze csak mélyen humanista polgárpukkasztás céljából. 

Vagy az van, hogy annyira nem vagyok kispolgár (a nagy fel se merül), hogy engem már pukkasztani sem lehet? Minden esetre ha valaki majd mikrofonba kiabál zenét a helyi könyvtárban, majd elmegyek megnézni.