Egy kicsit érdekelnek ezek a nagy nyelvi modellekkel működő chatbotok (amiket szoktak mesterséges intelligenciának hívni, de a 'mesterséges' itt fosztóképző, mert amit a közhasználatú változatok tudnak, az csak az egyelőre az intelligencia látszata), néha eljátszom egy ilyennek. és közben azért jó, hogy már nem tanítok, mert magamtól vért izzadva se biztos, hogy rájönnék, az én kedves hallgatóim szemináriumi dolgozatai közül melyik készült mondjuk ChatGPT-vel. Vagy melyik mekkora arányban...
(Annak idején az is épp elég macerás volt, hogy a gugliban rákeressek minden gyanús darabra, és hát gyanús az volt bővel, de akkoriban csak letöltöttek komplett dolgozatokat, és beadták, néha többen is ugyanazt. Na ehhez képest képzelem, mi lenne/lehet most.)
Az alábbi versnél viszont nincs kérdés, ezt tényleg a ChatGPT írta, illetve írattam vele, kifejezetten Charles Bukowski modorában, a nőkről (van egy ilyen című kötete is), és nem is rossz. Régebben egyszer már írattam az algoritmussal egy Dylan Thomas-verset is, az se lett rossz, de Ginsberget például nem tudott, azt nekem kellett megírni.
Valójában mindkettő elég jó szórakozás, írni egy verset valaki stílusában, vagy megnézni, mit hoz ki belőle a gép, "aki" annyi szöveggel dolgozik, amit egy városnyi ember se tudna elolvasni egy életen át, szóval, nála a mennyiségi előny, de nálam a kreativitás meg az intuíció. Kábé ezek hiánya miatt nem intelligencia a mesterséges, csak az aminek tényleg hívják, egy nagy nyelvi modell, egy tanuló algoritmus, rémesen nagy számítási kapacitással.
Egyszer már eszembe jutott, hogy íratok vele cikket is, amit csak le kell javítanom, de egyrészt az tényleg tisztességtelen lenne (miféle óvilági fogalmaim vannak, te jó ég!), másrészt meg ha végre ráveszem magam, már kifejezetten élvezem az írást, jól esik csinálni. Úgyhogy ha már nem a gép alszik helyettem, és nem vele itatom meg a reggeli kávém, akkor az írást is megtartom magamnak. Ettől a laptopom persze elmosogathatna, azt nem élvezem, de arra meg alkalmatlan. Mindegy, a mű, ami a maga módján tényleg jellegzetes Bukowski, és csak egy egészen hajszálnyit nyúltam bele. (Kihúztam az első versszakot, az szar volt.)
Nők
Sokszor figyeltem őket
a bárpultnál, a piros rúzsukat
a pohár peremén hagyva,
a füstöt kifújva lassan,
mint akik tudják, hogy
bármikor eltűnhetnek,
és te nem tehetsz ellene semmit.
Volt egy, aki azt mondta, szeret,
de közben úgy nézett rám,
mint egy kutyára,
akit bármikor kidobhat az utcára.
és volt egy másik,
aki sosem mondott semmit,
de mikor elment,
valami bennem is kihunyt.
A nők mindig máshol járnak,
mint ahol te vagy.
vagy túl korán, vagy túl későn
értettem meg őket,
és mire megértettem,
már rég elmentek.
Töltök még egy italt.
Rájuk.
A reggeli zene meg valami, amit mostanában találtam. Igen a Sleaford Mods volt már, de ez tegnapi lelemény, és vicces, meg laza, meg jó, meg Bukowski is biztos bírná, ha nem lenne bő harminc éve halott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése