A minap a Klubrádióban valami műsorvezető hatszor kért elnézést, csak mert Esterházy Pétert idézve kimondta a fasz szót. Sőt előtte a gecit is! (Miközben fontos adalék, hogy ez a rádió speciel már csak a neten létezik, földi frekvenciája már nincs, így aztán a magasságos és méltóságtalan médiahatóság se baszogathatja, azaz mondhatnak bármit.) Mire az interjúalany, Kukorelly Endre, szintén zenész... izé, irodalmár rögtön közölte is, hogy de nincsnek ám „csúnya“ szavak.
Pedig vannak, az hogy „tértivevény“ az például rém ronda, miközben a „hulla“ szép és dallamos. Persze itt nem erről volt szó, hanem a trágárságról, az eltartott szimbolikus kisujjról, arról, hogy bizonyos szavak a beszélők közössége által tabusítottak, pontosabban részben, azaz bizonyos helyzetekben azok. (Ha valaki belerúg az ágy lábába az kurvasitenezik, és nem azt üvölti a világba, hogy azt a rézfánfütyülő rézangyalát! Amúgy mi az a rézfa? A réz bányában terem...)
Hogy mi a trágárság, az nyilván koronként változik (százötven éve a segg egy teljesen mindennapi szó volt, a kurva is), érdekesebb, hogy honnan jönnek a minősítések? A fene tudja, ez biztos valami leszivárgó udvari etikett volt egykor, a felső-középosztály azt majmolta, így terjedt aztán az alsóbb középosztályok körében, és hát egy nagyjából polgári társadalomban ezek a rétegek adták a mintát. Akik meg nyelvileg is meg akarták különböztetni magukat az alsóbb osztályoktól, és akkor jött az etikett, hogy miképp beszélünk, tudunk-e zongorázni, eszünk-e halat nem halkéssel, vagy hogy bunkóság-e kockás zakóhoz a csíkos nyakkendőt? (Röviden: szépen tabusítva, naná, soha és hát persze.)
Így aztán a trágárság a viktoriánus karótnyeltség korában egyfajta negatív státuszjelző lett, aki azt mondta hogy baszás meg picsa, az annyit is ért. Az kívül került az úriemberek és hölgyek világán, már ha odatartozott egyáltalán (bárki szerint) valaha is. Aki viszont kimegy az illemhelyre, mert „kisebb dolga akadt“, az nem szarik az etikettre, az társaságbeli, aki (és ez valami irodalmi idézet, csak már nem tudom honnan) a faszát is glasszékesztyűvel fogja meg, nagy kifinomultságában. Mondjuk kezet azt nem mos, azt például XIV. Lajos se tette ilyenkor, csak ha evés közben mártásos lett az ujja.
És ja, a trágárságnak lehet irodalmi stílusértéke, ezt már leírtam párszor, egy jól elhelyezett nemi aktusra, vagy exkrementummal való foglalatosságra felszólítás nyomatékosíthat, szándékosan elidegeníthet (vagy épp közelebb hozhat), provokálhat vagy megnevettethet, akkor nincs értelme, ha öncélú. Dehát ilyen ez a popszakma, az öncélúan ömlesztett bármilyen tónusú szöveg nehezebben lesz irodalmi, mert ugyan lehet művészi koncepció maga az öncélúság, csak minek.
Mondhatni a trágárság az a csehovi fegyver, ami ha ott van a színpadon, előbb-utóbb el kell sülnie, azaz ha bazmegelsz, akkor derüljön ki, hogy tényleg tétje van.
Az persze valószínű, hogy még nem művészet, ha az alkotást az alkotó felettébb élvezi, de rajta kívül senki más. Mert annak az ideáltipikus esete a szarás. Bármilyen jól esik nekünk, tuti, hogy senki másnak nem fog. A trágárság ehhez képest egy enyhébb eset, mert az előbbi ténykedéssel ellentétben, annak lehet esztétikai értéke, miközben a mindennapokban is elég jól be tudjuk lőni általa, hol húzódik a Másik, melyik sávban ember, úgy a gimnázium, a gyár, a gyülekezet vagy a lakótelep konkrétságáig.
p.s. Ha valakinek hirtelen nincs meg, Flakon Geci egy tiranai légiirányító, akinek a neve albánul nem vicces, magyarul meg hát. Az FCUK meg valami divatmárka, Londonban láttam a boltjukat, és az a megfejtése, hogy French Connection UK, csak rosszra gondoltam tőle többször. Pisa meg ugye a torony a ferde várossal, ami nem pizza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése