Azt olvastam a Telexen, hogy jobban függünk a közösségi médiától, mint a telefonjainktól. Ez eleve nem hangzik marhaságnak, az ember egy olyan módon bedrótozott állat, hogy a tartalom jellemzően elsődleges számára, az eszközhöz képest. Vagyis ha szeretjük a rántott húst, megesszük kanállal is, csak , pont mint a szilvásgombócot. Vagy a fenét se érdekli, hogy a kedvenc írója új könyve most akkor puha- vagy keményfedeles, esetleg e-book, a lényeg hogy valahogy meglegyen a szöveg, én se nyavalygok azon, ha drága a mozijegy (biztos az), megnézek én bármit a laptopon is, a trükk annyi, hogy közel kell menni hozzá.
De ezzel a telefonos-médiás-közösségis izével valami nem stimmelt. Egy rövid idézet a cikkből:
„A legtöbben az okostelefonjaikon fogyasztják a közösségi médiás tartalmakat, de egy kiscsoportos kísérlet azt sejteti, hogy jobban függünk magától a közösségi médiától, mint a mindig nálunk lévő telefonoktól.
A London School of Economics and Political Science kísérletében olyan 22 egyetemi hallgatót és hivatali dolgozót figyelt meg, akik saját irodájukban vagy szobájukban laptopon dolgoztak. Az első napon a telefonjaik csak karnyújtásnyi távolságra voltak, míg a második napon legalább másfél méterre helyezték azokat, tehát ha meg akarták nézni, fel kellett állniuk, hogy elérjék.“
Hát ja, egy százmilliókat érintő kérdésben nem tűnik túl reprezentatív mintának 22 arc egy londoni egyetemről, ők még csak a brit társadalmat sem reprezentálják. Meg hol volt a kontrollcsoport, mondjuk kettő, ahol az egyikben csak telefonhoz férhetnek hozzá a függők (csak hogy lássuk, laptop nélkül ugyanannyit közösségimédiáznak-e?) , a másikban meg mondjuk választani lehet a fészbuk, egy spangli, vagy egy jó szex között. Mi lett volna ott a preferencia-sorrend?
(És mi van, ha az egyik kütyüvel a fotelból felkelés nélkül is kapcsolódni tudnak a másikra? Én is tartok itt mellettem egy kanna teát, hogy ne kelljen a konyhába menni inni, ha épp cselekményes pornó megy a közszolgálati tévében.)
Egyébként magam is nagy közösségimédia-függő vagyok. A twitteres X-en még nem jártam, insta-fiókom van, csak nem csináltam vele soha semmit, de mint komoly és eltökélt felhasználó, mostanában már néha hetente kétszer tíz percre is felnézek a fészbukra, ami a nyugdíjas változata valami másnak, amit viszont nem ismerek.
Ellenben az okostelefonom az olyan, hogy nincs, pontosabban van egy, de SIM-kártya mentesen, mert rádiót hallgatok rajta, meg hangoskönyveket séta közben, a telefonálós telefonom viszont egy igazi buta darab (ezt én úgy hívom, hogy klasszikus), ezen még az SMS az internet, illetve helyette. (Ja igen szándékosan vettem egy ilyet tavaly, mert még ez is többet tud, mint amennyire egyáltalán szükségem van.) Mit mondjak, nem érzem, hogy nem tudnék élni nélküle, pontosabban érzem, hogy mi az hogy!
Az persze igaz, hogy a legtöbb forma, ha három percre magára marad, akár a tömegben a buszon ülve, vagy ennyit kell várnia egy kávéra a büfében, rögtön a digitális póráza után nyúl, ez teljesen általános, viszont egyáltalán nem teljes körű. én sem teszem, nincs mivel, és szándékosan nincs, mondjuk nem is dolgozom egy londoni egyetemen, bár már jártam ilyenen, és nem mindig csak pisilni.
Egyébként feltűnt másnak is, hogy ahogy nő az emberiség lélekszáma, úgy tágulnak a szükségletei is? Régebben csak egy barlang kellett, meg valami táplálék, és az ősember vidáman elélt akár huszonöt évig is! Vagy míg meg nem ette egy kardfogú bármi. Ma meg kell minimum háromrétegű vécépapír, multivitamin ásványokkal, fehér csoki, térerő, mobilnet, fagyasztott pizza, kurva sok online ismerős, automata váltós autó, fapados repülőjegy, csípőprotézis, Valentin-nap, bio-macskaalom, mikrosütő, lúdtalpbetét és diploma, csak hogy az ősemberhez képest sokkal tovább, akár kilencven éves korunkig panaszkodhassunk, hogy szar az életünk, és bezzeg régen minden jobb volt.
Elméletem szerint ez a túlnépesedés miatt van, minél többen vagyunk a bolygón (állítólag épp most úgy 8,2 milliárdan, bár sokaknak gyanús, hogy ezzel alulbecsülik a tényleges számot), annál több másik emberhez képest kell jobban élnünk, hogy valakinek érezhessük magunkat. (És mi itt, Európában, még annak a boldogtalanabbik végén is, nem elégszünk meg annyival, hogy eleve az emberiség legjobban élő, mondjuk felső ötödéhez tartozunk.) És pont ezért kell minél több ismerős is, annyi, akikkel a való világban eleve nem tudnánk együtt lenni, és folyamatosan kapcsolatot ápolni, úgyhogy jöhet a virtualitás. Meg a valamiért még mindig "közösségi médiának" nevezett, big data-alapú globális üzlet.
Asszem itt abba is hagyom, mielőtt tényleg kijön belőlem az antiglobalista, mizantróp anarchista aki azért utálja az államot meg a multicégeket, amiért egyébként bármelyik embert is képes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése