Ez lehetni az itthoni pártvezér és kancellár szlogenje is ("egy meccs addig tart, amíg nem győzünk"), de ez most itt a Egyes Számú Előírás nevű autóverseny, a forma egy, mikor nem egyforma, bár lassan az a rendszer benne, hogy rendszertelen, avagy már nem csak a végeredmény miatt unalmas.
Arról van szó, hogy mikor a bevett keretek között zajlik a verseny, akkor vonatoznak egymás mögött, a gyakran évekig totál befagyott erőviszonyoknak megfelelően, mindig ugyanaz a pár arc a dobogón, és hát tényleg ki a fasz keljen fel vasárnap hajnalban, csak hogy megnézze, hogy nyer abban az évet tízből tizenkettedszer a Fersztappen nevű unszimpatikus alak, és hogy reggel hatra már többször hallja azt, hogy "szélárnyék" meg "boxstratégia", mint ahány kávét addig összesen, a héten.
Szóval a cucc alapból unalmas, nem véletlen, hogy egyre nagyobb a cirkusz körülötte, a ha rossza a kávé, legyen sok a tejszínhab, ha monoton a körözgetés, legyen a végén tűzijáték, meg Svarc... Swarch... Schwarzenegger a VIP-páholyban.
Néha persze elég - és ez történt magyar (igazából közép-európai) idő szerint kora reggel is - ha esik az eső és/vagy fúj a szél, a versenyt a biztonsági autó nyeri, és máris történt valami, ami nem kiszámítható, amire a fogadóirodáknak már oddszai sincsenek. Versenyző elvtárs már a felvezető körben spontán falhoz bassza a versenygépjárművet, kezdik elölről az egész rajtliturgiát, aztán a végül mégis becsapódó első körben falba csapódik a másik elvtárs, és jól megérdemelten az élre áll a széfti kár, amiért nem kár, az maga az üde színfolt a szigorúan monoton körözgetés közben. Miközben az egész élvezhető immár rádióműsorként, én meg nyugodtan kimehetek a konyhába még egy kávét főzni.
Hogy a végén ki fog győzni, az mondjuk egy ideje már eleve nem érdekes, elvégre én nem szeretem az unalmas és kiszámítható kimeneteleket, kivéve ha mindig Hamilton nyer, a lényeg a kiszámíthatatlanság (ha már úgyse Hamilton nyer, bár a kiszámíthatatlanságban pont ez is benne lehet), én a káoszt akarom látni és élvezni.
jutyúb.pont.kom
Mert már az ókori görögök is... ja, ezt tényleg, szóval már ők is úgy használták a sportversenyt, mint afféle háború-helyettesítőt, ez lett volna ugye az olimpia, ott lelátón lehetett nézni, hogy nem vannak életveszélyben, vér helyett folyhatott a bor, miközben meztelen pasik birkóztak a futókkal.
Itt meg viccesen színes sisakos pasik száguldoznak, de csak alapesetben, mert igazából semmirekellő autókat törnek-zúznak (most komolyan, el lehet menni egy ilyennel bevásárolni?), vizes füvön csúszkálnak, és vicces-idegesen kurvaanyáznak a csapatrádióban, nem csak a globális tévéközvetítés kedvéért. Pompás szórakozás, élveztem a káoszt.
És ugye az görög paradigma alapján (tényleg, más nincs is, a paradigma egy görög szó), a káosz a pályán arra lenne jó, hogy ahhoz képest milyen kis rend van a saját életvilágunkban. Ám nincs, így aztán a Nem Egyforma formaegy se valami sportféle (technikai - még egy görög szó!), hanem a valóság, az élet meg a minden tükrözése, reflexió arra, azaz valójában művészet! Nem élet, nem politika, hanem gyors, drága és görbe tükörkép az aszfaltcsík képzavaros festővásznán.
Itt szórakoztató, ha nincs verseny, ha a mondjuk a politikában nincs, az meg önkény, vagy nyílt diktatúra, amik viszont már nem szórakoztatóak. De én az ausztrál nagydíjat néztem kávé mellé, hírek helyett, furán is vagyok tőle.
Ja, nem is tudom ki nyert, valamelyik McLaren.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése