Nem mellesleg pénteken meghalt David Johansen, az egykori New York Dolls most már néhai énekese, 75 évesen, de négy különböző rákban, szóval igazából háromszáz évesen. (Egyszerű szorzás, egy tumor lezár hetvenöt évet, négy meg ugye...)
A NYD sosem volt különösebben az én zeném,1971-76 közt működtek, volt két igazából lemezük, de azokat mégis hallgattam egy időben, mert sokak szerint velük kezdődött a punk, még évekkel a Sex Pistols meg a Ramones előtt. Mások szerint meg ők a punk előfutárai voltak, de ez annyira teoretikus vita, hogy ettől már teljesen érdektelen.
Nekem az volt a benyomásom, hogy eredetileg ők akartak lenni az új, és amerikai Rolling Stones, de igazából olyanra sikerültek maguknak, mintha a Stones-t lehányta volna David Bowie egy brooklyni sikátorban, egy Andy Warhollal töltött, különösen durva este után. Persze lehet, hogy az egész csak azért képződött meg bennem, mert már az 1985-9s Live Aid koncertek kapcsán nagy slágerem lett a Dancing In The Street, Bowie és Mick Jagger elővezetésében (azóta már képtelen lennék meghallgatni, de ha valaki még érdekel, kattintson rá).
Ja, és Johansen még hasonlított is Jagger-re, már amennyiben minden szélesszájú békafejű alak hasonlít, inkluzíve Steven Tyler.
Amúgy jobban belegondolva, és elnézve az alábbit, ez nem más, mint egy karcosabb glam-rock, amit csak az ment hallgathatóvá, hogy karcosabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése