„Ezekre a városi szakmákra sajnos már csak a nagyszüleink emlékeznek“ - Ez is micsoda cím már, miközben a fenének se hiányzik a tejesember, a cipőpucoló a szenesember, ócska munkák voltak ezek, mára meg feleslegesek, az online világban meg hogy is festene egy rikkancs? Szóval nincs ebben semmi sajnos, azt meg eleve nem értem a belinkelt cikkben, hogy a liftesfiú mikor volt utcai szakma? Milyen az utcai lift?
Én úgy képzeltem volna, hogy az valami inverz bungee jumping, amikor gumikötéllel fellövik az ügyfelet a harmadikra, de nem. Mert egyszer láttam valahol, valami nagyvárosban egy olyan bódét, amit utcai vécének néztem, vagy telefonfülkének nagyon titkos ügynökök számára, aztán kiderült hogy az aluljáróba vezető lift felső végállomása. De nem kezelte külön senki, mostanában már azoknak is van liftre jogosítványa, akiknek semmi másra, úgyhogy gombokat bárki nyomkodhat benne. (Én se vezetek semmit, régebben biciklit néha, de ma már csak áramot, mikor öntestemmel földelem le a zárlatos szakálnyírót.)
Persze a cikk címe a kattintás után már némileg más, nincs benne a sajnos, mert miért is lenne? Senki nem szomorú amiatt, hogy manapság nincsenek már hóhérok, inkvizítorok vagy akik begyűjtik a hullákat járvány idején. Pontosan utóbbiak vannak, csak a kórház alagsorában tologatják a fenti osztályokról begyűjtötteket, nagy fekete dobozokban, amitől a fizioterápiára érkező nénik először a rózsafüzérükhöz kapkodnak, és csak aztán levegő után. (Legalább is nálunk a helyi ispotályban a gyógytornát is az alagsorban intézik. Ahová lifttel lehet menni, ha véletlenül elromlik a lépcső, de liftesfiú ott se nincs.)
A kedvenc cipőm meg vászon, és nehéz elképzelni, mit kezdene vele egy cipőpucoló, esetleg kimosná, hogy majd hazafelé menet, szárítás után átveszem, de ezt igazából meg tudom oldani otthon is, és akkor nem néznek rám hülyén, hogy az utcán zokniban. Ja, és bizonyos hőmérséklet felett szandált hordok...
Aztán szerepel még a cikkben az ószeres, de az van most is, csak kétfelé ágazott a szakma fejlődése. Az egyik ágon vannak a régiségboltok, amik ritka ócskaságokat árulnak drágán (mert kell a pénz a villanyszámlára, üzletbérletre, ilyenekre), a másik ágon meg a lomtalanítás szemétkupacain őrt álló gyűjtögetők, akik közönséges ócskaságokat hiénáznak össze, szorgalmasan.
Társalkodónők is vannak még, nekem is volt néhány, ezeknek virágot meg egyebeket kellett venni a születésnapjukra, időnként nálam aludtak, és volt akikkel együtt kellett laknom, de társalkodás, az tényleg volt bőven, csak porszívóznom is kellett érte. Mondjuk ők amatőrök voltak, a profik pénzt kérnek érte, mint abban a Woody Allen novellában, ahol bölcsészlányok intellektuálisan kurválkodnak, amennyiben fix tarifákért lehet velük beszélgetni mondjuk az egisztencializmusról általában, de Jean-Paul Sartre már feláras! Az meg még inkább, ha ketten vannak a lányok, és még össze is vitatkoznak a korai indián kultúrák civilizációs értékéről.
Amúgy volt olyan társalkodónőm, aki virtuóz módon kezelte a lifteket, olyan is aki, ugyan nem árult újságot, az utcán de írt bele egy szerkesztőségben, viszont cipőt egyikük se pucolt soha, az valahogy mindig rám maradt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése